2024. március 3. vasárnap

márc. 3
0:12
Érthetetlen bírságok a könyvesboltoknak: itt 1 millió, ott 5 millió a büntetés ugyanazért a könyvért (Blikk)
Bár a bíróságon a kormányhivatal ellen nyert a Líra, a könyvesbolthálózat nem változtat a gyakorlatán, már ami a gyermekvédelminek nevezett törvény betartását illeti – tudta meg az rtl.hu.
márc. 3
0:12
Balog Zoltán: Mindenki hibázik, Jézus tanítványai is hibáztak, de a "reformátusoknál a kutyából is lesz szalonna" (444.hu)
A kegyelmi botrány egyik főszereplője arra hivatkozva, hogy egy egyházi rendezvényen vannak, nem válaszolt egyházi ügyeket firtató kérdésekre.
márc. 3
0:12
Május végéig dönthet a Belügyminisztérium a Tamási Áron Iskola sorsáról (Telex)
Az államtól a Gábor Dénes Egyetem venné át a fenntartást, egy szülő szerint veszélybe kerülne a német nemzetiségi hagyományok ápolása is.
márc. 3
0:15
Donáth Anna hányingerkeltőnek tartja a DK plakátkampányát (Infostart)
"Isten? Haza? Pedofília!" felirattal és Orbán Viktor arcképével indított plakátkampányt a Demokratikus Koalíció. A Momentum elnöke szerint ez "gyűlöletkeltő, feleslegesen bántó, és ami a legaljasabb, hogy egy kis pedofilozásért és pár lájkért elviszi a közbeszéd fókuszát a kegyelmi botrányról és a gyermekvédelemről".
márc. 3
0:16
Újabb 33 kártérítést fizetett ki az állam a 2006-os zavargások jogsérültjeinek (Blikk)
Újabb 33 ember kapott kártérítést az államtól, akiket a 2006-os zavargások idején joghátrány ért. Fejenként 330 ezer forintot kaptak.
márc. 3
0:16
Vasfüggöny helyett süllyesztett oszlop – tüntettek az egy éve lezárt kishatárátkelőnél (Telex)
Ágfalva és Somfalva határán tüntettek a magyarok, de a határ túloldalán is álltak rendőrök. Egy felszólaló szerint szégyen, hogy az Európai Unión belül meg kell indokolnia, hogy hova, kihez és miért megy. Más az ellen emelt szót, hogy az osztrákok fodrászhoz is átjöhetnek a magyar oldalra, míg a magyarok családlátogatásra sem kapnak határátlépési e
márc. 3
0:18
2024.03.03. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Akik figyelnek Isten igéjére, azok ismerik Isten szeretetének mélységét.
márc. 3
0:19
Sorra kötik a szerződéseket fiatal sportolók, tartalékos katona lesz belőlük (Infostart)
Több mint 150 fiatal sportoló kötött szerződést a Magyar Honvédséggel pénteken, az újoncok a versenysport mellett önkéntes tartalékos katonaként teljesítenek majd szolgálatot.
márc. 3
0:20
Donáth Annát a hányinger kerülgeti a DK Fideszt pedofilozó plakátjaitól (Telex)
Isten? Haza? Pedofília! Ez áll az egyik DK-plakáton, amit hamarosan az ország több pontján látni lehet majd. A Momentum elnöke nem ért egyet.
márc. 3
0:23
Republikon: a magyar nők 43 százaléka szerint otthon van a helyük (Infostart)
A Republikon Intézet kutatása szerint a nők aktív szavazók ugyan, de kevésbé érdekli őket a politika, mint a férfiakat, és nemigen látnak olyan pártot, amely kifejezetten őket képviselné.
márc. 3
0:24
Balog Zoltán: A keresztény hit lényege, hogy nem az okát nézzük a bepiszkolódásnak, hanem megbocsátunk (Telex)
Balog Zoltán Szentmártonkátán egy lelkipásztor beiktatásán arról beszélt, hogy a világiakkal szemben a keresztények előnye, hogy meg tudnak bocsátani: úgy, ahogy Jézus is tette Péternek. Az esemény után megkérdeztük, mit jelent ez a beszéd a lemondására nézve, a püspök azonban nem válaszolt.
márc. 3
0:28
A Tiborcz-közeli sárvári szállodában 200 ezer forint fölött van egy éjszaka, és még a proszektúrát is el kellett bontani miatta (Telex)
A sárvári kórház hullaháza szó szerint útban volt, a helyén épült a bevezető a frissen nyílt szállodához. Az építők a kórház fejlesztését ígérték cserébe.
márc. 3
0:32
"Mintha marhatelepen lennénk" – évtizedek óta bűzölgő gödör keseríti meg a szegedi belvárosban élők életét (Telex)
Jelenleg azt is nehéz kideríteni, kihez tartozik a terület.
márc. 3
0:36
Durrdefektes kamion okozott majdnem tragédiát az M35-ösön (Telex)
Megfelelő sebességgel és követési távolsággal van esély az olyan esetek elkerülésére, mint a pénteki.
márc. 3
0:40
Szűk utcába tévedt egy busz a Havanna-lakótelepen, elakadt a parkoló autókban (Telex)
A csuklós busz nem tudott bekanyarodni, leszállították az utasokat. A BKK szerint a biztosító megtéríti az autókban keletkezett kárt.
márc. 3
0:44
Kilenc és fél évet kapott a két biciklist halálra gázoló szlovák férfi (Telex)
A férfi egy 20 éves lányt és egy 49 éves családapát gázolt el bódult állapotban még 2021-ben.
márc. 3
5:39
A sofőr feje mellé csapódott be a vascső (Infostart)
Centikkel a sofőr feje mellé csapódott egy vascső Csengele közelében egy baleset után.
márc. 3
6:06
Megkezdődött a beiratkozás a mogyoródi Militarytáborba (hirado.hu)
A táborban katonákkal, valamint rendőr és pénzügyőr kiképzőkkel is találkozhatnak a jelentkezők.
márc. 3
6:08
First lady: Nem erre készültem, de minden erőmmel azon leszek, hogy helytálljak (hirado.hu)
Sulyok Tamás felesége, Nagy Zsuzsanna exkluzív interjút adott a Hirado.hu-nak.
márc. 3
6:12
"Négy és fél hónapig haldoklott a lányom" – Fél szívvel született Bogi, aki most már óvodába jár (Blikk)
Persze, nagyon vigyázni kell rá, az sem mindegy, hogy mit eszik, mégis ki gondolná, hogy Bogi, a pajkos, mosolygós kislány egészen más, mint a többi gyerek? Kívülről bizony nem látszik rajta, de odabent - ha lehet így fogalmazni - máshogyan volt összerakva, mint a többiek. Merthogy a most hat esztendős gyerkőc fél szívvel született.
márc. 3
6:57
Hétfőn megint buszos sztrájk lesz, nem is akárhol (Infostart)
Továbbra sem voltak eredményesek a pécsi helyi közösségi közlekedési vállalat, a Tüke Busz Zrt. és az érdekképviselet közötti bértárgyalások, így jövő héten ismét, idén már harmadszor tart munkabeszüntetést a társaságnál működő Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet.
márc. 3
7:24
A Dal 2024: megvannak a negyedik válogató továbbjutói (hirado.hu)
A Dal 2024 negyedik előválogatóját is a műfajok sokszínűsége határozta meg.
márc. 3
7:24
Magyar Péter nekifutásból rúgta fel a Lájkbajnokságot (Telex)
Apple Vision Pro segítségével modelleztük, milyen mostanában a magyar nyelvű általános Facebook-élmény, az eredmény pokoli volt. Távozó asszonyok, tétlen ellenzék és Szijjártó Péter elképzelt kalandjai Godzillával a nukleáris cápatornádóban a Lájkbajnokság februári kiadásában.
márc. 3
7:30
Útinform: erre számítson, ha autóba ül ma reggel (Blikk)
Több hónapos útjavításra, terelésre számíthatnak az M30-as autópályán, a 33-as km-nél a Miskolc-észak csomópont és a 40-es km-nél lévő Szikszó csomópont között közlekedők.
márc. 3
7:30
Donald Trump megint hengerelt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 3
7:32
Petőfi Attila: a sajtót nem ellenségként, hanem partnerként lehet és kell kezelni (Blikk)
Öt esztendővel a rendszerváltást követően, 1994-ben – a lapalapítás évében – az egész társadalmat és az egyes embert, az egyént is az "útkeresés" jellemezte. Minden, ami eddig biztos volt és körülvett bennünket, megváltozott: a politikai berendezkedés, a társadalmi és gazdasági szervezetek szerepe, a jogi-erkölcsi és etikai normarendszer, valamint
márc. 3
7:48
Nagyon nagy baj van az ügyeleti rendszerrel, több ezer gyermek nem juthat megfelelő alapellátáshoz (ATV)
Akár jól is működhetne az a modell, hogy a mentőszolgálat alá tartozik az ügyeleti alapellátás, de a szolgálat enélkül is túlterhelt, így a modell is több sebből vérzik – erről László Imre beszélt Híradónknak a tragikus körülmények között elhunyt egyéves porcsalmai kisfiú esete kapcsán. Póta György házi gyermekorvos pedig arról beszélt Híradónknak,
márc. 3
7:54
Ki a szabadba! Klasszikus kirándulóidő várható március 3-án, vasárnap! (SzabolcsiHír)
20 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
márc. 3
8:00
Éhségsztrájkba kezd Bakács Tibor a Parlamentnél (444.hu)
"Nem valamiféle nevetséges Gyurcsány-színjáték lesz, nem fogok sem enni, sem inni, addig, amíg nem változtatják meg a bírósági végrehajtási törvényt."
márc. 3
8:18
Emlékszik még, hol lakott Michael Jackson 1996-ban Budapesten? És melyik kórházsorozat tarolta le akkor az országot? Kiderül kvízünkből! (Blikk)
Emlékszik még 1996-ra? Mi igen, hiszen akkor már harmadik éve álltunk az Önök és a hírek szolgálatában. Töltse ki kvízünket, lássuk, mit tud erről az esztendőről!
márc. 3
8:18
Sulyok Tamás felesége szerint "végtelenül közvetlen, nagyon szereti az embereket és az életet, jó a humora, jópofa, nem híve a formalitásoknak, szabad lélek" (444.hu)
Először adott interjút a first lady.
márc. 3
8:27
"Ez egy fordított lavinát is eredményezhet" – Raskó György szerint a gyártók reagálni fognak a piros felkiáltójelekre, de ettől még az élelmiszer nagyon drága… (SzMo)
Rikító táblácskák jelzik ezentúl, ha kisebb lett egy adott termék. Raskó György agrárközgazdász szerint ez egyértelműen jó intézkedés, hosszabb távon pedig akár véget is vethet az ilyesfajta trükközésnek.
márc. 3
8:30
ORFK: Csaknem tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szombaton (hirado.hu)
A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 57 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
márc. 3
8:36
"Hogy került ide?" – Eltévedt, majd beszorult egy csuklós busz a Havanna lakótelepen (Blikk)
Egy kék csuklós busz előbb letért a szokásos útvonaláról, majd elakadt a a XVIII. kerületi Havanna-lakótelepen.
márc. 3
8:54
Nem hiszünk a szemünknek: egy szerencsés magyar megint milliomos lett (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
márc. 3
9:00
Tandíjat vezetnének be egy budai általános iskolában (Blikk)
Átvenné az államtól a budapesti, XII. kerületben található Tamási Áron Általános Iskola és Gimnáziumot az alapítványi Gábor Dénes Egyetem, úgy, hogy 2025-től tandíj bevezetését is tervezik, akár havi 100-150 ezer forintot is elkérnének a szülőktől.
márc. 3
9:00
Pásztor Bálint lett a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (Demokrata)
A 335 küldött közül 333-an támogatták Pásztor Bálintot.
márc. 3
9:15
Eltévedt és elakadt egy szűk utcában egy csuklós busz a Havanna-lakótelepen (SzMo)
A csuklós busz kanyarodás közben több autót is megzúzhatott. Az utasokat végül le kellett szállítani.
márc. 3
9:18
Kedvenc mesém: Osztozkodik a róka (Gyulatelevízió)
Réfi Milántól ezúttal a ravasz róka és a két oktondi medvebocs történetét ismerhetjük meg.
márc. 3
9:27
"A lányom négy és fél hónapon keresztül haldoklott" – A fél szívvel született Bogi szeptembertől már iskolába megy (SzMo)
A hatéves kislánynak korábban szívátültetésre is szüksége volt az életben maradáshoz. A súlyos megpróbáltatások ellenére egy szó nélkül tűri a rendszeres orvosi vizsgálatokat.
márc. 3
9:36
Most érkezett: Orbán Viktor hamarosan elhagyja az országot (ATV)
Donald Trumppal is találkozni fog.
márc. 3
9:36
Hajmeresztő balesetet rögzített egy fedélzeti kamera Szabolcsban (SzabolcsiHír)
A feje tetején állt meg az autó.
márc. 3
9:38
A nők napján összejön az Orbán Viktor–Donald Trump találkozó (SzabolcsiHír)
A miniszterelnök az Egyesült Államokba utazik.
márc. 3
9:42
Az oroszok tudni akarják, mikor megy már hozzájuk Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Az már természetes, hogy Szijjártó Péter újra Oroszországba megy, az oroszokat most már az izgatja, mikor látogat hozzájuk végre maga Orbán Viktor.
márc. 3
9:48
Hornung Ágnes: Nemzethez tartozni olyan, mint családban élni (vasárnap.hu)
A Kárpát-medence a magyarok közös otthona, de az otthon nemcsak földrajzi terület, hanem családi közösség is, nemzethez tartozni ugyanis olyan,
márc. 3
9:57
"Áltanálos" és "Vörömarty" – két szót sem sikerült helyesen felírni az iskola névtáblájára Lentiben (SzMo)
Viszont a táblán lévő további hat szó esetében már nem hibáztak. Vajon nyelvtanból ez elég lenne manapság egy kegyelemketteshez?
márc. 3
10:00
Orbán kétnapos amerikai útra indul a hét végén (444.hu)
Washingtonba és Floridába látogat majd.
márc. 3
10:15
Első ajtós felszállás babakocsival – így oldja fel az élet adta ellentmondást a BKK (Infostart)
Már több mint 200 olyan troli- és buszjárat van Budapesten, amelyre mindenkinek az első ajtón kell felszállni, az utasok egy részének azonban a megsokasodott helyzetekhez már bajosabb alkalmazkodni. Az Infostart a BKK-hoz fordult, hogy megtudja, miként kezdhetik meg utazásukat a babakocsisok és a kerekesszékesek.
márc. 3
10:21
A magyar first lady Sulyok Tamásról: Jópofa, nem híve a formalitásoknak, szabad lélek (SzMo)
Először adott interjút Nagy Zsuzsanna, aki a jövőben a nehéz helyzetben lévő emberek ügyeit szeretné felkarolni. Azt is elárulta, hogy eredetileg nyugodt nyugdíjas évekre készültek, gyakran lettek volna a Balatonon és gondozták volna a gyümölcsfáikat.
márc. 3
10:24
Verebes István Macskajátéka a Krúdy Kamarában - A Móricz Zsigmond Színházban fia, Mihály tervezte az előadás díszleteit (Nyíregyháza)
Öt év után rendez újra a Móricz Zsigmond Színházban Verebes István, a Színházi bestiák után most egy kultikus darabot, a Macskajátékot. Bemutató március nyolcadikán.

Keresés