2024. január 23. kedd

jan. 23
0:12
Kiss László: várhatóan a hét második felében lehet újraindítani a lekapcsolt japán holdszondát (Infostart)
Bár sikeresen leszállt a Holdon, le kellett kapcsolni a japán holdszondát, mert a napelemei nem a megfelelő irányban állnak. Néhány nap várakozás után azonban valószínűleg eléri majd a napfény a napelemeket – mondta az InfoRádióban a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.
jan. 23
0:12
Nagyon sokan jelentkeztek az önkéntes honvédelmi felkészítésre (Tudás.hu)
Elindul az önkéntes alapú honvédelmi felkészítés tisztviselők számára – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az elmúlt időszak vészhelyzeteiben tapasztalták, hogy a védelmi képességek és feladatok sikeres végrehajtása nem csak a katonákon múlik, ezért úgy döntöttek, hogy a
jan. 23
0:12
Azzal viccelődött a haverjainak, hogy felrobbantja a repülőt, spanyol vadászgépek kísérték Menorcára (Telex)
Az akkor 18 éves férfi üzenetét kiszúrta a Gatwick reptér hálózata, jelezte a hírszerzésnek, akik riasztották a spanyolokat. Pedig csak a vele utazó barátaival viccelődöt.
jan. 23
0:16
21 ezren jelentkeztek a Napenergia Plusz Programra (Tudás.hu)
A Napenergia Plusz Program első hetének mérlege több mint 21 ezer jelentkezés – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel. A közlemény szerint a pályázati lehetőséggel élő családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatással telepíthetnek modern napelemes rendszereket. A beruházást tervező magánszemélyek egy hete jelezhetik fejleszté
jan. 23
0:16
Márciustól nem kell Facebook-fiók az Instagramhoz vagy a Messengerhez (Telex)
Az EU DMA-rendelete miatt a Meta kénytelen megadni a lehetőséget a felhasználóknak, hogy egymástól leválasztva is használhassák az alkalmazásait.
jan. 23
0:20
Meghalt Grétsy László nyelvész (Tudás.hu)
Életének 92. évében, vasárnap Budapesten elhunyt Grétsy László Prima Primissima díjas nyelvész, az anyanyelvápolás ismert személyisége – tudatta az Anyanyelvápolók Szövetsége az MTI-vel. Grétsy László 1932-ben született Budapesten. 1950-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar-történelem szakára, ahol Pais
jan. 23
0:24
Idén elnökválasztás van Oroszországban – A jelöltek (Tudás.hu)
Eljuttatták az orosz Központi Választási Bizottsághoz hétfőn a Vlagyimir Putyin orosz elnökjelölt-aspiráns és hivatalban lévő államfő elnökválasztási bejegyzéshez szükséges választói aláírásokat. Putyin választási stábjának 15 tagja 95 doboznyi aláírást vitt be Moszkvában a Központi Választási Bizottsághoz. A hivatalban lévő államfő pártonkívüli in
jan. 23
0:28
Még a végén B-kategóriás filmmé válik az égbolt a sok űrszemét miatt (Tudás.hu)
Az alacsony Föld körüli pályát olyan alaposan és veszélyesen elárasztják a magáncégek elhasználódott műholdjai, hogy valamit tenni kell, mielőtt globális távközlési katasztrófát okoznának, és az égboltot egy halott űrhajósokkal teli B-kategóriás-film helyszínévé változtatnák. Az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) elkezdett kőkemény bírs
jan. 23
4:00
A tévé távirányítóját azért találta fel egy mérnök, mert a főnöke nagyon utálta a reklámokat (Telex)
Korábban is voltak már "távirányítók" vastag kábellel a tévéhez kötve, de az első vezeték nélküli fénnyel vezérelte a tévét. Az áttörést azonban az ultrahang hozta meg.
jan. 23
4:48
A nácik igazságszérumként használhatták, ma turistákat mérgeznek az ördög leheletével (Telex)
A szkopolamin nevű szer a burgonyafélékből nyerhető ki, hallucinációt, érzéki csalódásokat, memóriavesztést okoz, ezért például Kolumbiában előszeretettel használják a turisták ellen. Nehéz viszont belőni a biztonságos adagot, így a rablási kísérletek nem egyszer halálhoz vezetnek.
jan. 23
5:12
Most vegyek hitelből lakást, vagy várjak a kamatcsökkenésre? – De akkor meg drágább lesz a lakás (Tudás.hu)
Igen hirtelen szakadtak be idén év elején a lakáshitelkamatok, ami voltaképpen nem is csoda, hiszen ezek hosszabb távú hitelek és az infláció, de az alapkamat is szépen csökkentbmár az utóbbi időben. De vajon, ha azt feltételezzük, hogy jobb hitelehetőségek mentén több lesz a vásárló és magasabbak lesznek az árak az ingatlanpiacon, akkor érdemes mé
jan. 23
5:30
Ismét bombázták a húszikat – a harci gépek az Eisenhower repülőgép-hordozóról szálltak fel. (Tudás.hu)
Újabb közös akciót hajtott végre a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – jelentette be a londoni védelmi minisztérium. A közös közlemény szerint, amelyet Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Hollandia, Ausztrália, Kanada és Bahrein adott ki, a légicsapásoknak nyolc célpontjuk volt. Grant Shapps brit védelm
jan. 23
5:36
Tárgyalt egymással az amerikai és a brit vezető (Tudás.hu)
Rishi Sunak brit kormányfő és Joe Biden amerikai elnök szerint minden eddiginél fontosabb a kétállami megoldás az izraeli-palesztin konfliktus rendezése érdekében. A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Sunak és Biden telefonon tárgyalt egymással. A brit kormányfő a megbeszélésen hangsúlyozta: a Hamász iszlamista terrorszervezet ál
jan. 23
5:42
Vigyázat, már az ismerősök segítségével törik fel a Facebook-fiókokat (Infostart)
Nagyon könnyű bedőlni a csalásnak, az ismerősöktől jönnek az üzenetek.
jan. 23
5:42
Elon Musk: meg vagyok döbbenve, ha a Hamasz támogatóinak gyűléseit látom Nyugaton (Tudás.hu)
Naivitás volt azt hinni, hogy a nyugati antiszemitizmus nem éledhet újjá – jelentette ki Elon Musk amerikai vállalkozó Krakkóban, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) konferenciáján. A holokauszt közeledő nemzetközi emléknapja alkalmából szervezett, az antiszemitizmusról szóló nemzetközi konferencián az X közösségi médiaplatform és a Tesla cég tulajdon
jan. 23
5:48
Kultúrális miniszter: létezik egy értékesebb emberkép, az isten-család-haza világkép (Tudás.hu)
Csák János szerint a magyar kulturális szféra teljesítménye nagyon jó. A területet felügyelő miniszter fontos feladatának tekinti, hogy a magyar kultúra felkerüljön a világhálóra, a hazai dzsessz műfaj elismerésére pedig Szakcsi Lakatos Béla-díjat hoznak létre. A Kulturális és Innovációs Minisztérium irányítója a magyar kultúra napja alkalmából ado
jan. 23
6:30
Akár komoly veszélyt is jelenthetnek ezek a gyógyszerek (Infostart)
Egy svéd kutatás szerint a szívpanaszokra és merevedési zavarokra felírt gyógyszerek életveszélyes kölcsönhatásba is léphetnek egymással.
jan. 23
6:54
Ősi, különleges leletre bukkantak dán régészek (Infostart)
Dán régészek egy csaknem kétezer éves rúnaírásos feliratot fedeztek fel egy késen – jelentette be hétfőn az Odense-i Múzeum.
jan. 23
9:24
Érdekes hiba miatt bírságolta meg Oroszország az Apple-t (Tudás.hu)
Az Apple 1,1 milliárd rubel (4,4 milliárd forint) bírságot fizetett az orosz államnak – közölte a Kommerszant című gazdasági lap az orosz szövetségi monopóliumellenes hatóságra hivatkozva. A tájékoztatás szerint a technológiai óriásvállalat január 19-én egyenlítette ki az összeget az orosz államkincstárnak – írja az MTI. A céget 2022 júliusában mar
jan. 23
9:30
Ön mennyit keres? – Most összehasonlíthatja az átlaggal (Tudás.hu)
Kijött a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adata a keresetekről. 2023 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 621 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 427 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,1, a nettó átlagkereset 14,0, a reálkereset pedig 5,7 százalékkal nőtt az egy év
jan. 23
9:48
Átlagosan 32 éves korunkban kötjük meg első kockázati életbiztosításunkat (Tudás.hu)
Elsősorban nem saját maguk biztonsága, hanem a szeretteik, családjuk iránt érzett felelősség készteti az embereket arra, hogy kockázati életbiztosítást kössenek. Aki köt, jellemzően a harmincas éveiben teszi. A konstrukció kiválasztásánál a legfontosabb szempont a biztosító iránti bizalom, pozitív tapasztalat, ezért sokan (44%) elsősorban biztosító
jan. 23
10:03
Indiana Jones is megirigyelné a dán régészek felfedezését (hirado.hu)
A rúnaírás a Skandináviában alkalmazott írások legősibb formája.
jan. 23
10:06
Svéd Nato-tagság – Orbán Viktor meghívta Magyarországra a svéd miniszterelnököt (Tudás.hu)
Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívta meg Ulf Kristerssont, Svédország miniszterelnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfői tárgyalások témája a meghívólevél szerint Svédország NATO-csatlakozása valamint a magyar-svéd kétoldalú kapcsolatok erősítése a kölcsönös bizalom elmélyítésével – mondta H
jan. 23
10:18
A magyarok által legjobban várt idei 10 film (Tudás.hu)
A Magyar Filmadatbázis összállította, mely filmeket várjuk mi magyarok idén a legjobban.  A sorrendet a mafab.hu állította össze, az alapján, hogy közel 100.000 adatlapmegnyitás során a hazai nézők mely címekre kerestek rá a legtöbben. A 10 legnépszerűbb film adja ki a 100 %-ot. Ennek tükrében a február 29-én debütáló Dűne: Második részt várják a l
jan. 23
10:20
Durván sok lőszert vesz a Nato (Tudás.hu)
A NATO 1,1 milliárd dollár (385 milliárd forint) értékben írt alá szerződés 155 milliméteres tüzérségi lövedék beszerzéséről, hogy támogatni tudja Ukrajnát Oroszország elleni háborújában – jelentette be a NATO-főtitkár Brüsszelben. Jens Stoltenberg rövid sajtótájékoztatóján kijelentette: az ukrajnai háború kimenetele függ a szembenálló felek rendel
jan. 23
10:36
Temérdek e-mail cím és jelszó került rossz kezekbe - itt lehet ellenőrizni az érintettséget (Infostart)
Óriási adatbázis kering a neten, benne csaknem 71 millió e-mail-címmel, valamint sok más hitelesítési adattal.
jan. 23
10:54
A Wizz Air nagyon készül a nyári szezonra (Tudás.hu)
A Wizz Air az idei nyári szezonban mintegy 4 millió ülőhelyet biztosít majd 70 célállomásra közlekedő magyarországi járatain, ezzel továbbra is megőrzi piacvezető helyét Magyarországon – közölte a légitársaság az MTI-vel. Kiemelték, az áprilisban kezdődő, szeptember végéig tartó utazási időszakban a tavaly rekordot jelentő utasszámot követően ismét
jan. 23
11:30
Drámai eredmények a legkisebbek kütyüzéséről és tévézéséről (Infostart)
Egy új kutatás szerint kétéves kor előtt egyáltalán nem is lenne szabad képernyő elé ültetni a gyerekeket, mert negatív hatással lehet a fejlődésükre.
jan. 23
11:54
Elképesztően nagy, személyes adatokból álló adatbázis szivárgott ki az internetre, magyar oldalakról is van benne információ (Telex)
Nem új biztonsági incidensről van szó, de a maga 26 milliárd elemével valószínűleg ez a legnagyobb ilyen adathalmaz, ami valaha kikerült az internetre.
jan. 23
15:30
Ön szerint hány francia cég működik Magyarországon? (Tudás.hu)
A magyar és francia gazdasági együttműködés példaértékű, a kereskedelmi kapcsolatok rendületlenül erősek, a francia vállalkozások pedig a magyar gazdaság jelentős építőkövét adják – hangoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Nagy Márton tárcavezető a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitó rendezvényén, amelyen
jan. 23
15:36
Megjöttek az Oscar-jelölések – Van magyar jelölt (Tudás.hu)
Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kedden a Los Angeles-i Samuel Goldwyn Színházban hozta nyilvánosságra az Oscar-jelöléseket. Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta a legtöbb, 13 jelölést az idei Oscar-díjakra. A látványtervezői kategóriában ismét van magyar jelölt: Mihalek Zsuzsa is esélyes a díjra a Szegény párá
jan. 23
15:42
54 éves osztályvezető főorvost lepleztek le (Tudás.hu)
Üzletszerűen elkövetett vesztegetés gyanúja miatt indult eljárás a nyíregyházi kórház egyik korábbi osztályvezető főorvosa és egy gyógyszerforgalmazó társaság orvoslátogatója ellen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Azt írták, hogy az 54 éves főorvos a nyíregyházi kórházban töltött munkaviszonya alatt jogt
jan. 23
15:44
Megérkezett a környezettudatos újratölthető műanyagpalack (Tudás.hu)
Az Oonly Tisztán Víz Kft. Pannonhalmán nyitott palackozó üzemet, ahol január közepén legördültek Magyarország első ásványvizes refPET cserepalackjai a gyártószalagról. Az átlagosan 25-ször újratölthető palackos Oonly természetes ásványvíz a jelenleg ismert egyik legkörnyezetkímélőbb megoldás a hazai piacon. Az újratölthető refPET cserepalack egyre
jan. 23
16:06
Már alig várjuk – mindjárt mobilon is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat (Tudás.hu)
Hamarosan egy mobiltelefonnal is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat, például digitálisan lehet majd ügyeket intézni – mondta a Digitális Állampolgárság Program megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Both András elmondta, hogy több mint tíz éve tart már a sziszte
jan. 23
16:12
Ábrában: egy átlag magyar hány évig élhet (Tudás.hu)
A Covid miatt visszaesett a várható élettartam görbe, de 2022-ben ismét növekedésnek indult. Látható, hogy 2006-hoz képest a nők átlagosan majdnem két évvel, a férfiak 3,5 évvel hosszabb élettartamra számíthatnak.…
jan. 23
16:18
London után Budapest a második legnagyobb európai filmes gyártóbázis (Tudás.hu)
Bár a hollywoodi dömping mellett kevés tér jut az európai életmódot megjelenítő filmeknek, mégis lehet magyar hősökkel is nemzetközi sikereket elérni – mondta el az Origónak adott interjújában Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, aki a Semmelweis-film mellett a magyar filmipar teljesítményét és jövőbeli lehetőségeit is értékelte. Olyan mennyiségben z
jan. 23
16:24
Cél, hogy Magyarország legyen a kelet-nyugat elosztó központja (Tudás.hu)
A következő tíz évben mintegy 15 milliárd eurót fordít a kormány a vasút fejlesztésére, amely új pályaszakaszok létrejöttét és járművek beszerzését is magában foglalja – hangsúlyozta az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára Balatonalmádiban az első V-Híd mérnök konferencia első napján. Csepreghy Nándor ismertette: a fejlesztés
jan. 23
16:26
Az élethosszt 37 százalékban az életmód befolyásolja – Álljon fel, mozogjon! (Tudás.hu)
Elsősorban az életmód felelős azért, hogy Magyarországon 4-4,5 évvel rövidebb az emberek várható élettartama, mint az Európai Unió átlaga, ezért a kormányzat támogatja az Aktív Magyarország program végrehajtását – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Vándortábor Konferencián, Budapesten. A kormányzati támogatásokon túl a programok
jan. 23
16:42
A világ egyik legjobb egyeteméről csábították haza, hogy a rákot kutassa (Tudás.hu)
Boross Gábor, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Hazahívó programja keretében a Stanford Egyetemről csatlakozik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK), ahol a rák evolúciójának kutatására alapít új kutatócsoportot. Boross Gábor az Amerikai Egyesült Államokból tér haza, ahol a Stanford Egyetemen posztdoktori kutatóként a tüdőrák evolúcióját kutatt

Keresés