Más világ volt Magyarországon az ötvenes években. Az állami kommunikációban például szó sem volt Jézus születéséről. Ezt alátámasztja az is, hogy a futball sem állt le az ünnep miatt, sőt, akadt olyan szenteste, amikor bajnokot avattak az NB I-ben.
Karácsonykor mindenki úton van: rokonlátogatás, ajándékszállítás, több száz kilométeres utak. Ilyenkor az autó nem egyszerű közlekedési eszköz, hanem a nyugodt ünnep kulcsa. Van néhány ellenőrzés, amit pár perc alatt el lehet végezni, mégis rengeteg bosszúságtól kímélhet meg.
Megjelent a 2026-os WRC-szezon harmadik futamának menetrendje, melyben húsz gyorsasági szerepel, a legnagyobb változás pedig, hogy egy nappal rövidebb lesz a rendezvény.
December harmadik vasárnapján téli szünetre vonult a labdarúgó Fizz Liga, az év vége pedig remek lehetőséget kínál arra, hogy visszapillantsunk és értékeljük a 12 csapat első 18 fordulóban nyújtott teljesítményét. Őszi nagyelemzés cikksorozatunkat a tabella aljáról kezdjük és szép sorban haladunk a listavezető felé, elsőként nézzük az egyik újonc,
A vártnál később térhet vissza sérüléséből Tóth Balázs, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Blackburn Rovers kapusa, így a pénteki, Middlesbrough elleni karácsonyi bajnokin sem léphet pályára.
A metszőolló megfelelő téli karbantartása – beleértve az élezést, tisztítást és fertőtlenítést – kulcsfontosságú a növényeid egészségének megőrzéséhez és a tavaszi betegségek megelőzéséhez. Ismerd meg a legjobb gyakorlatokat, hogy eszközeid mindig készen álljanak a munkára!
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
A katolikus egyházfő nyilatkozatban kritizálta Oroszországot, mert elutasította a karácsonyi tűzszünetet. A pápa azt kérte, legalább egy napra hallgassanak el a fegyverek Ukrajnában.
A 2025 egyik jelentős színházi eseménye volt, hogy Cserhalmi György sok évnyi kihagyás után ismét színpadra lépett. A Nemzet Színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész: Székfoglaló című önálló estjét november 13-án mutatta be az Örkény Színházban. Ő is jelölt Az Év Embere címre 2025-ben. Erről készített riportot az Rtl.
A Szlovákia Pénzügyi Igazgatósága (FS) tovább folytatja a vámellenőrzések modernizálását Szlovákia egész területén. Az Európai Unió alapjaiból társfinanszírozott, 920 000 euró értékű új technikai felszerelés a vámhivatalokhoz, repülőterekre, határátkelőhelyekre és a mobil egységekhez kerül, ahol jelentősen növeli a vámtisztek képességét az illegáli
Az M4 Sport felidézi három percben a magyar sport idei legkiemelkedőbb pillanatait – sportsikerekből, örömkönnyekből és néha szomorúságból is jutott 2025-ben, de minden fontos momentumnál ott voltunk együtt.
Az olaszországi hotelszobájában megtalált Sivert Guttorm Bakken halálának oka egyelőre ismeretlen, de korábban szívburokgyulladást állapítottak meg nála.
Ismét Magyarországon védhet Hegyi Krisztián. A korábban a felnőttválogatott keretébe is meghívott futballkapus – aki 2019 óta az angol West Ham United kötelékébe tartozik – értesüléseink szerint hamarosan az MTK játékosa lehet.
Az újpesti Aljosa Matkóval holtversenyben vezeti a góllövőlistát Lukács Dániel, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia 29 éves csatára, aki az ünnepek alatt megengedhet magának némi nassolást kedvenc süteményéből.
Kazany státusza nem változik, marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája – jelentette ki Vlagyimir Leonov, az Oroszországhoz tartozó Tatárföld sportminisztere.
Rabb Krisztián olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kardvívó az M4 Sportnak elmondta, eleinte attól tartott, nem tud majd annyira eredményes lenni, mint 2024-ben volt, ám végül felül tudta múlni a saját elvárásait, s jövőre is nagy célokat tűzött ki maga elé.
A magyar válogatott Juhász Dorka a mérkőzés legeredményesebb játékosaként segítette győzelemhez a Galatasaray női kosárlabdacsapatát az ankarai Ormanspor ellen szerdán aratott 67-63-as siker alkalmával.
Az idei az első karácsony, amit Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka a kislányukkal együtt tölthetnek, így minden bizonnyal meghitten telik náluk az ünnep. A büszke szülők most meg is osztották az első fotókat, amelyeken már hárman vannak a karácsonyi díszekkel körbevéve. A Liverpool futballsztárjának kisbabája most minden szívet garantálta
46 évvel ezelőtt, 1979-ben készült el az Autóversenyzők című magyar dokumentumfilm Földi Attila és Róna Péter forgatókönyve alapján, Róna Péter rendezésében – egy alkotás, amely mára megkerülhetetlen darabja lett a hazai autósport történetének.
Kós Hubert az M4 Sportnak értékelte a 2025-ös esztendőt – a 22 éves úszóklasszis beszélt a pihenésről, a hírnévről, az elvárásokról, a tanulásról és arról is, hogyan kezeli, hogy sokak számára immár példakép, továbbá szót ejtett a következő évekről is.
Az M4 Sport és az m4sport.hu szerkesztősége a közmédia egészének nevében áldott, békés karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves nézőjének, olvasójának és követőjének!
Az üzemanyag sűrítési aránya mellett egy másik területtel kapcsolatban is felmerült, hogy lehetőséget ad jövőre a trükközésre, ezért az FIA lépett és bezárta a szabályban levő kiskaput.
A Szépművészeti Múzeumban tartott gálaesttel ünnepelte alapítása 130. évfordulóját a Magyar Olimpiai Bizottság. Az esemény előtt az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián, aki egy ideje már a magyar szövetség sportigazgatójaként és a MOB elnökségi tagjaként is dolgozik, egyebek mellett arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy Csollány Szilveszter is