Különleges új szövetség jött létre Magyarországon, nem más mint a Magyar Evőversenyzők Szövetsége. Hogy pontosan mivel is foglalkoznak, arról Lengyel Attila, az egyik alapítótag mesélt a Blikknek.
Több ezer illegális vagy nem szabályos reklámfelület tűnhet el a közterületekről. A Magyar Reklámszövetség szerint ugyanis a 45 ezer reklámfelület nagyjából 10 százaléka illegális vagy nem szabályos. Júliustól már csak olyan felületeken lehet hirdetni, amelyek szerepelnek a most létrejött országos reklámkataszterben. Ezt a Nemzeti Média- és Hírközl
Sok pedagógus csak a kategóriája minimális emelését kapja, de a miniszter szerint a PDSZ nem mond igazat arról, hogy a többség nem elégedett. A szakszervet tiltakozik.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 22. és 28. között 36 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű és 233 400 akut légúti fertőzés tüneteivel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Több ezer óriásplakát tűnhet el a közterületekről, a Magyar Reklámszövetség szerint ugyanis a 45 ezernyi reklámfelület körülbelül 10 százaléka illegális vagy nem szabályos.
Fejenként akár egymillió forinttól is eleshetnek azok a nyugdíj előtt álló tanárok, akik kimaradtak a mostani fizetésemelésből. Ez több száz tanárt érinthet a szakszervezetek szerint. Gyulyás Gergely azt mondja, akik december végéig jelezték, hogy idén nyugdíjba mennek, azoknak nem változott a jogviszonya a státusztörvény szerint, így ők fizetéseme
Vitézy Dávid egy veterán-HÉV szerelvénnyel pózolva üzent Lázár Jánosnak. Szerinte éppen ideje lenne felújítani a zöld-fehér agglomerációba járó vasutat.
Ugyanennek a kérdésnek már egyszer zöld lámpát adott a Kúria, a kormány azonban az év végén Ctrl+C, Ctrl+V megoldással lehetetlenítette el a népszavazást.
A zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző lakossági pályázatra beérkezett előregisztrációs kérelmek száma február 1-jén délelőtt meghaladta a 25 ezret - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Nem lehet népszavazást kiírni az aktív eutanáziáról, miután a Nemzeti Választási Bizottság nem hitelesítette az erről benyújtott kérdéseket. A referendumot a Momentum és a gyógyíthatatlan, ALS nevű betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel kezdeményezte. Ő ma nem tudott elmenni a bizottság ülésére, testvére a döntés után azt mondta: nem a
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem tájékoztatták időben a nyugdíjba vonuló pedagógusokat arról, hogy közalkalmazotti jogviszonyuk megtartása esetén nem részesülhetnek az átlagosan 32,2 százalékos béremelésben. Totyik Tamás szakszervezeti elnök az InfoRádióban elmondta: a kormány visszaélt a jogával, a béremelést pedig minden tanárnak meg kell
Nyugodtan nyithat magánellátásban orvosi ügyeletet bármelyik önkormányzat – ezt mondta az RTL Híradó kérdésére Gulyás Gergely. A minisztert azután kérdeztük erről, hogy Budaörs polgármestere azt mondta: hiába szeretnék saját pénzen fenntartani a háziorvosi ügyeletet a városban, nem tehetik. Ő most iránymutatást kért a minisztertől az ügyben. A Belü
Karsai Dániel sorstársai csalódottságuknak adtak hangot a helyszínen, az NVB elnöke arra mutatott, hogy nem általában az eutanáziáról, hanem az asszisztált öngyilkosságról szóltak a benyújtott kérdések, ez pedig Alaptörvénybe ütközne.
Egy éve tartják előzetesben Budapesten a 39 éves olasz antifasisztát, 11 évet is kaphat. Az olasz sajtó kiborult a magyar börtönkörülményeken, és azon, hogy a nőt kéz- és lábbilincsben vezetik a tárgyalásaira. I. S. poloskákra, patkányokra és rossz ételre panaszkodik, a kormány szerint minden a legnagyobb rendben.
Kína fontos gazdasági partnere Magyarországnak, 2024-ben a két ország együttműködése még tovább fejlődhet - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tárcavezetője a Magyar Posta Sárkány Éve bélyegkisívének ünnepélyes kibocsátásán, csütörtökön Budapesten.
Szegeden "Erdő vagy iskola?" címmel tartott nyílt fórumot az aHang helyi közössége, a Szegedi aPont. A terem zsúfolásig megtelt. Szakértők elemezték az erdő és a város levegőjének helyzetét.
Eddig kicsiben kísérletezett a Hungast, de nagyon bejött az új rendszer, általánossá akarják tenni a közétkeztetésben. Az iskolák önként jelentkezhetnek.