2024. január 13. szombat

jan. 13
0:09
Speciális rendőri egységet kellett bevetni Nógrádban (Infostart)
A vármegye nehezen járható terepein, erdőben, földutakon, kiskertes övezetekben járőröznek lóháton a rend őrei.
jan. 13
0:09
Csak pedagógiából nem érettségizhetnek a pedagógusnak készülő szakiskolások Csornán (Telex)
A pedagógiai szakgimnáziumok nem alakultak át technikummá 2020-ban. Ennek már eddig is érezték a hátrányait, de most kiderült, hogy hiába készültek rá, négy év után mégsem érettségizhetnek a szaktárgyukból. Csornán petíciót indítottak a pórul járt tanulók és szüleik.
jan. 13
0:12
Miniszobrot kapott a Bem rakparton Török Ádám (Blikk)
Különleges szobrot állítottak Török Ádámnak a rajongói: Ámmer Gergő szobrászművész alkotása a Bem rakparton, az egykori zenész kedvenc klubjával szemben tekinthető meg.
jan. 13
0:12
Lánczi nagytakarított: kinevezésekor törölte az összes korábbi Facebook-posztját (444.hu)
Három éve használja az oldalát a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.
jan. 13
0:13
A 2. magyar hadsereg komoly katonai teljesítményt nyújtott a Don-kanyarban - mondta a honvédelmi miniszter (Infostart)
A békéhez erő kell, erős honvédség, amely a szövetségeseivel, a nemzeti érdekek védelmében, a szabadság, a kölcsönös tisztelet és fegyverbarátság szellemében dolgozik együtt - jelentette ki a honvédelmi miniszter a doni katasztrófa áldozatainak emléknapján.
jan. 13
0:13
Demonstráció után vezetőváltás a Karolina Kórházban (Telex)
Amikor kicsit megnyugodtak a kedélyek a mosonmagyaróvári intézmény körül, visszavonták a főigazgató megbízását. Márciusban pályázatot írhatnak a posztra.
jan. 13
0:16
Póka Egon nevével indul egyetemi diplomát adó könnyűzenei képzés Magyarországon (Blikk)
Egyetemi diplomát adó könnyűzenei képzés indul a Póka Egon Művészeti Akadémián.
jan. 13
0:17
Az EU Horizont programjához nem férünk hozzá, hát elindítjuk a HU-rizont programot (Telex)
– jelentette be Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára.
jan. 13
5:06
Rejtélyes tanú került elő a 14 éve a Margitszigeten eltűnt fiú ügyében: Ackermann Dávid elrablói engem is ájultra vertek (Blikk)
Vajon miért hallgatott eddig a most színre lépő férfi? Állítja: megfenyegették és attól félt, hogy megölik.
jan. 13
6:03
Legendás kerékpárutat lepett el a belvíz, életveszélyes közlekedni rajta (Infostart)
A belvíz megtámadta a Győr-Pannonhalma bringautat.
jan. 13
6:21
Diáktüntetés lesz ma Budapest belvárosában (Telex)
A belügyminisztérium épületénél gyülekeznek a résztvevők délután.
jan. 13
7:06
Akkora a tanárhiány, hogy már gyakorlatilag akárki taníthat (ATV)
Alsós tanítók is tarthatnak földrajz, történelem, de akár fizika és kémia órákat is felsős gyerekeknek - erre lehet következtetni a státusztörvény újabb végrehajtási rendeletéből. A Híradónknak nyilatkozó szakértők szerint ez az engedmény csak a tanárhiány plasztikázására alkalmas, és az oktatás minőségének további romlását fogja eredményezni.
jan. 13
7:09
A kínai hódítás vége. A franciák visszaveszik a bordeaux-i szőlőültetvényeket (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 13
7:09
Milyen autót vesznek és mivel járnak a magyarok? (Telex)
A tíz legnépszerűbb modell közt nincs francia vagy olasz, és a zöld rendszámok számának emelkedése ellenére a villanyautózás elterjedésére is sokat kell még várni Magyarországon. Az elmúlt év a használt- és az újautó-piacon is gyenge volt, de a legnépszerűbb típusokat látva így is egyértelmű, hogy mit engedhetnek meg maguknak a magyar vásárlók.
jan. 13
7:21
Az e-mailünk felfüggesztése a tét - óvatosnak kell lenni (Infostart)
Újabb netes átverés, ezúttal az e-mailezéshez használt belépési adatainkat akarják megszerezni. Most a fiók felfüggesztésével is fenyegetnek.
jan. 13
7:39
Itt ellenőrizheti, hogy valóban megkapta-e az emelt nyugdíjat (Infostart)
Hat százalékkal magasabb ellátást kapnak idén az idősek, pénteken kezdték meg az kézbesítését.
jan. 13
7:57
Őrült száguldozás az Árpád hídon: hihetetlen, hány gyorshajtót fogtak a rendőrök (Infostart)
A rekorder 130 km/órával száguldott a hídon.
jan. 13
7:57
2024.01.13. – Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
“Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket.”
jan. 13
8:06
Kovácsovics Fruzsi így érezte magát Balázsékkal (ATV)
Ahogy az köztudott, péntek reggel a Kovácsovics Fruzsi csatlakozott Sebestyén Balázshoz és Rákóczi Ferihez a Balázsék reggeli rádiós műsorában Vadon Jani helyére. Az énekesnő az nlc-nek elárulta, hogy hogyan érezte magát az adásban.
jan. 13
8:15
"Az úton élek" - válása óta nincs otthona a magyarok egyik kedvenc színészének (BorsOnline)
Azért nem kell őt sajnálni, mert nem egy sikátorban él.
jan. 13
8:27
Ritka állatot fogott a börzsönyi kameracsapda (Infostart)
Több mint féle éve nem látták az igencsak ritka hiúzt.
jan. 13
8:48
Eltűnt egy 17 éves lány Abádszalókon (Blikk)
A Karcagi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 17 éves Nagy Amanda abádszalóki lakost.
jan. 13
8:57
Még mindig 130-cal száguldanak néhányan az Árpád hídon (Telex)
A gyorshajtót 78 ezer forintra büntették.
jan. 13
8:57
Kedvenc mesém: A molnár, a fia meg a szamár (Gyulatelevízió)
.
jan. 13
9:00
Hétfőtől minden megváltozik a benzinkutakon, ennek egy magyar autós sem fog örülni (ATV)
Hétfőtől brutális mértékben drágulnak az üzemanyagok Magyarországon.
jan. 13
9:03
Több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 89 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
jan. 13
9:09
Finomhangolt családtámogatások (Demokrata)
Körkép a 2024-ben igénybe vehető magyarországi támogatásokról és kedvezményekről.
jan. 13
9:21
A Szomszédok rendezője a folytatásról: Finoman jelezte felém, ehhez a kormány beleegyezésére is szükség volna (Telex)
Bujtás János pár éve megkereste az MTVA-t a sorozat folytatásának ötletével.
jan. 13
9:39
Reggeli hírek az utakról: szalagkorlátot javítanak az M1-esen (Telex)
Az Útinform híreiből válogattunk.
jan. 13
9:48
Kollégájuk életéért küzdöttek a pénzügyőrök 2024 első munkanapján (Blikk)
Épphogy megkezdődött az újévi munka a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának budapesti épületében, máris komoly krízissel néztek szembe a pénzügyőrök.
jan. 13
9:54
Felháborító, amit a fővárosi autósok művelnek: Sokan még mindig versenypályának használják az Árpád hidat (ATV)
Ismét razziát tartottak a fővárosi rendőrök.
jan. 13
9:57
Kizárták Magyarországot az uniós Horizont programból, a kormány megcsinálja a HU-rizontot (SzMo)
Ha megpróbálnak minket bezárni, akkor nyitunk a világra - mondta az államtitkár.
jan. 13
10:03
Ökumenikus ima a Don-kanyar Emlékkápolnál (Demokrata)
Ökumenikus megemlékezést tartottak az urivi áttörés 81. évfordulóján Pákozdon.
jan. 13
10:21
115-tel rongyolt át a falun, ez lett a vége (Infostart)
A Nógrád megyei Szarvasgedén száguldozott egy sofőr. Komoly büntetést kapott.
jan. 13
10:27
A Sólymoktól a válogatottig (Nyíregyháza)
Nyíregyházi jégkorongozó a nemzeti csapatban.
jan. 13
10:45
A vállalkozások önálló programban kaphatnak támogatást zöldenergia-tároló telepítéséhez (Demokrata)
Az EM jogalkotási és pénzügyi eszközökkel tervezi növelni az energiatárolási piac méretét.
jan. 13
10:51
Dánielt tették a szolnoki kórház babamentő inkubátorába (Infostart)
A kisfiút szerda este helyeztek el a Hetényi Géza Kórház babamentő inkubátorában.
jan. 13
10:51
Bővült az árfigyelő (Demokrata)
Bekerültek a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott termékek, továbbá a marhahús és az ásványvíz is.
jan. 13
10:53
Mindent vissza! – elindult az italcsomagolások új visszaváltási rendszere (Demokrata)
A Demokrata minden tudnivalót összegyűjtött a visszaváltási rendszerről, amellyel hazánk elérheti az EU által célként kijelölt 90 százalékos visszaváltási arányt.
jan. 13
10:57
Kevesli az ügyészség a négy év börtönt, súlyosabb büntetést kérnek Agócs Jánosnak (Telex)
A kiszabott első fokú ítélettel szemben az Országos Roma Önkormányzat korábbi elnöke és védője enyhítésért fellebbezett.
jan. 13
10:57
Az újságíró, akitől F-1-es pilóta kérte el a szabolcsi töltöttkáposzta receptjét (Nyíregyháza)
Mészáros Sándor folyamatosan járja a világ versenypályáit.
jan. 13
11:24
Bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatal, újabb termékekkel bővült az árfigyelő (ATV)
Bővült az árfigyelő, már 78 termékkategória napi árait mutatja meg a rendszer. Bekerültek a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott termékek, továbbá a marhahús és az ásványvíz is - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel szombaton.
jan. 13
11:39
Ha kirándulni készül, akkor ezek a tiltott erdei napok januárban (Infostart)
12 napon nem lehet kirándulni, pontosabban erdőt látogatni a Vértes Erdő Zrt. négy igazgatóságának területein. Vadászni fognak.
jan. 13
11:39
Érik az újabb Volán-sztrájk: több mint ötezer sofőr hajlandó lenne a munkabeszüntetésre (SzMo)
A cég korábban 6-8 százalékos béremelést ajánlott, a szakszervezet azonban a 25 százalékos emelést tartja tárgyalási alapnak. Ha nincs megegyezés, január végén újabb kétnapos sztrájk jöhet.
jan. 13
11:45
Jótündérek vs. mocsári szörnyek (Demokrata)
A mocsári szörnyekhez hasonlította a woke híveit Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója és Kovács István, a szervezet stratégiai igazgatója.
jan. 13
11:57
Alig néhány órás újszülöttet találtak a szolnoki kórház inkubátorában (Telex)
A Szolnoki Dániel nevet kapta.
jan. 13
12:24
Újszülött kisfiút hagytak a szolnoki kórháznál (Blikk)
Egészséges újszülött kisfiút helyeztek el a szolnoki Hetényi Géza Kórház babamentő inkubátorában.
jan. 13
12:30
Magyarországra menekítette családját a Hamász elől az FTC sztárja (ATV)
Sokkal nyugodtabban futballozik Mohammed Abu Fani mióta a családja Izraelből Budapestre költözött.
jan. 13
12:36
Ismét tüntetnek ma délután a fővárosban (Blikk)
Ma délután ismét a Széchenyi téren gyűlnek össze a diákok.
jan. 13
13:00
Közel egymillió magyar ingyenes utazhat az egész országban márciustól (ATV)
Teljesen átalakul a tömegközlekedés Magyarországon.

Keresés