Az Alpine Forma–1-es csapatánál múlt heti lecseréléséig versenyző Jack Doohan és családja százával kapott zaklató üzeneteket az interneten egy manipulált közösségimédia-bejegyzés miatt.
A Barcelona, a Liverpool és a Bayern München korábbi futballistája 36 mérkőzésen szerepelt a spanyol válogatottban. 42 évesen fejezi be profi pályafutását.
Megbízható uszodai forrásokból a Blikk úgy értesült, hogy az Európa-bajnok Jackl Vivien a Honvédban már többnyire Hutkai Dániel irányításával készül, Shane Tusuppal csak "mutatóban" edz. Megnéztük, valójában mi a helyzet.
76 éves korában elhunyt a norvég Valter Christian Jensen, aki a Historic Eb alapítása óta jelen volt a bajnokság mezőnyében, karrierje során több korcsoportos bajnoki címet nyert, 2019-ben pedig a Mecsek Rallyn is dobogóra állhatott.
A szövetség elnöke szerint már Valter Attilán és Vas Blankán kívül is vannak olyan hazai bringások, akik nagy eredményekre képesek, ezt bizonyította a Tour de Hongrie is.
Kihirdette keretét a júniusi, Svédország és Azerbajdzsán elleni felkészülési mérkőzésekre Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A 25 fős névsorban egy újonc is helyet kapott, az ETO FC Győr 23 éves középpályása, Vitális Milán.
Története során 27-edszer lett bajnok a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely számára még nem ért véget a szezon, hiszen nemsokára a Bajnokok Ligája négyes döntőjében lesz érdekelt. A zöld-fehérek vezetőedzője azt mondta az InfoRádióban, hogy egyebek mellett a kapusteljesítmény döntötte el a Vasas elleni bajnoki döntőt, melynek harmadik meccsér
Megjelent a svéd Skandináv Rally nevezési listája, melyen csupán 33 fős mezőny található, a magyar színeket Ollé Sándor fogja képviselni a nagy tempójú futamon.
Svájc 4–1-re győzött Kazahsztán ellen a világbajnokságon, ezzel eldőlt, hogy Magyarország bennmarad a sportág elit mezőnyében. Ez a bravúr először sikerült a magyar jégkorong-válogatottnak.
A motorosok után az autósok mezőnye is teljesítette a dél-afrikai W2RC verseny első igazi napját, melynek végén Henk Lategan a Toyota hetvenedik világbajnoki szakaszgyőzelmét szerezte.
Hétfőn úgy tűnt, hogy hamarosan eldőlhet Kerkez Milos sorsa, hiszen Fabrizio Romano szerint a magyar válogatott labdarúgó szinte mindenben megállapodott
A keddi hírek szerint az olasz bajnoknak járó trófea a Napoli utolsó hazai bajnoki mérkőzésén, a Cagliari elleni péntek esti találkozón, a Stadio Maradonában lesz. Azonban még nincsenek végleges tervek arra az esetre, ha az Inter megelőzné őket, és az utolsó fordulóban megszerezné a bajnoki címet…
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya, a Liverpool alapembere nem csupán kivételes futballista. Nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye, a társaira
Megtört a jég! Mit megtört? Felrobbant! A magyar férfi jégkorong-válogatott jövőre is az elitvilágbajnokságon szerepelhet, a legjobbak között. Körömrágósra sikerült a honi hokiszurkolóknak a kedd délután, hiszen Majoross Gergely tanítványainak nem a saját kezükbe volt a sorsuk. A Svájc-Kazahsztán mérkőzés döntött, hiszen amennyiben nyert volna a he
A Tottenham Hotspur és a Manchester United számára egy nemzetközi trófea megszerzése mellett a jelenlegi szezon megmentése a tét a labdarúgó Európa-liga
Örömteli hírt jelentett be Szoboszlai Dominik, és nem is akárhogyan! A friss angol bajnok Liverpool magyar futballistája a Brighton otthonában 3-2-re elvesztett bajnokin lőtt bombagólja után ujjszopást imitált és a labdát a meze alá rejtette, ezzel a félreérthetetlen gesztussal kürtölve világgá, hogy feleségével, Buzsik Borkával hamarosan szülők le
Kevin De Bruyne, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City aranykorszaka egyik legmeghatározóbb játékosa utolsó hazai meccsét játssza a Bournemouth ellen, és