A spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a listavezető Barcelona 5-3-ra győzött a Real Betis otthonában. A hazaiak Antony korai találattal még vezettek, de erre a sziporkázó gránátvörös-kékek öt góllal válaszoltak, Ferrán Torres mesterhármassal vette ki a részét a gólparádéból. A sevillaiak két gólja a hajrában már csak kozmetikázásra volt jó
Örömhírt osztott meg a közösségi oldalon az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers szlovén szupersztájra, Luka Doncic: megszületett a 26 esztendős irányító második kislánya, Olivia.
Kalle Rovanpera pályaversenyzőként folytatja karrierjét 2026-től, ami során szeretne az F1 közelébe érni. Csütörtökön pedig történt egy fontos bejelentés, mely előre vetíti, hogy melyik csapatban kaphat helyet a kétszeres rali világbajnok.
Max Verstappen egyik esélye az lehet a világbajnoki címre, hogy az élen állva feltartja a többieket, hátha Lando Norris lecsúszik a dobogóról. A holland nem mondott konkrétumot arról, hogy mit tesz majd, riválisa szerint viszont meg fogja próbálni a tempó visszafogását.
A More than machine második évadjának harmadik része a kanári-szigeteki és szardíniai WRC-futamokat mutatja be, ahol a Hyundai messze elmaradt a Toyota által képviselt szinttől.
Szoboszlai Dominik szerint 2-0 után már elhitték, hogy megvan a győzelem, de aztán végül 3-3-as döntetlent játszottak szombaton a Leeds United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. A meccs után Mohamed Szalah keserűen nyilatkozott.
"Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját" – hálálkodott a Mindenhatónak és veregette meg egyben a saját vállát David Beckham, az Inter Miami résztulajdonosa, miután csapata a Vancouver ellen megnyerte a Major League Soccer, a tulajdonképpeni észak-amerikai bajnokság nagydöntőjét. Lionel Messi két gólpasszal segítette győzelemhez
Max Verstappen hozta a kötelezőt és megnyerte a szezon utolsó futamát, de ez is kevés volt ahhoz, hogy elhappolja a vb-címet a dobogó legalsó fokán záró Norris elől.
Thierry Neuville idén vb-címvédőként állhatott rajthoz a WRC-ben, azonban a szezon talán karrierje során a legnehezebb volt, ami során a hit megtartása is nehéz volt.
23-18-ra is vezetett a csapat a gólerős Simon Petra vezetésével, utána viszont a kevesebbet hibázó dánok fordítottak, és 28-27-re nyertek. Ez most belefért, a negyeddöntőben a francia–holland párharc győztese jön.
Fantasztikus első félidő után a végső győzelemre is esélyes dánok megfordították a meccset. A negyeddöntőben szerdán a címvédő franciákkal vagy a házigazda hollandokkal játszunk.
A magyar válogatott ellenfele a legjobb nyolc között a címvédő francia és a társházigazda holland csapat közül az lesz, amely első helyen végez a III. csoport hétfőn záruló küzdelmeiben.
Pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét nyerte vasárnap Lando Norris, a McLaren brit versenyzője azzal, hogy a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon harmadikként ért célba, s így kétpontos előnnyel végzett az összetett élén a futamon győztes, négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája előtt.
Továbbra is az M4 Sport közvetíti a Forma-1-es világbajnokságot Magyarországon. Az erről szóló szerződést, amelynek értelmében a 2026-os és a 2027-es szezont is kizárólag az MTVA sportcsatornája mutatja majd, Gyulay Zsolt, a hazai jogokkal rendelkező és értékesítő Hungaroring Zrt. vezérigazgatója, valamint Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató
Az Európa-bajnoki bronzérmes és biztos negyeddöntős magyar női kézilabda-válogatott rotterdami középdöntős csoportja második helyén zárt, miután a vasárnap esti záró rangadón 28-27-re kikapott a tavalyi kontinensviadalon második dán csapattól a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Szoboszlai Dominik góllal, Mohamed Szalah kifakadással melegített a BL-hétre, amikor az Inter a Liverpoolt, a Real Madrid a Man. Cityt fogadja. Ezt kínáljuk az RTL+ Premiumon, illetve az összes meccs közvetítését. Lássuk a legérdekesebb párosítások listáját!
Nikolay Gryazin bár idén több ERC-futamot is tervezett, végül csak egyre jutott el, miután a WRC2-es szereplés számára az első. Az idei szezon jól is sikerült számára, hiszen kategória bajnok lett.
Hiába aratta 71. Formula–1-es futamgyőzelmét Max Verstappen Abu-Dzabiban, a 2025-ös világbajnoki címet Lando Norris szerezte meg: a McLaren brit versenyzője hetedik idényében felért a csúcsra
December 11-től január 3-ig a londoni Alexandra Palace lesz a sportvilág egyik központja. Luke Littler 18 évesen másodszor lehet darts-világbajnok, de figyelnünk kell az "öregekre" is, no meg Kovács Patrikra.
Oliver Solberg bár mindvégig közel tudott maradni, végül Adrien Fourmaux rajt-cél győzelmével zárult a francia Rallye National Hivernal du Dévoluy verseny. Hayden Paddon pedig a Rally2-es mezőnyben bizonyult a leggyorsabbnak.
Nem csak a világbajnoki vereség állhatott Gianpiero Lambiase elérzékenyülése mögött, miközben Helmut Marko nem biztos, hogy marad a Red Bull kötelékében.
Verebes József, a Mágus szerződtette, de egy súlyos autóbaleset 18 évesen nem hagyott esélyt a profi focira Csorba Gábornak. Ikerfiai 30 évvel később ígéretes karrier előtt állnak.
Esapekka Lappi egy év szünet után visszatérhet a WRC-be, azonban mivel csak részmunkaidőben fogja vezetni a Rally1-es Hyundait, emiatt eredeti 2026-os tervét nem kell megváltoztatnia.