Exkluzív interjút adott a parmatoday.it nevű olasz oldalnak Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a beszélgetés során megemlítette, Angliából és Németországból is keresték már, de minden alkalommal visszautasította ezeket.
Sajátos utat jár csapatnevének alakításával a Sauber F1-es istálló, ám ez okozhat még számára fejtörést az idény során. Bizonyos országokban kénytelenek lesznek más néven versenyezni?
Fehérvári Csaba 2021 után ismét versenyautóba ül ès Ronay Lászlóval indul a Janner Rallyn. A 2024-es szezonban a Proformance Rallysport csapata külföldi versenyeken fog rajthoz àllni.
Tizenegyévesen fedezte fel ralilegenda apja világát Carlos Sainz, miután sokkhatásként szembesült vele, mennyire híres. Végül a formaautózást választotta, ám elárulta, őt is vonzza a Dakar-rali.
A megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott miután az első negyedben hátrányba került, már nem tudta ledolgozni a hátrányát, így a Görögországtól elszenvedett 10-8-as vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot.
A magyar vízilabda-válogatott 10-8-as vereséget szenvedett Görögország ellen a zágrábi vízilabda-Eb-n. A mérkőzést követően Varga Zsolt és a játékosok is pozitívan értékeltek, a kapitány büszke fiaira, a játékosok pedig a továbbiakra is harcos magyar válogatottat ígérnek.
Az olasz válogatott a papírformának megfelelően fölényesen, 17 góllal legyőzte Georgia együttesét a horvátországi férfi vízilabda Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott csütörtökön az esélyesebb görög csapattól a horvátországi Európa-bajnokságon a B csoport zágrábi nyitányán
A Ferencváros a hivatalos oldalán jelentette be, hogy átigazolta a francia élvonalbeli Metz elefántcsontparti válogatott védekező középpályását, Habib Maigát.
A házigazda horvát válogatott fordulatos mérkőzésen, ötméteresekkel 1412-re legyőzte a spanyol csapatot a férfi vízilabda Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján számolt be róla az MTI.
Kiss Virág csapata, a Mersin hosszabbítás után 87-84-re legyőzte a Besiktast a női kosárlabda Török Kupa csütörtöki elődöntőjében, ezzel bejutott a pénteki fináléba.
Zsálek Ferenc magyar bokszoló. Vannak nála fiatalabbak, idősebbek (utóbbiból azért nem túl sokan, hiszen áprilisban már a 39-et is betölti), erősebbek, ügyesebbek, eredményesebbek. Egy dologban azonban rekorder: az aktív profik közül ő a rangidős, nemrégiben a 112. meccsét vívta a hivatásosok között. Interjú.
Tükörsimán nyerte első 2024-es bajnokiját Székesfehérváron az FTC-Rail Cargo Hungaria. A Fradi 3826-os győzelemmel hangolt tehát a vasárnapi, Ikast elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre. Kljuber Katrin szerint a csütörtöki összecsapás jól szolgálta a felkészülést, az átlövő szerint a ferencvárosi játékosok éhesek a sikerre.
A 16 éves dartscsodagyerek, Luke Littler elárulta, hogy David Beckham üzent neki a világbajnoki döntő előtt. Mint kiderült, a legendás futballista szerencsét kívánt neki, és mivel Littler is Manchester United-szurkoló, a klub mottóját is idézte neki.
Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, a Ferencváros bejelentette idei első téli szerzeményét, a francia élvonalbeli Metztől igazolt Habib Maigát. A szerződés aláírása után a Fradi Média rövid interjút készített az elefántcsontparti válogatott védekező középpályással.
Az Európa-bajnoki aranyérem garantálná a repülőjegyet az ötkarikás játékokra, de adott esetben még a bronzérem is olimpiai részvételt érthet a magyar női vízilabda-válogatottnak.
Az Alba Fehérvár KC csak a találkozó első negyedórájában tudta tartani a lépést a végül 3826-os Fradi-sikert hozó csütörtöki bajnoki meccsen. Szabó Kitti éppen a zöld-fehérek ellen játszotta első tétmeccsét új csapatában, és hatszor be is vette a Bajnokok Ligája-döntős FTC kapuját. Az irányító szerint a legfontosabb az volt, hogy a szezon további m
A női ötkarikás játékok 10 helyéből hét már elkelt, a maradék három közül az egyiket Eindhovenben, az utolsó kettőt pedig a februári, dohai világbajnokságon osztják ki.
2023-ban a Monte-Carlo Rally sokkal inkább volt egy aszfaltos verseny, mint egy kiszámíthatatlan verseny, mely minden pillanatban tartogathat meglepetést. 2024-ben azonban ismét egy klasszikus Monte lehet a WRC szezonnyitó.
A Benfica a hivatalos oldalán jelentette be, hogy átigazolta a szebb napokat is látott Santostól a mindössze 20 éves, brazil utánpótlás-válogatott Marcos Leonardót, aki ötéves szerződést kötött a portugál klubbal.
Hazatért az Egyesült Államokba és a Colorado Rapidsnál folytatja a pályafutását Zack Steffen, a Manchester City amerikai válogatott kapusa jelentette be a két érintett klub a hivatalos honlapján.
Theodorosz Vlachosz, a görög férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy látja, csapatának különösen nehéz dolga volt a magyarok ellen, mivel a mieink alaposan megfiatalított keretének felét nem ismerhette.