Menczer Tamás korábban modernkori keresztényüldözést emlegetett, mikor a természetvédők kifogásolták, hogy jogtalanul építenek keresztet a védett területre.
A hazai televíziós piac karakteresen átalakult az új évezredben a technológiai fejlődés, a médiafogyasztási szokások változása és a digitális platformok megjelenése miatt. 1997 óta egyre több időt töltünk képernyők előtt – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából.
MIÉP-emléktalálkozót hirdetett Novák Előd és a Mi Hazánk. Leporolták a bocskait, én meg Budaházy mellett állva megtudtam, hogy Horthynál több zsidót senki nem mentett meg, Csurka megtermékenyítette Magyarországot, a Hamászban pedig szabadságharcosok vannak. Azt viszont szinte meglincselték, aki valamiért itt éltette Karikót és az oltást, és Toroczk
A Gazdasági Versenyhivatal úgy véli, hogy az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Százhuszonhat napot töltött intenzív osztályon Ildikó - ez bizony négy hónap, ami még rehabilitációnak is sok, nemhogy életmentő gépek pittyegése közt fekve.
Megdöbbentő és arcátlan. Így jellemezte a VEKE elnöke azt a bejegyzést, amit Nagy Bálint írt Facebook oldalára. A közlekedési államtitkár szerint ugyanis a BKK-bérletek márciusi megszűnése nem tragédia, a helyzetre a vármegye- és országbérletek jelentik a megoldást. Dorner Lajos viszont úgy látja, így csak az emberek utazási költségei növekednek. V
Bár a nyílt óceánon a széljárás bármikor megváltozhat, s jöhet bármilyen irányból bármekkora hullám - képletesen és a valóságban is - e sorok írásakor még megtorpanás nélkül haladt kitűzött célja felé Rakonczay Gábor. Az extrém sportoló december utolsó napjaiban vágott neki az Atlanti óceánnak egymaga, mégpedig korábban már kudarcot vallott, ám áta
A kínai tőke még több német tőkét vonz, a német pedig még több kínait. Ezek egymást erősítő folyamatok – mondta a Demokratának Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Elérkezett 2024: a megemelt összegű minimálbér és garantált bérminimum nagy lehetőséget hordoz magában nem csak azoknak, akik minimumfizetésért dolgoznak, hanem azoknak is, akik frissen vállalt gyermekeik után családtámogatást szeretnének igénybe venni. Járjunk utána, mi mindent érdemes tudni a CSED 2024 évi változásairól: nézzük, mi a CSED jelenté
Néhány napja Tarlós István mondta azt, hallott pletykákat arról, hogy közös jelöltje lesz egy ellenzéki pártnak és a kormánypártnak, és azt is mondta, nem ellenezné Vitézy Dávid jelöltségét.
A hagyomány szerint január hatodika, Vízkereszt napja után szokás lebontani a karácsonyfát. Budapesten elviszik a fákat, de nem mindig akkor, amikor számítunk rá.
Tavaly 21 500 vonatokon és buszokon elhagyott tárgyat adtak le a MÁV–Volán-csoportnál, ezek közül csaknem 12 ezer került vissza a tulajdonosához – közölte a vasúttársaság.
Gáspár Zsolt nemrég a Borsnak mesélt arról, hogy évek óta adós már párjának egy hatalmas esküvővel, amire mint mondja, idén ha törik, ha szakad, sort kerítenek – írja a 24.hu.
Egyre sűrűbben fordul elő, hogy eltorzult gondolkodású felnőtt emberek környékezik meg a gyerekeket a közösségi oldalak világában. Ön ellenőrzi, hogy gyermeke milyen alakokkal tartja a kapcsolatot ezeken a portálokon?
A Földművelésügyi Minisztérium részleges bontásával megkezdődött a mélygarázs építése az ikonikus épület alá. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kemény szavakkal ítélte el a rombolást.
Az elmúlt esztendő legnagyobb várostörténeti jelentőséggel bíró jubileuma a gróf Károlyi Ferenc által szignált telepítési pátens kiadásának a 170. évfordulója volt.
Egyre sűrűbben fordul elő, hogy eltorzult gondolkodású felnőtt emberek környékezik meg a gyerekeket a közösségi oldalak világában. Ön ellenőrzi, hogy gyermeke milyen alakokkal tartja a kapcsolatot ezeken a portálokon?
Hamarosan Orbán Viktor kerülhet az Európa Tanács élére, mert Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelölteti magát a júniusi európai parlamenti választásokon.
Videón, ahogy a közlekedési szabályokra fittyet hányva menekül egy autós a XVIII. kerületben, majd a kocsiban vele utazó testvérével egy házban próbáltak elrejtőzni. Elfogásuk után derült ki, hogy a sofőrnek érvényes jogosítványa sem volt, utasát pedig körözték.
Fodor Zsóka egy friss interjújában elárulta, miért tért vissza a tévé képernyőre annak ellenére, hogy korábban megfogadta, soha többet nem szerepel napi sorozatban.
Új szakasz kezdődik Tarján Zsófi életében. A HoneyBeast 38 éves énekesnője remek kapcsolatot ápol édesanyjával, Hernádi Judittal, ugyanakkor időszerűnek tartotta a költözést.
A Pátkai-tározóból töltik fel a téli szezonban a Velencei-tavat. Az utóbbinak erre nagy szüksége van, de a tározóban lévő halaknak nem kedvező a folyamat.
A nagymamai szeretet ereje mindennel felér – legalábbis erről tanúskodik Váginé Erika és unokája, Lacika története. A halmozottan sérült 7 éves kisfiút nagymamája neveli, azonban különösen keményen bánik velük a sors. Erika férje súlyos beteg, lakásuk pedig korábban leégett, a tűzben mindenük odaveszett.
Az államtitkár, aki nagy ügyet csinált abból, hogy volt, aki nem akart keresztet állítani a Nagy-Szénás tetejére, azt mondja, ő akar keresztet, de nem pont így.
Nomen est omen, vagyis a név előjel - tartja a mondás. Ennek fényében nem meglepő, hogy egy Loki névre keresztelt hullámos papagájtól sem lehetett másra számítani, mint káoszra és felfordulásra. A kis tollas szilveszter éjszaka lógott meg egy újpesti lakásból, az ifjú gazdája, a 9 éves Kristóf és szülei persze mindent megtettek, hogy előkerítsék.
Nagyon úgy tűnik, hogy Balogh Edina volt férje, Som Krisztián máris megtalálta a boldogságot, új párja pedig Csonka Rebeka, a 2019-es Magyarország Szépe verseny egyik udvarhölgye. A pár közösségi oldalán tette közzé, hogy 2023. december hatodika óta kapcsolatban vannak.