A magyar válogatott csapatkapitánya az elmúlt 12 hónapban nemcsak játékával, hanem megjelenésével is rendszeresen magára vonta a figyelmet. Összegyűjtöttük, milyen frizurákban láthattuk az év során Szoboszlai Dominiket.
Több órán át tárgyalt Donald Trump Volodimir Zelenszkijjel Floridában. Az amerikai elnök "fantasztikusként" jellemezte a megbeszélést, szerinte jól haladnak a legkényesebb kérdések letárgyalásában.
Az Európai Unió határozottan kiáll a Szomáliai Szövetségi Köztársaság területi integritása mellett, miután Izrael december 26-án független államként ismerte el Szomáliföldet.
Madárinfluenza miatt korlátozásokat vezettek be York közelében, miközben más területen feloldották a járványügyi intézkedéseket. A kormány 3 kilométeres korlátozási zónát és 10 kilométeres megfigyelési területet jelölt ki az érintett farm körül.
Újabb és újabb fordulatot vesz a nagy múltú hazai tejipari vállalat, az Alföldi Tej eladása, vagyis tulajdonképpen el nem adása. A kormány korábban elutasította görög Hellenic Dairiest, ami viszonylag jó árat fizetett volna a cégért, most azonban úgy tűnik, mégis visszacsábítanák őket.
Aki eddig azt hitte, a skandináv krimiknél nincs sötétebb, az még nem látta, mit rejt a lengyel lápvidék, ahol újságírók és rendőrök vívják reménytelen harcukat a rendszer mindent elnyelő mocsarával.
Kína jelentősen növeli gabonatermelési kapacitását, különös hangsúlyt fektetve a kukorica és szójabab termesztésére a mezőgazdaság modernizálása és az élelmiszer-ellátás biztosítása érdekében. A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (Ndrc) bejelentette, hogy mintegy 50 millió tonnával kívánja bővíteni az ország gabonatermelési kapacitását, e
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán közölte: a szeptemberi, Vác–Balassagyarmat vonalon történt siklás után 3 milliárdból újították fel a vonalat. Ehhez azonban a kommentelőknek is volt néhány szava. A számokból az is kiderült, hogy ha akar, gyorsan és olcsón is tud dolgozni a MÁV.
A két ünnep közötti idő lassan az év végi lezárásba hajlik, és a csillagok ma finoman terelnek: mi az, amit még be kell fejezni, és mi az, amit el kell engedni, hogy tisztán indulhass az új esztendőben.
A Metro Kereskedelmi Kft. visszahívást kezdeményezett az Aro héjas pörkölt földimogyoró 1 kg-os termékére annak avas íze miatt. A vásárlókat arra kérik, ne fogyasszák el a terméket, hanem vigyék vissza a vásárlás helyére.
Évek óta tartó jogsértésben kell dolgoznia a zalaegerszegi radiológusoknak, akiknek a belügyminisztériumi tárca nem hajlandó kiadni a speciális eszközökkel való munka után járó pótszabadságot. A szakdolgozók követeléseit bírósági ítélet, sőt kúriai döntés is megerősítette, mégsem változik semmi. A történetről és a szakdolgozók Pintér Sándornak írt
Piaci becslések szerint több mint 65 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják,
Ukrajnában jelentős élelmiszerár-emelkedésre számítanak a következő hónapokban. Azért, mert az áramkimaradások súlyosan érintik a mezőgazdasági termelést és a takarmánygyártást.
Hiába beszél a kormány az elmúlt években történelmi léptékű haderőfejlesztésről, a világ legerősebb hadseregeit rangsoroló Global Firepower 2025-ös listáján Magyarország hátrébb csúszott, Angola és az Egyesült Arab Emírségek közé. A Magyar Honvédség az 55. helyen áll, miközben a térségben több ország – köztük Ukrajna, Csehország és Románia – is meg
A Claas mezőgazdasági gépgyártó stabil eredményekkel zárta a 2025-ös pénzügyi évet a kihívásokkal teli globális piaci környezet ellenére. A vállalat 4,9 milliárd eurós forgalmat ért el, miközben jelentős termékfejlesztéseket hajtott végre.
Fiala János év végi publicisztikája a köztársasági elnök beszédéről, Magyar Péter karácsonyi interjújáról, a Fidesz-közeli művészekről és a világpolitika alakulásáról.
Itt a karácsony és az év vége, a propaganda azonban még az ünnepi asztal mellett is Magyar Péterrel foglalkozott. Nagy botrányt kavart a Tisza Párt elnökének interjúja is, amelyet Szily Nórának adott, akkorát, hogy még Varga Judit is megtörte a hosszas hallgatását. Fiala János a parlamentben kérdezgette a politikusokat karácsony alkalmából, és Iván
Donald Trump akár Kijevbe is kész elutazni, amennyiben az előmozdítja a béke ügyét, hogy az ukrán parlamentben felszólaljon egy megállapodás elfogadásának érdekében - erről az amerikai elnök beszélt, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt Floridában.
A mesterséges intelligencia gyorsan fejlődik, és Magyarország jó ütemben követi a nemzetközi trendeket. A Microsoft szerint adottak a feltételek, hogy felzárkózzunk az európai éllovasokhoz.
Jelentős változáson mentek át az elmúlt évtizedekben az adatközpontok és most elérkeztünk a következő evolúciós ugrásához, megjelentek a mesterséges intelligencia (MI) teljes életciklusát kiszolgáló MI-gyárak. A számítási igények megugrása, a
A kiégésről sokáig úgy beszéltünk, mint személyes kudarcról; rossz stresszkezelésről, túlérzékenységről vagy egy elhibázott karrierút következményéről. Ez a narratíva ma már egyre kevésbé tartható. A kiégés ugyanis nem elszigetelt jelenség, hanem egy olyan működési logika természetes következménye, amelyben a folyamatos teljesítmény, az állandó elé
A lábujjainkra többnyire csak akkor figyelünk, ha beverjük őket egy bútor sarkába, vagy ha nyáron szandált húzunk. Az emberi láb az evolúció során elvesztette azt a feladatát, hogy ágakba kapaszkodjon, így könnyű azt hinni, hogy az apró lábujjak, különösen a kis lábujj, inkább csak a múlt maradványai. A valóság azonban ennél jóval összetettebb, és
Finomak és nem terhelik meg a kelleténél jobban a pénztárcánkat. A meglepetes.hu gyűjtött össze minapi cikkében 4 olyan ételt, ami viszonylag kevés pénzből kihozható, mégis teljesértékű. Nem utolsó sorban a