Most minden arról szól, hogy az utolsó útja minél szeretetteljesebb legyen: A Derrick című népszerű, nyugat-német bűnügyi televíziós sorozat rendőrfelügyelője súlyos beteg, és már a családja sem lát kilátást a gyógyulására, ezért hospice-ban gondozzák őt.
Japán egyaránt híres a történelméről és modern kultúrájáról. A Disney+-on február 27-én debütáló A sógun című sorozat az 1600-as évekbe kalauzol minket a Nap országának múltjába, a szamurájok korába. Az ország vezetője, a sógun meghalt, az örököse túl fiatal a trónra lépéshez, így a sógunátusi tanács öt tagja igyekszik fenntartani az ország békéjét
Ma este nemcsak Mihalek Zsuzsa izgulhat az Oscar-gála miatt, hanem egy magyar zongorista is, Péter Bence, aki egy díjra jelölt spanyol animációs film betétdalát szerezte.
Az Oscar-díjátadó középpontjában bár a filmek vannak, de minden évben fókuszba kerül az is, hogy a ceremónián megjelenő filmsztárok mit viselnek, kiváltképp a színésznők: minden évben különleges ruhákban vonulnak a vörös szőnyegre, gyakran méregdrága kiegészítőkkel koronázzák meg a kinézetüket. Hétfő hajnalra kiderül, kik az idei győztesek, addig i
Alig pár óra múlva 96. alkalommal a Los Angeles-i Dolby Színházban rendezett gálán gazdára találnak az idei Oscar-díjak. Ám bármennyire is áhított tárgyak a művészek nagyobbik körében a 34 centiméteres és közel négy kilós aranyszobrocska, vannak olyan világsztárok, akiknek fogalmunk sincs, hol van az ő díjuk.
Lezajlott a 96. Oscar-gála, az esemény házigazdája Jimmy Kimmel volt. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, az idei gála nagy esélyesei közé tartozott a Barbie és az Oppenheimer: ebből a csatából most egyértelműen az utóbbi került ki győztesen. Christopher Nolan filmje ugyanis összesen hét díjat zsebelt be, köztük a legjobb film, a legjobb férfi főszer
Az Oppenheimer kapta a legjobb film Oscar-díját, a Szegény párák sztárja, Emma Stone lett a legjobb színésznő, az Oppenheimer címszerepét alakító Cillian Murphy pedig a legjobb színész az amerikai filmakadémia vasárnap este megrendezett 96. díjátadó ceremóniáján a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Hét díjával az idei Oscar-gála nagy győztese lett Christopher Nolan háromórás életrajzi filmje, a Szegény párák pedig négy díjával szintén nagyot ment. Azért meglepetések is születtek.
Jimmy Kimmel negyedszerre volt idén házigazdája a filmvilág legnagyobb ünnepének, ám nem írtak neki túl jó poénokat. Sokat elárul az is, hogy a legviccesebb pillanata improvizált volt, és sokat segítette benne egy bizonyos amerikai exelnök…
A 96. gála egyik legnagyobb csábereje kétségkívül 2023 legtöbb pénzt kereső filmje, a Barbie volt, amelynek jelöléseivel a szervezők bizonyára nagyobb nézettséget reméltek. Nos, Ryan Goslingon nem múlt a dolog.
A 96. gála egyik legnagyobb csábereje kétségkívül 2023 legtöbb pénzt kereső filmje, a Barbie volt, amelynek jelöléseivel a szervezők bizonyára nagyobb nézettséget reméltek. Nos, Ryan Goslingon nem múlt a dolog.
A szakember a Magyarországon forgatott Szegény párák című filmben végzett munkájáért nyerte el az arany szobrocskát a legjobb produkciós tervezés kategóriában.
Lezajlott a 96. Oscar-gála, és miután a házigazda, Jimmy Kimmel elmesélte, miszerint este most volt az 50. évfordulója annak, hogy egy meztelen férfi átrohant a díjátadó színpadán, senkit nem lepett meg, amikor John Cena ruha nélkül adta át a legjobb jelmeztervezésért járó díjat.
Hét díjával az idei Oscar-gála nagy győztese lett Christopher Nolan háromórás életrajzi filmje, a Szegény párák pedig négy díjával szintén nagyot ment. Azért meglepetések is születtek.
A Magyarországon forgatott Szegény párák című filmben végzett munkájáért nyerte el az arany szobrocskát. Két éve ugyanebben a kategóriában nyert berendezőként Sipos Zsuzsanna.
Christopher Nolan filmje hét szobrot nyert a 96. Oscar-gálán, ahol a legjobb production design kategóriában díjazták Mihalek Zsuzsát, a Szegény párák berendezőjét is.
Mihalek Zsuzsa büszkévé tette hazánkat az Oscar-gálán, hiszen a Szegény párák című film berendezőjeként nyert díjat. A filmes nem ment el a díjátadóra, ám a kollégái elárulták, miért.
A Bertók László Költészeti Díjjal kitüntetett Láng Orsolya Ház, délután című kötete a Prae és a Lector gondozásában jelenik meg. Mutatunk belőle három remek verset.
Az idei Oscar-gála sem telt el botrány nélkül. A győztesek között volt az Egy zuhanás anatómiája című film is, amelynek egyik különleges szereplője Messi, a border collie. Napokkal a gála előtt még úgy volt, hogy a kutyust kizárják a díjátadóról, mivel úgy gondolták, "tisztességtelen előnyökhöz" vezetne a megjelenése.
A Cornerstone Press nyolc fordulós licitet követően nyerte el Orvos-Tóth Noémi a generációk közötti traumák pszichoanalitikus megközelítését kínáló kötete, az Örökölt sors angol nyelvterületen való kiadásának jogait.
Wes Andersont már nyolc alkalommal jelölték Oscar-díjra, és most végre a Henry Sugar csodálatos élete című filmjével nyert a legjobb rövidfilm kategóriában.
Emma Stone olyat bulizott az Oscar-gálán Ryan Gosling előadására, hogy azt nem bírta a cipzár a ruháján. Ám ez csak akkor derült ki, amikor elindult a színpadra.
A filmes szakújságíró szerint tökéletessé vált a Barbenheimer-jelenség az Oppenheimer tarolásával és a Barbie "hoppon maradásával" az idei Oscar-gálán.
A költő az Nka Szépirodalmi Kollégiuma és a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként, illetve az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetőjeként közpénzek milliárdjairól rendelkezhet, miközben a cikk szerint Orbán János Dénes az erdélyi éveiben több perbe keveredett zavaros pénzügyei miatt.
A magyar szakember a Szegény párák című filmben végzett munkájáért kapta meg az elismerést két brit kollégájával közösen. Shona Heath és James Price azt mondta: nem lepte meg őket, hogy Mihalek Zsuzsa nem volt ott vasárnap Los Angelesben.
A filmes berendező a díszletben feltűnő bútorok, tárgyak beszerzéséért vagy felkutatásáért felel. A Szegény párák különleges látványvilágához több országból kellett tárgyakat rendelni, de Mihalek Zsuzsa a sajátjaiból is válogatott a filmhez.
Tizi most egy sárkány ellen küzd a középkorban. Ugyan nincs szuperereje, de mivel erős, egyedülálló nő, így még egy olyan sárkánynak sincs esélye, aki férfi lovagok százait tette el láb alól. Mintha egy közepes szuperhősfilmet kereszteztek volna egy gyengébb fantasyval. De Milly Bobby Brown továbbra is a hozni fogja a pénzt a Netflixnek!
Egy vér című regényében Denene Millner azt vizsgálja, hogyan kötötték és kötik gúzsba még ma is a nőket a velük szemben támasztott elvárások, melyek óhatatlanul boldogtalansághoz vezetnek. Ez a hét könyve.
Zita Vass az Instagram-oldalán azt pedzegette, hogy a kifejezés nem is sértő, inkább kedveskedő, ha dalszövegekről van szó, ezért nem érti, hogy ő miért nem mondhatja ki.