Az ötszörös győztes brazil válogatott hátrányba került ugyan, de a 96. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte Japánt a labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszában hétfőn, és a nyolcaddöntőben folytathatja.
Deutsch-Lazsányi még korábban lemondott a ritmikusgimnasztika-szövetségben betöltött tisztségeiről, a testület pedig több egykori tanítványát meghallgatta, akik a stílusát és a munkamódszereit nehezményezték.
Bakony-Sallai Ágnes, a magyar jegesúszó válogatott 37 éves tagja világcsúccsal és világbajnoki címekkel bizonyítja elszántságát az egyik leggyorsabban fejlődő extrém sportágban. A szegedi családanya 34 évesen váltott a fagyos vizekre, ahol neoprén ruha nélkül, szigorú orvosi felügyelet mellett feszegeti a határait.
Az viszont mázli, hogy a végeredményeket érdemben egyszer sem befolyásolták az eddigi hibák, bár ha Messit kiállítják az argentinok első meccsén, akkor biztosan nem ő vezetné a góllövőlistát. Azt viszont a VAR-nak köszönhetjük, hogy a játékosok vitás helyzetben nem mondhatnak egymásnak akármit eltakart szájjal.
Marozsán Fábián, Udvardy Panna, Bondár Anna és Gálfi Dalma javított, Fucsovics Márton pozíciója viszont változatlan maradt a teniszezők világranglistáján.
A Liverpool nyara új fordulatot vehet, miután egyre valószínűbb, hogy Yan Diomandé helyette a PSG-t választja. Az angol klub már alternatív kiszemelteket is figyel, miközben Bradley Barcola neve is ismét előtérbe kerülhet.
Jesse Marsch, a kanadai válogatott szövetségi kapitánya szerint a hatékonyság hiányzott csapata játékából a ráadásig, amikor Stephen Eustáquio góljával sikerült eldönteni a dél-afrikaiak elleni mérkőzést, és ezzel a kanadai együttes története során először bejutott a nyolcaddöntőbe a labdarúgó-világbajnokságon.
Japán jól játszott, de a végén nem bírtak a brazil nyomással, egy hiba végzetesnek bizonyult, Brazília a 95. percben fordítani tudott és bejutott a nyolcaddöntőbe.
Sok gól! Csillogó sztárok! Tengernyi néző! Az örök nosztalgiázók fanyaloghatnak, de az első 48 csapatos vébé csoportköre bőven felülmúlta a várakozásokat.
Paraguay szerezte meg a vezetést, de Németország folyamatos fölényben elkezdte felőrölni az ellenfelét. A hosszabbításban szereztek eg videóbíróval elvett gólt, a büntetőpárbajt viszont a rettentően fáradt paraguayiak bírták jobban, Gill kapus két tizenegyest is megfogott.
A Portland Trail Blazers nem finomhangolta a keretét, hanem egyetlen döntéssel teljesen átírta a következő szezon terveit. A klub megszerezte Ja Morantot a Memphis Grizzliestől, aki pályafutása talán legfontosabb lehetősége előtt áll. A kétszeres All-Star az elmúlt években sérülések és eltiltások miatt ritkán tudta megmutatni valódi tudását, most a
Németország hiába támadott többet, Paraguay fegyelmezett védekezéssel kihúzta a hosszabbításig, a büntetőpárbajt pedig Gill kapus két bravúrjával meg is nyerte.
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
A rendes játékidő hosszabbításának kezdetén Van Dijk mellől Diop fejesével az észak-afrikaiak hosszabbításra mentették a kieséses szakasz eddigi legszínvonalasabb és legkiegyenlítettebb meccsét.
A négyszeres világbajnok német válogatott a legjobb 32 között búcsúzott a 2026-os tornától, miután 1–1 után tizenegyesekkel maradt alul Paraguayjal szemben. Ez volt az első alkalom a futballtörténelemben, hogy Németország világbajnoki tizenegyespárbajt veszített.
Nagyon megszenvedett az ötszörös világbajnok dél-amerikai csapat a félidőben még 1-0-ra vezető japánok ellen. A brazilok a legjobb 16 között az Elefántcsontpart-Norvégia párharc győztesével játszanak vasárnap este New Yorkban.
Issa Diop a rendes játékidő hosszabbításának első percében fejelt góllal mentette hosszabbításra a meccset Marokkónak. A büntetőpárbajban a hollandok háromszor is hibáztak, így Ismail Saibari utolsó rúgása a nyolcaddöntőbe juttatta az afrikai csapatot.
A New York Knicks tovább dolgozik bajnokcsapatának egyben tartásán. A legfrissebb hírek szerint a klub új, négyéves szerződést kötött Landry Shamettel, aki a következő idényekben is a New York-i együttes mezét viseli. Shams Charania értesülése szerint Shamet négy évre, összesen 24 millió dollárért hosszabbított a címvédő Knicksnél, annak ellenére,
Max Verstappen jövője körül folyamatosak a találgatások, most pedig több forrás is megerősítette, a négyszeres világbajnok menedzsmentje valóban egyeztetéseket kezdeményezett a Red Bull egyik riválisával.
Az ötszörös vb-győztes dél-amerikai együttes az első félidőben került hátrányba, majd a szünet után nem sokkal Casemiro fejesgóljával egyenlített, míg a végeredményt a csereként beállt Gabriel Martinelli állította be a 96. percben.
Kawhi Leonard neve ismét az NBA átigazolási piacának középpontjába került. A legfrissebb amerikai értesülések szerint a Los Angeles Clippers és a Toronto Raptors komoly tárgyalásokat folytat egy olyan cseréről, amely visszarepítené a kétszeres NBA-bajnokot ahhoz a franchise-hoz, ahol pályafutása egyik legemlékezetesebb idényét töltötte. Ha az üzlet
A német válogatott az egyenes kieséses szakasz első fordulójában kiesett a világbajnokságról, ami a torna eddigi legnagyobb meglepetése. Julian Nagelsmann tizenegyespárbajban veszített Paraguay ellen.
Brazília továbbpréselte magát Japánon, Németország elhasalt Paraguay előtt, Franciaország Svédországgal találkozik, Norvégia pedig Elefántcsontparttal. De mutatjuk a vb-n kívüli tévés sportkínálatot is.
Orlando Gill egyetlen este alatt világhírű lett. Remekül védett a németek ellen a 120 percben, majd még inkább parádézott a szétlövésben, két lövést is hárított. Oroszlánrésze volt a paraguayi válogatott továbbjutásában.
Ismael Saibari, az utolsó marokkói tizenegyest gólra váltó csatár fejsérülést szenvedett a meccsen, de ez sem gátolta meg abban, a kapuba lője a labdát.
Arról írnak, Németország már messze nem futballnagyhatalom, és már a "borzalmasan kommunikáló" szövetségi kapitány utódját is megtalálták természetesen.
A Los Angeles Clippers fontos döntéseket hozott a szabadügynökpiac nyitása előtt. A klub nem hívta le Nicolas Batum és Bogdan Bogdanović 2026-27-es idényre szóló csapatopcióját, így mindkét veterán szabadügynökként kereshet új csapatot a nyáron. A lépés jól mutatja, hogy a Clippers tovább alakítja keretét, és a vezetőség igyekszik nagyobb mozgáster
Hágában zavargások, Casablancában pedig örömünnep tört ki az után, hogy Marokkó 11-esekkel búcsúztatta kedden Hollandiát az amerikai-kanadai-mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának első fordulójában, és bejutott a legjobb 16 közé.