2024. január 11. csütörtök

jan. 11
0:09
Mi a vége? – A húszik az eddigi legnagyobb támadást hajtották végre a Vörös-tengeren (Tudás.hu)
Grant Shapps brit védelmi miniszter szerint a jemeni húszi lázadók az eddigi legnagyobb támadásukat hajtották végre a Vörös-tengeren. Az X portálon szerdán közzétett tájékoztatásban a londoni védelmi tárca vezetője kiemelte, hogy a támadás egyik célpontja a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója volt, amely a térségben járőrözik. Shapp
jan. 11
0:13
Nőttek a Volkswagen eladásai (Tudás.hu)
A Volkswagen csoport (VW)  tavaly 12 százalékkal, 9,24 millió járművet értékesített tavaly a világon. A cég közleménye szerint az értékesítés minden fontos régióban nőtt, így Észak-Amerikában 18 százalékkal, Nyugat-Európában 21 százalékkal, Közép- és Kelet-Európában 14 százalékkal, a Közel-Keleten és Afrikában együttesen 29 százalékkal,  Dél-Amerik
jan. 11
0:17
Több változás lesz a meddőségi ellátásban (Tudás.hu)
A meddőségi kivizsgálások jobb elérhetősége érdekében még ebben az évben nyolc meddőségkezelési szakambulanciát hoznak létre az országban, és bővül azon gyógyszerek köre, amelyeket 100 százalékos társadalombiztosítási támogatással írhatnak fel a kezelésben résztvevőknek – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán Budapest
jan. 11
0:21
Elhunyt id. Kaszás Péter, aki Zámbó Jimmynek is írt dalokat (Tudás.hu)
Elhunyt id. Kaszás Péter zenész, dalszerző. Az alkotó, aki a kilencvenes években Zámbó Jimmynek is számos slágert írt, életének 78. évében, szerdán hajnalban halt meg – közölte a Magneoton kiadó az MTI-vel. Kaszás Péter 1946-ban Szeghalomban született. Zenészi pályáját fiatalon kezdte, a hetvenes években fellépett Németországban, Svájcban és Bulgár
jan. 11
0:25
Ukrajnában kisebb az infláció, mint nálunk (Tudás.hu)
Ukrajnában éves szinten nem változott, míg havi összevetésben gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme decemberben. Az ukrán statisztikai hivatal honlapjára felkerült adatok szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke november után decemberben is 5,1 százalék, 2020 decembere óta a legalacsonyabb volt az októberben jegyzett 5,3 százalék utá
jan. 11
0:29
Biztos lesz januári emelés a pedagógusoknak (Tudás.hu)
Megérkezett az az írásos garancia, amelyet az Európai Bizottságtól várt Magyarország, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint – nemzeti forrásból – a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük – mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely hangsúlyozta: mindezt
jan. 11
0:33
A lengyel elnök az éhségsztrájkoló letartóztatott volt belügyminiszter mellett áll (Tudás.hu)
Hatályos és a lengyel alkotmánynak megfelel a Mariusz Kaminskinak és Maciej Wasiknak adott kegyelem, és a bebörtönzött ellenzéki politikusok képviselői mandátuma is érvényes – jelentette ki Andrzej Duda sajtókonferenciáján. A lengyel elnök az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) két képviselőjének az államfői palotában végrehajtott letartóztatása mi
jan. 11
0:37
Orvost ítéltek börtönre itthon (Tudás.hu)
Két és fél év börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy igazságügyi szakértőként is tevékenykedő pszichiátert, főorvost hatósági eljárásában elkövetett vesztegetés és büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás miatt – tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben. Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2019-ben szexuális erőszak gyanúja miatt nyomozás
jan. 11
0:41
Úgy mentünk Horvátországba, mintha kötelező volna (Tudás.hu)
A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata – tájékoztatta szerdán a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t. A közlemény szerint a múlt évben 728 ezer magyar beutazó érkezett Horvátországba, 21 százalékkal több, mint 2022-ben, ami 13 száza
jan. 11
0:45
Zseniális szovjet mérnök találta fel a Tetrist, sokáig nem is kapott érte semmit (Tudás.hu)
A mai napig a világ egyik legismertebb játéka az 1984-ben feltalált Tetris. A "kirakósmániás", de egyben zseniális mérnök Alekszej Pazsitnovnak nem ez volt a munkája, de számítógéppel dolgozhatott, és közben hobbiból találta fel a játékot. Mivel szenzációs érzéke volt ehhez, élete során még nagyon sok számítógépes játékot, mai fogalmunkkal videóját
jan. 11
4:15
Őrültnek nyilvánították a férfit, aki első feketeként fel akarta vetetni magát egy amerikai egyetemre (Telex)
Clennon Kingnek már több diplomája volt, amikor 1958 nyarán jelentkezett a Mississippi Egyetemre. A felvételizők közül rendőrök vitték el, majd két hétre elmegyógyintézetbe zárták.
jan. 11
4:45
A Nato közleményt adott ki Ukrajnáról (Tudás.hu)
A NATO továbbra is támogatja Ukrajnát, mivel Oroszország nem mutatja a békére törekvés jeleit, a szövetségesek további pénzügyi támogatást, több légvédelmi eszközt és lőszert, valamint egy kiképzőközpontot biztosítanak az ukrán pilóták számára – közölte a brüsszeli székhelyű testület. A NATO-Ukrajna Tanács szerdai nagyköveti szintű brüsszeli ülésén
jan. 11
4:51
Hollandiába özönlenek a menekültkérők – Egyre több a kiskorú (Tudás.hu)
Hollandiában a menedékért folyamodók száma az új évben is magas maradt, 2024 első hetében mintegy ezer menedékkérelmet dolgoztak fel az illetékes hatóságok – derült ki a holland igazságügyi és biztonságpolitikáért felelős minisztérium heti adataiból. Egyetlen hétre vonatkozóan ez az elmúlt évek legmagasabb száma. A beáramlás mindazonáltal már 2023
jan. 11
5:30
A sok autós segédkütyü veszélyes lehet, de kitaláltak valamit (Infostart)
Olyan algoritmust fejlesztettek ki brit kutatók, amely javíthatja a közúti biztonságot azáltal, hogy megjósolja, a sofőrök mikor tudnak biztonságosan kommunikálni a járműben lévő rendszerekkel, mikor fogadhatnak üzeneteket vagy útbaigazítást.
jan. 11
5:39
Messze Amerika költ a legtöbbet az egészségügyre, de nem ott a legjobb a rendszer (Tudás.hu)
A világ a teljes GDP-jének a 10 százalékát költi egészségügyre. Ez persze sok mindent takarhat, kórházi ellátást, gyógyszert, megelőzést, étrend-kiegészítőket, informatikát. A "healthcare" piac eszelős ütemben nő, és itt tényleg csak úgy röpködnek a dollármilliárdok. A világ egészségügyi piacát már ma is 10 ezer milliárd dollárra becsülik, amely ép
jan. 11
6:09
Nyughatatlan örökmozgó – Bánságiban maradt a kamaszok szertelenségéből – színészportré (Tudás.hu)
Bánsági Ildikó mintha ellentmondásokból lenne összegyúrva, miközben nagyon is egyben van. Naivnak tűnik, és sok tekintetben az is, miközben az érzékei a szeizmográf pontosságával működnek. Látszólag nem politizál, de a tévé előtt ülve képes azt üvölteni a képernyő felé, hogy "Te mocsok, te szemét, te állat!!!" Pár éve azzal került az érdeklődés köz
jan. 11
7:27
Világhírű magyar vadász kapott komoly díjat (Tudás.hu)
Hidvégi Béla világjáró magyar vadász kapta a  vadászat és természetmegőrzés "Nobel-díjaként" emlegetett Weatherby-díjat az egyesült államokbeli Dallasban. A Weatherby Alapítvány díjátadóján Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár méltatta Hidvégi Béla tevékenységét, aki első magyarként vehette át az elismerést
jan. 11
9:39
A Swarovski távcsövével még én is szívesen kukkolnék madarakat (Telex)
A CES-en bemutatott AX Visio 9000 madarat, és más állatokat is képes felismerni, cserébe viszont 1,7 millió forintba kerül majd.
jan. 11
11:51
A világ óceánjai már öt éve folyamatosan rekordmelegek (Demokrata)
Az óceánok felmelegedése kulcsfontosságú a klímaváltozás adatainak követésében.
jan. 11
11:57
Fontos orvostörténeti siker: egy máj két életet mentett meg a Semmelweis Egyetemen (hirado.hu)
A közlés szerint a kislány ismeretlen eredetű májelégtelenség miatt került fel a sürgősségi transzplantációs listára, a gyereket az egyetem gyermekklinikáján kezelték.
jan. 11
11:57
Kettéosztott májat kapott két beteg a Semmelweis Egyetemen (Demokrata)
A kislány ismeretlen eredetű májelégtelenség miatt került fel a sürgősségi transzplantációs listára.
jan. 11
11:57
Először mentette meg egyszerre két ember ember életét egy máj Magyarországon (Telex)
Kettéosztották a donorszervet, így egyszerre végezték egy 3 éves kislány és egy fiatal férfi májátültetését a Semmelweis Egyetemen.
jan. 11
12:09
Fontos orvostörténeti sikert értek el a Semmelweis Egyetemen (hirado.hu)
A közlés szerint a kislány ismeretlen eredetű májelégtelenség miatt került fel a sürgősségi transzplantációs listára, a gyereket az egyetem gyermekklinikáján kezelték.
jan. 11
12:21
Jó ötlet a fülbevalóval keresztezett fülhallgató, csak egyelőre nem sok mindenre használható (Telex)
Szépnek szép, de teljesítményben gyenge, a zajt és a sportolást nem bírja, ráadásul elég borsos ára is lesz.
jan. 11
14:09
Nehezen hall? Egy szemüveg teheti majd könnyebbé az életét (Telex)
Legyen szó egy egyszerű leírószoftverről vagy csinos szemüvegről, egyre több ingyenes vagy legalább megfizethető árú lehetőség esik ki a techiparból a hallási problémákkal élők segítésére.
jan. 11
14:33
Julius Caesar nevét viselő régészeti leletet találtak (hirado.hu)
A lelet Julius Caesar második hispániai hadjáratának idejéből származhat.
jan. 11
14:39
Megszagolták a világűrt, de nem voltak elragadtatva tőle (hirado.hu)
Kiderült, hogy az űrsisakok kettős célt szolgálnak.
jan. 11
16:03
Az év alkalmazottja? Tökéletes kávét készít ADAM, a robotbarista (hirado.hu)
A kétkarú robot képes interakcióba lépni a vásárlókkal, rendeléseket felvenni, és bármilyen kávét elkészíteni.

Keresés