2025. május 15. csütörtök

máj. 15
14:09
Súlyos tömegbukás történt a magyar kerékpáros körversenyen (Telex)
A Tour de Hongrie második szakaszán az egyre erősödő szélben történt baleset. Több sérültet kórházba kellett szállítani. Mentőhelikoptert is hívtak a balesethez.
máj. 15
14:09
A Kazincbarcika sportigazgatója fontos tényre világított rá az átigazolási időszak előtt (NB1)
Az NB II-ben két fordulóval a mostani idény vége előtt a második helyen áll a Kazincbarcika. A csapat remek szerepléséről
máj. 15
14:33
Fáradtságra panaszkodik a Rally Hungary munkamániás győztese (Racingline)
Roope Korhonen a Rally Hungary megnyerése után egyből a Portugál Rallyra utazott, és pihenés nélkül ült autóba. Három hétvége, három verseny – erre szokták mondnai, hogy ez még gombócból is sok. Roope Korhonen márpedig ennek a programnak jár a vége felé, a portugáliai Terras d’Aboboreira Rally után Magyarországra utazott, ahol megnyerte a Rally Hun
máj. 15
14:57
Durva tömegbukás volt a Tour de Hongrie-n (444.hu)
Mentőhelikopert hívtak a helyszínre, néhány versenyzőt kórházba kellett szállítani.
máj. 15
15:21
Egy nagy védelmi hiba miatt sem jött össze a magyar válogatott győzelme (NB1)
A magyar U17-es válogatott pár napja 4-0-ra verte Lettországot. A két gárda csütörtökön újra összecsapott egymással, ám ezúttal remivel végződött
máj. 15
15:51
Óriási tömegbaleset történt a Tour de Hongrie-n (HírTV)
Tömegbukás történt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, csütörtökön, az Országos Mentőszolgálat (Omsz) tájékoztatása szerint öt versenyzőt vittek kórházba. Az Omsz az MTI-vel azt közölte: négy férfit könnyebb sérülésekkel földi úton, míg egyet súlyos sérülésekkel, stabil állapotban légi úton vittek kórházba. A szer
máj. 15
16:45
Megjelent a Mecsek Rally versenykiírása, 12 gyorsasági vár a mezőnyre (Racingline)
Az 58. Mecsek Rallyn szombaton 7, vasárnap 6 gyorsasági vár a versenyzőkre, az ORB2 mezőnye szombaton 6 szakaszt teljesít. A Mecsek Rally az idén is CEZ és a Mitropa Kupa versenye lesz a magyar bajnokság mellett, a Historic Eb-mezőnye viszont az idén nem jön, a futamot június 14–15-én rendezik meg. A két nap alatt az
máj. 15
16:51
Három csapattársa a kórházba került, de így is megnyerte a magyar kör sprintjét a holland bringás (Telex)
Danny van Poppel két szakaszból kettőt nyert. Pelikán János az összetett második helyére jött föl.
máj. 15
17:57
Óriási tömegbukás a Tour de Hongrie-n, sokkoló videón a baleset (SzMo)
25-30 bringás került a földre, közülük többen súlyos sérülést szenvedtek. Két mentőautó és egy mentőhelikopter szállította kórházba a sérült kerékpárosokat.
máj. 15
17:57
Miért sírt Ayrton Senna a kaputelefonban? (Racingline)
Ayrton Senna pályafutása egyik legnagyobb bakiját követte el a mai napon 37 éve, majd vissza sem ment a McLarenhez.
máj. 15
17:57
A feje tetejére állhat a világ az Inter háza táján (rtl.hu)
Az olasz bajnokság (Lega Serie A) elnöke, Ezio Maria Simonelli megerősítette, hogy a bajnokság utolsó fordulójának időpontja akár néhány nappal a mérkőzések előtt is megváltozhat, mivel komoly esély van egy bajnoki döntőre.
máj. 15
18:33
Kalle Rovanperä kritizálta a Portugál Rally első valódi versenynapját (Racingline)
A kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä szerint túlságosan hosszú és kemény lesz a Portugál Rally pénteki versenynapja. Kalle Rovanperä annak ellenére sem volt túlzottan elégedett a Portugál Rally csütörtök délelőtti hivatalos tesztjével, hogy a második legjobb időt autózta, és csak a mindenkit meglepő Martins Sesks előzte meg. „Nem hagyott bennem
máj. 15
19:57
Brutális tesztbalesete után felrobbant az autója – 39 éve halt meg az F1-es futamgyőztes (Racingline)
39 évvel ezelőtt a mai napon hunyt el baleset után Elio de Angelis, az olaszok kétszeres futamgyőztes F1-es pilótája.
máj. 15
21:15
Nascar: Óriási büntetést kapott az Rfk Racing, még nem tudják fellebbeznek-e (Racingline)
Négy nappal a Cup Series kansasi versenye után a Nascar kemény kézzel lesújtott az Rfk...
máj. 15
22:39
Ai-függő lett Kyle Larson (Racingline)
A mesterséges intelligencia mára már az élet szinte minden területére begyűrűzött. Nem kivétel ez alól...

2025. május 16. péntek

máj. 16
0:18
Történelmet írhat Sallai Roland, már csak egy dolognak kell összejönnie (Blikk)
Első magyar labdarúgóként hódíthatja el egy szezonon belül a Török Kupát és a bajnoki címet Sallai Roland. A Galatasaray 58-szoros válogatott szélsője ehhez megtette az első lépést szerdán a csapatával, amely a kupasorozat fináléjában 3-0-ra verte a Trabzonspor együttesét.
máj. 16
0:18
Titkok, turpisságok – ezért verheti tönkre a teljes Forma–1-es mezőnyt a McLaren (Infostart)
A Forma–1 nemcsak a pilóták nagy csatáiról szól, hanem ugyanennyire fontos az is, a háttérben hogyan dolgoznak és milyen újításokkal rukkolnak ki a mérnökök – mondta az InfoRádióban a Motorsport Online főszerkesztője. Vámosi Péter részletesen beszélt azokról az újításokról, amelyek akár fél vagy egy másodpercnyi előnyt is jelenthetnek a McLaren pil
máj. 16
0:18
Conte megy és már meg is van az új csapata? (Sport365)
Korábban már a Sport365 is megírta, hogy nagyon úgy tűnik, hogy Antonio Conte és a Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis már korántsem
máj. 16
0:21
Könnyű sorsolást kapott Magyarország a férfi kézi-Eb-n (Telex)
Izlandon és Szlovénián keresztül vezethet az út az elődöntőbe.
máj. 16
0:21
Szlovéniából igazolhat „gólpasszkirályt” az Újpest (NB1)
Jan Repas felkelthette az Újpest vezetőedzőjének az érdeklődését. A 28 éves középpályás jelenleg a szlovén élvonalban edződő Maribor egyik kulcsembere.
máj. 16
0:22
1 milliárdot veszített pókeren az egyik magyar játékos (Blikk)
Bujtás László, a magyar póker egyik legnagyobb neve, elképesztő összeget veszített el néhány nap alatt, miközben a Coinpoker oldalán játszott. A póker világában nem ritka, hogy hatalmas összegek cserélnek gazdát, de amit Bujtás, alias Omaha4rollz produkált, az még a legedzettebb játékosokat is megdöbbentette. A magyar pókeres három nap alatt 3 mill
máj. 16
0:22
Szoboszlai Dominik rejtélyes üzenetet küldött a Magyar Kupa-döntő hősének (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya jelenleg Dubajban pihen, de ő is figyelemmel követte a Paks–FTC kupadöntőt.
máj. 16
0:22
Egy lépésre a Liverpool az első nyári átigazolásától (Sport365)
Ugyan a Jeremie Frimpongért korábban a Real Madrid is bejelentkezett, azonban az angol bajnok lehet a befutó. Mivel a Liverpool hajlandó kifizetni
máj. 16
0:25
Szexbotrányba keveredett a Real Madrid védője (Telex)
Raúl Asencio egyike volt annak a négy fiatal játékosnak, akik két éve videóra vették és elküldték másoknak is, ahogy egy lánnyal szexelnek. A lányról később kiderült, hogy fiatalkorú volt.
máj. 16
0:25
Bódi Ádámot elküldték, válaszul feljutna a Kazincbarcikával (NB1)
A Kazincbarcika többek között Bódi Ádám vezérletével öles léptekkel halad az NB I felé. A Dvsc korábbi kulcsembere egy interjúban
máj. 16
0:26
7 millióba kerül egy darab szezonbérlet az angol csapat új, medencés luxuslelátójára (Blikk)
Az angol élvonalbeli bajnokság legexkluzívabb és egyben legdrágább lálátóját nyitotta meg a Fulham futballcsapata. A Riverside Stand névre hallgató nézőtér hat év alatt 100 millió fontból (47,8 milliárd Ft) készült el, és luxus élményt nyújt a labdarúgómérkőzések megtekintéséhez.
máj. 16
0:26
Kilencmilliárd forintos fejlesztés zárult a Sportkórházban (Infostart)
A nagyszabású munkálatok során több mint 7000 négyzetméter újult meg, érintve a teljes járóbeteg- és sportorvosi ellátást is.
máj. 16
0:26
Felakasztott Vinícius Junior bábuval üzentek a Sevilla szurkolók (Sport365)
Főleg azért keserves ez az év a Sevilla szurkolóknak, mert miközben a csapatuk az egész évben szenvedett, addig a városi rivális Real
máj. 16
0:29
50 millió fontot fizet a Real Madrid a Bournemouth védőjéért (Telex)
A BBC szerint Huijsent az győzhette meg, hogy Xabi Alonso lehet a Real következő vezetőedzője.
máj. 16
0:29
Vezéráldozatokkal járt az MTK legutóbbi győzelme (NB1)
Az MTK az előző fordulóban 2-1-re nyert a Kecskemét ellen. A kék-fehérek örömébe üröm vegyült, hiszen a meccsen többen is
máj. 16
0:30
Egervári Sándor nem kertelt: kerek perec kimondta, mit gondol Kubatov és Bognár szócsatájáról (Blikk)
Akárcsak tavaly, a Bognár György vezette Paks labdarúgócsapata idén is felülmúlta a Ferencvárost a Magyar Kupa döntőjében, és magasba emelhette a trófeát – a Tolna vármegyeiek nagy csatában, 1-1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyespárbaj után diadalmaskodtak 4-3-ra. A paksiak sikerkovácsa a címvédéssel újra bebizonyította, hogy
máj. 16
0:30
Felébresztették a mesterséges kómából a Nottingham Forest csatárát (Infostart)
Taiwo Awoniyi akkor szenvedett bélrepedést, amikor a Leicester City elleni angol bajnoki mérkőzés hajrájában nekivágódott a kapufának. A Nottingham Forest belső vizsgálatot indított a történtek miatt, hogy kiderüljön, miért fordulhatott elő, hogy a nigériai csatár a pályán maradt egy ilyen súlyos sérülése után.
máj. 16
0:30
Doppingvétség miatt eltiltották a vb-ezüstérmes atlétát (Sport365)
A sportág tisztaságát felügyelő szervezet csütörtöki közlése szerint tesztoszteron nyomaira bukkantak a 29 éves sportoló szervezetében. Beh-Romancsuk a párizsi olimpia óta nem
máj. 16
0:33
A magyar foci sajátos különszáma kerekedett Kubatov Gábor és Bognár György évek óta tartó szájkaratéjából (Telex)
A Fradi elnöke és a Paks edzője közötti verbális csörtéknek mintha Orbán Viktor vetett volna véget, aki nagyon nem ért egyet Kubatovval aktuális focikérdésekben. De a kupadöntő után azért Bognár még egyszer odaszúrt.
máj. 16
0:33
Ádám Martin elmondta, miért üzent az FTC-drukkereknek a 11-ese után (NB1)
A Paks-Ferencváros kupadöntő csak büntetőpárbaj után dőlt el szerda este. Ádám Martin lába nem remegett meg, így a sikeres 11-ese
máj. 16
0:34
Eltiltottak egy ukrán atlétát doppingolás miatt (Infostart)
Doppingolás miatt felfüggesztették a világbajnoki ezüstérmes Marina Beh-Romancsuk ukrán atléta versenyzési jogát.
máj. 16
0:34
Müller komolyan fontolóra vette az Egyesült Államokba szerződést (Sport365)
A Bayern München és Thomas Müller útjai a bajnokság végén elválnak egymástól, Miután a játékossal nem hosszabbított a bajor együttes szerződést. A
máj. 16
0:37
Hoki-vb: a címvédő csehek felőrölték a magyar válogatottat (Telex)
A második harmadot sikerült 1-1-re hozni, de az utolsó 20 percben a csehek ritmust váltottak, és 6-1-re nyertek.
máj. 16
0:37
Világbajnokságon szerepelhet a Loki korábbi játékosa (NB1)
A magyar válogatott is szerepelhet idén a minifutball világbajnokságon. Trencsényi János keretébe többek között Bényei Balázs is bekerült – a
máj. 16
0:38
Megvannak válogatott ellenfelei a kézilabda Európa-bajnokra (Sport365)
A herningi eseményen elhangzott, hogy a kézilabda Eb-n az F csoport mérkőzéseinek a svédországi Kristianstad ad otthont. A csoportok első két helyezettje
máj. 16
0:41
Távozót jelentett be az Újpest (NB1)
Az Újpest a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy távozik Szakály Péter, aki eddig a vezető játékosmegfigyelői posztot töltötte be
máj. 16
0:42
Megvannak válogatott ellenfelei a kézilabda Európa-bajnokságra (Sport365)
A herningi eseményen elhangzott, hogy a kézilabda Eb-n az F csoport mérkőzéseinek a svédországi Kristianstad ad otthont. A csoportok első két helyezettje
máj. 16
0:45
Az FTC a nehéz pillanatok ellenére nagyon közel került a bajnoki címhez (NB1)
Csütörtök este megkezdődött a női NB I-ben a döntő, amelynek a két főszereplője az ETO FC Győr és a Ferencváros.
máj. 16
0:46
A szurkolók közé hajtott egy autós az Espanyol-Barcelona meccs előtt (Sport365)
Espanyol szurkolók ezért elhagyták a szektoraikat a meccse elején és követelték, hogy fejezzék be a találkozót. Az incidens a mérkőzés előtt történt
máj. 16
0:49
Harc a bennmaradásért: a Loki ultrái kiadták az ukázt (NB1)
A kieső helyen álló Dvsc a hétvégén a kupagyőztes Paksot fogadja. A mérkőzés előtt az Ultras Debrecen a Facebookon osztott
máj. 16
0:50
Papírforma vereség a csehektől a jégkorong vb-n (Sport365)
A magyarok a jégkorong vb előző fordulójában remek játékkal legyőzték Kazahsztánt, előtte pedig kikaptak a németektől és az amerikaiaktól. Jöhetett Csehország. A
máj. 16
0:54
Bajnok lett a Barcelona (Sport365)
A találkozó előtt mind a két csapatnak két-két pontra volt szüksége a céljai eléréséhez. A hazaiaknak a bennmaradáshoz az első osztályban. Az
máj. 16
6:06
Botrány a Fifa kongresszusán – kivonultak az európai országok (Sport365)
Gianni Infantino elnök késése miatt órákkal később kezdődött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, azaz a Fifa éves kongresszusa. Amelyről tiltakozásul az európai szövetség
máj. 16
6:09
Pénteki foci: az Újpest edzője hazai környezetben is bemutatkozik (NB1)
NB I 32. Forduló 18.15: Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC 20.30: Újpest FC–Nyíregyháza Spartacus FC Ausztria 2. liga (II. osztály) 18.00:
máj. 16
6:36
Mourinho is szövetségi kapitány lesz? (Sport365)
Carlo Ancelotti, Thomas Tuchel után José Mourinho lehetne a harmadik ilyen tréner, aki BL-győztesként lehet szövetségi kapitány. Ancelotti a brazil válogatott kispadjára

Keresés