2025. március 6. csütörtök

márc. 6
0:21
Tele volt tervekkel: elhunyt a mester, aki 25 válogatott játékost nevelt – a Fradi korábbi sztárja örökre hálás neki (Blikk)
Vajon dolgoznak-e ma is a honi utánpótlás-nevelésben Serli Sándorok? Vannak-e olyan edzők, akiket rajongásig szeretnek a gyerekek, és szinte második apjukként tekintek rájuk? A válasz bizonyára igen, de ettől még a napokban elhunyt legenda rengeteget adott a magyar futballnak – tanítványai közül 25-en mutatkoztak be a felnőtt válogatottban.
márc. 6
0:21
72. napja evez a cél felé Rakonczay Gábor extrémsportoló (Infostart)
Rakonczay Gábor extrém sportoló már kevesebb mint 225 kilométerre jár Antigua és Barbuda szigetétől az utolsó expedícióján, melynek keretében az eredeti tervek szerint 65 nap alatt teljesítette volna az 5000 kilométeres óceánátevezést kenujával az Atlanti-óceánon.
márc. 6
0:21
Óriásit szenvedett a Liverpool, Szoboszlai Dominikék csodát tettek a BL-ben (BorsOnline)
Szoboszlai Dominik csapata a semmiből szerzett előnyt.
márc. 6
0:21
A Feyenoord vendégeként lépett nagyot a továbbjutás felé az Inter (rtl.hu)
Elég sokáig nem forogtak igazán veszélyben a kapuk, mígnem a 38. percben - az addig látottak alapján némi meglepetésre - az Inter szerezte meg a vezetést Marcus Thuram góljával. Ezután a vendégek már egyértelműen fölénybe kerültek, és a második félidő elején megduplázták előnyüket Lautaro Martínez találatával. A 65. percben Thuram buktatásáért tize
márc. 6
0:21
A semmiből nyert a Liverpool a PSG ellen a BL-ben, a Bayern átgázolt a Leverkusenen (Telex)
Alisson kapus bravúrjai tartották életben a Liverpoolt, majd Elliott lett a főszereplő. A Barcelona tíz emberrel győzött Lisszabonban.
márc. 6
0:25
Meglepetés, örömkönnyek és mérhetetlen boldogság: elárulta az Nb I-es lánykérés részleteit a 19 éves vőlegény (Blikk)
A debreceni vasutasok szurkolói a csapat történelme ellenére aligha gondolhatták, hogy a DVSC–Fehérvár (1-2) NB I-es labdarúgó-mérkőzésre váltott jegyük egyben a szerelemvonatra is szól. Márpedig szívmelengető jelenetsornak lehettek szemtanúi a találkozó félidejében, amikor Szabó Sándor és szerelme, Szabó Anita lépett a gyepre, és egyben ünnepélyes
márc. 6
0:25
Már most Los Angelesre fókuszál Betlehem Dávid (Infostart)
Betlehem Dávid olimpiai bronzérmes nyíltvízi úszó úgy fogalmazott bízik benne, hogy az előtte álló négy év lesz a karrierje csúcspontja.
márc. 6
0:25
Liverpool-csoda Párizsban: Szoboszlaiék végigbekkelték a PSG elleni meccset, majd a végén megnyerték (rtl.hu)
A hazaiak kezdtek jobban, az első szűk negyedórában három helyzetig is eljutottak a Szoboszlai Dominikot is a kezdőcsapatban tudó Liverpool ellen. Úgy tűnt, hogy a fölény a 20. percre góllá is érik, de Kvaratskhelia találatát les miatt érvénytelenítették. A folytatásban is nyomott a PSG, a Liverpool csak elvétve jutott el a franciák kapujának közel
márc. 6
0:29
A Super Bowl mintájára félidei show lesz a labdarúgó-világbajnokságon (Blikk)
Először rendeznek ügynevezett félidei show-műsort a labdarúgó-világbajnokság 2026-os döntőjének szünetében. Az ihletet a Super Bowl Halftime Show-ja adta, ahol minden évben világsztárok szórakoztatják a nézőket lenyűgöző koncertekkel. A világbajnokság gigakoncertjét a Coldplay énekese és a menedzsere szervezi.
márc. 6
0:29
Tükörsima Bayern győzelem a meccset emberhátrányban befejező Leverkusen ellen (rtl.hu)
Hamar, már a 9. percben előnybe került a Bayern, Harry Kane idénybeli nyolcadik BL-gólját szerezte. Negyedóra elteltével Neuernek vállal kellett nagyot védenie, a félidő közepén megint a Bayern veszélyeztetett, Musiala fejese a kapufán csattant. Szünet után a hazaiak megduplázták előnyüket, Kovar kapus kiejtette a kezéből a labdát, Musiala pedig az
márc. 6
0:33
Kabát Péternek óriási élmény volt a Real–Atlético (Blikk)
Életre szóló élményt jelentett a Real Madrid–Atlético Madrid (2-1) Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő Kabát Péter számára is; a volt válogatott labdarúgó az RTL+ szakkommentátoraként jelentkezett be a Bernabéuból. A korábbi újpesti közönségkedvenc a találkozó előtt gyermekkori idoljával, a Barcelona és a Real Madrid egykori dán klasszisával, Michael Laud
márc. 6
1:03
Hetven percig emberhátrányban futballozva, idegenben győzött a Barcelona a Benfica ellen (rtl.hu)
Az esélyesebbnek számító Barcelona a saját dolgát nehezítette meg a 22. percben, Cubarsí utolsó emberként szabálytalankodott, a bíró kiállította a hátvédet. Élvezetes, változatos játék folyt, a félidő végén Szczesny nagy védése kellett ahhoz, hogy a Barca ne kerüljön gólhátrányba is. A második félidő Benfica-lehetőségekkel, és egy újabb nagy Szczes
márc. 6
5:27
A pusztakezes boksz virágkorát éli, Budapesten is lesz egy gála (Telex)
Rácz Félix nemzetközi gálát szervez, magyar világbajnokot szeretne felépíteni.
márc. 6
6:15
Ekler Luca nem talált legyőzőre 200 méteren (Demokrata)
Aranyéremmel zárta a fogyatékkal élő sportolók fedettpályás versenyét a világcsúcstartó paralimpiai bajnok.
márc. 6
6:33
Négy napon át tartó "legendás" esemény veszi kezdetét a Balatonnál (Infostart)
Csütörtökön rajtol a Budapest Sportiroda 14 éves múltra visszatekintő futóeseménye, a 196 kilométeres Balaton Szupermaraton. A vasárnapig tartó eseményre, amelyen futók, kísérők és szervezők 2000 fős karavánja járja körbe a tavat, 417 hazai településről és húsz külföldi országból érkeztek nevezések.
márc. 6
6:33
"Képtelen leállni" - Szoboszlai Dominikról mindent elmondtak a BL-csoda után (BorsOnline)
Csapata egyik legjobbja volt.
márc. 6
6:57
Foci-El vagy Kézi-BL? – sport a tévében (Infostart)
A labdarúgás és kézilabda mellett darts, lóverseny, sí, sznúker és golf is szerepel a sportcsatornák élő csütörtöki kínálatában.
márc. 6
7:51
Itt megnézheti Alisson Becker parádéit – kilenc elképesztő bravúr Szoboszlai csapatának kapusától (Infostart)
Alisson Becker dicséretét zengi a nemzetközi futballsajtó. A Liverpool kapusa elképesztő teljesítményt nyújtott a Paris Saint-Germain elleni, a Parc des Princes-ben 1-0-ra megnyertlabdarúgó BL-nyolcaddöntőben, kilenc védést produkált, nehezebbnél nehezebbeket.
márc. 6
8:33
Meeke még nem gondol a címvédésre az új portugál szezon előtt (Racing)
Kris Meeke címvédőként, de új autóval és csapattal kezdi meg hétvégén a portugál ralibajnokságot, ahol a szezonnyitón még csak az élmezőnyben szeretne lenni.
márc. 6
9:09
Bobál Dávid fájdalmas műtéti kálváriája: „Csavarokat kellett kifúrni a csontomból” (NB1)
Bobál Dávid finoman szólva sincs jó passzban. Az MTK Budapest védője alig épült fel Achilles-ín-szakadásából, máris újabb komoly sérülés sújtotta:
márc. 6
9:19
Honvéd-balhé: Megvan hány meccses eltiltást kapott Holman Dávid (NB1)
Az Mlsz Fegyelmi Bizottsága kedden ülésezett és döntést hozott a hétvégi összecsapásokon piros lapot kapó játékosok eltiltásának mértékéről. A határozatból
márc. 6
9:21
"Az edzőváltás után nem kaptam lehetőséget" - ezért távozott a Fradi ifjú csatára (Ripost)
Gruber megszerezte az első gólját az MTK-nál.
márc. 6
9:29
Hiába vezetett, kapott egy négyest a magyar válogatott Ausztriában (NB1)
A Szabados József irányította U16-os magyar válogatott Ausztria korosztályos csapatával játszott felkészülési mérkőzést Lindabrunnban. A találkozó nem kezdődött rosszul, hiszen
márc. 6
9:33
Még nincs vége: így folytatódik a Red Bull csapatfőnökének zaklatási ügye (Racing)
Christian Hornert a Red Bull ugyan felmentette, de az őt vádoló korábbi alkalmazott ettől még nem hagyja annyiban a történteket.
márc. 6
9:39
Gyászba borult a sportvilág, elhunyt a legenda (BorsOnline)
Teniszezőként és kommentátorként is feledhetetlent alkotott.
márc. 6
9:39
Kerkez, mint Szoboszlai testvére? Kluivert szerint igen (NB1)
A Bournemouth két labdarúgója, Kerkez Milos és Justin Kluivert volt az NBC Sport Soccer Premier League „találd ki” vetélkedőjének vendége.
márc. 6
9:49
Légiósok: Sokba került a magyar játékos kihagyott tizenegyese, Csóka volt a Nafta hőse (NB1)
A Sturm Graz számára az Olympiakosz jelentette a végállomást az ifjúsági Bajnokok Ligájában. Az osztrákoknál kezdő volt Kern Martin, aki
márc. 6
9:51
A Liverpool ezúttal szenvedett, Szoboszlai viszont a jobbak közé tartozott a PSG ellen – elemzés, osztályzatok (Infostart)
A legtöbb szakportál a magyar válogatott csapatkapitányának futóteljesítményét és rendkívüli munkabírását emeli ki.
márc. 6
9:51
Kerkez Milost 16 éves csodagyerek ütheti ki a nyeregből (Ripost)
Őt hívja Kerkez Milos mellett a Liverpool és a Real Madrid.
márc. 6
9:59
Gyászol a Nyíregyháza, elhunyt a szurkolói csoport névadója (NB1)
Gyászol a nyíregyházi szurkolói közeg. A Mastiffs 1995 Nyíregyháza szurkolói csoport a Facebookon tájékoztatott mindenkit, hogy egyik alapítója, egyben a
márc. 6
10:09
Magyar Kupa: Elődöntős a Ferencváros, kiütötték az Újpestet (NB1)
Női Magyar Kupa Kialakult a legjobb négy mezőnye a női Magyar Kupában. A legsimább győzelmet az ETO FC Győr aratta,
márc. 6
10:15
Elhunyt az ausztrálok legendás teniszezője (HírTV)
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Fred Stolle, az ausztrálok kétszeres Grand Slam-győztes teniszezője.
márc. 6
10:19
FTC-AZ: Elképesztő, de a Ferencváros kapta a nagyobb pénzbüntetést (NB1)
Korábban beszámolt az NB1.hu arról, hogy a Ferencváros-AZ Alkmaar Európa-liga-mérkőzésen a vendégszektorban összecsaptak a biztonságiak és a holland szurkolók. Most
márc. 6
10:29
BL: Drámai hajrá Párizsban, olyan történt Szoboszlaival, melyre december óta várt (NB1)
Harvey Elliott góljával nyert a Liverpool Párizsban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A mérkőzés első félidőjében betalált a PSG,
márc. 6
10:39
A motorsport világsztárjai csapnak össze hétvégén Ausztráliában (Racing)
Hétvégén Sydney-ben rendezik a Bajnokok Tornáját, melyen többek között F1-es és ralivilágbajnokok mérik össze tudásukat egymással.
márc. 6
10:39
Csütörtöki foci: Magyar játékos léphet pályára a Chelsea ellen (NB1)
Európa-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés 21.00 Ajax-Frankfurt Európa Konferencia Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés 18.45 Köbenhavn-Chelsea 21.00 Borac Banja Luka-Rapid Wien
márc. 6
10:45
Rák miatt műtötték a sakklegenda Polgár Zsuzsát (Blikk)
Az Egyesült Államokban élő sakklegenda, Polgár Zsuzsa a közösségi oldalán posztolt súlyos betegségével kapcsolatban, szerencsére jó hírekkel szolgált.
márc. 6
10:57
Szczesny volt a legjobb a "vadkanok" között (Infostart)
Immár 16 mérkőzésen veretlen az FC Barcelona – 2025-ben még nem kapott ki. Hansi Flick együttese ebben az esztendőben már másodszor győzte le Lisszabonban a Benficát. A januári 5-4 után most egy teljesen más mérkőzésen, több mint 70 percen át tíz emberrel játszva, 1-0-ra.
márc. 6
10:57
A Liverpool edzője elismerte, óriási szerencséjük volt Párizsban (NB1)
A kiváló idényt futó Liverpool ellen talán még senki nem tudott olyan szinten dominálni a szezonban, mint ahogyan tette az
márc. 6
11:21
Szoboszlai a Real Madridba is beférne (Metropol)
A magyar középpályásnak nem lehet jövő a szaúdi bajnokság.
márc. 6
11:45
NB I: A fiatalpercek száma már most közelíti a tavalyi egész idényes termést (NB1)
Az NB I-es szezon kétharmadánál az Mlsz a fiatal játékosokra fókuszáló elemzést tett közzé. Ebből kiderül, hogy a támogatott korosztály
márc. 6
11:51
Szomorú bejelentés a világbajnokság előtt, műteni kell a magyarok legjobbját (Ripost)
Jászapáti Petra felkötött karral szurkol majd a társaknak.
márc. 6
11:51
Szoboszlai Dominik barátja új szintre emelte a rajongást – nézd meg a "Szobo-múzeumot"! (rtl.hu)
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya és a Liverpool középpályása, szoros barátságot ápol Cengiz Korkuttal. A török üzletember budapesti irodájában valóságos "Szobo-múzeumot" alakított ki, amely hűen tükrözi barátságukat. Szoboszlai minden hazautazása alkalmával meglátogatja őt, megerősítve ezzel különleges kapcsolatukat.
márc. 6
11:57
Megirigyelte a FIFA az NFL-től a "Halftime Show"-t (Infostart)
A labdarúgó-világbajnokságok történetében először félidei show-műsor lesz a döntő szünetében az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban jövőre sorra kerülő tornán.
márc. 6
12:03
Különös titokra derült fény Kerkez múltjából (Metropol)
Kerkez Milos kezdetben irányító középpályásként játszott a Győrnél, ez a poszt nem lenne ismeretlen számára.
márc. 6
12:33
A skót város hároméves szerződésről tárgyal a WRC-vel (Racing)
Folytatódtak a korábban megkezdett tárgyalások a WRC-vel egy brit verseny létrehozása kapcsán, a friss hírek szerint Aberdeen tűnik most lehetséges helyszínnek.
márc. 6
13:03
Nagy elismerés kapujában Szoboszlai a Premier League-ben (NB1)
A Premier League hivatalos honlapján tette közzé a február hónap legjobb játékosának járó díj jelöltjeit, akik között ott van Szoboszlai
márc. 6
13:51
Marco Rossinak súlyos döntéseket kell meghoznia (Metropol)
Hamarosan kiderül, kik harcolhatnak a törökök ellen a Nemzetek Ligájában.
márc. 6
14:03
Szoboszlai Dominik két mondattal üzent a drámai éjszaka után (BorsOnline)
Vert helyzet után jött az optimizmus.
márc. 6
14:03
Rák miatt műtötték Polgár Zsuzsát – Most megszólalt az állapotáról! (SzMo)
A világhírű sakkozó február 4-én árulta el, hogy rákot diagnosztizáltak nála, de szerencsére időben észrevették a betegséget. Most megosztotta, hogy a műtét sikeres volt, és nincsenek új elváltozások.

Keresés