A várható viharos időjárás miatt csak egy rövidített ceremónia keretében adják át csütörtökön az olasz szervezőknek a februári milánói és cortinai téli olimpia lángját Athénban.
Ott Tanak jövőre pihenni fog és családjával tölti idejét, azonban egyes hírek szerint egyetlen futamra visszatér a WRC-mezőnybe. A 2019-es világbajnok válaszolt erre az információra.
Max Verstappen elmondta, tisztában van vele, hogy kelleni fog néhány külső tényező ahhoz, hogy világbajnok legyen, és mintha már megkezdte volna a pszichológiai hadviselést.
Most december 9-én jön az Inter–Liverpool (kizárólag!) az RTL+ Premiumon, a BL új lebonyolításában. Ha olyan futballistát keresünk, aki mindkét csapatban játszott, akkor először Philippe Coutinho jut eszünkbe. Akinek igazi hullámvasút a pályafutása. Úgyhogy elgondolkodtunk: kik a sorstársak? Akiknek hozzá hasonlóan az "egyszer fent, egyszer lent"-r
A WRC-szezon idén Szaúd-Arábiában zárult és itt avattak világbajnokot is, a versenyzőknek tetszett az új rendezvény, de azt jobban el tudnák képzelni az év más részeiben.
A Gólvonal legújabb adásában Szarka András elmondja, kinek lehetne a PSG-ből odaadni majd egy alternatív Aranylabdát (spoiler: nem Dembélének, de még csak nem is Vitinhának), Szélesi Zoltán elemzi az Arsenalt (amely a Bayern München legyőzése után vezeti a BL-tabellát), és azt is megvitatják Nagy Viktor műsorvezetővel, hogy mi mehetett félre a Live
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát, ezzel kulcsfontosságú két ponttal gazdagodott a holland–német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének első fordulójában, szerdán.
A Győr 3-1-re győzött a sereghajtó Kazincbarcika vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó Fizz Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén. Sikerével az ETO megelőzve a Ferencvárost feljött a második helyre, hátránya két pont az éllovas Debrecennel szemben.
Ismét győzelem nélkül maradt a Liverpool a Premier League-ben, szerda este 1–1-re végzett a Sunderlanddel. Valójában a tabellán is jobban álló vendégek álltak közelebb a győzelemhez. Virgil van Dijk hibája utána sokáig előnybe játszottak, majd a 94. percben, döntetlennél, óriási esélyük volt megnyerni a meccset.
A Hyundai Motorsport megerősítette, hogy fejleszti Rally2-es autóját, amit Adrien Fourmaux már tesztelt, míg Hayden Paddon versenyen indul vele. A 2027 utáni jövőről azonban még nincs döntés a gyártónál.
Élete nagy részében a súlyával küzdött, 112 kilósan már kerülte a tükröket is. Kossela Kitti most 62 kilós, új szalont nyitott, és edzője segítségével már fitneszversenyre készül. Nemcsak a teste, de a lelke is hatalmas utat járt be.
Dani Sordo idén a portugál bajnokságban indult a helyi Hyundai csapattal, mellyel legyőzve Kris Meeke-et nemzeti bajnok lett. Most azonban elköszönt a dél-koreai gyártó portugál csapatától.
Villanyszerelőként éli a mindennapjait a most 40 éves Cseh László. Az olimpiai ezüstérmes és világbajnok úszó a 2021-es tokiói olimpián értette meg, hogy az ő ideje már lejárt. Az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, még ma is álmodik az úszással, de már nem vágyik vissza a medencék világába.
Kovács "Kokó" Istvánt beiktatták a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe. Az olimpiai bajnok és a Sztárbox 2025 szakkommentátora meghatódva vette át az elismerést.
Benediktas Vanagas bejelentette, hogy a 2026-os Dakaron Aisvydas Paliukénas navigálásával áll rajthoz, a bejelentés után a Dakar felügyelőbizottságának elnöke lemondott tisztségéről.
A magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatig versenyben volt nemcsak a vb-pótselejtezős szereplésért, hanem matematikailag azért is, hogy egyenes ágon kijuthasson a világbajnokságra, ezt pedig az elmúlt években nehéz lett volna még elképzelni is – mondta az InfoRádióban a 63-szoros magyar válogatott futballista. Az FTC és a Győri ETO korábbi
December 9-én jön az Inter-Liverpool meccs az RTL+ Premiumon. A helyszín a San Siro, egy ikonikus, de már-már balesetveszélyesen elavult stadion. Négy hasonló helyzetben levő európai futballszentélyt mutatunk be.
Tíz év telt el a Drifter című film bemutatója óta, amelyben egy fiatal útját követhettük végig, ahogy szeretne raliversenyző lenni. Steinbach Richárd ma már teljesen más életet él: dolgozik, családot alapított, és a driftversenyzésben találta meg a helyét. A főszereplővel beszélgettünk a kezdetekről, a filmről és jelenlegi életéről.
Sárkány Zalán ezüstérmet nyert, Betlehem Dávid pedig negyedik lett 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Ábrahám Minna ezüstérmet szerzett 200 méter gyorson, és a 4x50 méteres mixed gyorsváltó is második lett.
Marrit Steenbergen megdöntötte Hosszú Katinka Európa-csúcsát 100 méteres vegyesúszásban a lengyelországi Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokságon.
2021 után újra az utolsó futamon dől el az F1-világbajnoki cím sorsa. A McLaren egy hete lábon lőtte magát, de még mindig Norrisnak áll a zászló. Verstappenen nincs teher, pont ezért tehet csodát.
Pénteken, magyar idő szerint este hat órától tartja a FIFA a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csoportsorsolását. A világszerte nagy érdeklődéssel várt eseménynek a washingtoni J. F. Kennedy Center ad otthont. Különlegességek, statisztikák, csemegék, kulisszatitkok a sorsolás előtt.
Két kudarcos hétvége után vág neki a Forma–1-es világbajnok konstruktőr McLaren-csapat a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjnak. A világbajnoki címért hámas versenyfutás zajlik, de még így is Lando Norris az esélyes az egyéni vb-sikerre.
A hagyományos Szilveszter Rallyt december 27–29-én rendezik meg Fóton, a tavalyi gyorsaságinál jóval hosszabb szakaszon. A hagyományos év végi versenyek közül az idén a Mikulás Rally sajnos elmarad, a Szilveszter Mini Rallyt viszont megrendezik december 27–29-én. Megjelent a versenykiírás, és már lehet is jelentkezni az év végi dzsemborira. A Hunga
Apostol-Kovács Judit, a Maklári Bosch Kötélugró Klub elnöke, edzője és többszörös Európa- és világbajnok ugróköteles 41 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Számos egyéni és csapat Európa-bajnoki cím mellett világbajnoki győzelmet is szerzett, majd edzőként és sportszövetségi vezetőként folytatta munkáját.
A Hyundai visszatért a régi recepthez, és három részmunkaidős pilóta váltja egymást jövőre a WRC-csapat harmadik autójában. Miután Ott Tänak úgy döntött, hogy egyéves szünetet tart a versenyzésben, a Hyundainak pótolnia kellett a 2019-es világbajnokot. Az első kérdés az volt, hogy állandó pilótát alkalmaz-e a csapat a biztosan maradó Thierry Neuvil