Lenyűgöző szezon után hódította el az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) bajnoki címéért járó Larry O’Brien-trófeát az Oklahoma City Thunder. A Thunder a finálé mindent eldöntő, hetedik mérkőzésén 103-91-re győzte le a találkozó elején sérülés miatt vezérét, Tyrese Haliburtont vesztő, de a harmadik negyedig így is hősiesen küzdő Indiana Pacerst.
A magyar válogatott egyik legnagyobb sztárjaként tartják számon, pedig még csak 21 esztendős Kerkez Milos. Ráadásul a jelek arra utalnak, hogy a pályafutása még csak most ível igazán felfele. Bármelyik pillanatban bejelenthetik, hogy a Liverpoolba igazol. Bár szerb az anyanyelve, töri a magyart és Szoboszlai Dominikkal németül beszél, de magyar szí
Aki eddig nem hallotta, mostantól annak is biztosan ismerősen cseng majd Csikós Zsóka neve. A 24 éves esztergomi kajakos elképesztő, történelmi teljesítménnyel vétette magát észre. A sportág történetében a magyarok közül elsőként lett három egyéni számban is aranyérmes a csehországi Racicében tartott kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Sok vagy kevés a 22 százalék a Fradi számára? A Football Meets Data által közzétett elemzés szerint ugyanis a Ferencvárosnak idén ennyi esélye van BL-főtáblára jutni. Mindez 237 európia klub adatai alapján készült el, s ha azt vesszük, hogy a Dinamo Kijev vagy a Fenerbahce csak 21 százalékot kapott, akkor elkezdhetünk bizakodni. Ám az esetleges sik
Sébastien Ogier utóbbi két versenye, Portugáliában és Szardínián teljesen másról szólt, mint amiről a görög Akropolisz Rally fog, ahol eddig mindössze egyszer tudott nyerni.
A Magyarország–Új-Zéland barátságos mérkőzés mellett kézilabda, atlétika, kosárlabda, lósport és két focimeccs is szerepel a sportcsatornák keddi élő közvetítéseinek sorában.
A Lionel Messivel felálló amerikai Inter Miami labdarúgócsapata magyar idő szerint kedd hajnalban kétgólos előnyt leadva 2-2-es döntetlent játszott a brazil Palmeirasszal az Egyesült Államokban zajló klubvilágbajnokság csoportkörének harmadik, egyben utolsó fordulójában. A nyolcszoros aranylabdás argentin világklasszis így a nyolcaddöntőben volt eg
Thierry Neuville éppen a tavalyi Akropolisz Rallyn szerezte meg eddigi utolsó győzelmét, az Istenek Versenyén pedig csapattársai is jól szerepeltek. A vb-címvédő egy jó versenyben reménykedik az idei görög verseny előtt.
Csak egy sima teniszmeccsnek indult, aztán minden idők legnagyobb hírverést kapott mérkőzéseként ért véget. Ráadásul két no name (bocsánat, ez talán túlzás…) teniszező küzdött meg egymással. Éppen ma 15 éve, 2010. június 24-én ért véget a legendássá vált összecsapás.
Ott Tanak idén egyértelműen kiemelkedik a Hyundai csapatából, és egyedül ő tud harcolni a vb címért, azonban az Akropolisz Rallyn nagyon nehéz hétvégére számít.
Amennyiben a Toyota folytatni tudja Görögországban is győzelmi sorozatát, olyan mérföldkövet érhet el, melyet csak egy gyártó tudott eddig elérni a WRC-ben.
Lassan egy évvel ezelőtt okozott hatalmas örömöt a magyar sportrajongóknak Gulyás Michelle, aki a párizsi olimpián öttusában nyert aranyérmet. Az olimpiai bajnokunk élete egy szempillantás alatt megváltozott, személyiségének is köszönhetően nagyon népszerű lett. Ahhoz, hogy a népszerűség ne menjen a versenyzés rovására, két ember segítségére is szü
Egy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárta a magyar vívó-válogatott a genovai Európa-bajnokságot. Boczkó Gábor szövetségi kapitány mégis úgy nyilatkozott, hogy vegyesek az érzései a kontinenstornán elért eredmények kapcsán.
Korábbi sikeredzője, Magyarovits Zoltán szerint olimpiai aranyérmes úszónk, Kós Hubert a szingapúri világbajnokságon 100 pillangón, 200 háton és 200 vegyesen sorolandó a favoritok közé.
Felemás születésnapot ünnepelhet Lionel Messi. Luis Suárez remek teljesítményének köszönhetően már kétgólos előnyben is volt az Inter Miami, mégis pontot veszített az Egyesült Államokban zajló labdarúgó klubvilágbajnokság csoportkörében.
Roope Korhonen megmutatta jó tempóját az MRF-gumikkal a veszprémi Rally Hungary-n, melyet megtudott nyerni, majd Svédországban ugyancsak jól szerepelt. A finn versenyző azonban a lengyel baleset után is folytatja ERC-szezonját az indiai gumigyártó támogatásával.