A második helyen álló katalán sztárcsapat 1-0-ra győzött a kieséstől fenyegetett Cádiz vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati játéknapján.
A tavalyi és az idei évben is számos kisebb-nagyobb jogszabályi változás hatályosult a számvitel, az adózás, munkajog és egyéb kapcsolódó területeken is. Szeretnénk megtudni, melyek azok a témák, amelyekhez kevésbé talál szakirodalmat, és amelyek a nehézséget, fejtörést okoznak. Töltse ki kérdőívünket, és HVG kiadványokat nyerhet!
Irán közvetlen dróncsapásokat indított Izrael ellen szombat este – közölte az izraeli hadsereg. Előzőleg Izrael arra figyelmeztetett, hogy Irán meg fogja szenvedni az eszkaláció következményeit.
Nyugat-India partjainál a régészek egy több mint nyolc kilométer hosszú és három kilométer széles, kiterjedt víz alatti városnak tűnő területet tártak fel.
A Smog, a Solana blokkláncon futó, rendkívül népszerű mém érme jelentős mérföldkőhöz érkezett. Az 1 millió dolláros airdrop program első fázisát éppen most zárta le. A Smog gyors felfutása egészen a 110 000 felhasználóig azt bizonyította, hogy képes megnyerni a közösséget a zsúfolt mém érme térben.
A Tejút több civilizáció mitológiájában is megjelent. A legújabb kutatás során pedig az egyiptomiak vele kapcsolatos hiedelmeit vették górcső alá a kutatók.
Irán több mint száz drónt indított el Izrael felé szombat éjszaka – jelentette be Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője. A gyilkos fegyverek magyar idő szerint vasárnap hajnali 2 óra körül…
Vlagyimir Putyin veszélyesebb fegyverhez jutott hozzá, mint a gyorsabb Kinzsal hiperszonikus ballisztikus rakéta, amellyel az orosz elnök korábban dicsekedett.
Szervezetünk gyakran küld jelzéseket a bennünk zajló változásokról, csak ezeket a jeleket nem mindig könnyű értelmezni. Ez különösen igaz a cukorbetegség tüneteire.
Több tucat drón indult Izrael irányába - Amerikai légvédelmi rendszerek elkezdték az iráni drónok elfogását - Irán az ENSZ Alapokmányra hivatkozik támadásával kapcsolatban és azt állítja, "részéről ezzel lezártnak tekinti" az ügyet.
A kormány és a Kopint-Tárki egyformán csak 2,5 %-os gazdasági növekedést jósolnak idén Magyarországon. Emiatt nyugdíjprémiumra nincs lehetőség, és - ahogy a Pénzügyminisztérium külön kiemelte - már az is jelentős eredmény, hogy az állam biztosítja a nyugdíjak fenntartásához szükséges pénzügyi alapot. Lássuk a részleteket, hogy van-e bármilyen remén
A vérnyomás az életkor előrehaladtával változó élettani paraméter, amely fontos szerepet játszik a szív- és érrendszeri egészség fenntartásában. E tanulmány célja, hogy bemutassa az ideális vérnyomásértékek életkori trendjeit, különös tekintettel a nemek közötti különbségekre.
Az Oroszlán nyugtalan lesz, a Vízöntő befolyásolhatóvá válik, a Bak kreativitásra lel! Karrier horoszkóp: 2024.04.14. Kos Ma új trend indul el, amely a következő néhány hónapban nagy hatással lesz rád. Általánosságban a tetteid elrugaszkodóbbak és ötletesebbek lesznek. A nap nagy részében a felhők között találod majd magad. Használja ki ezt az idős
Irán példa nélküli támadást indított, még sosem támadta saját területéről Izraelt. Az IDF szerint a legtöbb rakétát az izraeli légtéren kívül sikerült elfogni, amerikai, brit és jordán gépek is segíthettek a drónok leszedésében. Egy gyerek megsérült a Negev-sivatagban egy elfogás után lehulló repesztől, néhány becsapódás volt, kisebb károk keletkez
Az idei szezonban ismét FIA sorozatként indul Vallelungában a Kumho FIA TCR World Tour. A Hyundai márkával triplázásra készülő Michelisz Norbert mellett egy másik magyar is indul a világsorozatban: a Hungarian Motorsport Academy által támogatott versenyző, a húsz éves Losonczy Levente bekerült a Honda versenyzőfejlesztő programjába, így rajthoz áll
A támadást az amerikaiak szerint direkt úgy tervezték, hogy a mértéke és módja kellően félelmetes legyen, de a légvédelem könnyen elháríthassa. Irán azonnal "deeszkaláló" nyilatkozatot adott ki, miszerint "lezártnak tekinti az ügyet".
A fehér kenyér, az asztalok állandó kedvence, első pillantásra ártalmatlan alapélelmiszernek tűnhet, ám a finomított búzalisztből készült pékáru fogyasztásának számos, kevésbé ismert egészségügyi kockázata van. Az egészséges táplálkozás iránt érdeklődők és a tudatos fogyasztók számára fontos, hogy tisztában legyenek ezekkel a potenciális veszélyekk
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség közzétette az első európai éghajlati kockázatértékelést (Eucra- jelentés), amely segít az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás politikai prioritásainak meghatározásában.
Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély helyett lehetőséget nyújt - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter az intézmény pénteki átadásán, Kiskunhalason.
Az idén már tavasszal beköszöntött a rekordmeleg és nyakunkon a nyár. Lassan a klímás szakemberek számára is beindul az igazi szezon. Aki új berendezés telepítését tervezi még nincs elkésve, de érdemes minél előbb elkezdeni a tájékozódást.
Magyarországon a méhészet az állattenyésztési ágazaton belül viszonylag kis léptékű ágazat, de a biológiai sokféleség fenntartása és a vidéki foglalkoztatás szempontjából alapvető fontosságú.
A Joint European Torus (JET) létesítmény európai kutatói jelentős tudományos eredményt értek el egy új energiarekord felállításával, amit fúziós energia tartós és ellenőrzött felszabadítása révén sikerült előállítani. Az eredmény egy
Fiatal, 4 éves korai almafámon sok olyan virágbimbót találtam, amik nem nyíltak ki, barnán elhaltak. Már tavaly is voltak ilyenek, idén viszont sokkal több van. Mi okozza ezt a betegséget?
Elítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a négy cellatársat, aki a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetben börtönbüntetését töltve telefonon keresztül csalt ki pénzt sértettektől. A Zalaegerszegi Törvényszék szerint, a bűncselekmény harmad-, negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottja cellatárs volt, és a csalást a börtönön kívülről két további em
Naponta több mint 1000 ember hal meg asztmában.Amellett, hogy az asztmás roham megszorítja a tüdőbe vezető csatornákat, azok bélésének gyulladása és a fokozott nyálkatermelés hetekig vagy hónapokig súlyosbítja a problémát.A tudósok most először mutatták ki, hogy a légutak mechanikus szűkületének hatására az asztmás roham során hogyan szaporodnak tú
A spanyol élvonal 31. fordulójában a két éllovas idegenbe látogatott és egyaránt győzött. Az élmezőny csapatai közül először az Atlético Madrid és a Girona csapott össze. A katalán kiscsapat őszi nagy menetelése lassan feledésbe merül, sima vereséget szenvedtek a matracosoktól, de még mindig a harmadik helyen állnak, az Atléti négy ponttal van l
A tudósok már hosszú ideje tisztában vannak azzal, hogy a bélflóra összetétele hatással van az Alzheimer-kór kialakulásának esélyére. Ez azt jelenti, hogy táplálkozásunkkal is tehetünk azért, hogy elkerüljük a betegséget – egy új tanulmány szerint pedig létezik egy konkrét diéta, amely kifejezetten előnyös ebből a szempontból, írja a Science Alert.