Peter Pellegrini szlovák államfő aláírta azt a törvénymódosítást, amely bűncselekménnyé nyilvánítja a Benes-dekrétumok megkérdőjelezését Szlovákiában, így akár féléves börtönbüntetéssel sújtható bárki, aki a történelmi rendeleteket bírálja.
Egy új nemzetközi felmérés szerint Németországban, Franciaországban és Kanadában is a többség úgy látja, az Egyesült Államok jelenleg negatív erő globálisan. Ezek az országok pedig mind az Egyesült Államok szövetségesei; az Egyesült Királyság valamivel megengedőbb, ott a válaszadók több mint egyharmada osztja a lehangoló értékelést.
Érik a változás Magyarországon: felettünk találkozik a meleg, nedves és a fagyos, száraz légtömeg. Ennek hatására a dunántúlon akár havazhat is a következő napokban, a hideg térnyerésével azonban sok helyen kisüt majd a nap és megérkeznek az erősebb fagyok is.
Szinte a teljes alapítói vagyonát elveszthette a Matolcsy György jegybankelnöksége alatt létrehozott alapítvány. Az Optima új vezetése ugyanis 270 milliárd forintos vagyonvesztést állapított meg.
Végre itt egy újabb agykarbantartó kvíz, ahol ismét megdolgozatjuk az agytekervényeidet! Történelem, irodalom, földrajz és még egy kis kártyaismeret is előkerül. Vajon sikerül az átlag fölé kerülnöd? Ez a kvíz ideális gyors agytornának, amikor szeretnél pár perc alatt hasznosan kikapcsolódni. Segít frissen tartani a gondolkodást, és közben új érdek
Két, az Iszlám Állam által inspirált terroristát találtak bűnösnek egy támadás megszervezésében, mely a zsidó közösségek ellen irányult volna Manchesterben. Mint elhangzott, a „brit történelem legsúlyosabb terrorcselekménye” lehetett volna.
Járványok, aszály, globális piaci bizonytalanságok és csökkenő támogatások egyszerre nehezednek a magyar agráriumra. A 2025-ös év világossá tette: a megszokott működési modellek már nem nyújtanak biztonságot. Hollósi Dávid, az Mbh Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója szerint az ágazat sorsdöntő átalakulás előtt áll, ahol
Ez a napi történelem kvíz kifejezetten azoknak szól, akik magabiztosan mozognak a magyar és az egyetemes történelem eseményei között. Szó esik szabadságharcokról, sorsfordító csatákról, uralkodókról és történelmi egyezményekről is, ahol egyetlen rossz évszám már hibához vezethet. A kérdések tömören fogalmaznak, de pontos tudást várnak el. Ez a kvíz
A Visa bejelentette a mesterséges intelligencia (AI) alapú kereskedelem fejlődésének egyik mérföldkövét: több száz biztonságos, AI-ügynök által kezdeményezett tranzakciót hajtottak végre sikeresen az ökoszisztéma partnereivel szoros együttműködésben. Az áttörés jelzi, 2025 lesz az utolsó év, amikor a vásárlók egyedül intézik a vásárlást és a fizeté
December 24-e meghitt, lágy és érzelmekkel teli energiákat hoz. A napi horoszkóp szerint ma különösen fontos szerepet kapnak az emberi kapcsolatok, a békülések és a szeretetteljes gesztusok.
Az Irány Pécs Kft., a Skyhub PAD GmbH és légitársasági partnere, a Danish Air Transport szándéknyilatkozatot írt alá, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy 2026 tavaszán újrainduljanak a menetrend szerinti járatok a város repülőteréről. Fotó: Pécs-Pogány Airport A Pécs–Pogány Repülőtér közösségi média oldalán megjelent közlés szerint a járatok
A brit hírszerzés szerint Oroszország tartósan magas veszteségarányokkal rendelkezik Ukrajna 2022-es inváziója óta: becsléseik szerint több mint 400 000 katona halt meg vagy sebesült meg 2024-ben és 2025-ben is. Ráadásul Putyinék a szegényebb régiókban toboroznak, túlnyomorórészt etnikai kisebbségek lakta területeken.
A globális vízgazdálkodás válságban van, de a megfelelő szemléletváltás nemcsak környezeti, hanem gazdasági előnyökkel is járhat - állítja Henk Ovink, a Víz Gazdaságtanával Foglalkozó Globális Bizottság vezetője - jelentette a Reuters.
Ebben a napi műveltségi kvízben a klasszikus tudás kerül előtérbe, az operától és irodalomtól kezdve egészen a földrajzi és történelmi alapismeretekig. Lesznek kérdések híres uralkodókról, országokról, tudományágakról és ismert regényekről is. A feladatok jól ismert témákat érintenek, mégis csak a biztos tudás hoz jó eredményt. Hat helyes válasz má
A klímaváltozás és a piaci kihívások hatására jelentős átrendeződés figyelhető meg a hazai takarmányipari alapanyagok terén, miközben a kukorica vetésterülete csökken, a szója és cirok termesztése egyre nagyobb teret nyer - írja a Nak.
Ez a vegyes kvíz komolyabb koncentrációt igényel, mert sokféle területet érint. Tudomány, filozófia, történelem és földrajz váltják egymást, így végig résen kell lenned. A kérdések között akadnak kevésbé egyértelműek is, ahol nem elég a megérzés. Hat jó válasz már azt mutatja, hogy valóban otthonosan mozogsz a különböző témákban. A kvízek kiválóan
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd d
A mai vegyes kvízben 6 pont már komoly eredménynek számít. Vajon felismered a híres idézet forrását, tudod-e egy ritka elem vegyjelét, vagy hogy mivel foglalkozik a mikológia? A kérdések között akad egészen meglepő érdekesség is, így végig éberen kell maradnod. Hat helyes válasz már komoly teljesítménynek számít. A Kvízguru kvízei remek választások
A takarmányipar ritkán kerül reflektorfénybe, pedig a mezőgazdaság egyik legkritikusabb, mégis láthatatlan infrastruktúrája. Ha drágul, akadozik vagy minőségi bizonytalanság jelenik meg benne, annak hatása előbb-utóbb a hús, a tej és a tojás árán keresztül a fogyasztóknál csapódik le. Az elmúlt években a szektor működési feltételei egyszerre, több
Súlyos pénzügyi válság alakult ki a kelet-magyarországi gabonapiacon a Bászna Gabona Zrt. körül. A villámgyors növekedést produkáló cég fizetési nehézségei miatt több milliárd forintos hiány és jelentős készlethiány keletkezett, ami gazdák, vevők és finanszírozók sokaságát sodorta bizonytalanságba - írta meg a Telex.
24 év alatt csaknem ötszörösére emelkedett a tisztított dió átlagára Magyarországon. Amíg 2000-ben 1160 forintba került egy kiló ebből a gyümölcsből, addig 2024-ben már 5600 forintot is elkértek érte. A vizsgált időszakban mindössze négy olyan esztendő volt, amikor az előző évhez képest csökkent a dió átlagára, és egy olyan, amikor nem változott ér
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (Usda) több mint 20 ezer alkalmazottat veszített Donald Trump elnöksége első öt hónapjában, ami a teljes személyzet mintegy ötödét jelenti - írta a Reuters.
Az idén leszüretelt szőlőből mintegy 2,9-3 millió hektoliter seprős újbor készült, ez 10 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, ami az elmúlt tíz év átlaga körül alakul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített körkép szerint.
Az utóbbi időszakban Magyarországon is egyre nyilvánvalóbbá vált a vadvilág beköltözése a városba – a főváros 12. kerületében például már-már mindennaposnak számít, hogy a helyiek vaddisznókkal találkoznak a lakóhelyük környezetében. Az ilyen esetek kapcsán sokan leginkább arra gondolnak, egy vadállattal való találkozáskor kell-e félteniük a testi
Eddig csak sejteni lehetett, de a napokban hivatalos lett: a Paramount megszünteti a Comedy Central nevű csatornát, a magyar humoristák egyik képernyős otthonát. A sugárzás január elsejétől fejezik be, ezzel pedig szűkült annak a lehetősége, hogy a hazai stand-up művelőinek estjeit a kanapéról nézve nevezhessük végig. A Blikknek Aranyosi Péter, Dom
2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggel műsorában.