Két hete jelent meg a sajtóban - a Sportal is írt róla -, hogy a magyar bokszsport szakmai vezetésére kiírt pályázaton már csak három külföldi szakember maradt állva. Mára kiderült az is, hogy az olasz Emanuele Renzini lett a befutó, aki a reggelt az M4 stúdiójában kezdte Kovács István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (Mösz) elnöke társaságában, ma
Tóth Alexet ugyan nem érte teljesen váratlanul, de mégis a meglepetés erejével hatott számára, az amikor megkapta a válogatott meghívót Marco Rossitól.
A múlt héten hivatalossá vált: 2026-ban kettővel több autó áll a Forma–1 rajtrácsán. De kik fognak bennük ülni? Az új Cadillac-csapat főnöke elmondta, milyen szempontok alapján választanak.
Visszavágókkal folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. A Barcelona egygólos, a Bayern München háromgólos, az Internazionale kétgólos előnnyel várja az estét. Ezeken és egy angol másodosztályú futballmérkőzésen kívül élőben röplabda, sí, országúti kerékpár is nézhető kedden a sportcsatornákon.
Az angol listavezető klub edzőközpontjában rendezett zártkörű sajtóbeszélgetésen Szoboszlai elmondta, előzőleg nem élete meccsét játszotta, de még így is kapott pozitív visszajelzést
Az olasz Emanuele Renzinit nevezték ki a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányának - jelentette be Kovács István, a hazai szövetség (MÖSZ) elnöke az M4 Sport kedd reggeli Nemzeti Sporthíradójában.
Saját bevallása szerint a Premier League- és a Bajnokok Ligája-serleg hiányzik a boldogságához Szoboszlai Dominiknak, a Liverpool válogatott labdarúgójának.
A fiatalabbak már nem is tudják, hogy volt egy olyan spanyol csapat, mint a Deportivo La Coruna. Pedig volt, sőt, 2000-ben megnyerte a La Ligát is. 2004-ben pedig egészen az elődöntőig jutott a Bajnokok Ligájában. Úgy, hogy a negyeddöntőben (hiába, ez a papírforma) az első mérkőzést a későbbi aranylabdás Andrij Sevcsenkóval és Kakával, továbbá Fili
A többek között Ángel Di Maríával felálló, Unai Emery irányította PSG hazai pályán 4-0-ra megverte a Barcelonát. Majd a visszavágón 5-1-re ment a végén a Barca, amivel még mindig kiesett volna. Hanem aztán jött Sergi Roberto a 95. percben, és a 6-1. Ezzel viszont már a Barcelona ment tovább.
Nem sok esélyt adtak a Romának a továbbjutásra, miután 4-1-re kikapott a Barcelonától 2018 tavaszán, ám egy remek meccsen 3-0-ra nyerni tudott hazai pályán! A mindent eldöntő gólt a 82. percben Kosztasz Manolasz szerezte egy szöglet után:
Az Ajax 1-0-ra nyert idegenben, majd a visszavágón a félidőben hazai pályán 2-0-ra ment. Mauricio Pochettino Tottenhamjének tehát 45 perc alatt kellett három gólt rúgnia (miközben egyet sem kap) a továbbjutáshoz! És megcsinálta − Lucas Moura. A brazil játékos négy perc alatt szerzett két gólt, de a 2-2-vel még mindig továbbjutó lett volna az Ajax.
Hiába játszott jól és bátran, 3-0-ra kikapott a Jürgen Klopp irányította Liverpool a Barcelona pályáján, a BL elődöntőjében, 2019 tavaszán. Aztán a visszavágón minden megváltozott. Ezúttal a Pool ment 3-0-ra, amikor… Amikor szöglethez jutott a Liverpool. A barcások csak ímmel-ámmal álltak oda védekezni, hiszen csak Divock Origi volt a tizenhatoson
A bajnoki győzelméről kötött fogadást Lando Norris a McLaren ügyvezető igazgatójával, Zak Brownnal. Ezúttal nem tetoválás a tét, hanem egy "nem olcsó" jutalom
A norvég szövetség elismerte a csalást és a nemzetközi szövetséghez hasonlóan felfüggesztette Magnus Breviget, a síugróválogatott edzőjét, valamint a csapat felszerelés-menedzserét is két nappal azután, hogy a skandináv ország két versenyzőjét kizárták szabálytalan öltözet miatt a trondheimi északisí-világbajnokságon.
Persze ez esetben Ruben Amorim olyan jelentős változtatás hajtott vére, amelyet talán kevesen vettek észre. Miután a tulajdonos teljes mellszélességgel kiállt mellette,
A Mercedest köti a jó híre, így nem adhatja fel a 2025-ös szezont a jövő évi szabályváltozások miatt. Toto Wolff csapatfőnök elmondta, milyen eredménnyel lenne elégedett Ausztráliában.
Ahogy a Sportal is megírta pár napja: Toni Kroos újra futballcipőbe bújt, az Icon League nevű versenysorozatban lép pályára. És nem csak a parketten alakított emlékezeteset….
Szoboszlai Dominik csapata 1-0-s előnyről várja a 21 órakor kezdődő Paris Saint-Germain elleni párharc második mérkőzését, amely az Rtl+-on élőben megtekinthető előfizetés ellenében.
A magyar férfi futsalválogatott múlt heti fölényes hazai sikere után szerdán idegenben csap össze a norvég együttessel az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, melyben nyernie kell, hogy megőrizze esélyét az első helyre.
A hétvégi finn Savonlinna Ralln a 19 éves Roope Hirvonen megszerezte karrierje első győzelmét országos bajnokin, majd a céldobogón kisebb problémával kellett küzdenie.
Sir Jim Ratcliffe, a Manchester United kisebbségi tulajdonosa a Sky Sportnak adott interjújában a védelmébe vette Rúben Amorimot, de kitért Erik ten Hag menesztésére, a csapat gyenge szereplésére és a keretre, valamint a pénzügyi megszorításokra is.
Wayne Rooney, a Manchester United korábbi csatára szerint minden sikeres csapatnak szüksége van egy erős kilencesre - ezt a Manchester United és az Arsenal közötti, 1-1-es döntetlennel végződött angol bajnoki mérkőzés kapcsán nyilatkozta.
Sir Jim Ratcliffe, a Manchester United kisebbségi tulajdonosa a Sky Sportnak adott interjújában a védelmébe vette Rúben Amorimot, de kitért Erik ten Hag menesztésére, a csapat gyenge szereplésére és a keretre, valamint a pénzügyi megszorításokra is.
Az Australian Open-bajnok Madison Keys bejutott a nyolcaddöntőbe az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna női versenyében, és már sorozatban 14 győztes mérkőzésnél tart.
A kedd délutáni BL-mérkőzésen a Ramadán miatt két Barcelona- és három Benfica-játékos csak hét perccel kezdés után vehet magához ételt. A napkeltétől napnyugtáig tartó böjt is befolyásolhatja a muszlim játékosok teljesítményét, már ha egyáltalán a kezdő sípszótól a pályán lesznek.
Nagy Adrienn sima vereséggel búcsúzott az első fordulóban a 60 ezer dollár (21,9 millió forint) összdíjazású székesfehérvári salakpályás ITF női tenisztornán.
A magyar labdarúgó-válogatott március 20-án, Törökországban vívja 1000. mérkőzését. A történelmi mérföldkőhöz közeledve az M4 Sport követőivel közösen összeállítjuk az eddig lejátszott 999 találkozó álomcsapatát. Minden egyes posztra külön lehet majd szavazni az M4 Sport Facebook-oldalán, a végleges, minden idők legjobb válogatott tizenegyét pedig
Akár a nemzet büszkeségei is lehetnének. Illetve sportolóként azok is. A birkózó Alekszej Misin olimpiai, világ- és hatszoros Európa-bajnok, a kardozó Szofija Velikaja meg kétszeres olimpiai, nyolcszoros világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok. Igazi álompár voltak. Azok voltak, de nem maradtak azok...
Az Európai Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint a 2026-os női Európa-bajnoki selejtezők idején nyolc nemzet – köztük a Golovin Vlagyimir által irányított magyar válogatott is – egy új formátumú Eurokupán vesz majd részt.
Veronica Kristiansen a Győri Audi Eto egyik büszkesége, elvégre olimpiai-, világ és Európa-bajnok. Ráadásul 34 évesen életet adott második gyermekének, Odinnak, de ez sem akadályozta meg, hogy két hónappal szülés után visszatérjen, és a társaival edzzen.