2024. január 13. szombat

jan. 13
12:39
"Ezt nekik találták ki" - Csalást kiáltanak a Barcelona-Real Madrid döntő miatt (BorsOnline)
A Barcelona és a Real Madrid találkozik vasárnap este a spanyol Szuperkupa döntőjében. A riválisok szerint más párosítás elképzelhetetlen lett volna.
jan. 13
12:51
Az Európa-bajnokság reményében – válogatott játékosok, akik télen klubot válthatnak (m4sport.hu)
Több válogatott hátvéd is klubváltás előtt áll – a kontinenstornára való kijutás miatt pedig már januárban léphetnek.
jan. 13
13:21
A világ legolcsóbb fizetős pilótája Indy 500-győztest vert, majd inkább hátat fordított az F1-nek (Racing)
Érdekes részletet osztott meg az egyetlen F1-es futamon induló Le Mans-i sztár arról, hogy milyen körülmények között mutatkozott be a száguldó cirkuszban.
jan. 13
13:39
Fényes jövő előtt állt: ismert sportoló halt meg a csütörtöki tragédiában (BorsOnline)
Jó úton haladt afelé, hogy megvalósítsa álmát és világbajnok legyen.
jan. 13
13:45
A menesztett Steiner előállt és megtette, amit Gene Haas nem engedett neki (Racing)
Néhány nappal azt követően, hogy a Haas bejelentette távozását az F1-es csapata éléről, Günther Steiner a nyilvánosság elé lépett, hogy elmondja, hogyan értesült a hírről, méltósággal lezárja karrierjének ezen jelentős szakaszát és beszéljen jövőbeli terveiről is.
jan. 13
14:18
Ne hagyd ki ezeket a téli sportokat! Tutira nem ismered a felét (Metropol)
Mutatunk néhány sportot, amit a hidegben is kipróbálhatunk.
jan. 13
14:21
Folytatja 2024-ben is folytatja a Hyundai a WRC2-es programot (Racing)
A Hyundai Motorsport idén is folytatja a WRC2-es programot, mégpedig a 2022-es világbajnok Emil Lindholmmal.
jan. 13
14:24
Zokogott a megtört özvegy a megemlékezésen, amikor a halott férjét kifütyülte a tömeg (Metropol)
Különleges ünnepre készültek.
jan. 13
14:27
Lőw Zsolt példaértékű változásokat lát a magyar labdarúgásban (m4sport.hu)
A magyar labdarúgás szinte újravirágzását éli Lőw Zsolt, a német bajnoki címvédő Bayern München másodedzője szerint.
jan. 13
14:39
"Jobb, mint valaha" - Lewis Hamilton történelmi sikerre készül (BorsOnline)
Szerinte az idei Mercedesben nagy tempó rejlik.
jan. 13
14:45
Újra kikölcsönözte válogatott beállóját az FTC (m4sport.hu)
Bordás Réka válogatott beállót a Ferencváros ismét kölcsönadta a Vác női kézilabdacsapatának.
jan. 13
14:45
Tulajdonosként kétszeres IndyCar-bajnok lett, most edzőként felért az egyetemi amerikai foci csúcsára (Racing)
Jim Harbaugh, aki a Panther nevű IndyCar-csapat társtulajdonosa volt, január 8-án megszerezte az egyetemi amerikai foci bajnoki címét.
jan. 13
15:15
Bronz az elesettek közt Sziliczei-Német folytatta a gyorskorisok éremszériáját az Eb-n (m4sport.hu)
Sziliczei-Német Rebeka bronzérmet nyert 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók gdanski Európa-bajnokságának szombati napján.
jan. 13
15:15
Először lett dobogós világversenyen a Ferencváros 24 éves gyorskorcsolyázója (Telex)
Sziliczei-Német Rebeka 1500 méteren lett bronzérmes.
jan. 13
15:27
A kirúgott csapatfőnök megerősítette, tényleg méltatlan módon küldték el (Racing)
Néhány nappal azt követően, hogy a Haas bejelentette távozását az F1-es csapata éléről, Günther Steiner a nyilvánosság elé lépett, hogy elmondja, hogyan értesült a hírről, méltósággal lezárja karrierjének ezen jelentős szakaszát és beszéljen jövőbeli terveiről is. A dél-tiroli szakember Birminghamben, az Autosport International Show vendégeként veh
jan. 13
16:03
Nyílt lábszártörést szenvedett a wengeni lesikláson a norvég Aamodt Kilde (Telex)
Kilde közvetlenül a cél előtt esett hatalmasat.
jan. 13
16:09
Verstappen meggyőzte az algoritmust arról, hogy őt nem is érdekli az F1 (Racing)
Max Verstappen újabb bizonyítékokat sorakoztatott fel, hogy elhiggyük, nem volt még Forma-1-es világbajnok, aki olyannyira két lábbal a földön tudott maradni, mint ő. Nem érdeklik az F1-es hírek, nem érdekli a hírnév, és nem szeretné, ha bárki is olyan akarna lenni, mint ő.
jan. 13
16:39
Bunyós Pityu nem kertelt, megvan a véleménye a jelenlegi helyzetről (BorsOnline)
Ő az utolsó szupernehézsúlyú magyar, aki kijutott olimpiára.
jan. 13
16:39
Vasárnap este fél hétkor kezdődik a magyar-horvát elődöntő a férfi vízilabda-Eb-n (Telex)
Eredetileg két órával korábban játszottak volna.
jan. 13
16:54
Szerb válogatott irányítót igazol a szegedi kézilabdaklub (Infostart)
Lazar Kukic nyártól az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
jan. 13
17:00
"A szüleim is itt voltak" - megindító pillanatokat élt át a magyar válogatott játékosa (Metropol)
Győzelemmel kezdett a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi Európa-bajnokságon.
jan. 13
17:03
Vasárnap este fél héttől játszik Eb-döntőért a magyar pólóválogatott – élőben az M4 Sporton! (m4sport.hu)
Vasárnap 18.30-tól rendezik a magyarok és a házigazda horvát válogatott elődöntőjét Zágrábban a férfi vízilabda Európa-bajnokságon.
jan. 13
17:05
Momir Ilics: Amit a magyar fiataloktól láttam, az ígéretes a jövőre nézve (m4sport.hu)
A Telekom Veszprém szerb vezetőedzője szerint biztató dolgokat láthattak a magyar szurkolók a férfi kéziválogatottól Montenegró ellen.
jan. 13
17:21
Magyar–horvát elődöntő a póló-, magyar–szerb csoportmeccs a kézi-Eb-ről élőben vasárnap az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Adott az esti program vasárnap estére: először a férfi vízilabda-válogatott játszik az Eb-döntőért, majd a férfi kézilabdázók csapnak össze Szerbiával az Eb-csoportban, (nem) mellesleg pedig a nap során lesz további 10 élő közvetítésünk.
jan. 13
17:48
"A magyar fociválogatott megnyerheti az Eb-t" - meglepetést vár a Fradi korábbi sztárja (Metropol)
Füzi Ákos több szempontból is különleges alakja a magyar labdarúgásnak.
jan. 13
17:57
Belügyminisztériumi engedéllyel igazolhatnak harmadik országbeli játékosokat a sportklubok (444.hu)
"Megoldás az átigazolásokra" címmel adott közleményt a Belügyminisztérium.
jan. 13
17:57
9 milliméterre a dicsőségtől – Matt Hawkins tragédiája (USAracing)
Mi a közös Zámbó Jimmyben és egy fiatal versenyzőben, akit az amerikai pályák leendő nagy...
jan. 13
17:57
9 milliméterre a dicsőségtől – Matt Hawkins tragédiája (Racing)
Mi a közös Zámbó Jimmyben és egy fiatal versenyzőben, akit az amerikai pályák leendő nagy...
jan. 13
18:03
Sallaiék ikszeltek Schäferékkel, a Leipzig kikapott, ismét nyert a Leverkusen a Bundesligában (m4sport.hu)
A Freiburg gól nélküli döntetlent játszott az Union Berlinnel a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
jan. 13
18:09
Videó: az utolsó méteren előzve jutott Eb-döntőbe a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó (m4sport.hu)
Centiken múlott a döntőbe jutás a gdanski Európa-bajnokságon a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltónak, amelynek befejező embere, Jászapáti Péter a külső íven, az utolsó métereken előzte meg az olaszokét.
jan. 13
18:12
Párizs 2024 - Nincs szó helyszínváltoztatásról: a megnyitó a Szajnán lesz! (Infostart)
A párizsi olimpia nyitóünnepsége marad a Szajna folyón - jelentette ki a nyári ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke.
jan. 13
18:15
Nagy csatára késztette, de nem bírt az Esbjerggel az FTC a női kézi BL-ben (m4sport.hu)
Az elmúlt idényben döntős Ferencváros vendéglátóként 33-28-ra kikapott a tavaly negyedik Esbjergtől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 10. fordulójában, szombaton.
jan. 13
18:15
Sziliczei-Német Rebeka bronzérmes (Demokrata)
Sziliczei-Német Rebeka bronzérmet nyert 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók gdanski Európa-bajnokságán.
jan. 13
18:21
Nem fog unatkozni Janne Ferm és Jonne Halttunen sem, fontos feladatot kaptak (Racing)
Esapekka Lappi navigátora, Janne Ferm, valamint Kalle Rovanpera társa, Jonne Halttunen is több WRC futamra is ellátogat, miután TV-s szakkommentátorok lesznek.
jan. 13
18:33
Rossz hírekre súlyos vereség: a Győr elhúzta a szekszárdi nótát (m4sport.hu)
A Győr vendégként is gond nélkül győzött az ötödik Szekszárd ellen a női kosárlabda NB I egyetlen szombati mérkőzésén.
jan. 13
18:33
A háború elől Budapestre menekítette családját a Fradi izraeli játékosa (Telex)
Mohammed Abu Fani szerint ősszel azért is teljesített gyengébben, mert akkor tört ki a háború, és nagyon aggódott a szeretteiért.
jan. 13
18:35
Bundesliga: tovább menetel a Leverkusen (Telex)
A Leipzig kikapott, a sérült Orbán mellett Gulácsi sem játszott.
jan. 13
18:45
Kiütötte a franciákat, 5. a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon (m4sport.hu)
A magyar női vízilabda-válogatott az 5. helyen zárta az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon, miután 14–3-ra kiütötte a franciákat a szombati helyosztón.
jan. 13
18:45
Női vízilabda Eb - Ötödikként zárt a magyar válogatott (HírTV)
A magyar női vízilabda-válogatott az ötödik helyen végzett az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon: Mihók Attila és Cseh Sándor együttese a szombati helyosztón 14-3-ra nyert a francia csapat ellen.
jan. 13
18:48
"Komolytalan ember" - Mezey György megvédte Szoboszlait, akinek csúnyán beszóltak (Metropol)
Rio Ferdinand szavaira reagált Mezey György.
jan. 13
18:51
Haladástól távozó középpályásra csapott le a Kecskemét – hivatalos (m4sport.hu)
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kecskeméti TE hivatalos oldalán jelentette be Derekas Zoltán szerződtetését.
jan. 13
19:03
Két magyar bronzérem a szlovéniai sportlövő-GP-n (m4sport.hu)
Major Veronika és Tátrai-Fejes Miklós állhatott dobogóra.
jan. 13
19:03
A magyar válogatott fölényes győzelmet aratott a franciák felett (Demokrata)
A női együttes a szombati helyosztón 14-3-ra nyert a francia csapat ellen.
jan. 13
19:03
Ötödik lett a magyar női vízilabda-válogatott az Eb-n (Telex)
Könnyed meccsen verték a franciákat 14-3-ra.
jan. 13
19:27
Mihók Attila: Jó játékkal nyertünk, de akkor is, ennél majd még több kell (m4sport.hu)
Mihók Attila, magyar női vízilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya a franciák ellen simán megnyert helyosztó után elmondta, a mutatott játékkal elégedett, de ezen a találkozón tulajdonképpen kötelező volt a győzelem, így nehéz messzemenő következtetéseket levonni.
jan. 13
19:33
Mocsi Attila győztes gólt szerzett a török bajnokságban (m4sport.hu)
Mocsi Attila góljával a Rizespor 1–0-ra legyőzte az Adana Demispor csapatát a két csapat szombati bajnokiján.
jan. 13
19:51
Videó: utolsó másodpercben, alapvonalról, cunderrel – megszínezték a félidő végét a szlovénok Lengyelország ellen (m4sport.hu)
Nem ügyetlen srác Tilen Kodrin. A szlovén balszélső az alapvonaltól felugorva, parádés cunderrel vette be a lengyel válogatott kapuját a férfi kézilabda-Eb-n, mindezt tizedmásodpercekkel az első félidő vége előtt (ami miatt egyébként meg is videózták az esetet a játékvezetők, akik utóbb helybenhagyták a gólt).
jan. 13
19:57
Számmisztikusok nagy napja: egymást koppintották a csapatok a női kézi NB I-ben (m4sport.hu)
Az MTK és a Dunaújváros után a Békéscsaba is 31-28-ra győzött a női kézilabda NB I szombati játéknapján.
jan. 13
20:15
Beindult a szekér: kapott gól nélkül nyert a Fehérvár (m4sport.hu)
A Hydro Fehérvár AV19 2-0-ra legyőzte a vendég Pustertal Wölfe csapatát az osztrák jégkorongliga szombati játéknapján.
jan. 13
20:33
A hajrára kiengedett a Győr Dániában, de megőrizte hibátlan mérlegét (m4sport.hu)
A legutóbbi kiírásban bronzérmes Győr megőrizte hibátlan mérlegét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek 10. fordulójában szombaton 31-30-ra nyert a mögötte második helyen álló Odense vendégeként.

Keresés