Több jel mutat arra, hogy Moszkva után egy másik orosz nagyvárost, Szentpétervárt is, egyelőre azonosítatlan eredetű drón vagy más harci eszköztől eredő légitámadás érte.
Hét hónapja boldog nagymama Nyertes Zsuzsa. A 65 éves színésznő évek óta készült erre a szerepre, most pedig igyekszik minden pillanatot kihasználni a kis Olíviával, és miatta fitt, egészséges maradni.
A Harry Potter-filmek sok szerethető karaktert vonultatnak fel, egyesektől pedig rengeteget tanulhatunk is. Más karakterek viszont mondhatni folyamatosan csak azt erősítették bennünk, hogy ne szeressük őket, sőt, kifejezetten bosszantsanak bennünket. Na de vajon ki érdemelte ki a leggyűlöltebb karakter címét?
Két év alatt kilenc nemzetközi filmfesztivál legjobb férfi alakításának díját hozta el Lux Ádám. A Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész a Mindszenthy – Szeretlek Faust és a Megszállottak című filmek szerepeiért kapta a tekintélyes elismeréseket, amelyek közül azonban egyet sem tudott személyesen átvenni.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Van egy szokatlan étkezési előírás a királyi családon belül, de mint kiderült, ezt a szigorú szabályt csak Károly tartja be, rajta kívül azonban mindenki más megszegi.
Tagadhatatlan, hogy a pucérruha, vagyis az áttetsző, bőr tónusú, gyakran feszes, a képzeletre meglehetősen keveset hagyó ruhák reneszánszukat élik, és néha úgy tűnik, hogy lassan biztosabb választásnak tűnnek a vörös szőnyegen, mint a klasszikus fekete. A Brit Awards díjátadón kifejezetten sokan nyúltak a pucérruhákhoz, nézzük, hogyan viselték.
A 2024-es Brit Awards díjátadó gála vörös szőnyegén kapták lencsevégre az albán származású Dua Lipát, szerelése láttán pedig bizony minden férfi álla a földet súrolta, nem véletlenül.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint erősen kétséges Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök szavahihetősége, úgy véli, az új államfő a múltjával kapcsolatban nem volt őszinte.
Újabb aggasztó hírek érkeztek az angol királyi család felől, most éppen Kamilla királyné döntött úgy, hogy szünetelteti a hivatalos programjait és megjelenéseit. Az utóbbi időszak nagyon nehéz volt a királyi család prominens tagjainak, úgy tűnik, hogy most Kamilla királyné is úgy döntött, hogy pihenőt kell tartania.
Krausz Gábor és Novák Katalin újabb csúcsokat döntögetett ezen a héten, amibe csak gladiátorok és egyiptomi fáraók tudtak beleszólni. Tóth Gabi viszont egészen hihetetlen módon, de lecsúszott a toplistáról.
Az Oscar-díj átadása előtt interjút adott Billie Eilish, amiben kifejezetten érdekes és izgalmas dolgok derültek ki az énekesnőről. Például az, hogy milyen nagy szerepet tulajdonít az álmoknak, vagy hogy mennyire agresszív bizonyos játékhelyzetekben.