2024. március 9. szombat

márc. 9
0:09
Az ATV megtudta, ki lesz a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje (vg.hu)
A Fidesz-KDNP berkeiben járatos ATV-s újságíró információi szerint a kormánypártok megtalálták a megfelelő főpolgármester-jelöltet.
márc. 9
0:12
Fontos szerepet játszunk az ipari forradalomban (ProfitLine)
Magyarország aktív részese az 5. ipari forradalomnak, és a sikeres gazdaságpolitika szélesre tárta a lehetőségeket az innovációs, az ipari és a technológiai szektorban egyaránt - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára csütörtökön Diósdon.
márc. 9
0:12
Több mint százmillió forintnyi támogatást osztott ki a Médiatanács (MMonline)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa lezárta a televíziós közéleti, valamint a hír- és magazinműsorok támogatására kiírt, 2023. évi pályázatának bírálati szakaszát. A TVÁLLANDÓ2023 program keretében közel 104 millió forint odaítéléséről döntött a testület. A Médiatanács Támogatási Program keretében évről évre meghirdetett TVÁLLANDÓ p
márc. 9
0:16
Alulértékelik magukat a női vállalkozók (MMonline)
Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja elsősorban a vállalkozóvá válásra a magyar nőket a BGE Budapest LAB által végzett kutatás szerint, amely a Global Entrepreneurship Monitor (GEM), a világ legnagyobb vállalkozáskutatásának részeként készült. Az er
márc. 9
0:20
Maradt Kovács Tibor az MLE elnöke (MMonline)
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) márciusi 5-ei közgyűlése egyhangúlag – már nyolcadik alkalommal – megerősítette elnöki tisztjében Kovács Tibort, a Ringier Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját. Az idei közgyűlésen az elmúlt év beszámolója és a következő időszakkal kapcsolatos tervek, valamint a költségvetés elfogadása mellett tisztújításra is sor
márc. 9
0:24
Nem hagyták jóvá a Repropress által javasolt díjszabást (MMonline)
A szakhatóság és az igazságügyi miniszter nem hagyta jóvá a sajtókiadványok kiadóinak védelmére vonatkozó jogok kapcsán a Repropress által benyújtott díjszabást – közölte honlapján a Repropress. A szervezet a terjedelmes jogi indokolás haladéktalan elemzését követően megfontolja a javaslatait az iparág védelme érdekében. A Repropress és az MLE több
márc. 9
0:27
Kiderült miről beszélt Donald Trum Orbán Viktorral (vg.hu)
Donald Trump korábbi amerikai elnökkel, a republikánusok mostani elnök jelőltjével találkozott pénteken a magyar kormányfő.
márc. 9
0:28
Összefogás a nők támogatásáért (MMonline)
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT), a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) és az Institute of Directors (IoD) aláírta az Egyetértési Nyilatkozatot (ENY), mellyel a sokszínűséget támogatják a hazai vállalatok döntéshozó testületeiben. A kezdeményezés iránt támogatását fejezte ki és aláíróként csatlakozott több szervezet is: a Holland-Magyar Kere
márc. 9
0:32
Ünnepel a Pepco (MMonline)
A Pepco 2015 tavaszán lépett a magyar piacra, azzal az ambiciózus tervvel, hogy Magyarország egyik vezető kiskereskedelmi láncává váljon. A márkát ma már senkinek sem kell különösebben bemutatni, hiszen sok család kedvenc üzlete lett; köszönhetően a rendkívül alacsony áraknak és a széles termékválasztéknak. Az elmúlt közel 9 évben a Pepco a főváros
márc. 9
0:33
Kiderült, miről beszélt Donald Trump Orbán Viktorral (vg.hu)
Donald Trump korábbi amerikai elnökkel, a republikánusok mostani elnök-jelőltjével találkozott pénteken a magyar kormányfő.
márc. 9
0:42
A kormány célja a könnyítés (ProfitLine)
A nemzetgazdasági miniszter csütörtökön részt vett az Európai Unió Versenyképességi Tanácsának formális ülésén Brüsszelben, ahol a versenyjogi, belső piaci és a fenntartható növekedéshez kapcsolódó kérdéskörök mellett a turisztikai ágazat helyzetét is áttekintették.
márc. 9
1:18
Bálnákra vadászik a kriptosárkány (ProfitLine)
A Solana-alapokkal büszkélkedő mém érme, a Smog az elmúlt 24 órában több, mint 30%-kal emelkedett. Ennek főként az az oka, hogy az ázsiai befektetői roham nem áll meg, és az érme Binance tőzsdén való megjelenéséről is elindultak a pletykák.
márc. 9
2:12
Az özvegyi nyugdíjat így tudod Te is feléleszteni! Gyakorlati útmutató (ProfitLine)
Milyen esetben, milyen feltételek teljesülésekor éled fel az özvegyi nyugdíj? Hogyan lehet igényelni akár online az özvegyi nyugdíj feléledését? Videós segítséget is adunk!
márc. 9
2:24
Kézbe kell vennie az irányítást az egyik csillagjegynek! 2024.03.09. (Karrier Trend)
A Kos keressen egy semleges felet, a Szűz őrizze meg hidegvérét! Karrier horoszkóp: 2024.03.09. Kos Ha tudod, hogy valamiben igazad van, nem félsz kiállni és harcolni az igazadért. A probléma az, hogy az ellenfél kezében van az összes kártya. Keress egy harmadik, semleges felet közvetítőként, aki segíthet a probléma megoldásában. Bika Valahányszor
márc. 9
3:12
Állampapír kiábrándulás?! A lakosság most újra a bankba rohan! Miért? (ProfitLine)
Az elmúlt hónapokban arról cikkeztünk sokat, hogy az elmúlt sok tízéves megszokásban fordulat állt be és az állampapírok lettek a magyar lakosság kedvencei. Most arról érkezett egy friss adat, hogy újabb fordulat látható, azaz Ismét a bankbetétet favorizálja a magyar lakosság. Mi áll az ingadozás hátterében?
márc. 9
3:24
Újra szabadon szárnyalnak Darwin pintyei (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint 500 pintyet engedtek szabadon a Galápagos-szigeteken. A céljuk a szigetek élővilágának regenerálása, melyet főként az idegenhonos fajok veszélyeztetnek.
márc. 9
3:24
Iskolapadból a Ddc-ig (Karrier Trend)
A Duna-Duna Cement Kft. (DDC) „ereje” nem csupán a kiváló minőségű termékekben és az alkalmazott technológiákban rejlik, hanem a munkavállalókban is. Abban, hogy jó alapot biztosítanak a sikeres szakmai pályafutás előkészítésében és annak kiépítésében, amelyet a több évtizedes szakmai múlttal és tapasztalattal rendelkező munkavállalók támogatnak! A
márc. 9
4:12
Az elektromos autózás nem is zöld, csak egy nagy kamu?! (ProfitLine)
Az Európai Gépjárműgyártók Szövetségének (Acea) célja, hogy előmozdítsa Európa mobilitási átalakulását, ahol minden európai polgár hozzájuthat megfizethető közlekedési megoldásokhoz, ugyanakkor biztosítja, hogy az autóipar továbbra is erős globális és versenyképes szereplő maradjon.
márc. 9
4:24
Hiába a szigor, teljesen mi sem kerülhetjük el a GMO-t (Magyar Mezőgazdaság)
Hiába a szigorú magyar szabályozás, a genetikailag módosított termékeknek nem lehet teljesen gátat szabni.
márc. 9
4:33
Két éves a Magyar Blockchain Koalíció (FinTechRadar)
Két éve, 2022 március 8-án alakult meg Magyarországon a Blockchain Koalíció. Az évforduló alkalmából egy külön Fintech Sparks kiadványban foglaljuk össze a koalíció eddig elért eredményeit.
márc. 9
4:48
Megtalálták a világ legrégebbi kenyerét (Agroinform)
A Törökországban feltárt lelet valószínűleg a világ legősibb ismert kenyere.
márc. 9
4:48
Gigászi, száz gigawattórás energiatárolási rendszer épül fel Európában 2030-ig (New Technology)
Március 6-án a fenntartható energetikai megoldások fejlesztését támogató EIT InnoEnergy elindítja a nagy energiatároló rendszerek (ESS) létrehozására és működtetésére összpontosító páneurópai vállalatát, a Repono-t. Ezzel az a célja, hogy egységesítse
márc. 9
4:51
Az elveszett frigyláda fosztogatói – ezért volt siralmas a 2024-es Genfi Autószalon (NRGreport)
A cím talán túl erős, de ami biztos, hogy lezárult egy korszak a Genfi Autószalon életében. Nagy valószínűséggel már sose lesz az a csillogás és látogatószám, ami anno volt.
márc. 9
4:51
Hogyan szabályozhatjuk hatékonyan az agresszíven terjedő bambusz állományát? (Agrofórum)
Hosszú évek óta elhanyagolt bambuszok irtásába fogtunk, sajnos nagyon elterjedt, sűrű és nagyméretű növényekről van szó. Eddig vágással, csákányozással, ásással próbálkoztunk. Vegyszert is vettünk már, de azt még nem próbáltuk ki. Nem szeretném feltétlenül a teljes állományt kipusztítani. Több kérdésem is lenne. Például, hogy óvatosan szeretném has
márc. 9
5:00
Magyarországi projekteket díjazhatnak (MMonline)
Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen - hiszen a haz
márc. 9
5:18
Rekord profit az OTP Csoportnál, zavaró tényezők itthon (Azenpenzem)
Mérföldkövet ért el az OTP Bankcsoport 2023-ban, a konszolidált eredmény közel ezermilliárd forintot ért el, a korrigált eredmény pedig meg is haladja azt. Beértek az elmúlt 32 év gyümölcsei – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a tavalyi eredményeket ismertető pénteki sajtótájékoztatón. A magyarországi tevékenység eredménye
márc. 9
5:21
Beton.Hofi: "A 0-át a szeretteimnek, a barátaimnak és az időközben elhunyt mamámnak dedikálom" (Márkamonitor)
Nemzetközi nőnapon, azaz március 8-án megjelent Beton.Hofi harmadik, 0 című mixtape-je, amely egyben egy trilógia befejező epizódja is.   "A 0-át a szeretteimnek, a barátaimnak és az időközben elhunyt mamámnak dedikálom. A koncepcióm az volt, hogy igyekezzek a bennem lévő érzésekről minél részletesebben, kifejezőbben közvetíteni, anélkül, hogy kara
márc. 9
5:24
Időjárás: Több hullámban érkezik a csapadék. Esőre kell készülni! (Agroinform)
Fokozatosan melegszik a levegő, hétfőn 19 fok is lehet.
márc. 9
5:24
Korai varasodásfertőzésre figyelmeztet a BASF (Magyar Mezőgazdaság)
Ismét korai varasodásfertőzésre figyelmeztetett a Basf a Nyíregyházán rendezett alma növényvédelmi tanácskozásán. A betegség megelőzésére az idén egy új felszívódó gombaölő szer is a termesztők rendelkezésére áll.
márc. 9
5:24
Középiskolai szóbeli felvételi és sorrend módosítás (Szakmát Szerzek)
A középiskolai felvételi következő fontos mérföldköve  a szóbeli vizsga, amit az iskolák  március 4. és 20. között tartanak. Középiskolai szóbeli felvételi Március 4-étől egészen március 20-áig van lehetőség a középiskolákban a szóbeli felvételire. Fontos megjegyezni, hogy nem minden iskolában szükséges a szóbeli vizsga, az intézmények saját döntés
márc. 9
5:24
Van egy jó hírünk annak, aki hatékony erkélynapelemeket telepítene (Öko-drive)
Már kaphatóak egyes EU-s tagállamokban az Anker Solarbank Dual System erkélynapelemek.
márc. 9
5:42
Gigantikus akció a DIGI-nél: fél áron fél évig! (ProfitLine)
A Digi 50 százalékos havidíj-kedvezményt biztosít a Diginet 1000 Ftth (1000/300 Mbit/s maximális sávszélességet kínáló optikai vezetékes) internetelőfizetői részére fél évre, amennyiben tizenkét hónapos hűségidőt vállalnak és igénybe veszik az elektronikus számlázási szolgáltatás (e-Pack) előnyeit.
márc. 9
5:45
Eljött a fordulat a lakáshitelpiacon (Piac és Profit)
Januárban nagyon felpörögtek a lakáshitelek, a babaváró támogatás viszont csúnyán visszaesett a megemelt hitelösszeg dacára. A személyi kölcsönök csúcsot döntöttek, a bankszámlák egyenlege viszont bezuhant. Egyre kisebb a különbség a lakossági hitel- és betétállomány között - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
márc. 9
5:48
Indul a nevezés a Siemens Média Díjra (New Technology)
2024-ben ismét várják a nevezéseket a Siemens Media Award versenyen. A díjjal ebben az évben is a technológia területén kimagaslót alkotó újságírók és tartalomkészítők munkáját kívánják elismerni, hazánkban, valamint nyolc
márc. 9
5:48
Tovább szakadnak a gabonaárak, orosz-ukrán nyomás Európán (Agrárágazat)
Továbbra is nagy a nyomás az európai mezőgazdaságon, a gabonaárakon az orosz búzadömping és az ukrán export.
márc. 9
5:48
Regeneratív mezőgazdaság 11. rész – Talajmegújító mezőgazdaság – rend a káoszban (Mezőhír)
Egy öntermékeny ökoszisztéma létrehozásával minimálisra csökkenthetjük a kiadásokat az élelmiszer-termelésben.
márc. 9
5:51
Jó hírt kaptak az ingyen napelemes rendszerre várók (Alternatív Energia)
Tízezernél több támogatási kérelemnél tart a Napenergia Plusz Program.
márc. 9
5:51
"A Penny több mint negyed évszázada foglalkozik társadalmi és környezeti ügyekkel Magyarországon" (Márkamonitor)
A Penny Magyarország a tavalyi évben a különböző gyűjtőakciók és termékadományok által, közel 2 milliárd forint értékű felajánlással könnyítette meg rászoruló családok, hátrányos helyzetű és beteg gyermekek, valamint a helyi közösségek élethelyzetét.   "A Penny több mint negyed évszázada foglalkozik társadalmi és környezeti ügyekkel Magyarországon,
márc. 9
5:57
A madárbarát kert kora tavaszi teendői (Agrofórum)
Kellően megelőzte az időjárás a naptári tavaszt, ehhez mérten a kertben élő vagy kertet látogató madarak is sokkal aktívabbak. Elképesztő ricsaj fogadhat minket reggelenként, de mit tehetünk most a népes kis csapatért?
márc. 9
6:00
Egyre több külföldi venne ingatlant Budapesten (MMonline)
Ha van terület, amelynek tevékenységét mindig kiemelt figyelem övezi, az egyértelműen Budapest belvárosának ingatlanpiaca. Az elmúlt időszakban is igencsak érdekes változások zajlottak ebben a szegmensben, ehhez pedig nagy részben járult hozzá a külföldi vevők növekvő jelenléte a régióban. A belvárosi ingatlanok specialistája, a Central Home szakér
márc. 9
6:00
Olyan ez, mint egy mininyaralás – négynapos munkahéttel kísérleteznek a német cégek (Telex)
Vonzó ajánlatnak tűnik. De mi haszna ebből a munkaadónak? A Deutsche Welle riportja.
márc. 9
6:12
Örömkönnyekben úszhat minden magyar dízeles (Menedzsment Fórum)
Drasztikus kilengésre nem lehet számítani a jövő héten a benzinkutakon, ám a gázolaj esetén jó eséllyel tovább csökkenhet az ár - derül ki az Mfor Üzemanyagár-figyelő aktuális elemzéséből.
márc. 9
6:12
A BÉT a sokszínűséget támogatja (ProfitLine)
Az üzleti szférában a vezető testületek arányos összetételét, az esélyegyenlőséget és a nők részvételének támogatását szorgalmazza a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT), amely ennek előmozdítására szándéknyilatkozatot írt alá több szakmai szervezettel - közölte az értéktőzsde csütörtökön az MTI-vel.
márc. 9
6:18
Így gondozzuk a teacserjét (Magyar Mezőgazdaság)
Minden tea alapja a Kínában őshonos teanövény, melynek leveléből készül a tea. Örökzöld fa, mely 5-6 méter magasra is megnő a természetes élőhelyén.
márc. 9
6:21
Új vezetők a Schneider Electric budapesti beszerzési központjában (Márkamonitor)
A közelmúltban több új vezetőt is kineveztek a Schneider Electric Budapesten található beszerzési központjában (Gsc). Ioannis Oikonomopoulos lett a Gsc Europe Logistics alelnöke, Gurcsó Péter az alapanyagok beszerzéséért felelős igazgatóként folytatja, Viski Katalin a jövőben az ipari automatizálási területen belül az ellátástervezésért felel majd
márc. 9
6:21
Ha a kormány engedélyezi, 500 ezres napelemes rendszert is telepíthetünk (Tiszta Jövő)
A Zendure erkélynapelemes csomagja egyelőre Németországban érhető el.
márc. 9
6:24
Pénzügyi kvíz (Szakmát Szerzek)
Idén március 4. és 8. között tizedik alkalommal rendezik meg a Pénz7-et, a pénzügyi tudatosság fejlesztésének céljával. Ehhez kapcsolódóan készült el pénzügyi kvízünk. Teszteld a pénzügyi tudásodat, és indítsd a kvízt a Start gombra nyomva! A kvíz végén, ha az összes kérdésre válaszoltál, mindenképp nyomj rá a Befejezés gombra, hiszen akkor tudhato
márc. 9
6:30
DRS-díj ingyenes átadás esetén (Adózóna)
Ki fizeti a visszaváltási díjat, ha italtermékekkel foglalkozó cég termékmintát ad a vevőinek, illetve ha kóstolásnál történik térítésmentes átadás? Olvasói kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
márc. 9
6:30
Aranyláz helyett lítiumláz - Mely országok osztják a lapokat? (Portfolio)
A zöld energiaátállásban több tucatnyi olyan nyersanyagra, mint például lítiumra van szükség, amelynek bányászatát manapság néhány nagy szereplő uralja a világon. A bányászat mellett ezeknek a nyersanyagoknak a feldolgozása is födrajzilag erősen koncentrált. Ebben a cikkben azt mutatjuk be, hogy a világ mely országai töltenek be domináns szerepet a
márc. 9
6:45
Újabb éghajlati rekord született: katasztrófát hozott a február (vg.hu)
Soha nem volt ilyen száraz a február, mint most.

Keresés