Egy évvel ezelőtt Fekete Fruzsi, a Fruzsi Fekete ékszermárka alapítója minden pillanatban próbált megfelelni – a vásárlóknak, az Instagram világának, és főképp a magával szemben támasztott, elképesztő elvárásoknak. A kiégés küszöbén aztán ráébredt arra, hogy a profizmus korántsem egyenlő a tökéletességgel: sokkal inkább ott kezdődik, ha mer gyengén
A Kozmosz mai leckéje az lesz, hogy a csillagjegyek megtanulják engedni, hogy a dolgok a maguk módján kibontakozzanak. További részletekről a napi horoszkóp rántja le a leplet.
55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter, aki színészként, rendezőként, zenészként és szinkronhangként is maradandót alkotott. Kollégái és barátai – köztük Hajdu Steve, Szabó Győző és Hevér Gábor – megrendülten emlékeznek a különleges tehetségű művészre.
Nyikos Sára egy 19 éves magyar lány, aki a Mikulás manójaként dolgozik Finnországban. Napi munkájához mézeskalácssütés, gyerekprogramok és hómobil-vezetés is hozzátartozik. Bár hideg van és távol a család, Sára szerint ez az egyik legvarázslatosabb időszak az életében.
A hitellel olyan orosz vagyont használnának, amelynek a lefoglalását időnként egyhangúlag kell megerősíteni, a Politico szerint itt kerülhetik meg a konszenzust egy korábban is használt módszerrel.
Hosszú évek után először tavaly nem volt új Football Manager, így idén nagy volt a várakozás az új meccsmotor és női focival kiegészülő fociedző-szimulátor kapcsán. A végeredmény nagy csalódás, de azért van fény az alagút végén.
100% szőlő tele élettel, ízekkel, savakkal élménnyel. Szüret előtt, a szőlőket járva a színesedő bogyókba belekóstolva, különleges ízkavalkád ragad magával. Határozottan savas, mámorítóan gyümölcsös, de mindenekelőtt rendkívül frissítő élmény. Ilyen
A penészes fal makacs és visszatérő gond lehet, pedig létezik egy olyan módszer, amellyel nemcsak gyorsan eltávolítható, hanem hosszú időre meg is akadályozható az újbóli kialakulása.
Kevesen gondolták volna, hogy a Sonic, a sündisznó élőszereplős filmje franchise-szá nőheti ki magát – különösen azután, hogy a címszereplő első dizájnja „borzalmas lett”, és a rajongók heves tiltakozására újra kellett rajzolni. De Jeff Fowler és csapata végül fordított a helyzeten: Sonic ma már az egyik legsikeresebb videojáték-adaptációs filmes s
Székely Kriszta megválasztása a Mitos21 elnökének posztjára azt a célt szolgálja, hogy a művészi alkotás és a jelent érintő problémák közötti kapcsolat megerősödjön.
Ha ma egy igazán könnyűnek ígérkező feladattal melegítenél be, akkor ez a matek példa tökéletes lesz. Első ránézésre tényleg nem is lehetne egyszerűbb, de néha pont ezeknél csúszik el az ember figyelmetlenségből. Próbáld meg gyorsan, fejszámolással megoldani. Na, szerinted sikerül elsőre? A Kvízkuckóban nap mint nap új, izgalmas kvízekkel találkozh
Ez a biológiai kvíz most kideríti, mennyire vagy otthon az élővilágban. Nyolc kérdéssel készültünk, amelyek lefedik az alapvető és kevésbé ismert érdekességeket is. Ideális azoknak, akik szeretik a természetet és a tudást. Lássuk, hányat találsz el helyesen! A Kvízguru kvízei ideálisak ahhoz, hogy a napodba beiktass egy rövid, koncentrált gondolkod
Nyilvánosságra került egy üzenetváltás Takács Péter egészségügyi államtitkár és egy édesapa között, aki azt kérte számon a fideszes politikuson, hogy miért egy vaksötét és fűtés nélküli kórházban vizsgálják a 11 hónapos gyerekét. Takács Péter egészen alpári stílusban osztotta ki az édesapát, azzal is vádolva, hogy egy „tiszás troll”.
Ez a vegyes kvíz tökéletes, ha szereted a változatos témákat és a gyors gondolkodást igénylő kérdéseket. Az állatvilágtól a gasztronómiáig mindenből kapsz egy keveset, így biztosan nem lesz unalmas. Vigyázz, mert könnyen rákapsz, egyik kérdés hozza a másikat. A Kérdések.hu oldalon naponta új vegyes kvízekkel tesztelheted, mennyire vagy formában. Ka
Teljes a káosz, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, nyilvánvalóan ellenérdekű felek az amerikai kormányon belül – erre világított rá az, ami a 28 pontos béketerv kiszivárgása óta történt. Mi folyik az amerikai külpolitikában, és miért nem tűnik egységesnek?
Hatalmas népszerűségnek örvend az utóbbi időben a hírességek körében egy étrend-kiegészítő, amely a kutatások szerint elképesztően jót tesz a memóriának. Többek között Jennifer Aniston és Kendall Jenner is erre esküszik.
Egy 16 éves, végtelenül elragadó és bölcs diáklány története félelmek megszelidítéséről, az élet igazságtalanságairól, a felülemelkedésről, a megtalált békéről és egy kényszer alakította, rendhagyó kamaszkorról. Mag-Tokodi Kyrával D. Tóth Kriszta beszélgetett.
1994-ben egy egész országot sokkolt a Z. Nagy család szegedi kivégzése, amelyet Magda Marinkó nevéhez kötöttek, de nem sikerült rábizonyítani. Az RTL+ új true crime sorozata olyan megszólalókat és részleteket mutat be, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra. A készítők mesterséges intelligenciával rekonstruált jelenetekkel és több mint ötven órá
Magyar Pétert alkalmasnak tartja a miniszterelnöki posztra, a kampányban azonban csendben fog maradni. Nem tudja, hogy valójában mi fog történni, ha mínuszban zárja az évet Budapest.
Király Linda gyerekkora óta küzdött a súlyával, mostanra azonban 30 kilót fogyott életmódváltással. Testileg és lelkileg is új útra lépett: pszichológiát tanul, sportol, és boldog párkapcsolatban él. Azt mondja, most először nem fogyókúrázik – hanem jól van.
Tíz éven át vízhajtóval mérgezett nőket a francia kulturális minisztérium HR-igazgatója. Közel 250 áldozata lehetett. Christian Nègre feljegyzést vezetett a megalázó jelenetekről. A botrány hat éve robbant ki, ám a férfit a mai napig nem vonták felelősségre.
A fejfájást legtöbben stressznek, időjárási frontnak vagy egy kiadós munkanapnak tulajdonítják. Pedig előfordul, hogy a fájdalom nem is a fejben keletkezik, hanem egészen máshonnan, a nyaki izmokból, ízületekből sugárzik fel.
A krizantém hosszú ideig a temetők virágaként élt a köztudatban, de az utóbbi években újra felfedeztük sokoldalúságát. Színpompás virágzása, rengeteg formaváltozata és meglepően hosszú díszítőértéke miatt ma már a teraszok, díszágyások és előkertek egyik legkedveltebb növénye.
A Netflix frissített súgóoldalán jelent meg a rossz hír: a szolgáltató megszüntette a mobilról tévére történő tükrözés támogatását – szúrta ki az Android Authority. A Netflix nem indokolta a döntést, de az biztos, hogy a legutóbbi mobilos frissítések után már nem jelenik meg a Tükrözés opció az alkalmazásban.
Az általános műveltségi kvíz most igazi tudáspróba lesz. Olyan kérdéseket hoztunk, amelyekre illik tudni a választ, de ne lepődj meg, ha némelyik fejtörést okoz! Tökéletes kis szellemi kihívás, ami frissíti a memóriádat és fejleszti a tudásodat is. A Kvízguru kvízei segítenek megtartani a szellemi éberséget a hétköznapi terhelés mellett is. Rövid f
Ha van pár perced, ez az öt gyors kérdés segít kicsit felpörgetni az agyadat. Lesz benne technika, történelem és egy kis játékos kultúrtörténet is. Ideális választás, ha kávészünet közben is szeretsz kicsit edzeni fejben. A Kérdések.hu oldalon minden nap új, rövid kvízekkel tesztelheted a tudásod. Próbáld ki ezt is, és derítsd ki, mennyire pörög ma