A szívinfarktus még mindig a vezető halálokok egyike, pedig az esetek jelentős része megelőzhető lenne időben felismert jelekkel. A probléma ott kezdődik, hogy a tünetek nem mindig drámaiak: sokaknál lassan, alattomosan épülnek fel, vagy olyan panaszokkal kezdődnek, amelyeket könnyű másnak tulajdonítani.
A klímaváltozás miatt a vetőmagválasztás ma már messze nem a régi rutin szerint történik. A kiszámíthatatlan csapadékeloszlás, a gyenge téli vízutánpótlás és a gyakori nyári aszályok minden korábbinál nagyobb kockázatot jelentenek a gazdáknak. Arról, hogy milyen szempontok alapján érdemes ma fajtát választani, és hogyan alakult át az agrotechnika s
Hatalmas politikai csetepaté zajlik Orosházán a helyi Fidesz és Simonka György, valamint a Tisza Párt képviselőjelöltje között. A kommentháborúban olyan dolgok hangzottak el, amely könnyen kimeríti a hivatali visszaélés vagy a befolyással üzérkedés tényállását. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő meg is teszi a feljelentést a bukott fide
Ez a műveltségi kvíz a profik terepe. Csak a legfelkészültebb játékosok érnek el legalább hét pontot a nyolcból. Ha szereted a kihívásokat és nem félsz a nehéz kérdésektől, akkor ez a kvíz neked való! A Kvízgurun minden kvíz egy új lehetőség a szellemi frissülésre. A rövid kérdések gondolkodásra késztetnek, miközben segítenek ébren tartani a kívánc
A mellkasi fájdalom az egyik legijesztőbb tünet, hiszen sokan azonnal szívproblémára gondolnak. Való igaz, hogy a mellkasban jelentkező fájdalmat mindig komolyan kell venni, de nem minden esetben szív eredetű.
Egyre nyitottabbak magyar a gazdák a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. Emellett az évek óta gyengélkedő hazai géppiac is kezd erőre kapni: az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 163,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket a 2025-ös év első három negyedévében, ami
Több ezren vonultak Magyar Péter és a Tisza Párt felhívására a Karmelita és a Sándor palota elé, hogy az állami gyermekvédelmi intézményekben évek óta zajló visszaélések ellen tiltakozzanak. A demonstráció középpontjában a Szőlő utcai javítóintézet ügye és egy 2021-es gyermekvédelmi felmérés állt; Magyar Péter a beszédében a kormány és az államfő f
A napi kvíz most igazi kihívást tartogat! A kiváló eredményhez mind a nyolc kérdésre helyesen kell válaszolnod. Tedd próbára a tudásodat és nézd meg, mennyire sikerül közel kerülnöd a hibátlan eredményhez! A Kvízguru kvízei segítenek abban, hogy a gondolkodás ne váljon rutinszerűvé. A kérdések más-más területeket érintenek, így folyamatosan mozgásb
A Fidesz támogatottságát ma már nem pusztán politikai identitások, hanem nagyon is mérhető társadalmi és területi tényezők határozzák meg. Járási szintű adatok alapján jól látszik: 2014 után gyökeresen átalakult a kormánypárt szavazóbázisa, és egyre élesebb társadalmi törésvonalak mentén szerveződik újra a magyar politika.
Károly király még mindig nagyon kötődik fiához, Harry herceghez és menyéhez, Meghan Markle-höz attól függetlenül, hogy az elmúlt években mindössze egyszer találkoztak egymással. Ezt az alattvalók egy Clarence House-ban készült felvétel alapján szúrták ki.
D. Tóth Kriszta nem csak "vendéglátós" családban nőtt fel, ma már maga is tapasztalt vendéglátó. Tíz pontjából kiderül, hogyan készülj, ha véletlenül téged is meghív az otthonába.
Mexikóváros tüzes szívében egy váratlanul otthonos felirat okozott döbbenetet, de ami utána következett, az még a legedzettebb utazókat is térdre kényszeríti.
A vastagbélrák alattomos betegség: kezdetben olyan hétköznapi panaszokkal jelentkezhet, mint a puffadás, a gázképződés vagy a fáradékonyság – ezért sokan hónapokig nem gondolnak komolyabb problémára.
Az idei őszön az ország legnagyobb részén kevesebbet sütött a nap az átlagnál. Napenergia-termelés szempontjából a Tiszántúlon volt a legrosszabb a helyzet - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Ez az agykarbantartó kvíz most is segít frissen tartani az elmédet. Ha legalább öt pontot szerzel, máris megmutattad, hogy magas az Iq-d és remek a koncentrációd. Tölts el pár percet ezzel a szellemi tornával, megéri! A Kvízguru kvízei jó eszközök a szellemi karbantartáshoz. A gondolkodás rendszeres használata segít megőrizni a frissességet és a fó
Hiába az akár 4 millió forintos, kamatmentes konstrukció és az Otthon Start Programhoz kapcsolódó felhasználhatóság, a munkáshitel iránt folyamatosan csökken az érdeklődés. Októberben már csaknem a bevezetéskori szintre esett vissza az új szerződések összege, miközben a babaváró hitel látványosan erősödött.
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2026-ban karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2026-ot – lássuk, mi vár rád, ha Ikrek vagy.
Miért rombolták le Gödöllőn Sissi kislányának hóemberét? Hogyan udvarolt karácsonykor Petőfi? Hol vettél karácsonyfának való fenyőt Pest-Budán? Milyen csokoládét kaptak az árvalányok a királynétól? És Szendrey Júlia melyik könyvét ajánlgatták az újságok tökéletes karácsonyi ajándékként?
Mind Európában, mind Magyarországon nagyot nőtt a mikrobiológiai készítmények piaca, mivel egyre erősebb igény jelentkezik a jó minőségű élelmiszerek iránt – mondta el Umenhoffer Péter, a Bio-Nat Kft. cégvezetője az Agrárszektornak. A szakember hozzátette, hogy ezek a termékek nem azok a csodaszerek, aminek sokan hiszik őket, de az tény, hogy renge
Az élet legvarázslatosabb pillanatai egyáltalán nincsenek dátumokhoz kötve, viszont az évkör egyes időszakai és jeles napjai kimondottan kedveznek a "varázslatnak", vagyis annak, hogy a mágikusnak mondható cselekedeteink jóval erőteljesebbek, és ezáltal hatékonyabbak legyenek. A december különösen bővelkedik az efféle alkalmakban, és ilyenkor talán
Tej-, glutén- és hozzáadott cukor-mentes - a paleo karácsonyi finomságok sok-sok ételallergiásnak, ételérzékenynek és cukorbetegnek is teljesebbé teszik az ünnepeket.
Belefutottál már olyan helyzetbe, amikor valaki "érted" hazudott, átment szabályokon miattad — és te belül azt gondoltad, ez a szeretet, vagy minimum a figyelmesség jele? Ugye, milyen fantasztikus ember? Hát nem igazán. Sajnos könnyű azt hinni, hogy ez csodás: "Hát igen, én ilyen különleges vagyok, hogy miattam elhagy dolgokat, másokon átlép."
A magas vérnyomás súlyos szövődményei közismertek, arról azonban kevesebb szó esik, hogy bizonyos helyzetekben az alacsony vérnyomás is komoly kockázatot jelenthet.
Az Agrárminisztérium az idei kihívásokkal teli évben is kiemelt stratégiai ágazatként kezeli az állattenyésztést. Ezért a szarvasmarha ágazat csaknem 6 ezer gazdálkodója számára tette lehetővé, hogy összesen 3,8 milliárd forintnyi hazai forrásból nyújtott támogatáshoz jussanak, amely jelentősen hozzájárul a termelők jövedelembiztonságához – jelente
Vilmos herceg és Katalin hercegné jelenleg a windsori családi otthonuk, a Forest Lodge tervezésével, berendezésével vannak elfoglalva. A felújítási munkálatok azonban több időt vehetnek igénybe, mint eredetileg gondolták.
Az ünnepi időszak a bőséges étkezésekről, süteményekről és családi összejövetelekről szól, ami cukorbetegként komoly kihívást jelenthet. A jó hír az, hogy egy kis tudatossággal nem kell kimaradni az ünnepi élményekből, és a vércukorszint is egyensúlyban tartható.
Virginia Woolf a feminista irodalom egy máig legendás alakja. Félénk, ugyanakkor hiú természetével nem mozgott otthonosan a korabeli angol arisztokrata társaságban, mégis sokan megkedvelték a szomorú tekintetű, szép és okos nőt. Saját szoba című műve a 70-es évek nőjogi mozgalmainak egyik legfontosabb olvasmánya volt. Ma arra keressük a választ, ho
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ laboratóriuma igazolta az influenza A(H3N2) új változatának jelenlétét a figyelőszolgálatban részt vevő háziorvosoktól a 45–47. héten beérkezett mintákban.
Az olajbogyó útja a fától az asztalig több kémiai folyamaton megy keresztül, amelyek során az eredetileg keserű termés fogyaszthatóvá válik. A fekete olajbogyók többsége pedig valójában mesterségesen színezett zöld bogyó - számolt be a Telex.
A karácsonyi időszak minden évben ugyanazt a kérdést hozza magával: mivel lepjük meg azokat, akik igazán fontosak számunkra. Olyan ajándékot keresünk, amely nemcsak örömet okoz a fa alatt, hanem valódi értéket is képvisel a mindennapokban. Egy jól megválasztott meglepetés egyszerre lehet személyes, hasznos és hosszú távon is emlékezetes.
Előfordul, hogy hiába alszik eleget, hiába próbál pihenni, a kimerültség mégsem múlik el. A tartós fáradtság nem ugyanaz, mint egy nehéz hét utáni kimerülés: ha hetekig, hónapokig fennáll, gyakran nem életmódbeli ok, hanem a szervezet figyelmeztető jelzése.
Kína idei gabonatermése rekordot döntött, elérte a 714,88 millió tonnát, ami 1,2 százalékkal haladta meg a tavalyit és a második egymást követő évben múlta felül a 700 millió tonnát - áll a statisztikai hivatal jelentésében.
Az év végi ünnepekhez közeledve a karácsonyfa fényei, a csillogó díszek és a fenyő illata mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy otthonunk békés, meghitt hellyé váljon. De tudtad, hogy a fa elhelyezése nemcsak esztétikai, hanem energetikai szempontból is fontos lehet?
Az ünnepi időszak a legtöbbünknek a bőséges étkezésekről, a családi összejövetelekről és a lazább napirendről szól. Májbetegség esetén azonban ez az időszak különösen megterhelő lehet a szervezet számára, hiszen a máj kulcsszerepet játszik az anyagcserében és a méregtelenítésben.
A Counter-Strike idei utolsó nagy versenyén a FaZe a magyar torzsival felálló MOUZ után a Natus Vincerét is kiejtette, a Vitality pedig a Team Spiritet verte. Vasárnap egymás ellen játszanak majd.
Régiós szinten a gazdaságok küzdenek a csapadékok hiányától. Ahol a csapadék kis mennyiségben vagy egyenetlen elosztásban hullik, valamint a talajba való beszívódása nem elégséges, ott a művelésnek vízmegtartónak ajánlott lenni.