Nem kísérhetik utolsó útjára rajongói és tisztelői Szurdi Miklóst. A február 12-én elhunyt rendező családja úgy döntött, március végén szűk körben, zárt körű temetésen, a legnagyobb titokban tartják a búcsúztatót, akárcsak a megemlékezést, ahová szintén csak a legközelebbi kollégák és családtagok kapnak meghívást.
Az Egyesült Államok 15 államában és egy szövetségi államként el nem ismert csendes-óceáni területén tartanak kedden előválasztásokat, amelyeken az elnökjelöltek személyéről dönt több millió, pártokhoz regisztrált szavazó.
Az elmúlt négy év során a Moderna, ami jelenleg is az mRNS-alapú vakcinák fejlesztésére összpontosít, kiemelkedő sikereket ért el a koronavírus elleni vakcináival, ám részvényei értékének csökkenése miatt a befektetők kevésbé szerették. Ennek ellenére a cég részvényeinek teljes hozama az elmúlt négy évben elérte a 230%-ot, és továbbra is számos jó
Tudtad, hogy a csicseriborsó már időszámításunk kezdete előtt is számos konyhában alapvető élelmiszernek számított, sőt sokan különféle diéták részeként is fogyasztották? Nem hiába, ugyanis az azóta eltelt rengeteg idő is azt igazolta, hogy számos előnye lehet annak, ha rendszeresen eszünk csicseriborsót.
Egy autóban fotózták le a Windsor-kastély közelében a walesi hercegnét. rengeteg a találgatás az állapotával kapcsolatban, de a kép megjelenése eloszlat pár tévhitet.
Dombóvári István a szilveszteri fellépéséből ajánlott fel félmillió forintot a SOTE koraszülött gyerekeket utógondozó alapítványának, amiért megmentették második gyermekének életét. A pénz azóta célba ért, amiért nem várt elismerést kapott a humorista.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Egy új kifejezés hódít a fiatalok körében, akik kénytelenek új utakat felfedezni, hogy boldoguljanak. Aztán néha kiderül, hogy ez az új út nem is olyan más, mint a régi.
A brit trónörökös felesége január derekán tervezett hasi műtéten esett át, az operációt követően viszont szinte nyomtalanul eltűnt a nyilvánosság elől.
Sokan nem értik, hogy a börtönviselt híresség hogyan tett szert ekkora összegre a szabadulását követően… Másfelől azt is rossz szemmel nézik, hogy Aurelio ilyet mer csinálni reintegrációs őrizetben.
Már elérhető az újságosoknál és a szupermarketekben a GLAMOUR március-áprilisi száma, címlapon Ördög Nórával, inspiráló történetekkel, divattanácsokkal, beauty-praktikákkal, izgalmas életutakkal és persze a GLAMOUR-napok kuponjaival, amelyekkel tudatos és okos döntéseket hozhatsz a vásárlásaiddal kapcsolatban.
Két nappal a megnyitó után elloptak egy attrakciót a Biodómban megrendezett Fénydómból. A szervezők szerint az egész dóm be van kamerázva, így hamar meglesz a tettes, ha nem jelentkezik önként.
Katalin hercegné először látható nyilvánosság előtt hasi műtétje óta, akit a windsori kastély közelében kaptak lencsevégre, amint édesanyjával egy autóban ül. Bár a képek alapján most úgy tűnik, árnyéka önmagának, bízunk benne, hogy mihamarabb felépül, és újra megpillanthatjuk a mindig mosolygós, életvidám hercegnét!
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója nagy felháborodást váltott ki azzal, hogy utasítást adott a Carl Orff világhírű darabjának, a Carmina Buranának a félórás szünettel való megszakítására annak érdekében, hogy forgalmat generáljanak a büfé számára- derül ki a 24.hu cikkéből.
Mikes Anna egy mélyinterjúban őszintén bevallotta, hogy Krausz Gáborral egy új fejezet kezdődött közös életükben. A gyönyörű táncosnő azt is elárulta, hogy boldogabb mint valaha, és minden egyes napja olyan, akár egy valóra vált álom!
Az elmúlt hetek nagy próbatételek elé állították Kamillát, aki most jutott el arra a pontra, hogy eljött az a pont, amikor kénytelen elhatároznia magát a következő lépés mellett.