Szenzációs országos csúcsot futott 400 méteren, ezzel bejutott a glasgow-i fedettpályás vb döntőjébe Molnár Attila. Az atléta a fantasztikus elődöntőt követően még – pozitív értelemben – sokkos állapotban értékelt az M4 Sport helyszíni riporterének, Péter Ágostonnak.
Gáspár Kata egy olyan háromgyerekes, szabadszellemű egyedülálló anyát alakít az RTL A renitens című magyar bűnügyi vígjátékában, aki százhatvanas IQ-ja ellenére takarítónőként dolgozik. A színésznő életében először forgatott kisgyerekekkel, és nemcsak ezt élvezte nagyon, hanem azt is, hogy a karaktere lehetővé tette, hogy mindig kimondhassa, amit é
A ruhavásárlásnál természetesnek tartjuk, hogy nézelődünk, válogatunk, összehasonlítjuk a kínálatot, egy több millió forintos hitel felvételekor azonban sokan nem teszik ezt meg. Pedig a bankok ajánlatait percek alatt egyszerűen összehasonlíthatjuk akár a mobilunkon is, és ezzel sokat spórolhatunk magunknak. Megmutatjuk, hogyan.
Pénteken került sor Alekszej Navalnij temetésére Moszkvában. A temetőnél összegyűlt tömeg Putyin-ellenes jelszavakat, mondatokat skandált. Több embert őrizetbe is vettek.
Pénzmosás miatt ítéltek el Zalaegerszegen két nőt, aki a német államtól hamis dokumentumokkal megszerzett világháborús jóvátételi pénzeket fogadott több bankszámlára – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
A víziközmű ágazatban dolgozók anyagi megbecsülése és a társaságoknál folyó munka szakmai színvonalának biztosítása érdekében idén két ütemben nő a többségi állami tulajdonban lévő víziközmű szolgáltatóknál dolgozók bére - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtöki közleménye szerint a víziközmű-ágazatért felelős államtitkár.
A jogsértők hamis fűrészekkel akarták elárasztani a horvát piacot, azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei résen voltak - olvasható a hivatal közleményében. Zala vármegyénél blokkolták a több, mint húszmillió forint értékű szállítmány útját.
Az esküvő nem olcsó mulatság, mégsem kell feltétlenül lemondanunk a romantikus nagy napról. Kellő tervezéssel és néhány tippel pénztárcabarát módon szervezhetjük meg a nagy napot. Még abban az esetben is, ha külföldön szeretnénk kimondani a boldogító igent. Merüljünk el tehát négy lenyűgöző és megfizethető európai esküvői célállomásban!
Március 1-től Papp-Gerlei Gyöngyvér az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója. A szakember az elmúlt egy évben a vállalat operatív vezérigazgató-helyetteseként részt vett a társaság irányításában, és közvetlenül vezette az Antenna Hungária média divízióját. Az új vezérigazgató kinevezését az indokolta, hogy a 4iG cégcsoportnál zajló transzformációs
Európa számára Oroszország és Fehéroroszország potenciális veszélyt jelentenek, de továbbra is folytatják velük a mezőgazdasági termékek kereskedelmét, írja az Ukrajinszka Pravda.
Történelmének legnagyobb atomrobbantását hajtotta végre hetven éve az Egyesült Államok. A Castle Bravo ereje még a bombát létrehozó atomtudósokat is meglepte. Csakúgy, mint a radioaktív szennyezés, amit okozott. Főleg, hogy japánok is sugárfertőzést szenvedtek kevesebb, mint tíz évvel a hirosimai és nagaszaki robbantások után. A Castle Bravo végül
Mától kötelező az üzletekben figyelmeztető felirattal jelölni azokat a termékeket, amelyeknek csökkentette a gyártó a méretét. De több boltban még nem helyezték ki a felkiáltójeles címkéket, a kereskedők március közepéig kértek haladékot a fogyasztóvédelmi hatóságtól. Az egyik nagy üzletlánc szerint az új tájékoztatással a vásárlók járnak jól, mert
Pszichológiai vizsgálaton kell megfelelniük a gyermekotthonok vezetőinek – ez derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből. Az RTL-nek nyilatkozó Herczog Mária, szociológus szerint a jogszabály szakmaiatlan és csupán egy sebtapasz a vérző seben. Szerinte, ha csak a vezetők alkalmasságát vizsgálják, az nem védi meg a gyerekeket. A korm
A Vígszínházban rendhagyó módon ma este nem lesz előadás: a Játék a kastélyban című előadás ment volna, amelynek főszereplője Benedek Miklós volt. Ezzel a csenddel tisztelegnek a Nemzet Színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész emléke előtt.
A krumplihámozás az egyik legnépszerűtlenebb konyhai feladat. Szerencsére van egy egyszerűbb megoldás, ha már elegünk van. Egy ügyes megoldással könnyen egyszerűsíthetjük a burgonya elkészítését, amellyel másodpercek alatt meghámozhatók. Ehhez nincs szükség hámozóra vagy más eszközre. Egyszerűen csak dobjuk bele a hámozatlan egész burgonyákat egy l
Az 1 eurós aukciók lehetővé teszik az ipari vállalatok számára, hogy eladóként helyet és költségvetést teremtsenek új gépek számára, és vevőként kedvezményesen hozzájussanak egy vagy több géphez. A Surplex.com oldalon március 12-én ér véget egy aukció a szerbiai Nagyolasziban, kiváló minőségű használt fémmegmunkáló gépekkel, többek között egy Quase
Millie Bobby Brown most mesélt először arról, hogy vőlegénye, Jake Bongiovi pontosan mikor és hogyan tette fel neki a nagy kérdést. Spoiler: nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy azt Jake eltervezte.
A petrezselyem talán az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban használt fűszernövények egyike. Előkészítése során késsel apróra vágjuk, és már mehet is az ételbe.
Nem látni a kiutat az ukrajnai háborús konfliktusból, és ez megbénítja az európai politikát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Antalyában, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfő meghívására vett részt az Antalyai Diplomáciai Fórumon (ADF).
2024. március 3-án (vasárnap) 9 órától 21 óráig a NAV háttérrendszerének karbantartása miatt a NAV webes felületei és a NAV-Mobil applikáció egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők – hívja fel a figyelmet honlapján a NAV.
A marlin a bolygó leggyorsabb halai közé tartozik, így pedig egyben az óceánok csúcsragadozójának is számít. A rejtélyes, általában csoportosan vadászó állatot nemrég épp vadászat közben sikerült levideóznia egy kutatócsoportnak. Egy csíkos marlin (Kajikia audax) akár négy méter hosszúra is megnőhet, egy kifejlett példány súlya 113 és 204
Eredményt hirdetett a Gyermelyi, Molnár Virág lett az idei Recept Rulett influencer tehetségkutató győztese. A feltörekvő gasztro tartalomgyártó a 2 millió forintos fődíj mellett, 1 évre elegendő Gyermelyi termékeket, és Braun konyhai kisgépeket vihetett haza. Most már minden lehetősége adott, hogy beizzítsa a csatornáját. Decemberben forgott a Gye