2024. január 29. hétfő

jan. 29
18:00
Lecsapott az FIA volt emberére az RB-csapat – három vezető szakember érkezését jelentették be (m4sport.hu)
Nem csak nevet váltottak, tényleg komolyan gondolják. Nagy nevet szerződtetését jelentette be a Visa Cash App RB-csapat. Náluk folytatja az FIA korábbi technikai igazgatója is!
jan. 29
18:06
A CAS négy évre eltiltotta Valijevát – Oroszország elveszíti a csapatversenyben szerzett olimpiai aranyérmét (m4sport.hu)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingvétség miatt négyéves eltiltással sújtotta Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázót.
jan. 29
18:12
Blohm 350. győri gólját szerezte, csapata simán jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe (m4sport.hu)
Elsőként a Győr jutott a legjobb négy közé a női kézilabda Magyar Kupában: a legutóbbi döntős csapat a várakozásnak megfelelően magabiztosan, 37-19-re nyert hétfőn a vendég Kisvárda ellen.
jan. 29
18:24
Abiteboul: Neuville minden téren erősebb lett tavaly (Racing)
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke szerint Thierry Neuville Montén aratott győzelmének titka abban rejlik, hogy a belga versenyző minden téren erősebbé vált tavaly.
jan. 29
18:30
Kiderült, Szoboszlai edzőjét a felesége beszélte rá a távozásra (Metropol)
Ulla fontos szereplő a sztáredző életében.
jan. 29
18:42
Szorít az idő, Marco Rossinak meg kell szegnie az ígéretét (BorsOnline)
Nem teljesíthető a korábbi elvárása.
jan. 29
19:18
Klopp sem hagyta szó nélkül Szoboszlai csodás visszatérését (BorsOnline)
Szoboszlai Dominik 27 nap után játszott ismét tétmérkőzésen a Liverpoolnál, és egyből gólpasszal tért vissza a Norwich elleni Fa-kupa találkozón. A magyar válogatott csapatkapitányának visszatéréséről a vezetőedző, Jürgen Klopp is szót ejtett.
jan. 29
19:24
Golomán György jól érzi magát Gironában, akár szerződését is meghosszabbítaná (m4sport.hu)
Golomán Görgy, a spanyol bajnokságban szereplő Girona magyar válogatott kosárlabdázója jól érzi magát a klubban, noha a csapat a múlt héten edzőváltáson esett át.
jan. 29
19:36
Megvan a férfi pólóválogatott vb-kerete: tizenkét világbajnok, három újonc a dohai csapatban (m4sport.hu)
A tavalyi vb-aranyérmesek közül tizenketten ismét ott vannak a férfi vízilabda-válogatott keretében, míg hárman - Bányai Márk, Kovács Péter és Tátrai Dávid - életük első világbajnokságára készülhetnek Varga Zsolt szövetségi kapitány hétfőn este nyilvánosságra hozott dohai csapatában.
jan. 29
19:42
Élete legnehezebb döntését hozta meg a pólósok kapitánya (Ripost)
Varga Zsoltnak két csapatból kellett egyet összegyúrnia.
jan. 29
19:48
Chema Rodríguez: Itt vannak a fiatalok, mindenkinek harcolnia kell a válogatottságért (m4sport.hu)
Nyolc mérkőzés után pozitív mérleggel zárt a magyar válogatott a 2024-es férfi kézilabda Európa-bajnokságon. A történelmi 5. helyezéssel záruló kontinenstorna után Chema Rodríguez szövetségi kapitány, és Fazekas Gergő értékelt.
jan. 29
19:50
Nagy Ádámot kölcsönadja a Pisa, de így is az olasz másodosztályból kerülhet Eb-keretbe (m4sport.hu)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Nagy Ádámot kölcsönadja csapata, az olasz másodosztályú Pisa, ám bajnokságot nem fog váltani a 77-szeres válogatott középpályás.
jan. 29
19:52
Már fejleszti a saját F1-es autóját az Andretti – kiderült, hol tart a projektjük (m4sport.hu)
Saját tervezésű szélcsatornamodellje már van, idén teljes méretű vázat is építenek, szorosan együttműködnek a Cadillackel – az Andretti már egy nagyon is működő F1-es csapatként dolgozik. De mi lesz, ha mégsem nyílik meg előttük a sorozat kapuja?
jan. 29
20:06
Kubatov Gábor egy új kupasorozatról tárgyalt az UEFA elnökével (Metropol)
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke nemrég tárgyalt Alexander Ceferinnel tárgyalt.
jan. 29
20:18
Törökország elleni évkezdés: négy meccsel készül az Eb-re a válogatott (m4sport.hu)
Csányi Sándor árulta el a válogatott márciusi és júniusi ellenfeleit.
jan. 29
20:20
Marco Rossi az Eb után is biztosan marad, változhat az NB I lebonyolítása – interjú Csányi Sándorral (m4sport.hu)
Az MLSZ elnöke beszélt Dárdai Mártonról, de a fiatalszabályt és a játékvezetést ért kritikákra is reagált.
jan. 29
20:30
Vas Kata Blanka: Jobban érzem magam a versenyeken, tudtam harcolni a dobogóért (m4sport.hu)
Jó formában érzi magát a hétvégi csehországi terepkerékpáros (cyclocross) világbajnokság előtt Vas Kata Blanka.
jan. 29
20:36
Először tesztelt a Ferrari: két versenytáv és egy "őrületes" Leclerc-nap (m4sport.hu)
Carlos Sainz és Charles Leclerc máris teljesítette az első idei versenytávját egy F1-es Ferrarival. Eközben egy másik Leclerc-nek beteljesült egy "őrült" álma Barcelonában.
jan. 29
20:42
Hogyan lett egy pici bogár Kyle Larson szerencséjének kovácsa? (USAracing)
Jelenleg vitathatatlanul Kyle Larson a Nascar egyik legismertebb arca, akinek rajongók milliói szorítanak világszerte minden...
jan. 29
20:42
Hogyan lett egy pici bogár Kyle Larson szerencséjének kovácsa? (Racing)
Jelenleg vitathatatlanul Kyle Larson a Nascar egyik legismertebb arca, akinek rajongók milliói szorítanak világszerte minden...
jan. 29
20:54
Német tréner a ZTE kispadján (m4sport.hu)
A német Matthias Zollner lett a férfi kosárlabda NB I-ben érdekelt Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője.
jan. 29
21:00
Ő lehet Szoboszlai edzője, már nem is cáfol a világbajnok focista (Metropol)
Érdekes nyilatkozat a spanyol szakembertől.
jan. 29
21:12
Csányi Sándor: Nem szeretem, amikor magas rangú klubvezető kritizálja a játékvezetést (Demokrata)
A magyar szövetség (MLSZ) elnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjút.
jan. 29
21:24
"Sokkal jobban teljesítünk, mint ahogy elvárják" – csak szolidan ünnepeltek a Fehérvár hokisai a Magyar Kupa-siker után (m4sport.hu)
Várnak még rájuk fontos feladatok.
jan. 29
21:54
Chip Ganassi bevallotta, hogy valóban ő ölte meg egy versenyző kiskutyáját Daytonán – „Baleset volt” (USAracing)
Múlt hétvégén zajlott le a 62. Rolex 24 a Daytona International Speedwayen, a közösségi média...
jan. 29
21:54
Chip Ganassi bevallotta, hogy valóban ő ölte meg egy versenyző kiskutyáját Daytonán – „Baleset volt” (Racing)
Múlt hétvégén zajlott le a 62. Rolex 24 a Daytona International Speedwayen, a közösségi média...
jan. 29
22:30
Finn válogatott középpályás a Puskás Akadémia első téli igazolása (m4sport.hu)
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Puskás Akadémia FC hivatalos oldalán jelentette be Urho Nissilä leigazolását.
jan. 29
23:12
A világ legmenőbb parkolófiúja idén a Nascar Cupban is lehetőséget kap (USAracing)
A Kaulig Racing hivatalosan bejelentette, hogy a most hétvégi Busch Light Clashen nem más fogja...
jan. 29
23:12
A világ legmenőbb parkolófiúja idén a Nascar Cupban is lehetőséget kap (Racing)
A Kaulig Racing hivatalosan bejelentette, hogy a most hétvégi Busch Light Clashen nem más fogja...

2024. január 30. kedd

jan. 30
0:09
Négy évre eltiltották az orosz műkorcsolyázót, aki még tizenöt évesen megbukott egy doppingteszten (444.hu)
Kamila Valijeva már javában készült a 2026-os milánói világversenyre, ami az eltiltásának lejárta után hét héttel kezdődik.
jan. 30
0:12
A korábbi közönségkedvenc és Szoboszlai korábbi edzője is esélyes a Liverpool kispadjára (Infostart)
Jürgen Klopp múlt heti bejelentése – az idény végén távozik a Liverpool FC csapatának éléről – Angliában és Magyarországon is megindította a fantáziát. Sokan találgatják, ki lehet a legmegfelelőbb utód. Mi is megvizsgáltuk, kik a legesélyesebb jelöltek.
jan. 30
0:12
Kialakult a fociválogatott programja a nyári Európa-bajnokságig (Telex)
Két meccs lesz itthon márciusban, és Málta is jön közvetlenül az Eb előtt.
jan. 30
0:13
Csányi Sándor szerint Rossi 2026-ig akkor sem léphet le, ha akar (444.hu)
A Nemzetek Ligájában és a vb-selejtezőkön biztos, hogy Marco Rossi vezeti a magyar futballválogatottat – közölte az MLSZ elnöke.
jan. 30
0:15
Csányi Sándor szerint Marco Rossi marad a magyar válogatott élén, ha akarja, ha nem (rtl.hu)
A jövő év végéig biztosan az olasz szakember irányítja a csapatot.
jan. 30
0:16
Elit társaság tagja lett Nikolics Nemanja (Infostart)
Cristiano Ronaldo vezeti a 21. század legeredményesebb európai labdarúgóinak rangsorát 873 találattal, Nikolics Nemanja 328 góljával a 17. az IFFHS most közzétett listáján.
jan. 30
0:16
A semmiből jött sztárcsatár góljainak az ukrán fronton is örülnek (Telex)
Lőtt már hét perc alatt mesterhármast, adományozott járművet az ukrán frontra, és nem mellesleg központi alakja a szezon eddigi focicsodájának, ugyanis Artem Dovbik a gólkirályjelölt a spanyol bajnokságot vezető Gironából. Lényegében ugyanazt tudja kicsiben, mint Haaland, és 30-hoz közeledve érhet fel a csúcsra.
jan. 30
0:20
Xavi még ott ül a kispadon, de már keresik az utódot (Infostart)
Ki lehet a Barcelona edzője a 2024–2025-ös idényben? E kérdésre egy héttel ezelőtt a többség még azt felelte volna: Xavi. Függetlenül attól, hogy a mostani szezon eredménysora eddig nem olyan jó, mint a tavalyi.
jan. 30
0:24
Madaras Norbert: ez történelmi pillanat, most sokat tehetünk a vízilabda jövőjéért (Infostart)
A vizes sportok európai szövetségének (LEN) athéni tisztújító kongresszusán öt olyan sportvezető került be az elnökségbe, akik a vízilabda világában tevékenykednek. A magyar szövetség elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy a következő négy év meghatározó lesz a sportág szempontjából, mint ahogy arról is beszélt, hogy a közeljövőben szabályváltozta
jan. 30
0:28
Párizs 2024: fenyegető veszélyre figyelmeztetnek (Infostart)
A biztonsági kihívások mellett a párizsi olimpia idején várható rendkívüli meleget is a fenyegető veszélyforrások közé sorolja egy friss szakmai tanulmány.
jan. 30
5:36
Sokk: Brodie Kostecki azonnali hatállyal távozik az Erebustól – Mi lesz most a Nascar-programmal? (USAracing)
A Richard Childress Racing tavaly lépett partnerségre a Supercarsban szereplő Erebus Motorsports-cal, aminek részeként az...
jan. 30
5:36
Sokk: Brodie Kostecki azonnali hatállyal távozik az Erebustól – Mi lesz most a Nascar-programmal? (Racing)
A Richard Childress Racing tavaly lépett partnerségre a Supercarsban szereplő Erebus Motorsports-cal, aminek részeként az...
jan. 30
6:24
Nem lesz könnyű Al-Attiyah dolga a Katar Rallyn, több komoly riválisa is lesz (Racing)
Hétvégén megkezdődik a Közel-Kelet Rally Bajnokság (MERC), a Katar Rally nevezői között több győzelemre is esélyes versenyzőt találunk.
jan. 30
7:12
Korábbi bajnok autóversenyző segíti Hamiltont, hogy visszajusson a csúcsra (Racing)
Visszatér Lewis Hamilton stábjába korábbi kollégája, Marc Hynes, akinek ezúttal kifejezetten az lesz a célja, hogy a pályán segítse a brit pilóta ténykedését.
jan. 30
8:12
A pilótáknak kedveskednek az új madridi versenypályával (Racing)
A rajzok alapján gyorsan elkészítették a Madridba tervezett F1-es pályát az egyik videojátékhoz.
jan. 30
8:36
Vadnai Jonatánnak nem jött össze az éremfutam az ausztráliai világbajnokságon (m4sport.hu)
Testvére, a kétszeres olimpikon Benjámin összesítésben a 35. helyen áll.
jan. 30
8:48
Red Bull-követés mellett innováció – a Mercedes érdekes megoldásokat is ígér (m4sport.hu)
Az autók talán egyre jobban kezdenek hasonlítani egymásra, ám a Mercedesnél úgy vélik, a kitaposott ösvényen járva is találhatók egyedi ötletek. És ezt az idei autójukkal szemléltethetik is.
jan. 30
8:48
Sajtó: Suninen idén is a Hyundai versenyzője lesz (Racing)
Sajtóinformáció szerint Teemu Suninen idén is a Hyundai Motorsport versenyzője lesz. A finn versenyző tavaly a Rally1-es autóval is lehetőséget kapott a koreai csapatban, idén azonban visszatér a WRC2-be.
jan. 30
9:06
Pályán az Arsenal és az Aston Villa - sport a tévében (Infostart)
Angol és német futball, jégkorong és síelés mellett atlétika és röplabda is szerepel a tévécsatornák élő közvetítéseinek keddi kínálatában.
jan. 30
9:06
Kós Hubert: Ha Bowman azt mondja, hogy nem, akkor nem (m4sport.hu)
Az Amerikában készülő magyar úszó az olimpia miatt hagyja ki a vb-t.
jan. 30
9:12
"Nem vagyok fából" – Szoboszlai edzője a sírással küszködött, nem fogadtak szót neki (Metropol)
Hiába tiltakozott, tízezrek szerenádoztak Beatles-slágert.

Keresés