2024. január 7. vasárnap

jan. 7
16:12
Felbőszítette szomszédait a Mercedes nagy terve (Racing)
Bővíti Brackley-ben lévő gyárát a Mercedes, amelynek tervei komoly ellenállással szembesültek az óriásvállalattal szomszédos kisebb vállalkozások vezetői részéről.
jan. 7
16:24
Új győztest avattak a Janner Rallyn, László Martin az értékes hetedik helyen zárt (Racing)
Michael Lengauer személyében új győztese lett az osztrák Janner Rallynak, a skodás versenyző a Wagner testvérpár előtt tudta megnyerni a szezonnyitót. László Martin értékes hetedik helyen kezdte a sógorainknál való szereplést.
jan. 7
16:42
Magyar focista szerződött Svájcba (Infostart)
A svájci élvonalbeli Lausanne-Sport labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Szalai Gábor, a Kecskeméti TE védője.
jan. 7
16:54
Boczkó Gábor: évtizedek óta nem látott eredményeink vannak, felnéz ránk a vívóvilág (Infostart)
Minden magyar indulónak az éremért kell majd küzdenie a párizsi olimpián – mondta az InfoRádióban a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya. Boczkó Gábor hangsúlyozta: a 2023-as sikerek ellenére sem dőlhetnek hátra a következő hónapokban.
jan. 7
17:24
Hamilton olyat tehet Schumacher rekordjának megdöntésével, ami eddig senkinek sem sikerült (Racing)
Ezen a napon tölti be 39. életévét Lewis Hamilton, aki még mindig jó néhány csúcsot átírhat, ha megkapja a megfelelő autót.
jan. 7
18:42
Dakar-rali - Peterhansel nyerte a második szakaszt, Sainz az élen (HírTV)
A francia Stephane Peterhansel győzelmét hozta az autósoknál a Szaúd-Arábiában zajló 46. Dakar-rali második szakasza, mely után az összetettben Carlos Sainz állt az élre.
jan. 7
19:00
Az olaszokkal találkozhat a negyeddöntőben a magyar női vízilabda-válogatott (Demokrata)
Az olasz csapattal találkozhat a negyeddöntőben a magyar női vízilabda-válogatott.
jan. 7
19:12
"Nincs értelme maradnia" – Nem kertel Marco Rossi kulcsemberének édesapja (Metropol)
Nincs könnyű helyzetben Szalai Attila.
jan. 7
19:12
Ez nagyot szólna: Michael Schumacher ott lesz a lánya esküvőjén? (BorsOnline)
Mallorcai esküvő.
jan. 7
19:12
Hamilton és Alonso új korszakot nyithatnak meg, ha 40 fölött is nyernek (Racing)
Lewis Hamilton január 7-én töltötte be 39. életévét, és most kezdődő kétéves szerződésének értelmében biztos, hogy még 40 esztendősen is a Forma-1 mezőnyében lesz.
jan. 7
19:24
Megvan a pontos dátum, hogy mikor térhet vissza a pályára Szoboszlai Dominik (HírTV)
Úgy tűnik, nem súlyos Liverpool labdarúgójának, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának a sérülése.
jan. 7
19:24
Feldühítette a Mercedes „tiszteletlen” döntése az F1-es gyár közelében dolgozó vállalkozókat (Racing)
A Mercedes át akarja helyezni brackley-i F1-es központjának főbejáratát, ám ez a helyi vállalkozók egy részének nem nyerte el a tetszését.
jan. 7
19:54
2-0-val ütötte ki a Liverpool az Arsenalt az FA-kupából (Telex)
Hiába hiányzott Szoboszlai, Van Dijk és Szalah is, a Liverpool a második félidőben feljebb kapcsolt, és az utolsó negyedórában felőrölte a hazai csapatot.
jan. 7
20:06
Szoboszlai nélkül búcsúztatta a Liverpool az Arsenalt (Demokrata)
A Liverpool 2-0-ra nyert az Arsenal otthonában vasárnap az angol labdarúgó FA Kupában.
jan. 7
20:06
Peterhansel nyert és történelmet írt a Dakar második napján (Racing)
Peterhansel nyert, Sainz az összetett élén - eddig jól megy az Audinak.
jan. 7
20:24
Nehéz meccsre számít Varga Zsolt az olaszok ellen (HírTV)
Görögország és Grúzia után a magyar férfi vízilabda válogatott Olaszországgal találkozik az Európa-bajnokságon. A jelenlegi játékosállományt nézve az olaszok az esélyesebbek, de Varga Zsolt tanítványai nem feltett kezekkel játszanak majd.
jan. 7
20:30
A végén mentett pontot a Fradi Dániában (HírTV)
Fontos pontot szerzett a Ferencváros Dániában, a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában. Az Ikaszt otthonában az utolsó másodpercekben lőtt góllal játszott 28-28-as döntetlent a magyar együttes.
jan. 7
21:12
Megvan a pontos dátum, hogy mikor térhet vissza a pályára Szoboszlai Dominik (HírTV)
Úgy tűnik, nem súlyos a Liverpool labdarúgójának, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának a sérülése.
jan. 7
21:14
Vámos Petra a Metz kézilabdacsapatába szerződik (HírTV)
Nyártól a Metz HB együttesében folytatja pályafutását Vámos Petra, a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Dvsc Schaeffler irányítója.
jan. 7
21:30
Válogatottunk nagyon megverte a horvátokat (HírTV)
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően simán, 17-2-re nyert a horvát csapat ellen az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon, és első győzelmével az A csoport harmadik helyén zárt.
jan. 7
21:42
Nagyon simán, 17-2-re nyert a horvátok ellen a magyar női vízilabda-válogatott az Eb-n (Telex)
Két vereség után hozta a kötelezőt a magyar csapat, de Gurisatti Gréta szeme megsérült, kórházba is kellett vinni.
jan. 7
22:36
Szoboszlai megy az Operaházba (HírTV)
A Liverpool FC magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik is ott lesz a január 8-i M4 Sport – Év Sportolója Gálán a budapesti Operaházban.
jan. 7
22:36
Újra kellett éleszteni a Dakar második napján bukó spanyol motorost (Racing)
Carles Falconnak nem volt pulzusa amikor megérkezett a mentőhelikopter.

2024. január 8. hétfő

jan. 8
0:12
Szenvedett a Fradi Dániában, de a vége csodás volt (Infostart)
Az elmúlt idényben döntős FTC-Rail Cargo Hungaria az első félidő nagy részében vezetve, a második játékrészben az eredmény után loholva 28-28-as döntetlent játszott a dán Ikast HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában.
jan. 8
0:12
Halálkanyar: A világ legveszélyesebb versenypályája (USAracing)
Negyvenöt év, huszonhét halálos áldozat, több tucat súlyos sérült, rettegő versenyzők és egy végeláthatatlan, egymérföldes...
jan. 8
0:12
Halálkanyar: A világ legveszélyesebb versenypályája (Racing)
Negyvenöt év, huszonhét halálos áldozat, több tucat súlyos sérült, rettegő versenyzők és egy végeláthatatlan, egymérföldes...
jan. 8
0:16
Szoboszlai Dominik csak néző volt az Arsenal ellen (Infostart)
A Liverpool 2-0-ra megnyerte az Emiratesben a hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt labdarúgó-mérkőzését, s ezzel továbbjutott az FA-kupa 4. fordulójába. Az Arsenal továbbra is gödörben van.
jan. 8
0:20
Simán nyert a magyar női pólóválogatott, de ez volt a minimum az Eb-n (Infostart)
17-2-re nyert a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A horvátok elleni siker kellett a továbbjutáshoz.
jan. 8
0:24
Cardio DobFit - segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében! (Metropol)
Ha sok benned a stressz, kiszakadnál a mindennapi rutinból, szeretnél sportolni és kipróbálnál valami egészen újat, ott a helyed!
jan. 8
6:48
"Súlyos" - Kórházba szállították a magyar női vízilabda-válogatott játékosát (Infostart)
"Azt terveztük, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, de azt nem, hogy játékost fogunk veszíteni rajta" - fogalmazott az egyik társkapitány a simán nyert horvát meccs után.
jan. 8
6:54
Arat a halál az autósportban: Újabb bajnok távozott az égi pályákra (USAracing)
Bő két hét leforgása alatt már a negyedik legendájától búcsúzik az amerikai autósport. Karácsony előtt...
jan. 8
6:54
Arat a halál az autósportban: Újabb bajnok távozott az égi pályákra (Racing)
Bő két hét leforgása alatt már a negyedik legendájától búcsúzik az amerikai autósport. Karácsony előtt...
jan. 8
7:24
Szenzációs magyar kézilabdás átigazolást jelentettek be (Infostart)
Nyártól a Metz HB együttesében folytatja pályafutását Vámos Petra, a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő DVSC Schaeffler irányítója.
jan. 8
8:06
Brutális győzelmet aratott a horvátok felett a magyar csapat (Demokrata)
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően simán nyert a horvát csapat ellen az Európa-bajnokságon.
jan. 8
8:06
Meglepő helyen mutatják be a Williams autóját (Racing)
Azt már eddig tudhattuk, hogy a Williams a Stake F1 Teammel egy napon, február 5-én prezentálja majd az idei konstrukcióját. A napokban azonban az is kiderült, hogy a grove-i istálló ezt egy olyan helyen teszi majd meg, amire még soha nem volt példa a csapat alapítása óta. A Forma-1 az újdonsült tulajdonosi köre, a Liberty
jan. 8
8:12
Eső-Australian Open 1-0 (Infostart)
A selejtezők első fordulója kezdődött volna az évnyitó Grand Slamen, de nem fog.
jan. 8
8:12
Recesszió ide, recesszió oda, csak jutott 1,5 milliárd forintnyi magyar közpénz szlovákiai fociakadémiákra (444.hu)
A szlovákiai református egyházhoz és a magyar kormánnyal szimpatizáló médiába is öntötte a pénzt a magyar állam.
jan. 8
8:24
Csomós Mixi: Örülök, hogy a Rally Hungaryn kezdődik az Eb szezon (Racing)
Csomós Mixi örül, hogy a Rally Hungary lesz az ERC idei első versenye, amit szeretne is megnyerni, azonban tudja, ez nagyon nehéz lesz.
jan. 8
8:42
Most kiderül, kik az év sportolói - sport a tévében (Infostart)
Szerencsétlen egybeesés: férfi és női vízilabda-válogatottunk is ugyanekkor játszik fontos Eb-meccset. Persze lehet kapcsolgatni.
jan. 8
8:48
Kemény szavak Fehérvárról, közvetlen riválisát gyengítette meg a Fradi (Metropol)
Gyengültek a Fehérvár FC esélyei.
jan. 8
9:24
Beállt a sorba, hogy a Red Bullnak jó legyen, cserébe kiszúrtak az F1 élmezőnyébe vágyó csapattal (Racing)
A volt csapatfőnök úgy véli, korábbi csapata azért nem lesz még legalább két évig versenyképes, mert a riválisai nem tartották be a szavukat.
jan. 8
9:54
Már nem Fucsovics Márton a legjobb magyar teniszező (Infostart)
Marozsán Fábián megelőzte Fucsovics Mártont, így pályafutása során először ő a legjobb magyar a férfi teniszezők világranglistáján.
jan. 8
10:06
Egy francia lap szerint megszületett a megállapodás Kylian Mbappé és a Real Madrid között (HírTV)
Hamarosan lezárulhat az Mbappé és a Real Madrid főszereplésével zajló szappanopera.
jan. 8
10:06
Marozsán Fábián megelőzte Fucsovics Mártont (Demokrata)
Marozsán Fábián most először a legjobb magyar a férfi teniszezők világranglistáján.
jan. 8
10:12
"Négy csapat lehet veszélyes a Fradira az NB I-ben" (Metropol)
Nem lesz új a nap alatt, a Ferencváros megszerzi 35. labdarúgó-bajnoki aranyérmét, ezt állítja Bozsik Péter.
jan. 8
10:24
Olyan hideg volt az első 2024-es finn rallyn, hogy a nevezők kétharmada visszalépett (Racing)
Szombaton rendezték Finnországban az első idei rally versenyt, melyre igen szép számú nevezés érkezett előzőleg, azonban rajthoz már csak a harmaduk állt a nagy hideg miatt.
jan. 8
11:12
Hamilton dörzsölheti a tenyerét – jó hírek érkeztek a Mercedes háza tájáról (Racing)
A Mercedes technikai guruja, James Allison nemrégiben elárult pár fontosabb információt a W15 kapcsán. A változások legnagyobb győztese Lewis Hamilton lehet, aki valósággal szenvedett a brackley-i istálló tavalyi konstrukciójával. A stuttgarti márka nagy meglepetésre azzal a koncepcióval indította a szezont, amivel már kudarcot vallott 2022-ben. To
jan. 8
11:18
"Táncolni szeretnék Szoboszlaival" – világslágert dolgoztak át a Liverpool magyar sztárja miatt (Metropol)
Szoboszlai Dominik nagy népszerűségnek örvend Liverpoolban.
jan. 8
11:30
Schumacher és Verstappen stílusa hasonló, de nem ez teszi őket bajnokká (Racing)
Michael Schumacher és Max Verstappen közös jellemvonásai közül akad egy, amely mindkettejüket kiemelkedővé tette.
jan. 8
12:24
Bemutatták Bryan Bouffier Toyotájának festését is (Racing)
Öt év után indul ismét rally versenyen Bryan Bouffier, aki a Montén az ERACE csapat Rally2-es Toyotájával áll rajthoz. A csapat most bemutatta az autó festését.

Keresés