Kudlik Júlia 78 évesen is remek formában van, noha – leírni is elképesztő – 60 évvel ezelőtt ismerte meg az ország. Az egykori bemondónő komoly gondolatokat fogalmazott meg.
Egy gyermek elvesztésénél nincs nagyobb fájdalom. Főleg akkor, ha a szülőnek tehetetlenül végig kell néznie azt, ahogy a legyőzhetetlen kór szinte sejtről-sejtre felemészti az egykor élettel teli testet. Ezt a szörnyű tragédiát 24 évvel ezelőtt Fásy Ádámnak is át kellett élje, az akkor alig 18 éves fia, Viktor a kezei között halt meg, miután fél év
Bár a spanyol királyné rendre bebizonyítja, hogy 50 felett is divatos maradhat egy nő, legutóbbi outfitjére tényleg nehéz szavakat találni, hiszen egy az egyben telitalálat volt
György herceg már most tudja, hogy egy napon ő veszi majd át a trónt édesapjától, de ettől még neki is vannak álmai arra vonatkozóan, milyen karriert futna be szívesen.
Bevallom őszintén, ebben a korban már jócskán összefolynak az ember emlékezetében az évek. Bármilyen szöveget vissza tudok mondani, de abban, hogy pontosan mikor mi történt, őszintén szólva, kevésbé vagyok tehetséges. Azért a Blikk kedvéért megpróbálkozom vele.
B. Nagy Réka Magyarország egyik legnépszerűbb influencere. A vlogger zenei karrierje 14 éves korában kezdődött, és azóta is töretlenül ontja magából a kreatív tartalmakat. Réka nemcsak a dalain keresztül, hanem a közösségi médiában is arra buzdítja követőit, hogy önazonosak legyenek és fogadják el magukat. Hisz abban, hogy mindannyian különlegesek
Guatemalából vezetett az útja Miamiba és Hollywoodba, betegszállítóként dolgozott és punkzenészként koncertezett, Budapest pedig az egyik kedvenc forgatási helyszíne. 45 éves lett Oscar Isaac.
Általában neked is fejtörést okoz, hogy mit főzz, kevés időt tudsz eltölteni a konyhában, vagy egyszerűen csak arra vágysz, hogy mindig tudj olyan ételt készíteni, ami egyszerre finom és egészséges is? Akkor a grillezett csirkemellet heti több alkalommal is érdemes felvenned a tervezett fogások közé, és egyáltalán nem csak azért, mert ízletes és ki