2025. június 4. szerda

jún. 4
0:21
A fináléig eljutás "bajnoka" távozik az Inter padjáról (Infostart)
A Bajnokok Ligája döntőjének elvesztését követően Simone Inzaghi távozik az olasz Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.
jún. 4
0:25
Megváltoztatják a tizenegyesrúgás szabályát (Infostart)
Ez azért vált szükségessé, mert egy idei BL-nyolcaddöntőn Julian Álvarez a rúgás pillanatában megbotlott.
jún. 4
0:29
Szoboszlai Dominik: bármit megtennék azért, hogy kijussunk a vb-re! (Infostart)
Egy friss interjúban a légióséletet "a futball egyik legnehezebb részének" nevezte, hisz fiatalon el kell hagyni a családot, ismeretlenek közé menni, idegen nyelveken megtanulni, és kétszer olyan jól játszani, mint a "hazaiak".
jún. 4
5:33
18 éves, és idén már a BL-ben játszhat a dániai magyar focista (Telex)
Németh Hunor azt a díjat kapta meg a csapatánál, amit korábban a dán foci legnagyobb sztárjai. Lehetne dán korosztályos válogatott is, de ő inkább a magyar felnőtt válogatottba akar bejutni Szoboszlaiék mellé.
jún. 4
7:57
Négy év börtönt kért az ügyészség a Real Madrid sztárjára (Ripost)
Asenció karrierjét kerékbe is törheti az ellene folyó per.
jún. 4
8:21
Moszkva miatt nem lett veretlenségi rekorder az Aranycsapat (Blikk)
Pontosan 75 évvel ezelőtt, 1950. június 4-én indult a magyar futball legdicsőbb sorozata, amit az Aranycsapat négyéves meneteléseként szoktak emlegetni. Igaz, a szép történet nem happy enddel végződött, hiszen az 1954-es világbajnokság döntőjében a toronymagas esélyes válogatott – ki ne tudná?! – 2:0-ás vezetés után 3:2-re kikapott a németektől.
jún. 4
8:33
Kalle Rovanperä nagy kihívásra számít a trükkös Szardínia Rallyn (Racing)
A kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä eddig mindössze egyszer állhatott dobogóra az olaszországi versenyen. Kalle Rovanperä sosem érezte magát igazán otthon Szardínia kemény és technikás murvás pályáin. Ugyan 2019-ben megnyerte a WRC2 Pro kategóriát a Földközi-tenger második legnagyobb szigetén, de a legmagasabb szinten ezt nem sikerült megisméte
jún. 4
9:03
Titkairól beszélt Szoboszlai Dominik (Blikk)
Szoboszlai Dominik, a Liverpool középpályása és a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya arról álmodik, hogy a nemzeti együttesünk kijut a 2026-os világbajnokságra. Többek között erről is beszélt a a Red Bullnak adott hosszú interjújában.
jún. 4
9:21
Marco Rossi dilemmája: Gulácsi után nyugdíjba küldi Dibusz Dénest? (Ripost)
Dibusz vagy fiatalok vehetik át a stafétát. Elemzés.
jún. 4
9:24
Tényleg bajban van Marco Rossi, itt a bizonyíték Varga Barnabás kapcsán (Metropol)
Varga Barnabáson kívül nincs igazi ék a nemzeti együttesben.
jún. 4
9:33
Németország vagy Portugália? Este kiderül – sport a tévében (Infostart)
A Nemzetek Ligája első elődöntője mellett kézilabda, kerékpár, tenisz és baseball is szerepel a sportcsatornák szerdai élő kínálatában.
jún. 4
9:33
Verstappen elvesztette a fejét, de a Red Bull óriási hibája sodorta őt ebbe a helyzetbe (Racing)
Max Verstappen nem volt sportszerű a Spanyol Nagydíjon, arról viszont nem ő tehetett, hogy ennyire kiszolgáltatott helyzetbe került.
jún. 4
10:33
Mint a szaunában – döbbenetes a forróság a Szardínia Rallyn (Racing)
Kajto Kajetanowicz a Szardínia Rally előtt megmérte, milyen meleg belül a Toyota GR Yaris Rally2 – elképesztő értékeket mutatott a hőmérő. A teljesen egészséges és gyakorlott szaunázónak a 80–100 Celsius fok közötti érték az ideális, és a szaunamesterek szerint maximum 20 perc javasolt a forróságban egy-egy alkalommal, amely legalább 15 perces pihe
jún. 4
10:57
Küszöbön áll Kerkez Milos liverpooli bemutatása (Infostart)
Mind a Liverpool, mind a magyar labdarúgó-válogatott baloldali szárnyjátékosa készen áll a szerződés megkötésére. Az értesülés nem akárhonnan származik.
jún. 4
10:57
Szörnyű múltidézés, a magyar válogatott fájdalmas emlékű rivális ellen folytatja (Ripost)
Egy döntetlen, ami miatt kihagytuk az 1974-es vb-döntőt
jún. 4
11:27
Háromszor annyit keres majd Florian Wirtz a Liverpoolban, mint Szoboszlai (Blikk)
A címben leírt sokkoló mondatnak úgy kellene folytatódnia: ha a két klub megegyezik egymással. Ugyanis egyelőre még folytatódik a huzavona a Bayern Leverkusen 22 éves sztárja miatt. Német klubja 150 millió euroért adná el, az angolok viszont egyelőre nem mentek feljebb 130 milliónál.
jún. 4
11:51
Hámori Lucának minden nap a liverpooli bokszvilágbajnokság lebeg a szeme előtt (HírTV)
A szeptemberi liverpooli világbajnokság jelenti most a legfőbb motivációt az olimpiai ötödik ökölvívó, Hámori Luca számára, aki válogatott társaival hónapok óta szinte folyamatosan edzőtáborozik.
jún. 4
12:33
Jön a tavalyi nagydöntő visszavágója az Nhl-ben – a tét már a Stanley-kupa (Blikk)
Elérkezett a végjáték és a visszavágó ideje: immáron a Stanley-kupáért zajlik a harc az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). A fináléba ugyanaz a két csapat jutott be, mint tavaly, akkor a Florida Panthers szerezte meg a trófeát, azonban az Edmonton Oilers mindent megtesz majd, hogy revánsot vegyen. Az éjjel kettőkor, Edmontonban kezdődő pá
jún. 4
12:33
Magyar–svéd: van még jegy, de több dologról nem árt tudni (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott pénteki, svédek elleni barátságos mérkőzésére az utolsó kétezer jegy vár gazdára Sipos Jenő, a magyar szövetség szóvivője szerint.
jún. 4
12:33
Adrien Fourmaux nem hajszolja a bravúrokat a nehéz időszak után (Racing)
A Hyundai új igazolása, Adrien Fourmaux alig várja, hogy sikeresen versenyhétvégén legyen túl, és tiszta futamban bízik Szardínián. Meglehetősen jól kezdett a Hyundai csapatában a télen szerződtetett Adrian Fourmaux, aki a Monte-Carlo Rallyn elért harmadik helyezéssel kezdte az évet. Ezen kívül viszont mindössze egyetlen viszonylag sima versenye vo
jún. 4
12:54
"Remélem, a Ferencvárosnál maradok!" – Gróf Dávid kislánya már kívülről fújja a Fradi-indulót (Metropol)
A Fradi válaszára vár Gróf Dávid.
jún. 4
13:30
"Maga a csoda, hogy kerettag vagyok" – hálás Marco Rossinak a válogatott újonca (Metropol)
Kívülről is felmérte futballválogatottunk csapatájátékát.
jún. 4
13:51
Ebből balhé lehet, Cristiano Ronaldót figyelmeztette a portugál szövetségi kapitány (BorsOnline)
Cristiano Ronaldo szerda este Münchenben 220. alkalommal léphet pályára a portugál válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája-elődöntőben, de a már 40 éves klasszis esetében a nagy kérdés az, hogy meddig folytatja a pályafutását. Roberto Martínez szövetségi kapitány leszögezte, hogy az ötszörös aranylabdásnak sincs bérelt helye a válogatottban.
jún. 4
13:57
Elszólta magát Michael Schumacher állapotáról egykori csapatfőnöke (Blikk)
Michael Schumacher korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore szívszorító információt közölt a 2013-ban egy síbaleset során agysérülést szenvedő hétszeres Forma–1-es világbajnok állapotáról.
jún. 4
13:57
Mintegy 550-600 hajót várnak a Kékszalag Nagydíj balatonfüredi rajtjára (Demokrata)
Több száz hajó vág neki júliusban a Balatont megkerülő Kékszalagnak.
jún. 4
14:33
Katsuta a portugáliai tapasztalatokat hasznosítaná Szardínián (Racing)
Takamoto Katsuta a kenyai fejreállást követően stabil versenyeket futott, ezt szeretné folytatni a Szardínia Rallyn is. Azt követően, hogy a Svéd Rallyn másodikként záró Takamoto Katsuta lábon lőtte magát a Szafari Rallyn, viszonylag csendes versenyei voltak, és ezt a sort szeretné folytatni a Szardínia Rallyn is. Aki esetleg nem emlékezne, annak ö
jún. 4
14:42
Semmi remény, Orbán Willi nem maradhat, már az utódját keresik (Metropol)
Hivatalos információ egyelőre nincs.
jún. 4
14:54
Az MLSZ-nek üzent a Fradi a legújabb lépésével (Metropol)
Félmilliárdos is a tét a következő bajnokságban.
jún. 4
15:33
Annyira rossz az Aston Martin, hogy Alonsónak szakítania kellett az alapvetésekkel a pontszerzéshez (Racing)
Fernando Alonso többször is szokatlan helyen előzött a Spanyol Nagydíjon, mivel autója újszerű megoldásokra kényszerítette.
jún. 4
15:48
Óriási veszteség, elhagyta a Fradit a bajnok focista (Metropol)
Pénzt sem kap a Fradi.
jún. 4
15:51
Teniszshow-ra felkészülni! A különc közönségkedvenc fergeteges interjú után csap össze a világelsővel a párizsi salakon (Blikk)
Alexander Bublik minden bizonnyal az egyik legnyíltabb és legkiszámíthatatlanabb játékos a férfitenisz mezőnyének. A kazah teniszező minden egyes mérkőzésén képes bámulatos, olykor meghökkentő megmozdulásokkal emlékezetes pillanatokat szerezni a rajongók és nem utolsósorban saját maga szórakoztatására. Nem titkoltan utálja a salakot, most mégis az
jún. 4
16:33
Jari-Matti Latvala realista, vagy csak altatja az ellenfeleket? (Racing)
Jari-Matti Latvala a Szardínia Rallyn visszatért a csapatfőnöki pozícióba a Toyotához, és érdekesen nyilatkozott az esélyekről. Ritka helyzetben van a Toyota WRC-csapata a Szardínia Rallyn, ugyanis ismét Jari-Matti Latvala tölti be a csapatfőnöki tisztséget. Az első számú vezető az idén a Historic Európa-bajnokságban versenyez, így amikor ütközik a
jún. 4
16:39
Mi köti össze Luis Enriquét, Michael Jordant és Dembélét? (rtl.hu)
Lezárjuk az európai kupaszezont, mégpedig a Gólvonal idényzárójával. Nagy Viktor műsorvezető két beszélgetőpartnere ezúttal Koppányi Gergely nemzetközi játékosmegfigyelő, illetve a BL-döntőn riporterként részt vevő Haraszti Ádám volt. A PSG–Inter finálé részletes elemzésén kívül elgondolkodtak azon, vajon milyen edző volt a párizsiakat első BL-győz
jún. 4
17:39
Többé nem kell Heliftől félnie, a vb-címért utazik Liverpoolba Hámori Luca (Ripost)
Helif szervezetében van XY kromoszóma, így Hámorival többet nem bokszolhat.
jún. 4
18:03
Ezt nézze meg! Ilyen mesterhármast még Messitől vagy Ronaldótól sem látott (Blikk)
Nem mindig a nagyok a legnagyobbak. Hiába a jelenkor és a labdarúgás egész történetének kiemelkedő klasszisai, sem Messi, sem Ronaldo nem volt képes olyan mesterhármasra – pedig szórták őket bőségesen! – mint most egy ifjú osztrák "kollégájuk".
jún. 4
18:33
Szardínia Rally 2025 – Minden infó egy helyen (Racing)
A WRC idei hatodik versenyét, a Szardínia Rallyt június 5-8. között rendezik Olbia központtal. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei harmadik murvás futamáról.
jún. 4
18:36
Egyre népszerűtlenebb Verstappen, már a római taxisok sem kérnek belőle (Metropol)
Wolff szerint a holland simán beállhatna római taxisnak.
jún. 4
19:21
Cristiano Ronaldo a 220. válogatott mérkőzését játssza este (Infostart)
Ma este 9 órakor a portugál és a házigazda német válogatott játssza a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös kiírásának első elődöntőjét. A magyar csapat három hónap múlva éppen a portugálokkal játssza az első hazai vb-selejtezőjét a jövő évi torna kvalifikációs sorozatában.
jún. 4
19:24
Két hét múlva már Messi ellen játszhat az Fradi búcsúzó bajnoka (Metropol)
A Robbie Keane-éra első gólszerzője Egyiptomban folytatja pályafutását.
jún. 4
19:45
A Roland Garros sztárja lett a büdösnek nevezett teniszezőnő (Blikk)
A 361.-ként rangsorolt Lois Boisson okozta a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) legnagyobb szenzációját azzal, hogy – a világranglista-3. Jessica Pegulát kiejtve – bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi Grand Slam-tornán. Szerdán aztán rátett még egy lapáttal, az orosz Mirra Andrejeva (6.) elleni sikerével elődöntőbe jutott! A fran
jún. 4
20:03
Újra kell vizsgáznia a jogsiért a Ferrari világbajnokának (Blikk)
Jody Scheckter neve márka a Forma–1 világában. A dél-afrikai pilóta volt a Ferrari utolsó világbajnoka még 1979-ben, mielőtt Michael Schumacher 2000-ben újra vb-címet szerzett a scuderiának.
jún. 4
20:27
Fekete Gergő: tavaly nehezebb volt megnyerni a Bajnokok Ligáját, mint idén (Infostart)
A Ferencváros vb-aranyérmes vízilabdázója az InfoRádióban azt mondta, sokat számított, hogy az idei BL-négyes döntőnek már nagyobb önbizalommal vágtak neki, illetve volt tapasztalatuk, hogyan kell megnyerni egy BL-döntőt és milyen érzés győztesnek lenni a sorozatban.
jún. 4
20:36
Bajban lesz a Fradi, nyáron bukhatja a gólkirályát (Metropol)
Varga kizárólag egy külföldi csapat kedvéért hagyja el a Fradit.
jún. 4
20:39
Az Uefa komolyan bünteti a Barcelona focicsapatát (Blikk)
Nagy bajban a Barcelona labdarúgócsapata. A spanyol bajnok több büntetést is kaphat az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) a pénzügyi szabályok megsértése miatt: a szankciók a Bajnokok Ligájában érhetik a katalán klubot.
jún. 4
21:27
Cristiano Ronaldo góljával nyertek a portugálok Münchenben (Infostart)
Bár hátrányba került a portugál válogatott a németek ellen a Nemzetek Ligája müncheni elődöntőjében, a második félidőben öt perc alatt két gólt szerezve, Francisco Conceicao és Cristiano Ronaldo egy-egy góljával nyert. Ezzel döntőbe jutott.
jún. 4
22:21
Ön nemet mondana egy ilyen ajánlatra? Bruno Fernandes megtette (Infostart)
Mesés szaúdi ajánlatot utasított vissza Bruno Fernandes, a Manchester United portugál labdarúgója.
jún. 4
22:33
Ennyi pénzért már lehet, hogy komolyan nézhető viadal lesz a klubvilágbajnokság (Infostart)
De bőven vannak aggályok: kifacsart játékosok, bizonytalan minőségű játéktér, átláthatatlan kvalifikáció és egyebek.
jún. 4
23:03
Pünkösdvasárnapra marad a bajnokavatás a férfi kézilabda NB I -ben (HírTV)
A Magyar Kupa-győztes Szeged házigazdaként 32-28-ra nyert a címvédő Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I döntőjének szerdai, második mérkőzésén, ezzel egyenlített a párharcban.

Keresés