A romkomok hivatalosan is visszatértek, amit a 2023. decemberben debütált Imádlak utálni című film sikere is bizonyít.A Sydney Sweeney és Glen Powell főszereplésével készült alkotást Shakespeare Sok hűhó semmiért című műve ihlette, és 215 millió dollárt hozott világszerte (2,5 millió dolláros költségvetéssel). A nagy sikernek köszönhetően lehet, ho
A következetes alvási rutin jelzi a szervezetnek, hogy ideje kikapcsolódni, de ha csak 15-20 percünk van arra, hogy lefekvés előtt egy kis időt magunkkal töltsünk, nem árt egy kis tudatosság.Sokan az elalvás előtti perceket vagy félórát a telefonjuk vagy számítógépük görgetésével töltik, ami minden, csak éppen nem pihentető tevékenység. Sokkal inká
Március 20-án kétezer belépőt – közel hétmillió forint értékben – adományozott a Gyulai Várfürdő a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetének. 2023 novemberében már hasonló gesztust tettek, akkor ezer belépőt adományoztak…
A kolozsvári repülőtér a második legnagyobb forgalmú reptér Romániában, ezért vált szükségessé az indulási terminál bővítése. A Schengen-zónához való részleges csatlakozás 2024 március 31-én történik meg, a repülőtér erre is…
Befutott a Blancpain idei kínai naptáras órája. A kínai naptár szerint 12 évente tér vissza a sárkány éve, amire 2012-ben bemutatta az első Villeret Traditional Chinese Calendart a Blancpain. Bő…
Meguntad, hogy egyfolytában a bárányokat számolod lefekvés után, de hiába, mert hajnalig álmatlanul forgolódsz az ágyadban? Akkor ideje átalakítani az étrendedet!
Sok olyan étel van, amelyet bár nagyon egészségesnek, sőt akár diétába is beilleszthetőnek tartunk, valójában meglepően magas kalóriatartalommal rendelkeznek, így ha a kelleténél többet fogyasztunk belőlük, csak a fogyókúránkat szabotáljuk.
Aranyérrel igen sokan küzdenek, mégis keveset beszélnek róla. A legtöbb ember tisztában van a tüneteivel, viszont kialakulásának okairól és kezeléséről több tévhit is kering.
Összeszedtük az ételmérgezés leggyakoribb jeleit és néhány kevésbé ismertet, amelyekre szintén érdemes odafigyelni.Az ételmérgezés leggyakoribb tünetei között szerepeé a hányinger, a hányás, a láz és a hasmenés, és sok betegnél általános gyomorpanaszok is jelentkezhetnek. Emellett sokaknál jellemző a fejfájás, a hidegrázás és az izzadás. Ritka eset
Hollywood előszeretettel dolgozza fel újra és újra ugyanazokat a történeteket, így megszámlálhatatlanul sok filmből készült már újabb verzió. Gyakori jelenség, hogy ezek alacsonyabb színvonalúak az eredetinél, ám létezik jó pár üdítő kivétel: íme 4 olyan remake, amely jobb az első változatnál.
A szívritmuszavarnak összességében két fő formája van: vagy túl gyorsan, vagy túl lassan ver a szív. A szakértők pedig nemcsak aszerint osztályozzák a szívritmuszavart, hogy honnan ered, de a szívverés sebessége alapján is. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a tachycardiáról beszélt, amikor
Az egészségügyi intézmények lejárt tartozása február végén meghaladta a 100 milliárd forintot - hangzott el az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (Etosz), a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (MediKlaszter) és az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) csütörtöki közös sajtótájékoztatóján.
Rövidesen a kormány elé kerülhet a Nemzeti Demencia Program - mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Silviahemmet Demencia gondozási tanúsítványok átadása alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, csütörtökön.
Mindegy, hogy évekkel ezelőtt történt a válás, vagy az egyik fél helye még ki sem hűlt igazán a közös ágyban, a mozaikcsaládba érkező gyerek születésének híre nem feltétlenül színtiszta öröm minden érintett számára.
A SpaTrend 20 éve foglalkozik a kültéri kikapcsolódáshoz szükséges eszközök és kiegészítők forgalmazásával. A prémium minőségű termékek értékesítése mellett inspirációt és szervizt is kínálnak az ügyfeleknek. A cég már TikTokon is követhető!
Könnyű elítélni Carrie Bradshaw-t, amiért a Szex és New York 3. évadában Aidan háta mögött Biggel találkozgatott, de a megcsalás kérdését a tényleges, nem tévés kapcsolatokban sokkal nehezebb elemezni. Senki sem akarja, hogy megcsalják, és a legtöbben nem is akarunk félrelépni − de előfordul. Azonban nem kell, hogy ez a világ végét jelentse.Az aláb
A böjt után igazi jutalom a húsvéti asztal bősége. Sok helyen a tojás, sonka, bárány, kalács és a tavalyi szőlő jól megérdemelt zamata teszi teljessé a közös ünneplést. Bármennyire is egyszerű étel, a húsvéti sonkának mégis vannak titkai: ezeknek jártunk utána.
Április 6 és 14. között szezonzáró pörgős hétvégével várják a magasan fekvő osztrák sípályák a síelőket – és kalandkeresőket. Miután igazi tavaszi bulis hétvégéről van szó, inkább utóbbiakra számítanak...
Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek. A vendégéjszakák több mint 60 százaléka, 190 ezer belföldiekhez köthető, közel 40 százalékát, 115 ezer éjszakát
Bár néhol még mínusz fokok ólálkodnak, hivatalosan már itt a tavasz. Sokan fognak bele ilyenkor a kerti munkába és cserélik le az elhasználódott kinti bútorokat. Az utóbbihoz nyújtunk most egy kis segítséget.
Noha a legtöbben azért utaznak Horvátországba, hogy a tengerben fürödjenek, nem csupán a strandjai miatt érdemes felkeresni délnyugati szomszédunkat: szebbnél szebb autós kirándulások várnak a kalandvágyókra.
Fernando Alonsót 20 másodperces büntetéssel sújtották, emiatt a hatodikról a nyolcadik helyre csúszott vissza a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon.
A medencefenék - a medence alján elhelyezkedő izmok kosara - az egyik legkeményebben dolgozó izomcsoport a testedben. Ha azonban túl feszesek és gyengék, azt meg fogod érezni a mindennapokban. Mutatjuk, melyek azok a mindennapos szokások, amelyek észrevétlenül gyengítik a medencefenék izmait.
A kerti bútorok széles választéka nemcsak eltérő stílusokat ajánlj, de az anyagkínálat is egyre sokoldalúbb. A kert méretétől és stílusától függően választhatsz fémet, fát, műanyagot, betont vagy a mostanában egyre népszerűbb polyrattant, mint a méltán népszerű Luxor kerti bútor család!
Most, hogy végre igazán beköszönt a tavasz, itt az ideje belevágni a kerti teendőkbe. Erre a húsvéti hosszúhétvége különösen jó alkalom lesz, a gyepszellőztetésre, felülvetésre.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, nyíltan beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről, amelyet Ausztráliában a két kiesés és a pont nélkül zárult hétvége csak tovább súlyosbított.
A tavak alapjának építőanyaga lehet fólia vagy előre gyártott, műanyag medence is. Mindkettővel szabálytalan formájú, természetes hatású tavakat lehet kialakítani.
A feminista, aki nyuszijelmezbe bújt, hogy beépüljön a Playboy-lányok közé, aki szót emelt az abortusz és a fogamzásgátló hozzáférhetőségéért, aki évtizedek óta vallja, hogy a nemek közti egyenlőség mindannyiunk érdeke: Gloria Steinem 90 éves!
Áprilisban kerül sor az idei év egyik leginkább várt csillagászati eseménye: teljes napfogyatkozásban gyönyörködhetnek az Amerikai Egyesült Államok és Kanada lakói. Aki teheti, nézze meg, ugyanis a jövőben egyre ritkábban fog előfordulni hasonló jelenség.
Vadkovászos kenyér: a Linzben megrendezett 21. Nemzetközi Kenyérversenyen ismét bebizonyosodott, hogy a magyar termékeknek ott a helyük Európa legjobbjai között.
A japánbirs (Chaenomeles Japonica) csodás színű virágokkal örvendezteti meg a kertbarátokat minden tavasszal, de én most a termésére szeretném felhívni a figyelmet.