"Smafu" az idei vízállás, írja Wintermantel Zsolt a dunai árvíz kapcsán, hiszen Újpesten lényegesen alacsonyabb most a vízállás, mint a 2013-as árvíznél volt:"Ahol ez az ember áll, 2013-ban a feje búbja sem látszott volna ki a vízből, amikor a történelmi árvíz ellen kellett megvédenünk Újpestet! Akkor nem volt sehol! Most mutogat, "intézkedik", fot
Orbán Viktor új videót tett közzé közösségi oldalán, amelyen elvitte egy körre az anyósülésen rettegve utazó Lázár Jánost. A videóban, amelyben Orbán látható a volán mögött, Lázár János figyelmezteti Orbán Viktort, hogy a sebességhatárt be kell tartani, majd egy stoptáblánál is rászól a kormányfőre. Lázár a videó egy pontján felikiállt, hogy: Jéz
Szoboszlai Dominik és Marco Rossi is ott van az Év sportolója-díjra esélyes jelöltek hármas szűkített listáin. Idén is öt kategóriában voksolhattak a sportújságírók, az már biztos, hogy a nők között új győztest avatnak majd.
Szoboszlai Dominik és Marco Rossi is ott van az Év sportolója-díjra esélyes jelöltek hármas szűkített listáin. Idén is öt kategóriában voksolhattak a sportújságírók, az már biztos, hogy a nők között új győztest avatnak majd.
Olimpiai évbe fordultunk, júliusban Párizs várja a legjobb sportolókat az ötkarikás játékokra, de addig sem fognak unatkozni a szurkolók. Már az évkezdés is bőven szolgál kiemelkedő sporteseményekkel.
Győzelemmel kezdte a Liverpool FC a 2024-es esztendőt, miután megnyerte a 20. forduló hétfői záró mérkőzését. Ezzel megerősítette első helyét a Premier League tabelláján. Szoboszlai Dominik 64. percet játszott.
A spanyol azt mondja, megtanulta, mikor kell harapni és mikor kell visszafognia magát a csapattársa elleni versengésben, így közösen lendíthetik előre a Ferrari hajóját.
Adrien Fourmaux elismerte, hogy 2022-ben túl korai volt még a Rally1-es lehetőség és ez vezetett a nem jó eredményekhez. 2024-ben azonban élni kíván az újra felkínált lehetőséggel.
Az ismert felállásban, új versenyek nélkül vág neki a 2024-es évnek a Forma–1. Rekordszámú, 24 nagydíj, hat sprintfutam – nézzük, kik mikor és hol versenyeznek, és milyen újdonságok várnak ránk az új esztendőben!
Bacsa Péter, a Magyar Birkózók Szövetségének ügyvezető alelnöke szerint hat-hét súlycsoportban van még reális esély a kvótaszerzésre az idei párizsi olimpiára.
Esapekka Lappi meglepődött, hogy a Hyundai Motorsport három versenyző között szeretné idén megosztani a harmadik Rally1-es autót. Később azonban már az okára is rájött.
Marozsán Fábián két szettben vereséget szenvedett Roberto Bautista-Aguttól a 662 ezer dollár (232 millió forint) összdíjazású hongkongi keménypályás tenisztorna első fordulójában.
Lewis Hamilton egy kicsit a 2013-as érkezésekor tapasztaltakhoz hasonlítja a Mercedes jelenlegi helyzetét, és most is hisz abban, hogy a csapat le tudja küzdeni a nehézségeket, ő pedig visszavezetheti az autót a győztesek közé.