2024. március 2. szombat

márc. 2
0:12
Megemelték Orbán Viktor fizetését: ennyit keres mostantól a miniszterelnök (Blikk)
A miniszterelnök fizetése az előző évi bruttó átlagkeresethez igazodik, így azzal együtt automatikusan emelkedik.
márc. 2
0:12
Szijjártónak pont Navalnij temetésének napján sikerült egy jót röhécselni az orosz külügyminiszterrel (444.hu)
A magyar külügyminiszter fontosnak tartotta megosztani ezt a videót ma este.
márc. 2
0:12
Ez ám a brutális fűrészapokalipszis: rengeteg hamis készüléket találtak Magyarországon (Pénzcentrum)
A jogsértők hamis fűrészekkel akarták elárasztani a horvát piacot, azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei résen voltak - olvasható a hivatal közleményében. Zala vármegyénél blokkolták a több, mint húszmillió forint értékű szállítmány útját.
márc. 2
0:12
Orbán Viktor: Nem látni a kiutat az ukrajnai háborúból (Demokrata)
A kormányfő szerint azt kell először eldönteni, hogy az idő kinek dolgozik.
márc. 2
0:12
Gyermekotthonok vezetőinek vizsgálata: nem árulta el a kormány, hogy mit értenek deviancia alatt (rtl.hu)
Pszichológiai vizsgálaton kell megfelelniük a gyermekotthonok vezetőinek – ez derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből. Az RTL-nek nyilatkozó Herczog Mária, szociológus szerint a jogszabály szakmaiatlan és csupán egy sebtapasz a vérző seben. Szerinte, ha csak a vezetők alkalmasságát vizsgálják, az nem védi meg a gyerekeket. A korm
márc. 2
0:16
Orbán Viktor: "Je suis Mészöly!" (Blikk)
Orbán Viktor nem hagyta szó nélkül az Újpest edzőjének büntetését.
márc. 2
0:16
Orbán arról panaszkodott, hogy gyakran nevezik Putyin kutyájának (444.hu)
A miniszterelnök szerint így nem szabadna beszélni, ez nem politikai vita.
márc. 2
0:16
Szita Károly: a ma sikerei az erős jövőképre épülnek (Demokrata)
Tavaly 115 gyermekkel több született Kaposvárra, mint 10 évvel ezelőtt.
márc. 2
0:16
Leigazolta Szijjártó Péter fiát a Budapest Honvéd (rtl.hu)
Ifjabb Szijjártó Péter 118 mérkőzésen 29 gólt szerzett az előző csapatában.
márc. 2
0:18
2024.03.02. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Az ember szívében megtapasztalható szeretet gyöngédsége, a mennyei atyától való.
márc. 2
0:20
Elszabadult a pokol a Keletiben, civil és biztonsági őr csépelték egymást a parkolóban: videón az őrült csetepaté (Blikk)
Hatalmas dulakodás a Keleti pályaudvar parkolójában, egy civil férfi és egy biztonsági őr estek egymásnak vélhetően a parkolás miatt – olvasóriporterünk rögzítette a verekedést.
márc. 2
0:20
Orbán kiállt a "rasszista tartalmú" nyilatkozat miatt eltiltott edző mellett (444.hu)
Je suis Mészöly! - kommentelt a kormányfő.
márc. 2
0:20
Áder János: A miniszterelnöknek kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy kegyelmi ügyekkel foglalkozzon (rtl.hu)
Áder János szerint kétséges, hogy nyilvánosságra kell-e hozni a kegyelmi döntések indoklását. Kerestük a kormányt, hogy megtudjuk, tesznek-e bármilyen lépést azért, hogy a kegyelmi ügyek nyilvánosságra kerüljenek, de erre a kérdésünkre nem válaszoltak.
márc. 2
0:24
Az ott mi? Rejtélyes fényjelenség tűnt fel Budapest egén (Blikk)
Rejtélyes fény virít Budapest felett, de vajon mi lehet az? A Margit hídról fotózta le a különös jelenséget olvasóriporterünk. Amúgy megvan rá a magyarázat, mi ez.
márc. 2
0:24
Orbán Viktor és Novák Katalin is többet keres mától (rtl.hu)
A fizetésemelésről vitázni vagy szavazni sem kellett, a miniszterelnök fizetése az előző évi bruttó átlagkeresethez igazodik, és így azzal együtt automatikusan emelkedik. Ahogy Novák Kataliné is, akinek a leköszönése után néhány nappal máris 653 ezer forinttal nő a havi juttatása.
márc. 2
0:28
Passzív eutanáziát kért Erzsébet, de ezt még jóvá kell hagynia egy bizottságnak, amit neki kell összehívnia (rtl.hu)
Közjegyzői okiratba foglalta az életmentő kezelések megtagadását a Karsai Dánielhez hasonlóan ALS-ben szenvedő Dunavölgyi Erzsébet. Az RTL Híradónak azt mondta, hogy a minisztériumtól kért állásfoglalás alapján kíván élni a passzív eutanáziával. Szerinte a jogi helyzet bonyolult és követhetetlen, mert az okiratot még jóvá kell hagynia egy háromtagú
márc. 2
0:32
A 240 ezer forintot sem éri el az oktatást segítő dolgozók fizetése, hallgat a Belügyminisztérium (rtl.hu)
Méltatlan az iskolában dolgozó könyvtárosok, titkárok, pedagógiai asszisztensek fizetése: erre hívja fel a figyelmet a pécsi Leőwey Klára Gimnázium 60 tanára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 20 százalékos emelést követel nekik. A Belügyminisztérium megkeresésünkre nem közölte, hogy a pedagógus végzettséggel nem rendelkező dolgozók számíth
márc. 2
0:36
A kormány a kórházak évi 200 milliárdos gyógyszerbeszerzését is koncesszióba adná (rtl.hu)
A kórházak évi 200 milliárd forintos gyógyszerbeszerzését bízná az általa kiválasztott projekttársaságra a kormány. A szakma szerint a kormány kivételezett helyzetbe hozná a központi beszerzést bonyolító társaságot. A kormány úgy reagált: a szakmai szempontok figyelembevételével döntenek a koncesszióról.
márc. 2
0:40
Magyar Péter megválaszolja a hozzá intézett kérdéseket, azt is elmondta, hogy mikor (rtl.hu)
Magyar Péter egy ünnepi rendezvényen szólal meg.
márc. 2
0:44
Ceglédi Zoltán Magyar Péternek: Én még soha nem jártam a Karmelitában, te még a válásodat is ahhoz szabtad, amit ott előírtak nektek (rtl.hu)
Szó szerint egymásnak estek a Facebookon, Magyar Péter és Ceglédi Zoltán nem kímélték egymást.
márc. 2
0:48
Orbán Viktor odakommentelt a Trollfoci posztjához, kiállt az eltiltott edző mellett (rtl.hu)
Orbán Viktor nyíltan kiállt a rasszista tartalmú nyilatkozatáért három hónapra eltiltotta Mészöly Géza mellett.
márc. 2
5:00
Gödöllői nyugdíjasként élnek a filmvilág állatszínészei (Blikk)
Simogatásért tolja oda a fejét Bigi, akárcsak egy kutya - csakhogy Bigi több mint fél tonnát nyom, hiszen ő egy tehén, márpedig egy ekkora fejet már nem egyszerű simogatni. Nem is árt résen lenni vele, ha véletlenül rálép az ember lábára, hát azt senki nem köszöni meg. Bigi amúgy - csakúgy, mint az itt élő állatok többsége - igazi sztár, többször s
márc. 2
5:24
Inzulinnal akarta kiirtani a családját az apa: György fizetett azért, hogy tőrbe csalják rendőr fiát és volt párját (Blikk)
Még a legszövevényesebb krimiregényekben is ritkán olvasni olyan döbbenetes történetet, amit egy somogyi kistelepülésen élő férfi eszelt ki azért, hogy végezzen a saját családjával. K. Györgyöt emberölés előkészületével vádolják, amiért felbérelt valakit azért, hogy segédkezzen neki a halállal járó terve kivitelezésében.
márc. 2
5:24
Mától minden áruháznak kötelező feltüntetni, ha csökkent egy termék mérete (ATV)
A mai naptól kötelező tájékoztatás terheli a nagyobb üzletláncokat, ha csökken a termékek kiszerelése. Ennek megszegése akár egymillió forintos bírsággal is járhat - termékenként. Közben a NÉBIH külön adatbázissal készül a kiszereléscsökkentésekről. A kormány a zsugorinfláció ellen küzd, amely a Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint is megterheli
márc. 2
5:48
Spiró György: Ma is mindenki kussol, mindenki fél (Telex)
Spiró György saját bevallása szerint a prolilétet tudja a legjobban ábrázolni és szerinte az irodalom nem arra való, hogy a lelkünket kitárjuk a világnak. Veiszer Alinda interjúja.
márc. 2
6:00
Technológiafejlesztés a nyíregyházi Alföldi Környezetvédelmi Kft.-nél (hirado.hu)
A cég árbevételének döntő többségét az ipari és veszélyes hulladékok begyűjtése adja.
márc. 2
6:02
Szigorú pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell átesniük mostantól a gyermekotthonok vezetőinek (hirado.hu)
A rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben, és pénteken hatályba is lépett.
márc. 2
6:24
Mintegy 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Encsen (hirado.hu)
Varga Antal tájékoztatása szerint az önkormányzat saját forrásaiból finanszírozott projektjei mellett korábban elnyert uniós forrásokból fedezhető beruházások is megvalósulnak idén.
márc. 2
6:33
Veszélyes járművek jelentek meg az utakon - itt a figyelmeztetés (Infostart)
A korán indult tavasz hatására máris megjelentek a közutakon a mezőgazdasági gépek. Ilyenkor meg szokott növekedni a balesetek száma, de az okozó többnyire a "másik" fél.
márc. 2
6:57
"Már meg sem lepődünk az ilyenen" – Hihetetlen, milyen állat szaladgált a 4-6-os villamoson (Metropol)
A BKK a meglepő dolgok kifogyhatatlan aranybányája.
márc. 2
7:12
Általános iskolák milliókért: mit tudnak? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 2
7:15
Így népesül be most a Balaton (Infostart)
Csuka után süllő került a Balatonba. Így próbálják visszaszorítani az idegenhonos díszhalfélék térnyerését.
márc. 2
7:18
A tavaszias időt borongós szombat követi (ATV)
Dél felől ismét felhősödés kezdődik, sokfelé beborul az ég, a Dunántúlon viszont helyenként kevesebb lesz a felhő, arrafelé köd képződhet.
márc. 2
7:24
Virtuális emberrablással próbálnak pénzt szerzeni a kiberbűnözők (hirado.hu)
Szakértők szerint a ChatGPT és más mesterséges intelligencia-eszközök segítségével a virtuális emberrablások széleskörben elterjedhetnek.
márc. 2
7:36
További húsz százalékkal emelkedik az ápolók bére (hirado.hu)
A béremelés fedezetét a háziorvosok, a gyermekorvosok és alapellátási fogorvosi szolgálatok is megkapják.
márc. 2
7:54
ORFK: Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából pénteken (hirado.hu)
A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 33 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
márc. 2
7:54
Marad a tavaszi idő, vasárnap a nap is kisüthet (Telex)
Szombaton főként a középső tájakon, északon számíthatunk még többfelé esőre, máshol csak néhol fordulhat elő zápor.
márc. 2
8:00
Hadüzenetet küldött a NAV (Hungarianpress)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023 nyarán alakított munkacsoportot az illegális dohánykereskedelemmel szemben. A legújabb intézkedés részeként a NAV egyeztetésre hívta a piaci szereplőket, valamint az Országos Dohányboltellátó Kft. és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága képviselőit. A többoldalú megbeszélésen a felek megegyeztek:
márc. 2
8:03
Így nem szabad tankolni! (Infostart)
Nem járt el elég körültekintően a sofőr.
márc. 2
8:36
Rejtélyes fény lebegett Budapest fölött péntek este, itt a magyarázat (ATV)
Többen is látták a furcsa, kékes gyűrűt, mely Budapest fölött az alacsony szintű felhőzet alján jelent meg péntek este. Van, aki a sarki fényre gondolt, amikor meglátta a jelenséget, azonban sem a színe, sem az elhelyezkedése nem erre utalt, ráadásul a sarki fény csak felhőmentes égbolton található.
márc. 2
8:48
Újfajta csalás: virtuális emberrablással próbálnak pénzt szerezni a kiberbűnözők (Blikk)
A mesterséges intelligencia (AI) hangklónozási technológiájával ma már virtuális emberrablást is el tudnak követni az internetes csalók: a kiberbűnözők már arra is képesek a legmodernebb technológiát alkalmazva, hogy a hozzátartozó, például a gyerek hangján hívják fel a szülőket váltságdíjat követelve, súlyos érzelmi és anyagi károkat okozva az áld
márc. 2
8:48
Sikerjelentést közölt a múlt évről a Hotel & More, amely egyik szállodájában képeztek tovább történelemtanárokat Schmidt Máriáék (444.hu)
A tulajdonos Klemm Balázs feleségének cége üzemeltette korábban a közpénzből felújított Klebelsberg Kastélyt.
márc. 2
8:54
Támadás az eutanázia kapcsán (vasárnap.hu)
A világban dúl a valódi ostrom orosz-ukrán, izraeli-palesztin, azaz inkább a Hamász terrorszervezet és Izrael között, akit megtámadtak. Ám Magyarország
márc. 2
9:12
Amilyen időnk lesz ma, fel se tűnik, hogy már tavasz van (444.hu)
Eső, zápor, keleti szél jöhet ezen a néhol borús szombaton.
márc. 2
9:18
Óvoda mellett esett össze egy idős nő, az óvónők mentették meg az életét (Blikk)
Óvónők mentették meg az életét egy idős asszonynak, aki minden előzmény nélkül lett rosszul.
márc. 2
9:18
A szexuális deviancia nem pszichiátriai betegség, szakértők szerint nehéz lesz vizsgálni a gyerekotthonok vezetőinél (Telex)
A kegyelmi ügy kirobbanása mindenki fél, aki a gyermekvédelemben dolgozik, fejetlenség és kapkodás van.
márc. 2
9:18
Kedvenc könyvem: Éjszaka az állatkertben (Gyulatelevízió)
Székely Zselyke Bojti Anna kalandos történetét ajánlja a fiatalabb korosztály figyelmébe.
márc. 2
9:20
Meghiúsultak Dzsudzsák léghajós álmai (Telex)
A DVSC csapatkapitányának léghajógyártó cége komoly partnert vont be a fejlesztésekbe, mégis több olyan akadályba ütközött, amelyek miatt nem lesz semmi a magasröptű tervekből.
márc. 2
9:27
Elhűltek a járókelők: rejtélyes kék gyűrű lebegett Budapest felett (BorsOnline)
A Facebook-csoportok lázban égtek a megmagyarázhatatlan kék gyűrű miatt.
márc. 2
9:42
Egyszer találkozott az apjával Kádár János, majd egy rádiót ajándékozott neki (Blikk)
Már ötvenéves volt a kommunista pártfőtitkár, amikor édesapjával először és utoljára találkozott. Kádár Jánosnak több féltestvére volt, egyikükkel tartotta is a kapcsolatot.

Keresés