2024. január 29. hétfő

jan. 29
0:12
Az iráni Csend Tornyaiban sokáig a keselyűk voltak a sírásók (Telex)
Egy magyar bringás keresztülszelte az országot Teherán és Siráz között, tekerése közben számtalan kalandba bonyolódott.
jan. 29
2:00
A fluorid szerepe a fogak egészségében (WebBeteg)
A fluorid egy nyomelem, az emberi szervezet egyik fontos építőköve. Jelentős szerepe van a csontképződésben és a növekedésben.
jan. 29
3:24
7 étel, amit eddig nem tároltál a hűtőben - Pedig kellene (Joy)
Az alábbi ételek szobahőmérsékleten is elállnak, de a hűtőben sokkal hosszabb lesz az élettartamuk!
jan. 29
4:21
Gyógynövényekkel a köhögés ellen (Vital)
A hideg, a kevesebb napfény és az összezárt légkör kedvez a vírusok terjedésének. Leggyakoribb kínzó tünet, amely még a pihenésünket és gyógyulásunkat is megzavarja a köhögés.
jan. 29
4:30
Hogyan szedd a magnéziumot, hogy valóban hasson? Amit a legtöbben rosszul tudnak (Joy)
A magnézium nagyon fontos az emberi szervezet megfelelő működése szempontjából: az idegrendszer és izomzat működéséhez elengedhetetlen. De mikor kell pótolni és hogyan kell pontosan szedni? Ennek jártunk most utána.
jan. 29
4:30
Soha többé ne tedd ezeket a kávéba! Súlyos árat fizetsz, ha mégis így teszel (Femcafe)
A kávét számtalan módon lehet ízesebbé varázsolni, azonban fontos megjegyezni, hogy vannak olyan készítmények és összetevők, amelyeket tilos belecsempészni az italba; cikkünkben azt is eláruljuk, miért!
jan. 29
4:36
Egy csipetnyi ebből az összetevőből minden teát mennyeivé varázsol (in.hu)
A britek jogosan állítják, hogy mesterei a tea elkészítésének. Hol máshol lenne akkora kultúrája ennek a forró italnak mint náluk? Most azonban egy meglepő felfedezés igencsak felborzolta náluk a kedélyeket.Az ital kulturális intézménynek számít az Egyesült Királyságban, ahol becslések szerint naponta 100 millió csészével isznak belőle. Most azonba
jan. 29
4:39
Ha nem megy már a lépcsőzés- Lépcsőlift a megoldás (Vital)
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
jan. 29
4:48
Köd, fagy - lesz itt minden a hét elején (Infostart)
A ködhajlam erősödik, így több helyen korlátozottak lehetnek a látási viszonyok. Hajnalban erős fagy.
jan. 29
4:51
Lefotózták! A Nagy Ő után már mást csókol (Blikk)
Számítani lehetett rá?
jan. 29
4:54
Imádják a turisták az egyik szomszédos országot (Hamu és Gyémánt)
Szlovénia népszerűsége felszállóban: 2023-ban összesen 6,2 millió turista látogatott az országba, ők 16,1 millió vendégéjszakát töltöttek el délnyugati szomszédunknál. Mutatjuk, tavaly melyik nemzet körében volt a legfelkapottabb célpont Szlovénia.
jan. 29
5:15
C-vitamin - Így szedd, hogy fittebb légy (Vital)
A téli időszak megviselheti a szervezetedet, de a megfelelő vitamin bevitel segíthet túllendülni az évszak kihívásain. Olvasd el tippjeinket és kezd te is fittebben az új évet!
jan. 29
5:24
4 csillagjegy, akinek teljesen új időszámítás kezdődik februárban: minden rosszat maguk mögött hagynak (Joy)
Nemsokára csodálatos időszak következik 4 csillagjegy életében.
jan. 29
5:24
Szalánczi Anna: "A menzán semmi nem változott az elmúlt húsz évben" (Nőiváltó)
A húsminőség kritikán aluli, tele zsírral és mócsinggal, a konyhatechnika elavult – például mindent liszttel sűrítenek -, megy a cukrozás ész nélkül.
jan. 29
5:27
Alvás és ébrenlét, másként hat a férfiakra és a nőkre (Vital)
Alvajárás közben a nők a férfiaknál kétszer gyakrabban végeznek kockázatos és összetett feladatokat, melyek sérüléshez vezethetnek – derül ki a Semmelweis Egyetem új kutatásából. Több száz YouTube-videó elemzésével arra keresték a választ, hogy van-e különbség a generációk és nemek viselkedésében a paraszomnia nevű alvászavarok esetén. Ezek egyik t
jan. 29
5:45
Szívbetegség is lehet a LONG-Covid következménye (Vital)
Ma már egyre több vizsgálat elemzi a long-Covid jelenséget, ami a koronavírus fertőzés után hónapokkal, évekkel fellépő tünetek, betegségek kialakulására vonatkozik. Az már közismert, hogy a Covid hosszú távon is leginkább légzőrendszeri és szív-érrendszeri panaszokat okozhat, bár valójában bármilyen szervrendszert érinthet. Dr. Ferenczy Péter, a K
jan. 29
5:48
"A tanári szoba" Németország Oscar-jelölt filmje sokrétű alkotás! Miről szól? (Kölöknet)
Filmajánló – Németország Oscar-jelölt filmje, a Tanári szoba a tanárok és a diákok multikulturális közegébe kalauzol minket, ahol egy lopási botrány miatt elszabadulnak az indulatok.
jan. 29
5:54
Kriston Andrea: Sok nő problémája vezethető vissza oda, hogy eredetileg fiúnak várták (WMN)
Az intim egészség eléréséhez nem elég csak a testet kezelésbe venni, a lélek dolgain is munkálkodni kell.
jan. 29
6:00
Belga kerti bútorok a luxus pihenést keresőknek (Spa Trend Online)
A belga, prémium bútorgyártó a legjobb alapanyagokkal dolgozik, hogy teraszodon a lehető legkényelmesebben pihenhess egy fárasztó nap után. A Jati&Kebon egyik legnépszerűbb szettje, a Reno sem kivétel ez alól!
jan. 29
6:06
Ez a kis esőerdő itt van a szomszédunkban, mégis alig ismerjük (in.hu)
Valószínűleg nem Európa jut először eszedbe, amikor az esőerdőkre gondolsz. Pedig a kontinens számos mérsékelt égövi esőerdőnek ad otthont, amelyek enyhébb hőmérsékleten élnek, mint az Amazonashoz hasonló trópusi erdők.Még az Egyesült Királyság nyugati partvidékén, például Devonban, Cornwallban és Cumbria-ban is van néhány esőerdő. A kontinens legn
jan. 29
6:18
3+1 tipp, melyekkel könnyedén leküzdheted az egészségtelen finomságok utáni sóvárgást (Femcafe)
Az új év kezdetén sokan megfogadják, hogy egészségesebb étrendre váltanak, belevágva viszont a legtöbben azt tapasztalják, hogy a rengeteg finomságnak ellenállni bizony igencsak nehéz feladat.
jan. 29
6:18
Tápoldatozni vagy nem, ez itt a kérdés – kell-e télen extra muníció növényeinknek? (egy.hu)
Kell-e télen tápoldatozni a szobanövényeket, tette fel kérdést nekem minap egy kedves ismerősöm. Annyi minden olvasott erről, teljesen elveszett az információk tengerében. Bár sokat foglalkoztam a témával, most magam is újra utánanéztem, mit mondanak a szakértők – és miután több növényes oldalra is kattintottam, megértettem, miért ez a bizonytalans
jan. 29
6:24
Magyarországra is megérkezett a Honor szupervékony hajlítható telefonja (Rakéta)
A Honor Magic V2-t egy kisebb táblagéppé lehet szétnyitni, ám alig vastagabb, mint egy hagyományos okostelefon.
jan. 29
6:42
7 hormon, aminek a működését minden nőnek értenie kell (WebBeteg)
Az agyunk irányítja a gondolatainkat és cselekedeteinket, ám ha a szervezet belső működéséről van szó, a hormonoké a főszerep.
jan. 29
6:42
100 tonna összegyűjtött hulladék: egyre tisztább a Tisza (AQUA)
Egyedülálló innovációk sora és több mint 100 tonna hulladék összegyűjtése az eredménye Hulladékmentes Tisza programnak. „Bár a Tisza teljes hulladékmentesítéséhez több időre lesz szükség, a magyarországi és a kárpátaljai szakaszon is jelentős eredményeket ért el a négy éve futó projekt. Legfőbb eredményei olyan innovációk, amelyek mind azt a célt s
jan. 29
6:48
Állandóan poros a lakás, hiába takarítasz? Talán ez állhat a háttérben! (Femcafe)
A por egy gyakori háztartási probléma, amivel naponta szembesülünk, annak ellenére, hogy rendszeresen takarítunk. De vajon mi is okozza valójában?
jan. 29
6:48
Ebben az európai városban kifejezetten kínos szelfizni (Travelo)
Ennek az attitűdnek az a célja, hogy az emberek megéljék a pillanatot.
jan. 29
6:48
Hátborzongató előzetessel mutatkozik be az Apple új űrthrillere (Hamu és Gyémánt)
Megjelent a Constellation első előzetese, mely az Apple TV+ saját gyártású, űrben játszódó pszichológiai thrillere lesz. A hamarosan megjelenő sorozat első képsorai alapján úgy tűnik, egy elképesztően látványos és nyomasztó szériával kell számolnunk. A catastrophe in space. Madness on Earth. Introducing your next Apple TV+ sci-fi obse
jan. 29
7:18
Kinek van ma névnapja? Ők ünnepelnek január 29-én (Joy)
Tudd meg, kik ünneplik ma a névnapjukat és mi a nevük jelentése.
jan. 29
7:24
Sinner első Grand Slam-győzelme (Igényesférfi.hu)
Jannik Sinner nyerte a férfi egyes küzdelmeit az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnapi fináléban öt játszmában legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet, ezzel pedig megszerezte első Grand Slam-serlegét.
jan. 29
7:30
Éjsötét jövő felé tartunk - félelmetes jóslatot tett a mesterséges intelligencia a harmadik világháborúról (Femcafe)
A ChatGPT spekulatív előrejelzései szerint egyáltalán nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben újabb világégés keseríti majd meg a Föld lakóinak életét. Az OpenAI által fejlesztett chatbot valószerűen részletes képet vázolt egy esetleges harmadik világháborúról.
jan. 29
7:48
Elkezdenél futni? Íme 5 tipp, hogy szokás váljon belőle (Hamu és Gyémánt)
Rászántad magad a futásra, de félsz tőle, hogy nem fogsz tudni a megfelelő tempóban fejlődni? Szeretnél rendszeresen mozogni, de nem mindig találod hozzá a motivációt? Ne aggódj! Mutatunk 5 tippet, ami segít abban, hogy közelebb kerülj a célodhoz.
jan. 29
7:48
Tudtad, hogy ez is magyar? – Tojásfehérjéből készít tejtermékeket egy szigetcsépi vállalkozás (egy.hu)
A tejről sokak lemondanak akár meggyőződésből, akár egészségi okokból, ezért évről évre ismertebbek a növényi tejpótlók, ezeket viszont ízük, állaguk, erős allergizáló hatásuk miatt nem kedvelik néhányan. Számukra, és igazából mindannyiunk számára jó hír az, hogy egy magyar cég olyat hozott létre, amit eddig senki más: tojásfehérjéből készítenek kü
jan. 29
7:54
"Nincs a szerelemnek hatalmasabb gyilkosa, mint a megszokás" – Petőfi Sándor és Szendrey Júlia koltói nászútjáról (WMN)
Koltó: a hely, ahol mézesheteit töltötte Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. De tényleg olyan csodálatos volt-e ez a nászút, mint amilyennek képzeljük? És vajon miért akart kiugrani az ablakon az ifjú feleség?
jan. 29
8:00
Forró zuhany a repülőút után? Többet árt, mint használ (in.hu)
Egy légitársasági szakértő azt állítja, hogy érdemes kihagyni a forró zuhanyt egy hosszú repülőút után, bármennyire is jól esne. Hogy mi húzódik emögött?Nincs is, ami jobban esne, mint egy hosszú zuhanyzás a repülőgépen való tartózkodás után, és lemosni magunkról az "út porát".Egy légitársasági szakértő azonban elárulta, miért érdemes inkább a hűvö
jan. 29
8:18
Eseménydús napja lesz ennek a csillagjegynek, erre jobb felkészülni (Metropol)
Olyan csillagjegy is akad, akinek nagyon vidám napja lesz.
jan. 29
8:18
Ki lehet Xavi utódja a Barcánál? (Igényesférfi.hu)
Mint ismert, a Villarreal elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón Xavi Hernández bejelentette, a szezon végén távozik a Barcelona labdarúgócsapatának éléről.
jan. 29
8:18
Ez a kevésbé felfedezett 10 hely 2024 legígéretesebb úti célja a profik szerint (Travelo)
Extremadura, Aruba, Shropshire - Ti melyiket választanátok?
jan. 29
8:30
Ezért nem szabad soha aludni a repülőn felszállás vagy leszállás közben (Roadster)
Két oka is van.
jan. 29
8:36
Elege lett az állatkert gondozóinak, költöznek a káromkodó papagájok (Hamu és Gyémánt)
Igazási internetes szupersztárrá váltak a brit Lincolnshire-i Állatkert afrikai papagájai, miután felkerült a világhálóra egy videó, amelyben megállás nélkül káromkodnak. Bár a nép oda meg vissza van az obszcén módon károgó madarakért, az intézmény gondozói érthetően nem örülnek annyira. A rosszalkodó papagájokat most egy nagyobb madárállományba he
jan. 29
9:00
Élményekkel és inspirációkkal vár a megújult Utazás+ kiállítás (Spabook)
Magyarország legnagyobb turisztikai vására 2024. február 22-25. között a Budapest Boat Show–al, a Karaván Szalonnal és az E-bike Test&Show–al, valamint a Járatlan Utakon Fesztivállal együtt, rengeteg programmal és kedvezményes ajánlatokkal…
jan. 29
9:18
Az év legbiztonságosabb autója (Igényesférfi.hu)
Digitális és dinamikus, a BMW i5 képében pedig most először tisztán elektromos is: a BMW 5-ös sorozat új generációja számos területen, többek között a biztonság terén is új mércéket állít fel.
jan. 29
9:30
A piros ajtó – második rész (Life&Body)
Az első rész itt olvasható. – Ha flamencóra jöttél, jó helyen jársz!  Összerezzent a vidám hangtól. A lány a térről, aki a szórólapot adta. Ellépett mellette, és kinyitotta az ajtót.  – Erre, mutatom az utat! – és már szaladt is fel a lépcsőkön. Ő csak állt ott, tétován és nézte a lépcsősort. Most menjen be?
jan. 29
9:36
Francis Ford Coppola 40 évet várt erre a filmre (Igényesférfi.hu)
Francis Ford Coppola nemrég megerősítette, hogy a saját finanszírozású eposza, a Megalopolis 2024-ben érkezik a mozikba.
jan. 29
9:48
Levessel öntötték le a Mona Lisa festményt a Louvre-ban (Travelo)
Klímaaktivisták vették újra célba Leonardo da Vinci világhírű alkotását.
jan. 29
9:48
Vilmos herceg így kényezteti minden este Katalin hercegnét (in.hu)
Bár Katalin hercegné és Vilmos herceg talán a világ egyik legelfoglaltabb házaspárja, a walesi herceg mégis szán időt a nyüzsgő mindennapok végén egy romantikus gesztusra.A hercegi pár szerelmi története jól ismert – köszönhetően A korona sorozatának is – és egyértelmű, hogy most is ugyan úgy törődnek a kapcsolatuk ápolásával, mint a kezdeti szakas
jan. 29
10:06
Hét rejtett luxuslakás, amelyeket még a hobbitok is megirigyelnének (Roadster)
A domboknak és a házaknak együtt kell élnie – ezt vallják azok az építészek, akik egészen különleges, föld alatti ingatlanokat terveznek.
jan. 29
10:12
Combnyaktörés: műtét utáni teendők és gyógyulás (WebBeteg)
A combnyaktörés utáni gyógyulás minden esetben hosszú folyamat, de szerencsés esetben, és persze a szorgalmas gyógytornázás, a tehermentesítési időszak betartása esetén akár teljes felépülésre is lehet számítani.
jan. 29
10:12
Állandóan viszket a fejbőröd? Erre a súlyos betegségre utalhat ez az idegtépő tünet! (Femcafe)
A fejbőr viszketése nem mindig allergiás reakcióra vagy érzékenységre utalhat, hanem akár egy sokkal komolyabb problémára is.
jan. 29
10:12
Egy 350 ember által beszélt új nyelv fejlődött ki Ausztráliában (Hamu és Gyémánt)
Nyelvészek egy olyan új nyelvet dokumentáltak az ausztráliai Északi területen fekvő Lajamanuban, amelyet szinte kizárólag warlpiri őslakosok használnak. A rendkívül ritka light warlpirit csak egy mindössze 350 fős közösség beszéli.

Keresés