2024. január 7. vasárnap

jan. 7
5:36
2024-ben becsapódhat egy veszélyes aszteroida – megszólalt a NASA (Infostart)
Október 5. lehet a veszélyes dátum, de az amerikai űrügynökség szerint valódi aggodalomra nincs ok.
jan. 7
6:00
Hadseregek közelharc technikái – az izraelit magyar fejlesztette ki (Tudás.hu)
A klasszikus harcművészetek mozdulatait évszázadok csiszolják, tájegységek, szubkultúrák formálják – tökéletesítésük örökké tart. Ennyi idejük a hadseregeknek és rendvédelmi erőknek nincs – így kénytelenek voltak saját céljaikra egyedi harcrendszert kifejleszteni. Ahogy tette ezt a budapesti Lichtenfeld Imre az izraeli hadseregnek szánt krav magáva
jan. 7
6:12
Biden sem tudott róla, hogy védelmi minisztere kórházba került (Tudás.hu)
Elismerte az amerikai védelmi miniszter, hogy a kórházi ápolásáról nem megfelelően tájékoztatták a közvéleményt. Lloyd Austin ezt közleményében jelezte, öt nappal azt követően, hogy kórházba került, amiről értesülések szerint Joe Biden elnököt sem informálták. A védelmi miniszter kiemelte, hogy a tájékoztatás módjáért vállalja a felelősséget, és a
jan. 7
6:18
Kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai utasszállító, mert nyílás keletkezett a gép törzsén (Tudás.hu)
Az amerikai légiközlekedési hatóság felszállási tilalmat rendelt el szombaton a Boeing 737-9 MAX modellekre, miután egy új utasszállító gép kényszerleszállásra hajtott végre, mivel levált a gép borításának egy része, így az ablak helyén nyílás keletkezett a törzsön. Az Alaska Airlines Portlandből Kaliforniába közlekedő járatán alig 6 perccel a fels
jan. 7
6:54
Valóságos kincsre bukkantak a húsz éve kutató régészek (hirado.hu)
Tíz érméből álló, feltehetően közel 1400 éves leletegyüttest találtak a törökországi Edirnében, Hadrianopolis romvárosában.
jan. 7
10:54
Újabb kutya jelentkezett be a legöregebb címre (Infostart)
Az Olaszországban élő Lillynek most volt a 24. születésnapja.
jan. 7
11:24
Februárban már az emelt családtámogatás jön (Tudás.hu)
A kormány 2010 óta azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon álljon, a családok folyamatosan erősödjenek, a családalapítás és a gyermekvállalás ne ütközzön akadályba, valamint nehéz időkben is képes legyen megvédeni az elért eredményeket – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az MTI-vel. Hornu
jan. 7
15:42
Az elveszett Nike cipő legendája (Telex)
A Nike cipői, kiváltképpen az Air Jordan, az Air Max és a Dunk modellek évtizedek óta hatalmas népszerűségnek örvendenek. Utóbbiak közül egy zűrös sorsú kollaborációs kiadás, amit az utolsó pillanatban mentettek meg a megsemmisítéstől, akár tízmillió forintot is érhet.
jan. 7
16:36
Jön a fagy, feljebb kell tekerni a fűtést (Tudás.hu)
Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán. A bejegyzésben a tárca úgy fogalmazott, "akkor is zavartalanul fűthetünk majd, ha fagy". A minisztérium kifejtette, hogy a megfelelő téli felkészülésnek köszönhetően a szinte teljes tárolói ka
jan. 7
16:42
Trump volt alelnöke: Jobb választási lehetőség kéne Trumpnál (Tudás.hu)
Mike Pence volt amerikai alelnök szerint a Republikánus Pártnak "jobb ajánlattal" kellene előállnia a novemberben esedékes elnökválasztások előtt. Pence, az újbóli jelöltségre törekvő Donald Trump előző elnök egykori alelnöke, akivel a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió készített interjút, úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak új vezeté
jan. 7
16:44
Rengetegen halnak meg vérmérgezésben és az antibiotikum rezisztencia erre rásegít (Tudás.hu)
Döbbenetes tény, de az emberek 20 százaléka ma vérmérgezésbe hal bele, s a szepszis elleni védekezést ma leginkább az antibiotikumok ellen kialakult rezisztencia nehezíti meg. Az uniós kutatók a rezisztens baktériumok elleni küzdelem fokozásával párhuzamosan a szepszis kezelésének lehetséges új módját tesztelik, amint erről a Horizon, az EU kutatás
jan. 7
17:42
Kínai lap szerint ilyenek a kínai horoszkóp jegyeinek tulajdonságai (Tudás.hu)
Február 10-én beköszönt a kínai holdújév, elkezdődik a Sárkány éve. A South China Morning Post most összeszedte, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkeznek a kínai horoszkóp szerint a különböző jegyek.  A kínai holdnaptár 12 éves ciklust követ, minden évet más-más állatjegy képvisel. A csillagjegyek az alattuk születettek tulajdonságait tükrözik a k
jan. 7
18:36
Célba ért a hindu napisten, a világűrben lebeg, hogy vizsgálhassa a Napot (hirado.hu)
A hindu napistenről elnevezett űrszonda most mintegy másfél millió kilométernyi távolságra van a Földtől.

Keresés