Frédéric Vasseur, a Ferrari Forma–1-es csapatának vezetője meglehetősek feszült hangnemben válaszolt az újságíróknak, akik hétszeres világbajnok pilótája, Lewis Hamilton várakozásoktól elmaradó szezonkezdetéről faggatták. Úgy gondolja, még korai válsághelyzetről beszélni.
Czuk Henrik futballedző, klubtulajdonos és a kosztümös filmek nagy rajongója, Nemcsak nézőkét, de statisztaként is. A most végett érő Hunyadi-sorozatban jó pár karakter bőrébe belebújt – a történet "jó" és "rossz" oldalán is...
Az olimpiai bajnok öttusázónak szombatig szoríthatunk a budapesti világkupán, a BOK-csarnokban. Gulyás Michelle az InfoRádióban elmondta, hogy már előre tudott lépni a lovaglást felváltó akadályfutásban is, ami új motivációt jelent a felkészülésében.
A Real Madrid Confidencial szerint Xabi Alonso már most elkezdett hatással lenni a klub átigazolási stratégiájára. A spanyol szakember egyik kulcsfontosságú kérése,
Az újkori magyar labdarúgás talán legmeghatározóbb alakja távozott április 22-én. A közvéleményt megrendítette Garami József halálhíre, jóllehet a 85 esztendős sikeredző évek óta súlyos betegséggel küzdött. De gondoskodtak róla a gyermekei, a barátai és egykori játékostársai is. A korábbi szövetségi kapitány – aki ötször irányíthatta a nemzeti csap
A Real Madrid egykori játékosa, Iker Casillas az új külsejével robbant be a közösségi médiába, ahol a bajszos megjelenése rengeteg reakciót váltott ki. A legendás kapus a madridi Laureus-sportgálán mutatta be új kinézetét, ahol egyébként a sportvilág krémje gyűlt össze.
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo 15-11-re legyőzte a vendég Savonát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének 5. fordulójában, ezzel biztosította helyét a sorozat négyes döntőjében. Nyéki Balázs együttese a zárófordulóban, május 14-én a Nagyvárad együttesét fogadja. A máltai négyes döntőt május 30. és június 1. között rendezik.
A Manchester City 5,17 millió eurót (2,1 milliárd forintot) kapott labdarúgói elmúlt évekbeli, válogatottban való szereplése után; Magyarországon 850 ezer euróval (347,8 millió forint) a Ferencváros az első.
Húsvéthétfőn, a Championship 43. fordulójában a Leeds United hazai pályán fogadta a Stoke Cityt, 6-0-s győzelmével pedig két év után ismét visszajutott
Mint ismert, a Minnesota Timberwolves ellopta az első meccset az angyalok városából és előnyből várja a négy győzelemig tartó első körös playoff-párharc
Szoboszlai nem akar rangsort állítani volt és jelenlegi edzője között. Szerinte Jürgen Klopp és Arne Slot is elképesztő menedzserek, akik teljesen eltérő
A címvédő Égszínkékek Bernardo Silva korai találatával megszerezték a vezetést a hetedik percben, Marcus Rashford azonban egy véleményes tizenegyes után egyenlíteni tudott
A film végigkíséri Vinícius pályafutásának legfontosabb mérföldköveit: São Gonçalo nyomornegyedéből a Santiago Bernabéuig – egy utat, amely rengeteg dicsőséget, de ugyanannyi fájdalmat
A Girona utolsó tizenhárom bajnokijából mindössze egyet nyert meg, s őszi BL-szerpelés ide vagy oda, „szégyenszemre” három pontra került attól, hogy búcsúzzon
A Sport értesülései szerint a közel-keleti klubok több katalán játékos iránt is érdeklődnek, de egyelőre még egyikük sem mutatott hajlandóságot a távozásra
április 23., szerda: M4 Sport 16.00: Cselgáncs, Európa-bajnokság, Podgorica, döntők 19.30: Labdarúgás, Magyar Kupa, elődöntő, Ferencvárosi TC-Mtk Budapest Sport 1 18.00: Kézilabda,
A Ferencváros–MTK mellett spanyol, olasz és angol focit is kínálnak a sportcsatornák szerdai élő kínálatukban. A kézilabda, baseball, sznúker és kerékpár kedvelői is örülhetnek.
Ott Tanak csupán egy jó eredményt szeretne elérni a Kanári-szigetek Rallyn, ahol a nulláról kell kezdenie a pályák megismerését, miközben szoros csata várható.
A Marca és a Cadena Ser egybehangzó értesülései szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid nagyon közel áll ahhoz, hogy megállapodjon
Hatalmas botrány van kibontakozóban az argentin klubfutballban. Rejtett kamerás felvételek igazolják, ahogy Marcelo Moretti, a San Lorenzo elnöke egy ifijátékos édesanyjától 25
A Kenyában nagyot hibázó Takamoto Katsuta a Kanári-szigetek Rallyn nem versenyez a gyártói pontokért, így magára koncentrálthat. Kalle Rovanperä a vártnál jóval gyengébb szezonkezdése mellett Takamoto Katsuta legutóbbi hibája is kellett ahhoz, hogy a Toyota némileg váratlanul bevesse a versenyt eredetileg nem tervező Sébastien Ogier-t a csütörtökön
Majoross Gergely szövetségi kapitány csapata az eddigi négy felkészülési összecsapását megnyerte, Ausztriát 4–2-re és 5–1-re, Norvégiát pedig 5–3-ra és 2–0-ra győzte le. A magyarok pénteken és szombaton Miskolcon a dánokkal, jövő pénteken a Vasas Jégcentrumban a szlovénokkal, majd 6-án az MVM Dome-ban a világranglista-első Kanadával játszanak meccs
Az FIA elnöke az M-Sport csapatfőnökét, Malcolm Wilsont jelölte a botrányos körülmények között távozó Robert Reid utódjának. Két hete mondott le az FIA sportért felelős elnökhelyettese, Robert Reid. A Richard Burns navigátoraként 2001-ben rali-világbajnokságot nyerő sportvezető ráadásul nem fogta vissza magát, amikor a lemondása hátteréről nyilatko
Thierry Neuville korábban már kétszer is versenyzett a Kanári-szigeteken, így a mezőny többségével szemben vannak saját tapasztalatai. A legtöbb versenyző mindenféle korábbi tapasztalat nélkül vág neki a Kanári-szigetek Rallynak, ezzel szemben Thierry Neuville a pályafutása elején kétszer is versenyzett itt – ugyanakkor az eltelt évek miatt ezek az
Mindig is arról álmodtál, hogy a világ legjobb csapatai élőben csapnak össze a szemed láttára? Most valóra válhat ez az álom: az RTL+ Premium előfizetőjeként megnyerheted a lehetőséget, hogy páros VIP belépővel ott legyél a 2025-ös Bajnokok Ligája döntőjén!
Elfyn Evans továbbra is csak egy jó versenyt akar teljesíteni, és a lehető legjobb eredményt elérni, a világbajnokság állásával pedig nem törődik. Elfyn Evans parádés szezonkezdéséről már többször is írtunk, de azért álljanak itt a tények: az eddigi három WRC-futamból kettőt megnyert, és a szezonnyitó Monte-Carlo Rallyn is második lett a versenyt p