2024. március 17. vasárnap

márc. 17
0:12
Ezért nem találtak öttalálatos lottószelvényt (Infostart)
Négyesből bezzeg volt 13, egymás elől nyertek el sok-sok millió forintot.
márc. 17
0:12
Olaj a tűzre: Harryt és Meghant is belekeverték Katalin botrányába (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt napokban egy újabb kellemetlenséggel kellett megbirkóznia a királyi családnak, miután Katalin anyák napi posztja kisebb zűrzavart okozott a médiában. A walesi hercegnét a napokban azért érték kritikák, mert a fotóról, amit kitett, kiderült, hogy némileg szerkesztett volt. Most pedig Meghant és Harryt is szeretnék belekeverni az ügybe.
márc. 17
0:16
Rejtélyes üzenetet küld a Jupiter jeges holdjára a NASA (Hamu és Gyémánt)
Az űrügynökség még 2023-ban jelentette be "Üzenet a palackban" fantázianevet viselő kampányát, mely során emberek millióit bíztatták arra, hogy lássák el nevükkel azt a küldeményt, amelyet a Clipper-űrszondán utaztatnak keresztül a Naprendszeren. A tervek szerint a küldetés 2024 októberében indul, egyik célja pedig annak feltárása, hogy van-e élet
márc. 17
0:20
Úgy tűnik, mégsem lesz semmi az Apple elektromos autójából (Hamu és Gyémánt)
Az Apple villanyautójáról 2014-ben röppentek fel az első hírek, ám egy évtized után úgy tűnik, végleg meghiúsult a temérdek pénzbe és erőforrásba kerülő projekt. Az e-autó fejlesztését ugyanis teljesen leállította a cégóriás, az alkalmazottak pedig szinte biztosan tömeges elbocsátásokra számíthatnak, írja a Drive.
márc. 17
0:24
Milliós büntetést is kaphatunk, ha ezeket a dolgokat elhozzuk az erdőből (Hamu és Gyémánt)
Végre rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak és lassan a télikabátok is mehetnek a szekrény mélyére – megérkezett ugyanis a tavasz. Egyre többször merészkedünk a természetbe, és talán még az is lehet, hogy néhány kinccsel térünk haza. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy az erdőből nem mindent hozhatunk el szabadon, sőt bizonyos dolgokért m
márc. 17
4:18
Különleges aventurin számlapos Venezianico + Zenith Újdonságok (Kronometer)
Annyira örültetek a legutóbbi mikrobrandes résznek, hogy ismét hoztunk egyet. Friss márka nagy reményekkel és rendkívüli célokkal, egyenesen Olaszországból, olyan ritkaságokat zsúfolva egy órába, mint az aventurin számlap és a…
márc. 17
4:30
Ez volt a közös abban a 3 férfiban, akikkel életem legszörnyűbb szexét éltem át - Egy magyar nő vallomása (+18) (Joy)
Senki sem szeretné, hogy a partnere úgy emlékezzen az együttlétekre, mint élete legrosszabb szexére. De akkor mire figyelj? Elárulom!
márc. 17
4:54
Évszázadok óta ijesztő zajokat hallani ebben a faluban – még a tudósok sem tudják, mi okozza (Hamu és Gyémánt)
A mai Connecticut déli részén élő emberek egy bizonyos területen a 17. század óta különös, morajló hangokat hallanak. A föld alól érkező zajokra évszázadokig nem volt kézzelfogható magyarázat, írja az Iflscience.
márc. 17
4:54
Ez történik a testeddel, ha túl sok rostot eszel (in.hu)
A rost az egészség szempontjából fontos tápanyag, de ennek is túlzásba lehet vinni a fogyasztását. A rost az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szerint segít az emésztés szabályozásában, a koleszterinszint kezelésében és a vércukorszint stabilizálásában.A rost, mely a szénhidrátok olyan típusa, amelyet a szervezet nem emészt m
márc. 17
5:57
Más színben látod majd a világot: Íme a 2024-es napszemüvegtrendek (Femcafe)
Egy stílusos napszemüveg egész évben használatos kiegészítő és feldobja még a leghétköznapibb szettet is. 2024-ben a régi klasszikusok mellett, egészen új napszemüvegtrendeket is üdvözölhetünk.
márc. 17
6:00
Megérkezett az okos kamado grill (Spa Trend Online)
A faszenes grillek legújabb generációja elhozza a grillezés jövőjét! A hagyományos alapanyagok és a modern technológia keveredésével megszületett az okos kamado grill, amelyet könnyű használni, mégis autentikus íz- és grillélményt kínál! A Konnected Joe már itthon is elérhető a grillplaza.hu-n!
márc. 17
6:09
Ezért érdemes kókuszolajjal öblögetnünk fogmosás előtt - valóságos csodát művel majd fogaiddal és száddal egyaránt! (Femcafe)
A kókuszolaj eddig is ismert volt rengeteg jótékony tulajdonságáról, legtöbben a hajra és bőrre gyakorolt hatásai miatt használják, valójában viszont a szájhigiéniát tekintve is fontos összetevő lehet.
márc. 17
6:18
Napi horoszkóp március 17.: a Skorpiók életében új szerelem kavarja fel az állóvizet, a Halak egyfajta érzelmi hullámvasútra váltanak jegyet (Joy)
A hosszú hétvége utolsó napján is izgalmas üzenetek várnak, melyek egyenesen a csillagoktól érkeztek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
márc. 17
6:18
Vesu, kulcsos kalács és kunsági perec – a Pékmúzeumban ezekkel a finomságokkal is megismerkedhetsz (egy.hu)
Hogy kerül egy pékmúzeum Komárom rejtett erődmonstrumának mélyére? Ha jól belegondolunk, egy erődben, ahol egykor akár több tízezer katona elszállásolásáról és étkezéséről kellett gondoskodni, logikus, hogy szükség volt pékségre is. Ennek az egykori pékműhelynek a helyén nyílt meg 2003-ban a Magyar Pékek Fejedelmei Rendjének köszönhetően a Pékmúzeu
márc. 17
6:21
Jó, de még jobb lehet - Honor Magic 6 Pro teszt (Rakéta)
A Honor legújabb csúcskészüléke egy minden elemében jól összerakott telefon kiemelkedő üzemidővel és a kategóriájához képest is minőségi kamerával, az AI-funkciókon viszont még lenne mit csiszolni.
márc. 17
6:33
Ennél nincs romantikusabb lakberendezési stílus: hódít a szemet gyönyörködtető shabby chic (Femcafe)
Omladozó elegancia – valahogy így fordítható magyarosan a Shabby Chic kifejezés, amely lakberendezési stílusként magában foglalja a tökéletlen szépséget, a romantikus légkört és az állandó nosztalgikus élményt. Valódi időutazás egy elegáns, otthonos múltbéli világba.
márc. 17
6:36
A lusta vasárnapok tökéletes kávéja: így készül a narancsos espresso tonic (Hamu és Gyémánt)
A hétvégi reggelek talán két legklasszikusabb itala a kávé és a narancslé, és az enyhe időnek köszönhetően a frissítő espresso tonicnak is ismét itt a szezonja. De gondoltál már arra, hogy mindezt egy pohárban kombináld? Mutatjuk a receptet a Coffee Affection újságírójától.
márc. 17
6:48
Tavaszi nagytakarítás Tihanyban – várják az önkénteseket! (AQUA)
Civilek, az önkormányzat és a művelődési ház összefogásával tavaszi nagytakarítást szerveznek családi programmal összekötve március 23-án, szombaton Tihanyban. A félszigetszépítő akcióban résztvevőknek 9 órakor lesz gyülekező a gémeskútnál. A felhívás szövege: „Várunk mindenkit, aki tevékenyen szeretne részt venni a félsziget szépítésében, kitakarí
márc. 17
6:48
"Az őszinte figyelem mindannyiunknak hiányzik. Ez az, ami a leginkább ki tudja vinni az adott felet a párkapcsolatból." – interjú Benke Vali Leria… (Life&Body)
"Ő csak egy jó barát." "Ne aggódj, csak beszélgetünk." "Csak egy kis ártatlan szexchat, nem történt semmi komoly." Ismerősek ezek a mondatok? Esetleg a párod mondta már neked őket? Vagy éppen te védekeztél ezekkel, amikor számon kért – méghozzá jogosan? De mi is az az érzelmi megcsalás? Miért ismerjük fel nehezen, ha olyan (érzelmi) vizekre
márc. 17
6:51
Az új utazási trend, ami véget vethet a bosszúturizmusnak (Igényesférfi.hu)
A koronavírus-járvány után a turisták főként azért látogattak el idegen országokba, hogy behozzák az elvesztegetett időt, és "revansot vegyenek" a lezárásokért. A trend azóta szinte teljesen lecsengett, s az utazókat ma már inkább a felfedezés öröme csábítja újabb és újabb kalandokra.
márc. 17
6:51
Belehalt a medvetámadásba a túrázó (Travelo)
Az eset az AlacsonyTátrában történt
márc. 17
6:51
Szoftverfejlesztő nappal, zongoraművész éjjel – Szalai Éva zongoraművész izgalmas karrierútja a zongorabillentyűktől a programozásig (WMN)
Szalai Éva zongoraművész-programozóval többek közt karrierváltásról, a végletekig perfekcionista klasszikus zenei világról, a csodagyerekekről és a közösségi média zenefogyasztásra tett hatásairól is beszélgettünk.
márc. 17
6:54
"2 hétig minden nap megettem egy almát, az eredmény pedig még engem is meglepett" (Joy)
Nem tűnik drasztikus változtatásnak, mégis sokat számít napi egy alma!
márc. 17
7:00
Extra kényelem a kertbe (Spa Trend Online)
A kerti bútorok esetében egyre nagyobb hangsúlyt kap a kényelem az időjárásálló kialakítás mellett. A technológiai fejlesztéseknek köszönhetően már nem kirívóan nehéz esőálló, gyorsan száradó és az Uv sugaraknak is ellenálló szöveteket készíteni, amelyek lehetővé teszik a hívogató, puha és otthonos teraszok megszületését!
márc. 17
7:15
A CIA kémeszköze, ami az ügynökök rémálma lehetett (Rakéta)
Az úgynevezett rektális szerszámkészlet nehéz helyzetekből segítette ki az ügynököket, de egyúttal szorult helyzetbe is hozta őket.
márc. 17
7:27
Felejtsd el a trappistát: Ez a sajt sokkal egészségesebb és egy forinttal sem kell többet költened rá! (Femcafe)
A gouda sajtot sokan szeretik, de kevesen tudják, hogy a finom csemege nemcsak ízletes, hanem számos jótékony egészségügyi hatása is van.
márc. 17
7:48
Amikor Írország zöldbe borul: 6 érdekes tény a Szent Patrik napról (Hamu és Gyémánt)
Március 17-én egész Írország zöldbe borul, az emberek zenével, táncokkal és megannyi sörrel ünnepelnek. Ez a nap nem más, mint Szent Patrik napja, amely az írek egyik legfontosabb ünnepe. De mi áll a tradíció hátterében, és ki volt Szent Patrik valójában?
márc. 17
7:48
Veszélyben a szabad vetőmagpiac – rajtad is múlik az ésszerű szabályozás! (egy.hu)
Az Európai Bizottság 2023 júliusában egy új Eu-s vetőmagrendeleti javaslatot tett közzé, ami alaposan felkavarta a vetőmagok piacának állóvizét. Nem véletlenül: az új javaslat komoly fenyegetést jelent a termesztett növények sokszínűségének megőrzésére és a vetőmagok szabad cseréjére is – nem beszélve arról, hogy a törvényjavaslat figyelmen kívül h
márc. 17
7:51
Szenvedés nélkül nincs siker – üzeni az Nvidia-vezér (Igényesférfi.hu)
Jensen Huang, az Nvidia elnök-vezérigazgatója a Stanford Egyetem hallgatóinak mondott beszédet, melynek fő üzenete egyszerű volt: szenvedés nélkül nincs siker, aki kiemelkedő sikert akar elérni, annak fel kell készülnie a fájdalomra is.
márc. 17
7:54
4 szórakoztató film a húsvéti szünetre, amit az egész család élvezni fog (in.hu)
A karácsony már rég a hátunk mögött, a húsvét pedig itt van a nyakunkon, ami azt jelenti, hogy hamarosan újabb ünnepi és családbarát filmek kerülnek sorra.Szerencsére a legjobb húsvéti gyerekfilmekből összeállított listánk segíteni fog, hogy az ünnepi moziest ne fulladjon felesleges civakodásba. Ráadásul ezek mindegyike megtekinthető a kedvenc stre
márc. 17
8:12
Heti horoszkóp március 18-24.: az Ikreknek érdemes elsősorban önmaguknak megfelelniük, a Skorpiók a sikert ünnepelhetik (Joy)
A csillagok az előtted álló hétre is igzalmakkal készültek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
márc. 17
8:12
Ez a mesés kis olasz sziget legalább olyan jó, mint Szicília vagy Szardínia, mégis alig ismerik (Roadster)
A hírességek nagy kedvence.
márc. 17
8:15
Most érdemes ismerkednie ennek a csillagjegynek, rátalálhat a szerelem (Metropol)
Érdemes időt szakítanunk a számunkra fontos emberekre.
márc. 17
8:18
Kapaszkodás és elengedés – Rögtönzött via ferratával folytatódtak a kalandok Spanyolországban (Nőiváltó)
Az, hogy via ferrata mászásra érkeztünk, csak akkor tudatosult bennem úgy igazán, amikor az első létrafok megtétele előtt José María magyarázni kezdte az alapokat.
márc. 17
8:21
A világ legszebb kerékpárútjai (Igényesférfi.hu)
Világszerte számos lenyűgöző kerékpárút várja azokat, akik szeretnék felfedezni a természet csodáit és egyben magukat is kihívás elé állítani.
márc. 17
8:21
Látvány és ízözön: 7 tengerparti étterem álomszép kilátással (Travelo)
Romantikára és ízélményekre vágyók itt elemükben érezhetik magukat.
márc. 17
8:27
Hálás lesz érte a bőröd: A tökéletes testápolási rutin 3 egyszerű lépésben (Femcafe)
A tudatos bőrápolás alatt nemcsak az arcunkat értjük, ugyanúgy nyaktól lefelé is fontos megőriznünk a bőrünk és a testünk szépségét.
márc. 17
8:30
Helikoni tehetségkutató húsz kategóriában (Balatonica)
A Helikoni Ünnepségek egy kétévente megrendezésre kerülő középiskolás tehetségkutató és kulturális seregszemle. A versengés 20 művészeti kategóriában zajlik, szakértő zsűri elött. Legközelebb: 2024. Április 25-27. között Keszthelyen!
márc. 17
8:36
8 vicces fotó olyan házakról és berendezésekről, ahol a tervezés nagyon mellément (Joy)
Van az úgy, hogy amit fejben kiötlünk, a valóságban mégsem lesz túl ideális!
márc. 17
8:48
Új szabályokat vezetnek be a görög tengerpartokon, ami minket is érinthet (Hamu és Gyémánt)
Görögország új strandtörvényt fogadott el, amelyet szigorúan be fognak tartani, különösen a nyári szezon közeledtével.
márc. 17
8:51
Újabb Bundesliga-rekordja után kapufának ütközött Harry Kane (Igényesférfi.hu)
A címvédő Bayern München a szombati bajnoki mérkőzésen 5–2-re győzött a Darmstadt otthonában, ezzel hét pontra csökkentette hátrányát a Bayer Leverkusen mögött és jelenleg a tabella második helyén áll.
márc. 17
8:51
Szerelem második látásra – Jocó bácsi beleszeretett Erdélybe (WMN)
Erdély az a hely, ahova újra és újra vissza kell térni.
márc. 17
9:21
Vadonatúj trend ösztönöz csúcsteljesítményre (Igényesférfi.hu)
A pandémia utáni időszakban elterjedtek a rugalmas munkavégzés különböző - addig szinte teljesen ismeretlen - formái. Ezekre alapozva sokan szeretnék elérni, hogy a munkaidejüket a saját biológiai órájukhoz igazíthassák. Bizonyos kutatások szerint a trend hosszú távon is látványos eredményeket hozhat.
márc. 17
9:27
7 egészséges nasi az esti filmezéshez, amitől még jobban is alszol (Femcafe)
Számodra is elképzelhetetlen az esti filmnézés nassolnivaló nélkül?
márc. 17
9:54
Mi jelzi a menopauza végét? Erre számítsunk (in.hu)
A menopauza az utolsó menstruációtól számított körülbelül egy év múlva következik be, az átlagéletkor 51,5 év. Az utolsó menstruáció egyéves évfordulója azonban hozzávetőleges, az azt megelőző időszakban jelentkezik a perimenopauza, majd később a posztmenopauza.PerimenopauzaA perimenopauza a menopauzát megelőző hónapokban vagy években jelentkezik.
márc. 17
9:54
Bruno Mars dollármilliókat ver el szerencsejátékra, és ez mindannyiunknak lecke (bronson.men)
Aki vonzódik az efféle szórakozások iránt, annak nem ideális, ha Las Vegasban kap hosszú távú szerződést. Néha egészen váratlan figurákról
márc. 17
10:00
Minden eddiginél méretesebb balatoni pontyot fogtak (Balatonica)
Szombat hajnalban Török Mihály sporthorgász besétálós, dobós módszert alkalmazva sikeresen megakasztotta, majd partra terelte az új hivatalos balatoni rekordpontyot Fonyódon, a szabadstrandon!
márc. 17
10:12
Utazás Svájcba: Új lehetőség Zürichbe utazóknak a Flixbustól (Utazási Élmények)
Napi közvetlen járatot indít a FlixBus márciustól Svájc legnagyobb városába. Zürich és környéke egész évben kultúrális, sportolási és pihenési lehetőségekkel várja az utazókat.
márc. 17
10:18
Több világsztár szerint Meghan csak egy manipulatív nő, aki tönkrevágta a királyi családot (Hamu és Gyémánt)
Sharon Osbourne, Louis Walsh és Fern Britton, a Celebrity Big Brother című műsor versenyzői manipulatívnak bélyegezték Meghan Markle-t.
márc. 17
10:18
Ritkán látott fotón Celine Dion (Igényesnő.hu)
Celine Dion mindig is féltve őrizte magánéletét, közösségi média oldalain is csak mértékkel oszt meg személyes töltetű tartalmat, így a stiff-person-szindróma (SPS) világnapja alkalmából megosztott fotó, igazán kivételes pillanatnak számít.

Keresés