A 15-szörös győztes madridi alakulat háromgólos hátrányba került Londonban az Arsenal vendégeként – köszönhetően annak, hogy Declan Rice a sorozat történetében először
A Dortmund beszorította, és 3–1-re verte a Barcelonát, az Aston Villa kétgólos hátrányból fordítva 3–2-re a PSG-t. Sokba került az angoloknak a múlt héten az utolsó pillanatokban bekapott gól.
A magyar futsalválogatott kedden 3-3-as döntetlent játszott Berettyóújfalun a csoportelső szlovén együttessel az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, a pontszerzéssel pedig
Egyre jobban dagad és egyre szövevényesebb az újabb olasz sportfogadási botrány, melybe Nicolo Pirlo, a világbajnok Andrea Pirlo fia is belekeveredett, szerencsejáték függősége miatt. Évekkel ezelőtt 30 ezer eurónyi (12,3 millió Ft) adósságot halmozott fel, különféle platformokon. Úgy gondolta, ha meccsekre fogad, akkor könnyebben törleszthet. Miko
A múlt hétvégén rendezett kaposvári országos bajnokságot követően 21 fősre nőtt a nyári szingapúri világbajnokságra készülő magyar úszóválogatott létszáma.
Talán akkor érzett hasonló örömmámort Hrutka János, amikor annak idején szenzációs szabadrúgásgóllal bevette a románok hálóját egy válogatott mérkőzésen. Rudi, ahogy mindenki becézi őt, 24-szer léphetett pályára címeres mezben, bajnok lett a Ferencvárossal és a német Kaiserslauternnel, és talán ezekhez a sikerélményekhez csatlakozott most a lánya g
A PSG 3-1-es előnyből kezdett Birminghamben az Aston Villa ellen, a Barcelona 4-0-ról Dortmundban, a Borussiával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján. A párharcok győztesei - a keddi vesztesek - bejutottak az elődöntőbe.
Ami viszont szokatlan volt, az a Real Madrid sztárjának reakciója. Mbappé válaszul durva szabálytalanságot követett el: páros lábbal beleszállt Antonio Blancóba, az
Az Inter 2–1-es előnnyel várja a Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóját. Az olaszok akár egy döntetlennel is továbbjuthatnak a Barcelona vagy a Dortmund
Helmut Marko „elfogadhatatlannak” nevezte a Red Bull teljesítményét a Bahreini Nagydíjon, miután Max Verstappen a hatodik, Yuki Tsunoda pedig a kilencedik helyen
Dortmund – Barcelona 3-1 (1-0) A Barcelona 5-3-as összesítéssel jutott tovább A két együttes az idei BL-szezon során már harmadjára találkoztak egymással
A szurkolók megdöbbenve figyelték az eseményeket a keddi drámai összecsapáson, ahol Unai Emery csapata megpróbálta ledolgozni a Párizsban összeszedett kétgólos hátrányát. Úgy
Játszott itthon és külföldön, nyert bajnokságot és kupát, járt világ- és Európa-bajnokságon. Olyan pólós volt, akit a szurkolók és a sporttársai is szerettek. Ambrus Tamást alig ötvenévesen ragadta el a halál. Napra pontosan tíz esztendeje vesztette el az agydaganattal vívott harcát ...
A BL-címvédő 3–0-s hátrányból várja a Santiago Bernabéuban rendezett mérkőzést. Az Emirates Stadionban Declan Rice két látványos szabadrúgásgólt szerzett, majd Mikel Merino
Mi volt a baj a Real Madriddal, amikor 3-0-ra kikapott az Arsenaltól? Erről beszélt Szélesi Zoltán és Mészáros Ábel a Focihétfő legutóbbi adásában. Nézd meg a videós részletet, majd a visszavágót szerdán az RTL+ Premiumon!
Április 16-án, a szerdai sportműsor során látható lesz többek között a BL-negyeddöntőinek visszavágói, egy elmaradt Premier League-mérkőzés illetve női kosárlabda NB I-es
Mint ismert, a hazai kiütéses sikert követően a gránátvörös kékek négygólos előnyből várhatták a második összecsapást, Németországban viszont nehéz helyzetben találták magukat,
Meglepően tömör, de velős a szerdai tévés sportkínálat, pedig a hét közepén ennél többre számítana az ember.. Inter-Bayern BL-negyeddöntővel zárul a nap.
Mint ismert, a gránátvörös-kékek a hazai 4-0-t követően idegenben 3-1-es vereséget szenvedtek, s bár voltak ijesztő pillanatok, magabiztosan jutottak a Bajnokok Ligája
A rajongók a legnagyobb elképedéssel fogadták a hírt, hogy a sportvilág álompárja, a volt világelső teniszező, Ana Ivanovic és férje, a világbajnok labdarúgó, Bastian Schweinsteiger, 8 év házasság után válik.
Médiaértesülések szerint egyre valószínűbb, hogy a négyszeres Forma–1-es világbajnok Max Verstappen nem tölti ki a 2028-ig szóló szerződését a nyár óta gyengélkedő Red Bull-istállónál. A holland pilóta idő előtti távozásának veszélyét a csapat tanácsadója, Helmut Marko is elismerte. Az InfoRádió megkeresésére Vámosi Péter, a Motorsport Online fősze
Kedden a magyar férfi futsalválogatott Szlovéniával játszott Eb-selejtezőt. A Berettyóújfaluban megrendezett meccs végeredménye 3-3 lett, így nemzeti együttesünk a rájátszásban
Hétvégi összeállításunkban már foglalkoztunk azzal, hogy milyen mérkőzések várnak még a bajnokság hátralévő részében az aranyéremre esélyes csapatokra. Most azt
A francia válogatottal 2018-ban világbajnok középpályás hónapok óta nem talált új klubot, miután a Juventus novemberben szerződést bontott vele. A játékos korábban
Az ultraúszó Mányoki Attila ismét történelmet írt: első magyarként úszta át Új-Zéland legnagyobb tavát, a Taupót, ezzel újabb fejezetet nyitva páratlan sportkarrierjében. A 13 óra 48 perc alatt teljesített 40 kilométeres táv nemcsak fizikai, de lelki próbatétel is volt – mégis csupán egy állomás a világ legkeményebb kihívásait felölelő küldetésében
Előzetesen lefutottnak tűnt mind a két keddi BL-negyeddöntős mérkőzés, a dortmundi teljesen, de a birminghaminél is az Opta elemző cég 90 százalék felettire tette a PSG továbbjutási esélyét. Végül nem történt bombameglepetés, de a két búcsúzó csapat egyaránt nagyon kitett magáért.
Peter Windsor, a Williams F1-es csapatának korábbi csapatmenedzsere tavaly számolt be arról, hogy egy F1-es pilóta titokban WRC-t tesztelt. Csak most derült ki, hogy ki volt ez a pilóta.