Azt viszont kevesen várták, hogy az edzőváltás a nyári átigazolási időszakban is jelentős változásokat hozhat. Ancelotti már megállapodott a klubbal a távozásáról,
Az Uefa elnöke a SportMediasetnek adott interjút az Inter és a Barcelona közötti Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt, amelyet kedden este rendeznek a
Bár a Manchester United elsődleges célja az Európa-liga megnyerése és így a következő évi Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása, a legutóbbi Brentford elleni 4–3-as
Linda Duffy pszichológus és korábbi profi játékos élsportolók, különösen dartsjátékosok mentális támogatására specializálódott. „Sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a pszichológiai támogatásra” –
Jövő hónapban 32 kiemelkedő futballklub utazik az Egyesült Államokba, hogy részt vegyen a Fifa által rendezett Klubvilágbajnokságon. A tornán olyan csapatok vesznek
Ousmane Dembélé bevethető lesz az Arsenal elleni, szerdai BL-elődöntő visszavágón – erősítette meg Luis Enrique, a Psg vezetőedzője. A francia szélső korai
A labdarúgó Bajnokok Ligájában a Paris Saint-Germain és az Arsenal vív sorsdöntő visszavágót, miközben hazai és nemzetközi szinten kézilabda-, kosárlabda-, röplabda- és
A világelső három hónapos doppingeltiltás utáni visszatérése az Italian Openre — amelynek helyszíne nincs messze a Vatikántól — akkora figyelmet keltett, hogy
A magyar jégkorong-válogatott – többek között a négypontos Macklin Celebrini remek játéka miatt – 6–0-ra kikapott a világranglista-vezető kanadai csapattól az MVM Dome-ban rendezett világbajnoki felkészülési mérkőzésen hazai rekordot jelentő 16 394 néző előtt.
Mint ismert, az olasz gárda hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte katalán ellenfelét és 7-6-os összesítéssel jutott be 2023 után ismét a legrangosabb európai
A világbajnoki éllovas Elfyn Evans felteszi a kezét, és elismeri, hogy a legutóbbi WRC-futamon a csapattársa megérdemelten győzött. Több mint egy hét telt el azóta, hogy Kalle Rovanperä aszfaltos versenyen ritkán látható nagy fölénnyel nyerte meg a Kanári-szigetek Rallyt. A másodikként záró Sébastien Ogier 53.5 másodpercet, a harmadik helyre befutó
Mint ismert, a londoni Kékek egyetlen John Terry-tizenegyesre voltak attól, hogy fennállásuk első BL-serlegét megnyerjék 2008-ban, ám a klublegenda elcsúszott a moszkvai
Flavio Briatore, az F1 Alpine istállójának újonnan kinevezett csapatfőnöke és a száguldó cirkusz elhíresült nőcsábásza most sem hazudtolta meg magát. A hétvégi Miami Nagydíjon az olasz üzletember szemet vetett a horvát származású influenszerre és DJ-re, Ivana Knöllre, aki a "világ legszexibb szurkolónőjeként" vált ismertté.
Az msn.com sportrovata szerint Peter Stöger esélyes lehet a Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid Wien kispadjára. A Ferencváros korábbi szakvezetője 2023
A Hyundai jövője továbbra is kérdéses, a csapatfőnök Cyrill Abiteboul arról beszélt, hogy a WEC-program nem jelent automatikus kilépést a WRC-ből. Nagyjából egy éve keringenek pletykák arról, hogy a Hyundai kivonulhat a WRC-ből, ezek pedig tovább erősödtek, amikor a dél-koreai gyártó bejelentette, hogy a Genesis márkanévvel beszáll a WEC-be. A Hyun
Drámai körülmények között, hosszabbítást követően 4-3-ra legyűrte az Inter a Barcelonát hazai pályán és 7-6-os összesítéssel bejutott a labdarúgó-Bajnokok Ligája müncheni döntőjébe. A találkozó fordulatok mellett számos vitatható ítélettel is szolgált, csalódottságuknak a katalánok hangot is adtak.
A Liverpool labdarúgócsapatának magyar ásza, Szoboszlai Dominik is elköszönt a vörösöktől távozó angol válogatott klasszistól, Trent Alexander-Arnoldtól.
A spanyol sajtó szomorúan vette tudomásul, hogy a Barcelona fordulatos csata után kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, az olasz média pedig érthetően szuperlatívuszokban ír az Internazionaléról, amely a kedd esti visszavágón hosszabbítás után nyert 4-3-ra és 7-6-os összesítéssel lépett a fináléba.
Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn versenyez először a Ford Fiesta Rally3 Evóval, amellyel az ERC3-ban és a Fiesta Rally3 Trophyban inulnak. Ahogy arról beszámoltunk, Bertalan Márton kategóriát, autót és csapatot is váltott az idei ERC-szezonra. A tervek szerint négy futamon indul az ERC3-ban és a Fiesta Rally3 Trophyban az OLP Motors
Az FC Internazionale futballtörténeti léptékkel is emlékezetes, a BL-elődöntők gólcsúcsát beállító párharcban, a hosszabbításban felülkerekedve jutott be a sorozat müncheni döntőjébe. A mérkőzés rengeteg izgalmat és fordulatot hozott, nem csoda, hogy bőven van róla véleményük a szereplőknek.
A négyszeres Forma–1-es világbajnok holland Max Verstappen édesapja, a szintén korábbi F1-es pilóta Jos Verstappen is rajthoz áll a Veszprémben péntektől vasárnapig zajló Rally Hungaryn, a rali-Európa-bajnokság (ERC) magyarországi állomásán. Mindezt Őry Kornél, a verseny szervezőbizottságának elnöke erősítette meg a Nemzeti Sporthíradóban.
A 14-szeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel 2026-ban ismét indul a versenyen, méghozzá a szériaautók között, egy ikonikus autóval. Stéphane Peterhansel pályafutása során 14-szer nyerte meg a Dakar Rallyt, ebből nyolcszor autóval diadalmaskodott, nem véletlenül kapta meg a Mr. Dakar becenevet. Az Audi kivonulása rengeteg találgatás indult el a jö
A Barcelona-játékosok sora és egyben a katalán sajtó is felháborodott Szímon Marciniak játékvezető működésén. Szerintük a lengyel bíró nagy hibákat követett el, s szinte minden esetben a Barça kárára. Az első mérkőzés 3-3-as eredménye után az Inter 4-3-ra nyerte a második mérkőzést és 7-6-os összesítéssel bejutott a BL-döntőbe.
Somália három évvel ezelőtt búcsúzott el végleg a Ferencvárostól, mint játékos. Első időszaka 2011-2015-ig tartott, mielőtt a francia Toulouse leigazolta