Az Európai Unió tagországai közül Magyarország fordította a legkevesebbet a 2022-es GDP-ből az egészségügyre - derült ki az Eurostat adataiból. A kimutatások szerint ugyanakkor kiemelkedően sokat költ a kabinet az állam működésére, a bürokráciát pedig 2010 óta nem sikerült csökkenteni. A politikai elemző szerint bár a kormány folyamatosan arról bes
Bár a Visegrádi Együttműködésben még van erő, Orbán Viktor miniszterelnök szorosabbra fűzné Magyarország kapcsolatát a szerbekkel, szlovákokkal és az orsztrákokkal. Ezzel egyesítené a térség "szuverenista államait", melynek nem csak politikai, de gazdasági vonatkozásai is lesznek. A Pénzcentrum ezt a potenciális együttműködést járta körbe gazdasági
Szakértők szerint akár életveszélybe is sodorhatják magukat azok a fiatalok, akik rászoknak az újonnan felkapott Poco Barra. Az Elf Barhoz hasonló eldobható elektronikus cigarettát szinte a végtelenségig lehet szívni, ami nikotin-túltelítettséget okozhat. A híradónknak nyilatkozó toxikológus szerint ugyanakkor nem a tiltás az új eszközök visszaszor
Ünnepeljen velünk Ön is! Idén immár a 30. születésnapját ünnepli a Blikk, a rendszerváltás után indított napilapok közül az egyetlen, amely talpon maradt, majd piacvezetővé is vált.
Két hete kereste meg egy újságíró azzal, hogy megszerzett egy rendőri jelentést. Az irat azt sejteti, hogy erőszakosan lépett fel a feleségével szemben. Magyar szerint azonban a valóság egészen más volt.
A jogász szerint a propaganda azt terjeszti róla, hogy megverte a gyerekei anyját. Ő azt ígérte, sosem fogja kiteregetni a házasságuk szennyesét a nyilvánosság előtt.
Magyar Péter szerint egy családi vitáról készült, valótlan tartalmú rendőri jelentést szivárogtattak ki a sajtónak, ami szerint ő erőszakos volt feleségével és az állami testőrökkel szemben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ezen a héten ismét összeül az Országgyűlés. A képviselők arra készülnek, hogy meghosszabbítják a háborús veszélyhelyzetet, és véget vetnek az orvosi igazolások rossz hagyományának az iskolákban.
A Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését vette át Bencze Antal, a Ke-Víz Építőipari Zrt. vezérigazgatója Fónagy Jánostól, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárától.
Oldott hangulat, ugyanakkor a szakmát érintő legfontosabb kérdések jellemezték a decemberben a Szent Gellért Fórumban megrendezett első Grosics Gyula Kapusedző Konferenciát. Az eseményen ismert szakemberek tartottak előadást, az edzésbemutató a Szeged-Csanád Grosics Akadémia fiatal tehetségeinek részvételével zajlott. Sokak számára lehet példaké
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesz Pölöskei Gáborné Áder Annamária Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője ellen – közölte a feljelentő testvére, Áder János.
Az elmúlt két év és lassan egy hónap alatt most a legkritikusabb a helyzet Európában, a világháborús veszély réme egyre erőteljesebb - írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) ismét összeszedte az átalakított háziorvosi ügyeleti rendszerrel kapcsolatos problémákat, és a 25 pontba szedett listát elküldte az egészségügyi kormányzatnak.
A politikus korábban a Ripost és a TV2 ellen is pert nyert. A Tényekben azonban nem akarták beolvasni az összes helyreigazítást, mert szerintük az nem fért volna bele a műsoridőbe.
A republikánusoknak több évtizede ráment a Roe kontra Wade visszavonásért zajló kampányra, mégsem volt összehangolt nemzeti abortuszstratégiájuk. Szemben a demokratákkal, akik sokat dolgoztak azon, hogy az abortusz uralja a közbeszédet.
Háromnapos ülést tart a héten az országgyűlés. A hétfő délutáni lazább menetrendet kedden késő estébe nyúló ülés követi, amelyen túlnyomórészt gazdasági tárgyú törvényjavaslatok lesznek terítéken, szerdán a nemzetközi tárgyú és a Nemzeti Földalapot érintő egyes törvények módosításáról vitáznak a képviselők.
Állítólag azt terjeszti a propaganda Magyar Péterről, hogy megverte a volt feleségét, Varga Juditot. Varga Judit erre egy kapcsolaton belüli erőszakról videót posztolt, ami úgy tűnik, alaposan meglepte a volt férjét.
Javítási munkálatok miatt ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani hétfőn az M2-es autóúton Vác térségében és kedden az M0-s autóútnak az M2-es és Dunakeszi déli csomópontja közötti szakaszán.
Nyíregyháza, Fenyő u. 1. szám alatti orvosi rendelőben 2024. március 19-től dr. Csobánka Margit házi gyermekorvosi és dr. Adamecz Imre Lajos felnőtt háziorvosi rendelése újraindul.
A holland női kézilabda-válogatott svéd szövetségi kapitánya, Per Johansson veszi át a Győri Audi ETO KC irányítását - közölte hétfőn a Rába-parti klub.
Szexi a vita a TV2 hírigazgatója szerint, de a választási évben nem kell ilyenre számítani a csatornánál: hat éve ugyanis már meghívtak egy ellenzéki politikust, de az csak hisztériázott. Kormánypárti politikussal hirdetni a TikTokon pedig jópofa geg volt.