Özönlenek a nézők a Petőfi-filmre: a Most vagy soha! március 14-i bemutatója óta több mint 100 000 ember nézte meg a nagyszabású, történelmi kalandfilmet - közölték a film producerei és a Forum Hungary.
Márciusban Dombóvári István műsorvezetésével indult a Mém over. A Viasat3 műsorában a legviccesebb mémeké a főszerep. A humorista jól megválogatja, milyen műsort vállal, fontos számára, hogy a fellépések és a jászkarajenői művelődési ház vezetése mellett kellő időt tudjon tölteni a feleségével és a két kisfiával.
Eric Lee francia mágus először lép fel a magyar fővárosban és lenyűgöző, lélegzetelállító produkciókat ígér a közönségnek. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója azt mondta az InfoRádióban, hogy óriási az érdeklődés a látványshow iránt, és mint minden más előadásuk esetében, ezúttal is teltház lesz.
Idén március 23-án pontosan 40 éve mutatták be a Rendőrakadémia című vígjátékot. A hat folytatást is megélt legendás sorozat azóta szinte kultikussá vált. Hazánkban csak évekkel később került a nagyközönség elé, de annál nagyobb kedvence lett a VHS-korszaknak. Cikkünkben összeszedtük azokat a színészeket, akik a Rendőrakadémiában nyújtott szerepükk
A Szeplőtlen horrort pakol az apácazárdába, miközben Szűz Máriát csinál a főszereplőjéből. Jó, ha egy film beszél a nők jogairól, a terhességről, az egyházról, de elég rossz út, ha ezt egy klisés horrorban teszi.
A Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei vasárnap 11 órakor megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében - közölte a dalszínház vasárnap.
Március 25. az angyali üdvözlet ünnepe, amikor a katolikus egyház arra emlékezik, hogy Gábriel arkangyal Máriának elvitte a megtestesülés hírét, a Szent Szűz pedig igent mondott az isteni akaratra.
A 64 éves korában elhunyt erdélyi magyar költő, Kovács András Ferenc emléke előtt fejet hajtó kitüntetést évente egyszer, a magyar költészet napja környékén adják majd át.
Kifejezetten rövid élet jutott neki, ma ünnepelné hetvenedik születésnapját, de már 34 éve halott. Sziveri János vajdasági születésű költőre emlékezünk.
82 éves korában meghalt Fritz Wepper német színész, aki a népszerű Derrick tévésorozatban Harry Klein nyomozót alakította – számolt be róla a Bild német újság.
Az első római császárnő volt, és halála után istennővé nyilvánították. A vérvonalából négy császárt is adott a Birodalomnak. Igaz, ebből kettő (Caligula és Nero) meglehetősen rossz hírnévnek örvendett. Augustus császár feleségének, Livia Drusillának a történetét meséli el a Róma úrnője című sorozat, amely hétfőnként 21.00-tól látható az Epic Drama
"Ha betartanánk a 12 pontot és a tízparancsolatot, akkor rendben lenne ez az ország" – mondta a telexnek Háy János. Szó esett továbbá Petőfi roppant életművéről és a forradalmi költő szerepeiről is. Összegyűjtöttük a beszélgetés legérdekesebb állításait.
A fotelperverzeket valamennyire kiszolgálja, összességében viszont inkább unalmat sugároz a Next Top Model Hungary, amiben a legszembetűnőbb a lányok kiszolgáltatottsága.
Tahir Hamut Izgil ujgur költő és filmes a családjával együtt 2017-ben sikeresen elmenekült Kínából a tömeges letartóztatások elől. Memoárjában Izgil lépésről lépésre, a személyes tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan számol fel a totalitárius állam jelen időben egy kultúrát és egy népet. A Ha értem jönnek éjjel a hét könyve. Fotó: StephenVoss
Idén immár 14. alkalommal rendezik meg a nemzetközi Eventex Awardsot, ahol a világ legjobb rendezvényeit díjazzák. A listán magyar események is szerepelnek.
Április közepén 11. alkalommal állhatnak rajthoz a futás szerelmesei a balatonfüredi Vitorlás téren, és hódolhatnak szenvedélyüknek a "magyar tenger" mellett. A nevezők négy versenytáv közül választhatnak. Mutatjuk a részleteket!
A romantikus filmekből lássuk be Dunát lehetne rekeszteni, ennek ellenére viszont van néhány szuper alkotás, amik tényleg nagyszerűen sikerültek. Talán nem túlzás azt mondani, hogy egy-egy gyöngyszem simán felkerülhet a "minden idők legjobb romantikus filmek" listájára. Összeállításunkban most hoztunk három ilyet is.
Március végén érkezik az Apple TV+-ra egy Steve Martinról szóló kétrészes dokumentumfilm. A produkció azonban nem csak a nagy sikerekkel foglalkozik, hanem a kudarcokkal is. Sőt, még azt a hírhedt esetet is felemlegeti, amikor a Bilko főtörzs londoni premierjén egy (ál)riporter megkérdezte Martintól, hogy miért nem vicces már.