2025. május 28. szerda

máj. 28
0:33
Beteg gyerekeket leptek meg a freestyle focisták (Blikk)
László Gyula és Szabados Ádám freestyle focisták tartottak kedd délután rövid bemutatót Budapesten a Démétér Ház fiatal lakóinak, akik súlyos, életveszélyes betegséggel küzdő gyerekek.
máj. 28
0:33
A BL-részvétel a Chelsea malmára hajthatja a vizet Delap ügyében (Sport365)
Angol sajtóértesülések szerint a Chelsea egyre optimistább az Ipswich Town csatára, Liam Delap szerződtetésével kapcsolatban, miután pozitív tárgyalások zajlottak le a felek
máj. 28
0:33
Hivatalos: Az FTC és az MTK első nyári igazolása is megvan (NB1)
Ferencváros Az OTP Bank Liga bajnoka, a Ferencvárosi TC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a brazil Cadut. Cadu
máj. 28
0:37
„Régen nagy bajnokokat igazoltak, most eladják őket” – kifakadt a Milan legendája (Sport365)
Az AC Milan ugyanis csak a 9. helyen zárt a Serie A-ban, így a következő szezonban nem indulhat semmilyen európai kupasorozatban, ráadásul
máj. 28
0:37
Portugáliát legyőzve vb-negyeddöntős a magyar válogatott (NB1)
Győzelemmel kezdte az egyenes kieséses szakaszt a Trencsényi János vezette magyar minifutball-válogatott Azerbajdzsánban. A csoportkörből két döntetlennel, illetve egy győzelemmel
máj. 28
0:41
Hivatalos – Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával (Sport365)
Beigazolódtak a napok óta keringő sajtóhírek. Lamine Yamal kedd este aláírta új, 2031-ig szóló kontraktusát a Barcánál. A támadó előző szerződése 2026-ig
máj. 28
0:41
Hazatérne a 20-szoros magyar válogatott támadó (NB1)
A 34 éves, húszszoros magyar válogatott támadó, Gyurcsó Ádám úgy határozott, hogy nem marad a ciprusi Anorthoszisz csapatánál a következő
máj. 28
0:45
Hivatalos – Lamine Yamallal hosszabbított a Barcelonával (Sport365)
Beigazolódtak a napok óta keringő sajtóhírek. Lamine Yamal kedd este aláírta új, 2031-ig szóló kontraktusát a Barcánál. A támadó előző szerződése 2026-ig
máj. 28
0:45
Megalázás, fenyegetés, agresszió: súlyos közleményt kellett kiadnia az NB II-ből kiesett klub vezetőségének (NB1)
A Tatabánya döntetlennel zárta az NB II 2024–2025-ös idényét. Az utolsó fordulóban 1–1-et játszott hazai pályán a Békéscsaba ellen. A
máj. 28
0:49
Messi és Suárez a negyedosztályban kezdenek közös kalandba (Sport365)
A legendás uruguayi támadó új kalandba kezdett hazájában, és ebben egyik legjobb barátja, a nyolcszoros Aranylabdás argentin is segítségére lesz. A két
máj. 28
0:49
Elmaradt a feljutás, elkezdődött a nagytakarítás (NB1)
Lezárult a 2024/2025-ös idény az NB III Dél-Nyugati csoportjábanis, a Pmfc számára azonban a szezon nem hozta el a várva
máj. 28
0:53
„Meghívhattam volna” – Rossi ismét megszólalt Böde-ügyben (Sport365)
Mint ismert, a vasárnap lezárult Otp Bank Liga gólkirályi címét 15 találattal a Paks 38 éves gólvágója nyerte, így nem meglepő, hogy
máj. 28
0:53
Dvsc: eldőlt a vezetőedző sorsa, és az is, hogy Dzsudzsák lesz-e a Honvéd sportigazgatója (NB1)
Sikerrel vette a szezon utolsó akadályát a Dvsc, miután 3–0-ra győzött Fehérváron, ezzel biztosítva helyét az élvonalban. A klub cégvezetője,
máj. 28
0:57
Tönkretette Usain Bolt álmait – most luxusvillát üzemeltet (Sport365)
2008-ban Jamaica legendás 4×100-as férfi váltója világrekorddal hódította meg a pekingi játékokat. Usain Bolt, Asafa Powell, Michael Frater és Nesta Carter neve
máj. 28
0:57
125 perces mérkőzésen harcolta ki a bennmaradást a magyar válogatott csatár csapata (NB1)
A német másodosztályban 16. helyen végző Eintracht Braunschweig kiharcolta a bennmaradást a Saarbrücken elleni osztályozón. Szabó Levente csapata 2-0-s előnyről
máj. 28
5:15
Mintha csak rémálom lenne: rossz orrcseppet adtak az úszólánynak, dopping miatt nyolc hónapra eltiltották (Blikk)
Döbbenetes történet: dopping miatt tiltottak el egy mindössze 16 esztendős sportolólányt. Még január közepén került fel a Magyar Antidopping Csoport (MACS) internetes oldalára, hogy 2025/1-es sorszámmal egy úszónk ellen folyik eljárás. Azóta megszületett az ítélet is, és bőven van tanulsága az esetnek.
máj. 28
5:33
Ilyen volt, amikor Kimi Räikkönen már a futam alatt piálni kezdett (Racing)
Räikkönen ugyan nem fejezte be a 2006-os Monacói Nagydíjat, tettével mégis ellopta a show-t a győztes Fernando Alonso elől.
máj. 28
5:45
„Nevetséges megállapítás” – újabb fejezet a Bognár-Kubatov szócsatában (NB1)
Már majdnem két hét telt el újabb fejlemény nélkül Bognár György és Kubatov Gábor immár több éve zajló szóháborújában. Ezúttal
máj. 28
7:21
Bartosz Grzelak felfele bukhat, menesztették a korábbi Fradi-edzőt Svájcban (NB1)
Lengyelország Az Újpest és a Fehérvár korábbi vezetőedzője, Bartosz Grzelak Lengyelországban vállalhat munkát a helyi sajtó szerint. Azt írják, hogy
máj. 28
7:57
40 éve volt az európai futball legsötétebb napja (Infostart)
1985. május 29-én történt az európai labdarúgás történetének egyik legtragikusabb eseménye: Brüsszelben, a Heysel Stadionban a Liverpool-Juventus BEK-döntő előtt angol futballhuligánok okozta tolongásban 39 szurkoló vesztette életét.
máj. 28
8:15
Golovin Vlagyimir: a vb-negyeddöntő reális cél, az elődöntő szenzáció lenne (Infostart)
Kisorsolták az ellenfeleket a november végén kezdődő kézilabda-világbajnokságra. A magyar női válogatott a B csoportban Svájccal, Szenegállal és Iránnal találkozik majd. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a nemzeti együttesnek kötelező a csoport első helyét megszereznie, a középdöntőben pedig jöhetnek a nehezebb összecsapások.
máj. 28
8:33
A WRC-szezon leghosszabb Power Stage szakaszát rendezhetik Észtországban (Racing)
Megjelent az Észt Rally 20 gyorsaságit tartalmazó időterve, melyben az eddigi ismert idei versenyek között a leghosszabb Power Stage szakaszt találhatjuk.
máj. 28
8:45
Következik a Kl-döntő – sport a tévében (Infostart)
Lengyelországban feszül egymásnak a Real Betis és a Chelsea este 9 órától. Ezen felül nyíltvízi úszás, torna, kézilabda, baseball, kerékpár és tenisz is szerepel a sportcsatornák élő kínálatában.
máj. 28
9:09
Az FTC vezérigazgatója olyan érvet dobott be, amit az Mlsz aligha tud kimagyarázni (NB1)
Miután Kubatov Gábor, az FTC elnöke nyilvánosan bírálta a Magyar Labdarúgó-szövetség (Mlsz) új szabályozását, Orosz Pál, a klub labdarúgó zrt.-jének
máj. 28
9:15
Három díjat is besöpört, és megint visszaszólt Kubatovnak Bognár 'Badass' György (444.hu)
Folytatódik a magyar foci legjobb beefe, a hétszer csóróbb Paks edzője nem hagyta annyiban a Fradi-elnök leszólását az MLSZ gáláján.
máj. 28
9:33
Kora Gilles Villeneuve-je volt a fiatal zseni, akinek halála családi viszályt robbantott ki a Ferrarinál (Racing)
115 éve ezen a napon született Guy Moll, aki tragikus balesete miatt nem tudta kibontakoztatni tehetségét.
máj. 28
10:33
Ogier és Neuville elmondta, kit látna szívesen FIA-elnökként a következő ciklusban (Racing)
Eddig csupán Mohammed Ben Sulayem jelezte, hogy indul a decemberi választáson, mert szívesen folytatná elnöki munkáját az FIA élén. A pozícióért szívesen indulna Carlos Sainz is, azonban egyelőre nem erősítette meg indulását.
máj. 28
11:33
Olimpiai számban lett Európa-bajnok Mihályvári-Farkas Viktória (Infostart)
Mihályvári-Farkas Viktória aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának szerdai 10 kilométeres versenyében.
máj. 28
11:33
Magyar arany a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságán (HírTV)
Mihályvári-Farkas Viktória aranyérmet nyert a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának szerdai 10 kilométeres versenyében.
máj. 28
11:39
Szenzáció: magyar arany és sporttörténelem a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságán (HírTV)
A Ferencváros 21 éves sportolója pályafutása során első alkalommal vesz részt nyíltvízi világversenyen, és a kontinensviadal első futamán rögtön sporttörténelmi sikerrel kezdett, az olimpia távnak ugyanis ő lett az első magyar Európa-bajnoka.
máj. 28
11:45
Mihályvári-Farkas Viktória nyíltvízi Európa-bajnok lett tíz kilométeren (Demokrata)
A Ferencváros 21 éves sportolója pályafutása során első alkalommal vesz részt nyíltvízi világversenyen.
máj. 28
11:57
PSG-Inter: Nézd a meccset az RTL+ Premiumon! (rtl.hu)
A PSG és az Inter csap össze a müncheni BL-döntőben – te pedig az RTL+ Premiumon élheted át a teljes élményt: élő stúdió, helyszíni tudósítás, Linkin Park-show és kompromisszummentes közvetítés. Mutatjuk a részleteket!
máj. 28
12:09
Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnok lett nyílt vízi úszásban (Telex)
A Ferencváros 21 éves úszója most először vesz részt nyílt vízi világversenyen.
máj. 28
12:33
Greensmith nagy riválisáét a McLarenhez, sajátját a Red Bull autójához hasonlította (Racing)
Gus Greensmith szerint a Rally2-es Toyota jelenti most a legjobb autót a WRC2-ben, így a Skodának dolgoznia kell, hogy ismét a japán jármű jelentette szintre lépjen.
máj. 28
13:51
Messi és Suárez futballklubot hozott létre Uruguayban (HírTV)
A 37 éves Lionel Messi és a 38 esztendős Luis Suárez saját labdarúgóklubot alapított.
máj. 28
14:27
Részegen körbevizelte meccs után a Roma öltözőjét Zaniolo, és úgy megvert két ifjúsági játékost, hogy kórházba kerültek (444.hu)
Az 19-szeres olasz válogatott úgy emlékszik, csak szerette volna kifejezni elismerését.
máj. 28
14:27
Jön a BL-finálé: az Inter nyer negyedszer vagy a PSG először? (rtl.hu)
Május 31-én zárul a döntővel a Bajnokok Ligája idei sorozata, az olasz Internazionale a francia Paris-Saint Germainnel csap össze Münchenben szombat este. Az RTL+ Premiumon már 19:45-kor elindul az exkluzív, helyszíni anyagokkal felturbózott stúdiós felvezetés, míg az RTL-en 20.15-kor kezdődik az élő tudósítás.
máj. 28
14:33
Andreas Mikkelsen még nem mondott le az idei versenyzés lehetőségéről (Racing)
Andreas Mikkelsen régen adott hírt magáról azóta, hogy tavaly év végén kikerült a Hyundai Rally1-es csapatából. A korábbi Európa-bajnok és WRC2-es bajnok azonban végre beszélt terveiről.
máj. 28
14:39
Premier League - Szoboszlai és Kerkez is jelölt a szurkolói álomcsapatba (HírTV)
Szoboszlai Dominik, a bajnok Liverpool, valamint Kerkez Milos, a Bournemouth futballistája is felkerült arra a listára, amelyről a szurkolók állíthatják össze a Premier League 2024/25-ös szezonjának álomcsapatát.
máj. 28
15:09
Messi és Suárez közös futballklubot alapított (Infostart)
A 37 éves Lionel Messi és a 38 esztendős Luis Suárez saját labdarúgóklubot alapított.
máj. 28
15:15
Felfoghatatlan tragédia: elhunyt egy 18 éves borsodi focista (HírTV)
A Cigánd SE és a város sportszerető közönsége mély megrendüléssel értesült a 18 éves Kiss Máté Bence labdarúgó tragikus haláláról - számolt be a boon.hu.
máj. 28
15:33
Szoboszlai és Kerkez is álomvilágba kerülhet (Infostart)
Szoboszlai Dominik, a bajnok Liverpool, valamint Kerkez Milos, a Bournemouth futballistája is felkerült arra a listára, amelyről a szurkolók állíthatják össze a Premier League 2024/25-ös szezonjának álomcsapatát.
máj. 28
16:33
Marozsán egy szettet elvett a címvédő Alcaraztól, de kiesett a Garroson (Telex)
A második játszma a magyar teniszezőé volt, gyönyörű pontokat ütött, de nem tudta feltartóztatni a második kiemeltet.
máj. 28
16:39
Micsóda nyitónap, két magyar arany: Rasovszky Kristóf is Európa-bajnok (HírTV)
Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert az olimpiai távon, 10 kilométeren a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának szerdai nyitónapján a horvátországi Stari Gradban.
máj. 28
16:57
Ha kell egy tipp, hol nézd élőben a BL-döntőt! (rtl.hu)
Május 31-én a futballvilág szeme a müncheni Allianz Arénára szegeződik, ahol a Paris Saint-Germain és az Internazionale csap össze a 2024/25-ös UEFA Bajnokok Ligája-trófeáért. Az RTL+ Premium történelmi közvetítéssorozatának utolsó meccsére és a közös szurkolásra meghosszabbított nyitvatartással és DJ-szettel várja az érdeklődőket a Hello Buda.
máj. 28
17:33
A Verstappent legyőző Ollé Sasával beszélgettünk (Racing)
Ollé Sasa a Rally Hungaryn Jos Verstappent legyőzve nyerte meg a Masters-kategóriát. Videós sorozatunk második részében vele beszélgettünk.
máj. 28
18:33
Skandináv Rally 2025 – Minden infó egy helyen (Racing)
A svéd Skandináv Rallyval második murvás és harmadik idei versenyéhez érkezik a nyolc futamos ERC szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt a május 29-31. között megrendezendő murvás versenyről.
máj. 28
18:39
Csapattársával ütközött, belehalt a sérülésbe egy 18 éves cigándi focista (SzMo)
Az ütközés után még megműtötték, de az állapota súlyosbodott. A település és a közösség gyertyagyújtással emlékezik rá.
máj. 28
19:33
Nem vált be az F1 ötlete a monacói izgalmakra – de jövőre már tálcán kínálja magát a lehetőség? (Racing)
Alexander Wurz tett néhány változtatási javaslatot a monacói pályára vonatkozóan, miközben jövőre akár meg is lehet a megoldás.
máj. 28
20:57
Alex Palou érdeklődik a Nascar iránt, az F1-et viszont már elengedte (USAracing)
Régen látott dominanciával uralja az Ntt IndyCar Series mezőnyét Alex Palou. A Chip Ganassi Racing...

Keresés