A Szuverenitásvédelmi Hivatal kormányközeli vezetője szerint csak olyanok vádolják elfogultsággal, akik "a dollárbaloldal és a dollármédia történetben maguk is involválódva voltak".
Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója azt mondta a Telexnek, hogy az Index cikkében nyilvánosságra hozott BKK-s levelezésben az agglomerációs megállapodás pénzügyi elszámolásáról volt szó, de a kifizetések nem voltak feltételei a Budapest-bérlet vagy bármilyen megállapodás meghosszabbításának. Az ÉKM velük csak annyit közölt: nem hosszabbítanak.
Több százezer embernek nehezítheti és drágíthatja meg az utazását a Budapest-bérlet megszűntetése. A közlekedési szakemberek és az általunk megkérdezett polgármesterek szerint is óriási visszalépés lenne, ha tényleg komolyan gondolnák.
Szobrot emelnének Budapesten, ami a 2006-os őszi események egyik fontos pillanatát ábrázolná, amikor Nagy László szemét kilőtték egy gumilövedékkel. A férfit egy rendőr találta el az őszödi beszéd nyomán kirobbant tüntetéssorozat egyik alkalmával.
A ciklus végére 207 milliárdos kiadással számolnak. Tehát a nagy kormányzati kommunikációs körítéssel "CSOK Plusz" néven bejelentett lakástámogatási változások valójában jelentős megszorítást, mínuszt jelentenek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mint ismert, Galambos Lajos 2023. április 26-án vonult be a Baracskai Büntetés-Végrehajtási Intézetbe, ahonnan pár óra múlva már át is szállították a berettyóújfalui börtönkórházba. A trombitás az elmúlt kilenc hónapban egyetlen egy percet sem töltött cellában, ugyanis a gyógyíthatatlan betegsége miatt folyamatosan ápolásra szorul.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Csaknem fél éve halmozódik az Ötöslottó főnyereménye: négymilliárd forintot vihet haza, aki ezen a héten helyesen tippeli meg a számokat - közölte a Szerencsejáték Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Közel 5 év kihagyást követően idén ismét megrendezik az indián kenu túrát térségünkben. Korábban mindig szeptember környékére időzítették az eseményt, 2024-ben viszont májusban hívják életre. Sós Imre szervező kiemelte, arra számít, hogy az időpont meghozza az emberek kedvét a természetben való megmérettetésre. Sós Imre kiemelte, a klasszikus, be
Ezzel Parragh a Mol összes igazgatósági tagját lekörözte, pedig olyan nagyágyúkkal ül együtt a testületben, mint Csányi Sándor OTP-elnök, Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök, valamint Martonyi János volt külügyminiszter.
Karácsony Gergely főpolgármester tájékoztatása szerint a szerződés határozatlan időre szól, ami egészen addig van érvényben, amíg valaki fel nem mondja.
Ha az Orbán-kormány látni akarja a milliárdjait, akkor lobbizzon az amerikaiaknál - üzente a Nemzetközi Beruházási Bank. David Pressman amerikai nagykövet a kormányzati propaganda állandó célkeresztjében van.
Borkai Zsolttal és Dézsi Csaba András polgármesterrel tele van a sajtó – de hol az ellenzék? Egyelőre annyi biztos csak, hogy nagyon meg akarnak egyezni egymással, ha máshogy nem, előválasztással.
Éles vita alakult ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője és a Duna-Ipoly Nemzeti Park korábbi igazgatója, Füri András között arról, hogy kell-e ismét kereszt a Nagy-Szénásra.
Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2024. január 3-án 12 óra körül. Egy férfi kért segítséget, mert elmondása szerint egy mezőberényi üzletben vásárolt és ott felejtette a pénztárcáját. Néhány perccel később visszament érte, de már nem találta. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a tárcát egy nő vitte el, aki a férfi után nemsokkal járt az ü
A balesetben érintett, a Keleti pályaudvarról 7:25-kor Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Nyugati pályaudvar felé elindult Tokaj Ic (Ic 560) a Miskolc-Nyíregyháza szakaszon nem közlekedik, pótlására az eredeti indulási időben, Nyíregyházáról 10:31-kor mentesítővonat indul Debrecen-Szolnok-Nyugati pályaudvar felé .
Első körben 554 gyulai háztartás jelentkezett az ingyenes lakossági LED-csereprogramra. A művelődési központ emeletén tavaly november 22-éig közel 6500 új fényforrás várta új tulajdonosát. A jelentős érdeklődés miatt a városi képviselő-testület úgy döntött, meghosszabbítja a programot. A második ütemre már lehet jelentkezni. Szükség esetén a könyvt
A tavaszi időszak nem lesz könnyű a magyarok számára – ezt mondta a területfejlesztési miniszter a június kilencedikére kiírt európai parlamenti választásokkal kapcsolatban. Navracsics Tibor szerint fel kell készülni arra, hogy hazánk kampánytéma lesz pro és kontra.
Brüsszel rossz döntéseket hoz, rosszul kezeli a migrációs válságot és a háborút, az EU pedig veszít versenyképességéből - mondta Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.