A címvédő és már biztosan nyolcaddöntős Ferencváros házigazdaként ötméterespárbajt követően 16-13-ra kikapott az olasz AN Bresciától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, kedden.
Van, aki havonta közel 7 millió forintot kap, másoknak alig több mint 100 ezret utalnak edzői életjáradékként. A rendszer sokak szerint igazságtalan: vannak, akik olimpiát sem jártak meg, mégis megelőzik a legnagyobb neveket. A Fókusz utánajárt, hogyan osztják szét a pénzt – és miért nem nyilatkozik senki.
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata két és fél év után kapott ki pályaválasztóként a Bajnokok Ligájában, Nyéki Balázs vezetőedző szerint játékosai elszoktak a vereségtől.
Az MNASZ RSB 2024 után idén is közönségszavazást hirdetett év végén, ráadásul a tavalyi két kategória mellett további kettőben várják a szavazatokat. Az RSB 2024-ben lehetőséget adott az autósportot követők számára, hogy megszavazzák az év rallyversenyzőpárosát, valamint az év rallyversenyét. Ezt a közönségszavazást idén is meghirdette a szövetség,
Kilenc gólt hozó thriller, ez volt a Manchester City kedd esti mérkőzése. Túl a lebilincselő izgalmakon, évtizedes rekordokat döntött a mérkőzés, ráadásul Erling Haaland belőtte a 100. Premier League-gólját.
Húsz fiatal játékosból álló kísérleti keretet hirdetett a magyar férfi kézilabda-válogatott decemberi összetartására Chema Rodriguez szövetségi kapitány.
A várható viharos időjárás miatt csak egy rövidített ceremónia keretében adják át csütörtökön az olasz szervezőknek a februári milánói és cortinai téli olimpia lángját Athénban.
Ott Tanak jövőre pihenni fog és családjával tölti idejét, azonban egyes hírek szerint egyetlen futamra visszatér a WRC-mezőnybe. A 2019-es világbajnok válaszolt erre az információra.
Max Verstappen elmondta, tisztában van vele, hogy kelleni fog néhány külső tényező ahhoz, hogy világbajnok legyen, és mintha már megkezdte volna a pszichológiai hadviselést.
Az olimpiai bajnokunk nem indul a lublini rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Kós Hubertet legendás edzője, Bob Bowman nem engedte haza, inkább a tengerentúlon, nagymedencében versenyezteti.
Most december 9-én jön az Inter–Liverpool (kizárólag!) az RTL+ Premiumon, a BL új lebonyolításában. Ha olyan futballistát keresünk, aki mindkét csapatban játszott, akkor először Philippe Coutinho jut eszünkbe. Akinek igazi hullámvasút a pályafutása. Úgyhogy elgondolkodtunk: kik a sorstársak? Akiknek hozzá hasonlóan az "egyszer fent, egyszer lent"-r
A WRC-szezon idén Szaúd-Arábiában zárult és itt avattak világbajnokot is, a versenyzőknek tetszett az új rendezvény, de azt jobban el tudnák képzelni az év más részeiben.
A Red Bull F1-es csapata hivatalosan bejelentette, hogy Isack Hadjar lesz a második pilótájuk 2026-ban. Max Verstappen két év alatt harmadik csapattársát kapja.
A Gólvonal legújabb adásában Szarka András elmondja, kinek lehetne a PSG-ből odaadni majd egy alternatív Aranylabdát (spoiler: nem Dembélének, de még csak nem is Vitinhának), Szélesi Zoltán elemzi az Arsenalt (amely a Bayern München legyőzése után vezeti a BL-tabellát), és azt is megvitatják Nagy Viktor műsorvezetővel, hogy mi mehetett félre a Live
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát, ezzel kulcsfontosságú két ponttal gazdagodott a holland–német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének első fordulójában, szerdán.
Nincs megállás, újabb fontos mérkőzés vár Szoboszlai Dominikékra a Premier League-ben. Szerdán este Liverpool-Sunderland meccset játszanak, Arne Slot a hazaiak mestere kezdőcsapatot hirdetett.
Négyből négy győzelem, hibátlan mérleggel áll a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságon. Klujber Katrin és társai szerdán a románokat verték.
A Győr 3-1-re győzött a sereghajtó Kazincbarcika vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó Fizz Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén. Sikerével az ETO megelőzve a Ferencvárost feljött a második helyre, hátránya két pont az éllovas Debrecennel szemben.
Hibátlan teljesítménnyel áll a világbajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott, miután szerdán Romániát is legyőzte. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány úgy érezte, ezt a meccset kétszer kellett megnyerni.