Penészgombák által termelt mikotoxin (patulin) jelenléte miatt a SIÓ-Eckes Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Sió Smoothie erdei piros bogyós vegyes gyümölcskészítményt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A német Merck KgaA gyógyszeripari, vegyipari és elektronikai vállalat, a globális élettudomány vezető beszállítója csökkenő nyereségről és bevételről számolt be éves pénzügyi jelentésében.
Miközben a címlapokat a Bitcoin és az Ethereum napi árfolyam csúcsai uralják, addig sok kripto befektető figyeli árgus szemekkel ”a következő nagy dobást”. Úgy tűnik ugyanis, hogy a 2024-es évet óriási elánnal indította a kriptopiac, berobbantak az árak, így teljesen érthető, hogy sokan hasznot szeretnének húzni belőle. Főleg, mikor olyanokat olvas
A pénzügyi tudatosságról, a pénz gazdasági szerepéről és a használata során fenyegető veszélyekről tartott előadást Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Hernádnémeti Református Általános Iskolában a hatodik osztályos gyerekeknek a Pénz7 című rendezvény alkalmából.
A nyugdíjak kiszámítását a hatályos jogszabály rögzíti, amely az 1997. évi Lxxxi. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. Nézzük meg a nyugdíjszámítás folyamatát, és ismerkedjünk meg a fontos fogalmakkal, mint: nettósítás, valorizáció, degresszió. Nézzük, hogyan is számolják ki tehát most 2024-ben a nyugdíjat!
A Kos értékelje újra álláspontját, a Bak vizsgálja újra azt, amit eddig tényként kezelt! Karrier horoszkóp: 2024.03.11. Kos Valaki kilyukasztja azt a buborékot, amelyben eddig éltél. Úgy tűnik, hogy eddig a fantáziavilágodban éltél, és élvezted az utazást, de most valaki felfedi a helyzet valódi valóságát. Itt az ideje, hogy újraértékeld az álláspo
A ragadozók, például a madarak és a rovarok hatékony alternatívái lehetnek a növényvédő szereknek, alacsonyan tarthatják a kártevők populációit, miközben növelik a terméshozamot – jelentette be egy nemzetközi kutatócsoport.
A rengeteg eső miatt a németországi spárgatermesztők komolyan aggódtak, hogy az egész szezonjuk mehet a kukába. Időközben azonban kiderült, hogy nem is olyan rosszak a kilátások, maximum kicsit késik a szezonkezedet.
A pandémia előtt éltünket a koronavírus miatti óvintézkedések merőben megváltoztattak. Nemcsak lecsendesedésre és elszigetelődésre kényszerített, hanem máshogy működtünk még a munkahelyen és a munkakeresésben is. A koronavírus komoly bélyeget nyomott ránk. Aki nem veszítette el a munkahelyét és megoldható volt a home office, az a szerencsések közé
A hazai nagyvállalatok közel fele szerint egyéves időtávon még gyengébb lehet a gazdaság – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeiből. Hároméves időtávon azonban már kedvezőbb a kép, itt tízből három vállalkozás a jelenleginél erősebb teljesítménnyel számol. A gazdaságban végbemenő folyamatok különböző mértékben befolyáso
Manapság minden nagy rendezvényen láthatunk szemkápráztató lézershow-kat. Lézervetítéseket használnak szakmai vásárokon, reklámokban, a művészetekben és építészeti eseményeken. A varázslatosan ragyogó mintákat rendkívül bonyolult technológia segítségével hozzák létre, és a leglátványosabbak
Rögtön egy kérdéssel kezdem: ha valakit megszúr, bőrében mélyebb sebet ejt egy rozsdás szög, vagy bármi egyéb tárgy, mit tesz? A válasz: kitisztítja a sebet, és beadatja a tetanusz elleni oltást.
A napenergia technolgóia egyik élharcosa, az AIKO ABC moduljával olyan iparágban hozott el újat, ahol a funkcionalitás ezidáig mindent vitt: míg a klasszikus napenergia-megoldások hagyományosan a hatékonyságot és a teljesítményt helyezték előtérbe, az a formatervezési innovációra legalább akkora hangsúlyt fektetett, és megdöntötte azt a felfogást,
A BYD újabb lépést tett a kínai árháborúban, és 5 százalékkal csökkentette a legolcsóbb elektromos modellje, a Seagull árát, így a kiskereskedelmi ára mindössze 9700 dollárra csökkent.
A spanyol bajnokság 28. fordulójában mindhárom dobogós csapat hozta a kötelezőt, csak a negyedik helyezett Atlético Madrid botlott, és ezzel alighanem ki is szállt a dobogós helyekért folyó idei versengésből. A Napoli elleni Bl-visszavágóra készülő Barcelona már pénteken este lejátszotta a bajnoki meccsét, és sovány győzelmet aratott a Mallorca e
Sohasem volt annyira magas a nyugdíjak középértéke és a hivatalos átlaga közötti különbség, mint az idén. Borítékolható, hogy ez a jövőben tovább nő majd. jelenleg több mint 1,2 millióan kapnak havonta 190 ezer forintnál csekélyebb összeget.
Van, aki szerint a talaj mint fekete doboz működik, ami könnyen megérthető. Kiderült az is, hogy létezik 6 nagyon fontos mikroelemünk, amiből 1 tonna terméshez csupán grammok kellenek.
Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az arány tízből kettő, Olaszországban és Franciaországban pedig még kevesebb. A szakértők szerint az AI-eszközökkel kapcsolatos képzés hiánya azzal a kockázattal jár, hogy a gyerekek nem lesznek egyenlően felkészü
A TactoTek vállalat és a Cycle4green megállapodást kötött 3D-formázott elektronikai termékek újrahasznosítására. A finn TactoTek különleges technológiával rendelkezik az ilyen termékek gyártására: elektronikai rendszereiket műanyag alkatrészbe integrálják, így kompaktabb és
Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.
Az AutoWallis Csoport újabb négy országban, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Montenegróban és Szerbiában is megszerezte a SsangYong importőri jogait. A dél-koreai márkát a magyarral együtt ezzel már kilenc régiós piacon képviseli kizárólagos importőrként az AutoWallis. A lépéssel tovább erősödik a vállalat nemzetközi pozíciója, ami az árbevétel
A Dentsu Creative „The Futures Less Traveled ” címmel tette közzé jelentését a 2024-re várható kreatív trendekről. A nemzetközi ügynökségi hálózat stratégiával és jövőkutatással foglalkozó szakértői által összeállított előrejelzés iparági példákkal és számadatokkal gazdagon illusztrált formában tárja fel a remény erejét egy változékony világban.
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Az őszi káposztarepce termesztését mind hazánkban, mind pedig világszerte számos állati károsító veszélyezteti. A repce szárát támadó ormányosbogarak tél végi – kora tavaszi támadása után a repce rejtett bimbós – zöldbimbós állapotában a repcefénybogarak fellépése jelenti a soron következő akadályt, amelyet nem is olyan könnyű leküzdeni.
Bár nem jelentős összeg az évi ötezer forintos kamarai tagdíj, a vállalkozók úgy érzik, ezért semmilyen segítséget nem kapnak a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától – véli Lukács László György, aki népszavazással töröltetné el a kötelező hozzájárulást. A Jobbik–Konzervatívok parlamenti frakciójának vezetőjét megkérdeztük, mié
A magyar Ganz-Mavag Europe Zrt. 619 millió euró értékű nyilvános vételi ajánlatot tett a spanyol Talgo vasútépítő vállalatra - olvasható a spanyol tőzsdefelügyelet (Cnmv) honlapján elérhető dokumentumban.
Ezen a télen sem lehetett megverni Ausztriát a magyar utazóknál, akik közül viszont már többen mentek városnézésre, mint síelni. A téli üdüléseink rövidebbek voltak, mint a nyáriak, a gyors online biztosításkötést pedig már közvetlenül indulás előttre hagyjuk.
A NAV munkatársai országszerte ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.
Az elmúlt hónapokban nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, ami mostanra olyan magas szintre került, mint amit utoljára a Covid-válságban láttunk. A munkaerőpiac feszessége tehát enyhült, de a számok mögé nézve sokkal árnyaltabb a kép. Mekkora béremelkedés várható Magyarországon? Mennyire erős a dolgozók alkupozíciója? Mennyire kell tartanunk
Milyen módszerekkel védhetjük meg a szőlőt a klímaváltozás hatásaitól, mit tegyünk az aszályos időszakokban, érdemes-e fajtát váltanunk és tudunk-e gazdaságosan szőlőt termeszteni?
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó öregségi nyugdíj összegének kiszámítási módszere 2024-ben sem változott. A nyugdíj összegét továbbra is két tényező határozza meg: az elismert szolgálati évek (egész évek, a törtidőszak figyelmen kívül hagyásával) és a nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset, a nyugdíjalap. A nyugellátá
2019-ben vágott bele a Pápai Hús Kft. a húshelyettesítő termékek gyártásába, Magyarországon a nagy húsüzemek közül a mai napig egyedüliként. Mennyire népszerűek hazánkban ezek a készítmények, kik a célcsoportja, és milyen fordulatra számíthatunk a jövőben? A Növekedés.hu Szappanos Pétert a sertésfeldolgozó ügyvezető igazgatóját kérdezte.
Az Oppenheimer kapta a legjobb film Oscar-díját, a Szegény párák sztárja, Emma Stone lett a legjobb színésznő, az Oppenheimer címszerepét alakító Cillian Murphy pedig a legjobb színész az amerikai filmakadémia vasárnap este megrendezett 96. díjátadó ceremóniáján a Los Angeles-i Dolby Színházban.