Vasárnap elhagyhatta a kórházat Gulácsi Péter, az RB Leipzig labdarúgócsapatának magyar válogatott kapusa, aki szombaton, a Holstein Kiel elleni bajnokin egy ütközés során agyrázkódást szenvedett és megsérült a jobb füle.
Bruno és Marco Bulacia bejelentése erősíti azt a tendenciát, mely szerint fogynak a Skodával versenyző párosok száma a WRC2-ben és inkább Toyotára váltják a cseh márkát.
Lando Norris az első kísérleténél összetörte a McLarent a szaúdi időmérő utolsó felvonásában, így mért eredmény nélkül zárta a Q3-at. Ezzel biztossá vált, hogy nem a favoritnak kikiáltott McLaren autói foglalják majd el az első rajtsort, utána ráadásul Max Verstappen megtréfálta Oscar Piastrit is és elcsente előle a pole pozíciót. Norris úgy véli,
Az olimpiai bajnok úszónő ma már a Gyarmati Dezső Uszoda úszóiskolájának vezetőjeként dolgozik, ahol közel 2500 gyermeket mozgat meg hetente. Az élsportot maga mögött hagyva új kihívásokkal néz szembe, miközben továbbra is a magyar úszósport jövőjét építi.
Fontos szavazás előtt állnak a Forma–1 motorgyártói, miután továbbra sem szűnik az aggodalom, mely szerint a 2026-os szabályokkal való mellélövés miatt az autók nem lesznek képesek padlógázzal haladni a hosszabb egyenesekben. Az ügy, miszerint egyes gyártók szeretnék megváltoztatni a belső égésű motor és az elektromos hajtás szerepének arányát a jö
A McLaren ausztrál pilótája újabb győzelmével átvette a vezetést a világbajnokságban is. Megvan a Ferrari első idei dobogója is, Leclerc 3. lett Verstappen mögött.
A rajt utáni kalamajka miatt Max Verstappen büntetést kapott, így elszállt a lehetősége. Oscar Piastri egyelőre jobban teljesít, mint az előzetesen esélyesnek kikiáltott Lando Norris.
A szaúdi F1-es futam után új éllovasa van a bajnokságnak, de az erre legjobb eséllyel pályázó két pilóta majdnem összeütközött már a legelső métereken. Max Verstappen szabálytalan előnyszerzés miatt időbüntetést kapott, és voltak olyan pillanatok, amikor úgy nézett ki, akár így is Oscar Piastri előtt maradhat, ám végül az ausztrál vette át az 1. he