2025. december 25. csütörtök

dec. 25
0:09
Nagy Adri harminc embert lát vendégül karácsonykor (Blikk)
Az ember amíg nem alapít saját családot, többnyire a szüleinél tölti a karácsonyt, akkor is, ha nemcsak az egykori otthonból, de még a városból is elköltözött. Amíg egyedül élt Budapesten, Nagy Adri is hazautazott Kecskemétre az ünnepekre, ám amióta saját családja van, megváltozott a helyzet. Az évek során kialakult, hogy az énekesnő otthona a nagy
dec. 25
0:09
A 3 éves fiam karácsonyi ajándékán mindenki kiborult – tényleg rossz anya vagyok? (Blikk)
A kérdés csak az: egy 3 éves tényleg tanul ebből, vagy inkább sérül?
dec. 25
0:09
A karácsony 2025-ben visszarepít a múltba (Magyar Hírlap)
Az idei évben a nosztalgikus trend lesz az uralkodó.
dec. 25
0:09
Ízekbe zárt történetek – visszaemlékezés a régi karácsonyi összejövetelekre (Street Kitchen)
Az ünnepi készülődés és étkezés ahogy régen, úgy most is azt a célt szolgálja, hogy összehozza a családot, a szeretteinket és a barátainkat, hiszen bár elcsépelten hangzik, de az együtt töltött boldog pillanatok tényleg a legdrágábbak.
dec. 25
0:09
Két árva gyerek fekszik a földön karácsony este és a csillagokat nézik (Librarius)
Banksy legújabb akciója – különösen így, karácsony előtt egy nappal – ismét tükröt tart a társadalom elé: Gyerekek!
dec. 25
0:09
Ez fájni fog: Kína súlyos vámmal üzent Európának (Agrárszektor)
Kína 42,7 százalékos ideiglenes vámot vetett ki egyes, az Európai Unióból származó tejtermékekre, válaszul az Eu által korábban bevezetett kereskedelmi korlátozásokra. Az intézkedés a tejet, tejszínt, valamint a friss és feldolgozott sajtokat, köztük az ismert márkákat is érinti - számolt be róla a Dairy Global.
dec. 25
0:09
Ebben a munkában biztosan nem fáradt el az ÁSZ: mindössze 13 állami „civil szervezetet” ellenőriztek (Kontroll.hu)
Az Állami Számvevőszék a közélet befolyásolására alkalmas civil szervezeteket ellenőrzött – meglehetősen sajátos módon. A közhiteles nyilvántartás szerint 4668 ilyen egyesület vagy alapítvány működik az országban, ezek közül azonban mindössze nagyjából egy tucat gazdálkodását vizsgálták 2021–2024 között, míg további 21 esetben a támogatások felhasz
dec. 25
0:09
Géniuszok kvíze: Le a kalappal előtted, ha sikerül legalább 5 pontot elérned (Kvízguru)
Megérkezett a géniuszok kvíze! A klasszikus műveltség kerül a középpontba, irodalmi alakokkal, földrajzi tudnivalókkal és történelmi személyekkel. A kérdések között akadnak megtévesztőnek tűnők is, ahol a megszokás könnyen félrevihet. Öt helyes válasz már azt mutatja, hogy átlátod az összefüggéseket. Ez a kvíz remek alkalom arra, hogy próbára tedd
dec. 25
0:13
Problémás élelmiszert találtak a Lidl-ben: vigyázz, ha te is vettél ilyet (Agrárszektor)
A Lidl Magyarország Kft. Pilos Bryndza juh- és tehéntejből 125 g megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte. A visszahívás okaként azt jelölték meg, hogy nem zárható ki a termékben a Listeria monocytogenes jelenléte - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) oldalán.
dec. 25
0:13
Itt van az ukránok 20 pontos béketerve (Kontroll.hu)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal hozta nyilvánosságra azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok jelenleg tárgyal, és amely alapjául szolgálhat az Oroszországgal kötendő békemegállapodásnak.
dec. 25
0:13
Kőkemény vegyes kvíz – Ritka, ha valaki elér legalább 6 pontot ebben a kvízben (Kvízguru)
Ez a kvíz már a tapasztaltabb játékosoknak készült, akik nem riadnak vissza a komolyabb kérdésektől. Történelmi események, földrajzi fogalmak, idegen szavak és világirodalmi művek váltják egymást, így végig magas szintű koncentrációra lesz szükséged. Itt nincs igazán könnyű kérdés, minden pontért meg kell dolgozni. Hat helyes válasz már kiemelkedő
dec. 25
0:15
Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett (ProfitLine)
Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult á
dec. 25
0:15
2025.12.25. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Jézus vezetni fog bennünket, ha engedjük neki.
dec. 25
0:17
Teljesen átalakultak a magyar karácsonyi ételek: mégis, mi folyik itt? (Agrárszektor)
Bíró Lajos szerint az elmúlt évtizedekben alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon. A séf elmondása szerint a hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át - írta meg az Infostart.
dec. 25
0:17
Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc ünnepe: fényűzés és családi készülődés (Kontroll.hu)
A Mészáros családnál már hetekkel karácsony előtt igazi „téli csodavilággá” változik az otthon: a karácsonyfát már december második–harmadik hetében felállítják – mesélte a Blikknek Várkonyi Andrea. Az ünnepi készülődés során a főzés feladatait is megosztják: „Amíg otthon én irányítok a konyhában, a férjem a szabad tűzön a profi” – mondta.
dec. 25
0:17
Agykarbantartó kvíz érkezett: már az 1. kérdés sem könnyű, hát senkinek sem sikerülhet a 8/8? (Kvízguru)
Ez az agykarbantartó kvíz már az elején jelzi, hogy nem lesz sétagalopp. Látszólag egyszerű, mégis könnyen félreérthető kérdések váltják egymást, a történelemtől és helyesírástól kezdve egészen az ünnepnapokig és régi mesterségekig. Olyan alapműveltségi tudásra lesz szükséged, amit sokan biztosnak gondolnak, aztán mégis meglepődnek. Vajon most sike
dec. 25
0:21
Megérkezett a hó Magyarországra: ebben a térségben fehér lesz a karácsony (Agrárszektor)
Elkezdődött a havazás az ország északnyugati részén. Az Alpokalján hóba váltott az eső, már fehéredik a táj - írta meg az Időkép.hu.
dec. 25
0:21
Tömeges orosz támadás érte Ukrajna energetikai infrastruktúráját, a pápa karácsonyi tűzszünetre szólított fel (Kontroll.hu)
Újabb nagyszabású orosz támadás érte Ukrajna energetikai infrastruktúráját: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tájékoztatása szerint az orosz erők több tucat rakétával és több mint 650 drónnal mértek csapást az ország energiaellátó rendszerére. Ez volt decemberben a kilencedik jelentős támadás az ukrán energiaszektor ellen.
dec. 25
0:21
Zsenik kvíze: 10-ből csak 1 magyar lesz hibátlan, de már a 6/8 is csodás eredmény (Kvízguru)
Végre itt a zsenik kvíze, ami a sokoldalú tudást teszi próbára! Irodalom, földrajz, kémia, zene és történelem keveredik egyetlen kihívásban. Lesznek ismerősnek tűnő kérdések, de több olyan is akad, ahol egy apró bizonytalanság elég a hibához. Nem véletlen, hogy csak nagyon kevesek jutnak el a tökéletes pontszámig. Hat helyes válasz már egyértelműen
dec. 25
0:25
Te is sokszor vásárolsz halat? Akkor ezt nem árt tudnod a boltban, piacon (Agrárszektor)
A halak fogyasztása világszerte az étrend egyik legértékesebb eleme, hiszen alacsony zsírtartalmú, kiváló minőségű fehérjét, esszenciális zsírsavakat, valamint fontos vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Globálisan a halfogyasztás folyamatosan növekvő tendenciát mutatott az elmúlt évtizedekben, és az előrejelzések szerint ez a növekedés, bár
dec. 25
0:25
Karácsony másképp – különös ünnepi hagyományok a világ körül (Kontroll.hu)
A karácsony minden kultúrában az összetartozásról és az ünneplésről szól, mégis országonként egészen eltérő formát ölthet. Míg Magyarországon a bejgli, a karácsonyfa és a családi vacsora számít megszokottnak, máshol olyan hagyományok élnek, amelyek elsőre meghökkentőnek tűnhetnek. Összegyűjtöttünk néhányat a világ legkülönlegesebb karácsonyi szokás
dec. 25
0:29
Jön a fagy: erre jobb lesz, ha felkészülünk a következő napokban (Agrárszektor)
December immár a 10. olyan hónap 2025-ben, amely átlag alatti csapadékot hozott, hoz. Bár téli hónap, mégis őszi, borongós, enyhe idővel járt, se hó, de még fagy is csak mutatóban volt. Pedig a földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre is. Az időjárási helyzet átalakul Magyarország térségében a következő napokban: északira forduló áramlással
dec. 25
0:33
Durvul a helyzet ebben a térségben: tovább terjedt a rettegett vírus (Agrárszektor)
Spanyolországban 27-re emelkedett az afrikai sertéspestissel (Asp) fertőzött vaddisznók száma, miközben a hatóságok továbbra is vizsgálják a vírus eredetét. A szakértők egyelőre még nem találtak olyan bizonyítékot, ami arra engedne következtetni, hogy a járvány egy katalán kutatóintézet laboratóriumából szabadult volna ki - írta meg a Pig Progress.
dec. 25
0:37
Döntöttek az amerikai sertéshúsról: ez nagy változásokat hozhat a piacon (Agrárszektor)
Komoly aggodalmat kelt a Thaiföld és az Amerikai Egyesült Államok között kötött kereskedelmi megállapodás a thai sertéstenyésztők körében. Mindeközben Észak-Amerikában is növekvő félelmek övezik a Kanada-Usa-Mexikó szabadkereskedelmi egyezmény megújítását - írta a Pig Progress.
dec. 25
0:39
Nyilvánosan restaurálják Hufu fáraó napbárkáját (Magyar Hírlap)
A bárka helyreállítását a Japán Nemzetközi Együttműködési Hivatal (JICA) finanszírozza.
dec. 25
0:41
Figyelmeztetik a horgászokat: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól (Agrárszektor)
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Tisza-tavi Kirendeltsége az eltelt egy évet a Tisza-tó halgazdálkodása, valamint a halőrzés szempontjából is áttekintette és levonta a megfelelő következtetéseket. A konklúziók értékelése során megállapította, hogy szükségessé vált a helyi horgászrend (továbbiakban: Hhr) bizonyos helyeken történő pontosí
dec. 25
1:03
Miért tesz jót valójában az ajándékozás karácsonykor? Adni vagy kapni jobb? – Mindenre van tudományos válasz (Blikk)
Az ajándékozás ünnepekkor nem csupán hagyomány, hanem egy olyan különleges gesztus, amely mélyen hat ránk érzelmileg. Az ajándékozás öröme tudományosan is bizonyított: amikor adunk, a boldogsághormonok termelődnek, amelyek növelik a jóllétünket és csökkentik a stresszt. A szeretettel kiválasztott meglepetések erősítik az emberi kapcsolatokat, és se
dec. 25
1:09
Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel! (ProfitLine)
A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
dec. 25
1:39
Súlyos válság előtt a szlovák tejipar (Magyar Hírlap)
Reménytelen időszak következhet.
dec. 25
2:09
Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak! (ProfitLine)
Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
dec. 25
2:33
A mozgatóidegek halálos, máig gyógyíthatatlan betegsége (Magyar Hírlap)
Nincs ismert gyógymó és a betegség évek alatt halálhoz vezet.
dec. 25
3:27
Tizennégy ország szólította fel Izraelt, hagyjon fel a telepek bővítésével (Magyar Hírlap)
A közleményt aláíró országok emlékeztettek rá, hogy töretlenül támogatják a kétállami megoldáson alapuló, átfogó, igazságos és tartós békét.
dec. 25
4:15
Sokáig a zselés volt a sztár (Magyar Hírlap)
Ma már űrszaloncukor is kerülhet a karácsonyfára.
dec. 25
4:15
150 éves a Bulova: izgalmas történelem, korszakalkotó újítások és a japán mentőöv. (Kronometer)
Svájci is, amerikai is. Különösen gazdag történelmű márka, ami nem csak a technológia, az óraipar, hanem marketing terén is nagyot alkotott. A történet 1851-ig, Bohámiáig nyúlik vissza, ekkor született a
dec. 25
4:27
Így nézhetett ki valójában Mona Lisa (Hamu és Gyémánt)
Kevesen tudják, hogy a párizsi Louvre-ban őrzött Mona Lisának létezik egy másik, szinte teljesen azonos változata is, amelyet Madridban, a Pradóban állítanak ki. Sokáig egyszerű másolatként tekintettek rá, az elmúlt évek kutatásai azonban arra utalnak, hogy ez a festmény nem utólag készült, hanem Leonardo da Vinci eredetijével párhuzamosan, feltehe
dec. 25
4:33
Áramszünet mutatta meg az önvezető taxik egyik gyenge pontját (autopro)
Egy váratlan városi áramszünet San Franciscóban látványosan mutatta meg, mennyire sérülékenyek még az önvezető taxiszolgáltatások a valós élet kaotikus helyzeteiben.
dec. 25
4:33
A Microsoft milliárdokat költ rá – de vajon a cégek tényleg kérnek a Copilotból? (FinTechRadar)
Amikor a Microsoft 2023-ban bemutatta a Copilotot, sokan úgy gondolták, hogy ezzel kezdetét veszi az „AI a hétköznapokban” korszak.
dec. 25
4:33
Így alakult ki a magyar karácsonyi asztal klasszikus menüje (Drive)
Magyarországon a karácsonyi menüsor nem egyszerűen egymás után következő ételekből áll, hanem a hagyomány, a család és a klasszikus ízek találkozása. Az ünnepi fogásaink java része több évszázados múltra tekint vissza, és a hittől kezdve a bőségig, különféle dolgokat szimbolizálnak. Egy viszont biztos: az ország java részén még ma is ezek a finomsá
dec. 25
4:45
Napi horoszkóp 2025. december 25.: Meghitt ünneplés és őszinte beszélgetések várnak (Bien)
Karácsony napján a nyugalom, a család és a tiszta kommunikáció viszi a prímet. Lesz, ahol egy rövid séta oldja a feszültséget, máshol egy váratlan üzenet hoz jó hírt. Nézd meg, téged mi támogat ma: a pihenés, a szerelem, vagy egy új, praktikus ötlet.
dec. 25
4:51
Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő (Agroinform)
Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!
dec. 25
4:57
Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat (Promotions)
Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.
dec. 25
4:57
Meglepő, mi mindenre jó a mustár (Haszon.hu)
A mustár nemcsak a sült húsok és szendvicsek sokoldalú kísérője, hanem egy olyan fűszer, amely meglepően értékes élettani hatásokkal bír.
dec. 25
5:03
A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt (Telex)
A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják azonban, hogy a modell apja egy győri iparmágnás volt.
dec. 25
5:15
Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott (Promotions)
A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.
dec. 25
5:15
Semjén Zsolt: Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar kormány mindenben az adott külhoni nemzetrész legitim pártja és vezetője mögött állnak.
dec. 25
5:15
Összeházasítható a napenergia és a nukleáris technológia egyetlen hibrid mikrohálózatban? (Öko-drive)
A javasolt megoldás agya egy olyan rendszer, amely képes valós időben döntést hozni.
dec. 25
5:15
Időjárás 2025. december 25.: Felhős és szeles karácsonyi nap (Bien)
Karácsony napjának időjárása Magyarországon – 2025. december 25.
dec. 25
5:15
Mesterséges intelligencia az ERP szívében – Így hódítják meg az MI-ügynökök a vállalatirányítási rendszereket (ICT Global)
A vállalatok egyre bátrabban engedik oda a vezérlőpulthoz az MI-ügynököket. A friss felmérések szerint a vezetők jelentős része már most jobban bízik bennük, mint a hús-vér kollégákban.
dec. 25
5:21
Egészséges alternatívák ünnepi süteményekhez - Csökkentsük a cukor- és kalóriabevitelt (WebBeteg)
Az ünnepek idején a családi és baráti asztalok elmaradhatatlan fogásai a hagyományos sütemények, melyek ugyan ízlésesek, de magas finomított cukor- és zsírtartalmukkal komoly kihívást jelentenek az egészségtudatos táplálkozásban.
dec. 25
5:21
Közlekedési bírságok és büntetőpontok 2025-ben – A teljes büntetési listát mutatjuk (Hóvége)
Szigorodtak a közlekedési bírságok. Nem csak a rendőr adhat, hanem már modern kamerák is figyelik.

Keresés