A Bayer Leverkusen története során először megnyerte a német labdarúgó-bajnokságot, miután a 29. forduló zárómérkőzésén 5-0-ra legyőzte odahaza a Werder Brement, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert a tabella élén.
Max McRae nyert, míg Bertalan Márton és Paizs Róbert a második helyen zárt a V-Híd Rally Hungary ERC4-es kategóriájában, így Csomós Mixiék mellett még egy magyar dobogós eredmény született a veszprémi versenyen.
A Mezőkövesd–Puskás Akadémia meccs első félidejének 33. percében a találkozó addigi egyetlen gólját szerző Jonathan Levi szenvedett súlyosnak tűnő sérülést. A svéd játékos Pillár Róberttel ütközött csúnyán, amelynek következtében elöntötte a vér az arcát, természetesen le is kellett cserélni. A helyszínen dolgozó munkatársak első jelentése alapján
Az As Roma az Udinese otthonába látogatott az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójában, a 83. percben azonban a játékvezető félbeszakította a mérkőzést.
Miután első két selejtezőmérkőzését megnyerte, a további eredmények pedig számára kedvezően alakultak, így az utolsó mérkőzésétől függetlenül biztosította Eb-részvételét az U18-as magyar női röplabda-válogatott.
Mint ismert, a Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics nélkül, Ben Romdhane 97. percben szerzett találatával 3-2-re győzött Zalaegerszegen az Nb I 28. fordulójában. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két edző értékelt az M4 Sport kamerái előtt.
A második félidő közepén félbeszakadt az Udinese-AS Roma találkozó az olasz labdarúgó-élvonal 32. fordulójában, miután a vendégek egyik játékosa összeesett a pályán.
A második félidő közepén félbeszakadt az Udinese-AS Roma találkozó az olasz labdarúgó-élvonal 32. fordulójában, miután a vendégek egyik játékosa összeesett a pályán.
Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, már a félidőben hét góllal vezettek Klujberék, a vége 37–28. Húsz év után olimpiai résztvevő mindkét válogatottunk.
A magyar női kézilabda-válogatott kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárómeccsén 37-28-ra legyőzte Japánt, így hibátlan teljesítménnyel a tabella élén végzett.
Sebezhetetlennek hitték magukat vasárnap a női kézilabda-válogatott játékosai – véli Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, aki szerint nagyon nehéz és hosszú út vezetett a debreceni olimpiai selejtezőn aratott sikerig
Az öltözői ünneplés mellett a beszédek sem maradtak el a női kéziválogatott olimpiai kvalifikációját követően. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány mellett Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke és Pálinger Katalin alelnök szólt a csapathoz.