Éppen azt az óvónőt nem küldték el egy III. kerületi óvodából, aki a legdurvább módon bánt Ádennel, aki autizmussal él. Az ötéves kisfiú anyukája a rendőrségi feljelentés mellett döntött.
Egy évtizeden át molesztálta egy gyermekotthon igazgatója a rábízott fiúkat, helyettese segíteni próbált neki eltussolni, ezért börtönre ítélték. Aztán jött az elnöki kegyelem.
A tankerület a fiú anyjának bejelentése után indított vizsgálatot, de ennek részleteit nem osztották meg vele, és bár két óvónőt elküldtek, harmadik társuk megtarthatta az állását.
Dolgozott az adrenalin és dobogott a bátor szív a családanyában, aki három gyermekét mentette ki lángoló lakásukból Sajóládon. Marianna hónapokat töltött a kórházban: a keze szétégett, a tüdejét négy és fél órán át műtötték. Most végre visszatérhetett családjához.
Eddig több mint háromezer aláírást gyűjtöttek össze a tahitótfalusiak, a tahi ügyeleti rendszer megmentéséért, ami Tahitótfalu mellett másik hét település ellátását is biztosította. Az új ügyeleti rendszer február elsején lépett életbe Pest vármegyében. Győrfi Pál Híradónknak azt mondta: semmi ok az aggodalomra, az új ügyeleti rendszer korszerűbb,
A filmrendező családjának házába 2021 februárjában berontott a rendőrség és lefoglalta a laptopjaikat. Jó félévvel később emiatt elhagyták Magyarországot. Amerikai életükről most először beszélt Veiszer Alindával.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Már azelőtt kihirdették a nemzeti konzultáció végeredményét, hogy befutott volna a feldolgozó központba az MKKP nyomkövetős kérdőíve. Az akkori közlemények kétséget se hagytak efelől, de Gulyás miniszter szerint a végeredmény mégse a végeredmény. De akkor mi az?
A Transparency International jogi igazgatója úgy fogalmaz, a vagyonnyilatkozatokkal nagyon régóta hülyének nézik a népet a politikusok, és mindez nem 2010-ben kezdődött, hanem sokkal korábban.
Tájékoztatjuk kedves hallgatóinkat, hogy áramszünet miatt az InfoRádió online adása várhatóan kora délutánig nem érhető el. A kellemetlenségért elnézést kérünk.
Az európai sajtó már “Orbán-csúcsként“ emlegette az EU-csúcsot - meghátrálás ide vagy oda - tagadhatatlan, hogy a miniszterelnöknek sikerült emelnie a tétet. Így teljesen mindegy, hogy negatív vagy pozitív kontextusban emlegetik Orbán Viktort, “sőt a negatív említések több politikai hozadékot rejtenek, mivel ő az európai elit belső ellenzékének emb
Az elmúlt napokban több földrengés is lehetett érezni Magyarországon. Mint azt az atv.hu is megírta, január 28-án a Balatonnál, Siófok közelében, Törekinél mozdult meg a föld, a minap pedig olyan erős földrengés volt Ausztriában, hogy több magyar településen is érezték. Most pedig Győr-Moson-Sopron vármegyében rengett a föld.
"Ha mondanék valamit, akkor ki kéne mondanom valakinek a nevét, akkor pedig mocskosnak érezném magam" - így kezdődik az első Bayer Show azután, hogy Ungváry Krisztián nyilvánosságra hozta Bayer nagyapja nyilas múltjának részleteit.
Eliza riadtan kapaszkodott a folyosón lévő rácsba, alig lehetett már látni törékeny alakját - a hét éves kislány azért futott a felettük lakókhoz, Saroltáékhoz, hogy segítséget kérjen. És ezzel talán megmentett több életet is.
A folyamatos ellenőrzéseknek és a szigorú élelmiszer-biztonsági szabályoknak köszönhetően Ukrajnából származó, GMO-val szennyezett, 40 tonna kukorica vetőmagot foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A magyar élelmiszer-biztonságot és a magyar gazdák érdekeit továbbra is meg fogjuk védeni - közölte szombaton a
A hagyományőrzés és a jókedv lesz a főszerepben február 10-én, a Jósavárosi Farsangon. Az érdeklődők egy hosszú felvonulás résztvevői lehetnek, melyet élő zene, sok tánc és nevetés kísér. Az eseményt a szatmári alakoskodás, bolondos öltözet, kiszebáb égetés és finom falatok koronázzák meg. A programról részletesen Nagy Szabina, a Gyermekekért, a Fi
Rádai Dániel, Józsefváros alpolgármestere, élharcosa a közterek élhetőbbé, a járdák járhatóvá tételének, aki szerint a Fidesz érdeke, hogy Budapesten minél nagyobb probléma legyen a köztéri italozás. Interjúnkban erről és az ebből fakadó lakossági félelmekről, parkolási konfliktusokról beszélgettünk.
Néhány hónapja kezdte a légtornász pályafutását, máris komoly eredményekkel büszkélkedhet Bódis-Vajnárovics Viktória. Az Mse Aerial Airshow-n felnőtt kezdő hammock kategóriában I. helyezést ért el, és hazavihette a legjobb előadóművész különdíjat is. A felkészülés igazi csapatmunka volt. A versenyző Makara Éva Dóra, a FlowAerialDance Légtorna
Nem mindennapi élményben volt része a Mandala Dalszínház társulatának. Múlt szombaton a RaM-ArT Színházban adták elő a Charley nénje című darabot. A zeneszerző, Aldobolyi Nagy György is a nézőtéren ült, aki a darab után méltatta az előadást. A társulat számára ez egy igazi színháztörténeti pillanat volt, mely lendületet adott a folytatáshoz. Bódis
Az áprilisi CPAC Hungary rendezvényén "a nemzeti erők nemzetközi összefogásával" azt szeretnék a résztvevők elérni, hogy olyan váltás következzen be az idei európai parlamenti és az amerikai elnökválasztásokon, amelyek segítenek megmenteni a nyugati civilizációt – mondta az InfoRádióban Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. Hozzátet